A VÁLASZOK! (egy része)

Legalábbis az io9 mindenkit kifaggatott a Prometheus kapcsán, az egyik tudóst játszó színésztől kezdve a forgatókönyvírón át. Ez jött ki a végén: 42. Ja nem, hanem az alábbiak, de a linket követve bővebb az információadag.

Innentől spoilerek.

Mi volt David motivációja Holloway megfertőzésére? Wayland parancsolta neki, miután megtudta, hogy nem talált semmi élőlényt az expedíció. A robot nem tudja, hogy megmérgezi, ezért is kérdezi tőle, hogy mit tenne meg a válaszokért, amire a tudós természetesen azt mondja, hogy mindent, ezzel kvázi jóváhagyva David cselekedeteit.

Miért faszfej Daviddel Holloway? Amolyan modern rasszizmus a szintetikusokkal szemben.

Miért a Lawrence of Arabia-t nézi David megszállottan az odaúton? Mert Lawrence egy idegen egy idegen helyen.

Mi volt a tervezők motivációja az emberiség eltörlésére? a második részből megtudjuk, bár Lindelof szerint elrejtve itt is fellelhető az elpusztításunk oka, de szerinte elég ebbe egyelőre, hogy biztosan tőlünk származunk.

A Prometheus tudományellenes? Épp ellenkezőleg, pont a tudomány ad nekünk irányt, fogózkodót a nehezen emészthető honnan jöttünk, mivégre vagyunk és többi kérdésben. De igazából ennek a “két oldalnak” közösen kéne létezni, harmóniában.

A tervezők tényleg meghívót hagytak hátra? Szerintem fontosabb, hogy mi rögtön meghívónak éreztük. És még ha meghívó is, vajon érvényes még a 35 ezer évvel azelőtt otthagyott a mostani emberre is (amit mint tudjuk ki akarnak irtani már a tervezők).

Mit mond David a Tervezőnek amitől az ideges lesz? Elvileg van fordítása, de a mocsok Scott nem akarta feliratozni direkt. A DVD kommentárban fog erről bővebben beszélni.

A film elején az ott a Föld? Scott válasza szerint nem egyértelműen, miért kéne az legyen, csak egy kertészt látunk aki életet ültet. Ide tennék egy saját megjegyzést, hogy akkor az egész teremtős meg jeleket hagytak hátra dolog kicsit alaptalan. De persze akkor képbe kerül az is, hogy több életet teremtettek, az ember még kisebb porszem, vannak “testvéreink”.

Jézus keresztrefeszítése miatt akarnak minket kiirtani? Fontolgatták ezt is, de túl egyértelmű lenne (szeva pár erre hatalmas elméletet gyártó), de ha onnan nézzük, hogy “az idióta teremtményeink elszabadultak” akkor a Római kor bizony jó alapja lenne ennek.

Mennyi van kivágva a Prometheusból? 20-30 perc legalább Scott szerint, és a Hollowayt játszó színész szerint a reshoot során az ő karakterét rendesen visszább vették.

VÉGE.

Érdekes kérdés ez amúgy, például az io9-en rögtön fel is teszi valaki, hogy a Weyland-David párbeszéd ami alapján megfertőzi a tudóst a trutyival miért is nincs benne a filmben? Ha interjúból kell megtudni, akkor az már rég rossz. Mondjuk ez pont a kikövetkeztethetőbb dolgok egyike, de akkor is, 1 perc ott érthetőbbé tette volna sokaknak, és nem lett volna akkor szájbarágás azért még.

human
írta
2012. 06. 12. 23:08
megjelenés
110
hozzászolás


110 hozzászólás a “A VÁLASZOK! (egy része)” bejegyzéshez

  1. SPOLER:
    Nem lőttél le Weylandet, mert a végére tartogatták, de David beszélget a hibernáló helységben “valakivel” aki mondja, hogy “ez még kevés”, utána veszi elő az android a váza tartalmát. Szerintem az a jelenet eléggé egyértelmű volt, csak az volt rejtély, hogy közvetlenül Weyland adta neki az utasítást, de ez részletkérdés csak.

  2. Hűbazze, nagyonfasza.
    Nekem spec. a film megtekintése után az volt a (sacc/kb) negyedik gondolatom, hogy akkor jön a második rész. Bár az a problem ezzel, hogy szerintem ott már nagyon sok lesz a szájbarágás, nem lehet ennyit ködösíteni, mint itt, lényegében valami agyatlan akcióorgiára lehet számítani, ha tényleg le akarják zárni ezt az egész sztorit(de ne legyen igazam!) Mert azt le lehet szűrni, hogy a népnek kőbalta egyszerűségű sztori kell, amiben semmiféle utalás/logikázás/ravasz megjegyzés/gondolatébresztés ne legyen, mert akkor már nem kaptunk választ és szar a forgatókönyv és hogyvanezígy és ez így nem jó mert tárátáttátárátáttá.
    Szerintem az egész Prometheus rohadtul egyben volt, önmagában is, pedig nem tartom magam filózófus-nácinak vagy kultúr-nácinak, de nekem ültek az utalások, és igenis jó volt, hogy nem kaptam egyértelmű választ mindenre, mert ébredtek a gondolatok. És nem követeltem/követelek választ, tök fölösleges. A válaszok úgyis mindig kiábrándítóak.

  3. Magyarázatok helyett azt a 20-30 percet kérném szépen, hátha azzal magától is jobban összeáll egy egésszé a dolog.
    (Persze biztos maradnak azután is kérdések, de itt pont nem a számomra leglényegesebbeket válaszolták meg: xenomorf-freskó, zöld kő izé, stb) De azért köszi a cikket!!!

  4. Engem a legjobban a film vége irritált. Mikor lemásznak a hajóból és fél percre rá elhúznak a másikkal. Egyenlőre már a következő hajó keresése, megtalálása és elindítása közben is történhetnének dolgok. Ezt látva csak arra tudtam gondolni, hogy a következő hajón az életnek semmi nyoma nem volt megtalálható és már úgy találtak rá, hogy játr a motor :)

  5. Végre valaki!

    Aim-120 annyira igazad van, hogy az már díjat érne! Köszi, hogy leírtad azt, ami bennem is napok óta tombol már!

  6. bobjay valóban. Mindez fél percbe telt. Mond a vágás technikájáról hallottál már? Tudtommal a filmek többsége NEM realtime!

  7. nem a válaszok hiányával volt itt a baj, hanem minden mással – egyszerűen a film szerkezete rohadtul trehány

  8. kémikus billy 2012. 06. 13. 0:28

    Pontosan ezt fogalmaztam magamban én is, miközben olvastam a “magyarázatokat”.
    nagyon úgy néz ki utólag próbálnak magyarázkodni, ahelyett, hogy csináltak volna egy tisztességes filmet. rossz forgatókönyv, rossz final cut, és sajnos hiába Ridley Scott, egy rossz rendezés… pedig annyira akartam szeretni ezt a filmet!!:(

  9. Ezeknek nem interjúkból kellene kiderülniük, hanem a filmből. És nem szájbarágósra kellene megcsinálni, a kettő között azért vannak átmenetek.
    És egyébként meg nem válaszoltak ezek meg semmit. Ezeket vagy eddig is mind lehetett tudni a filmből, vagy továbbra is totál következetlenek, például az első kérdésnél.

    SPOILER

    “Wayland parancsolta neki, miután megtudta, hogy nem talált semmi élőlényt az expedíció. ”
    Ezt nem értem. David már a fekete trutyira egyből mondja, hogy organikus. Meg ott a nyálka, amit leszed a falról, abban is csak volt valami. És a kis kukacok is ott vannak már a teremben az elejétől fogva, nem? Azok nem élőlények? A filmben ezt sem értettem, hogy miközben rohangáltak a kígyószerű izék, végig azt mondták, nincs élet, csak a zárt ajtó mögött, ahol a jockey aludt.

  10. Élien: nem tallt jockeyt, akikre Waylandnek fáj a foga holmi életmentés kapcsán.

  11. na, azért, mondtam én, hogy nem akarok vallási irányba elmenni, mikor fejtegettem a kétezer évet, én annyira nem voltam biztos benne, mint asszem vargatom, hogy arról van szó

    Élien:

    “Ezeknek nem interjúkból kellene kiderülniük, hanem a filmből”

    szvsz részint kiderültek már a filmből is, hiszen jó pár dologra volt hasonló válasz a kommentek között
    és ahogy látod, ő is mondja, hogy pár dolgot tényleg a folytatásra tartogattak, szóval kvázi nem is jó, ha kiderül egy interjúból
    de tény, hogy teljesebb képet kaphatunk majd a rendezőivel, no de ez sem első eset már aliennél sem, hiszen pl. a 3. résznél is hasonló különbségek voltak a mozis verzió és az extended között, főleg a “sárkányos” résznél

  12. “hogy a Weyland-David párbeszéd ami alapján megfertőzi a tudóst a trutyival miért is nincs benne a filmben?”

    azért egy kevés benne van, és a lényeget belőle theron képébe mondja david: try harder
    ez szerintem beszédesebb, mint egy több perces párbeszéd :)

  13. Miért? Lesz második rész?

    Amúgy ez így elég vicces, hogy a film bemutatója után kb 1-2 héttel interjúban kell magyarázkodni. Nem azt mondom, hogy direktbe a képünkbe kell tolni a történet minden aspektusát a vásznon, de itt azért egy Maxim géppuskával lyuggatták meg a sztorit.

  14. Ami még elég nagy logikai bukfenc: A végén kiderül ugye, hogy rengeteg hajó van, mégis pont azt találják meg, amelyik a földön járt. Ami valjuk be, pár barlangrajz alapján elég nagy dolog.

  15. Aim-120 sokak helyett írt azt gondolom. Legalábbis sokan egyetértenek vele akárcsak én.

    kameraman:
    Nagyon remélem, hogy lesz.

    “Amúgy ez így elég vicces, hogy a film bemutatója után kb 1-2 héttel interjúban kell magyarázkodni.”

    Nem KELLett csak már unták a sok nyafogást és írtak valamit, hogy végre csönd legyen :)
    Kb semmi újat nem mondtak ebben az interjúban ahogy Mammut is írta, hogy a válaszok kiderültek a magából a filmből is.

    Nekem nagyon tetszett a film remélem egy hasonló folytatást kapunk. Sőt örülnék egy 3ik 4ik résznek is.

  16. Az első kérdéshez kapcsolódóan nekem az jutott eszembe, hogy most Weyland mit is remélt Holloway megfertőzésétől?

  17. cosmo:

    “A végén kiderül ugye, hogy rengeteg hajó van, mégis pont azt találják meg, amelyik a földön járt”

    nem, az a hajó indult volna a földre, de volt egy kisebb baleset, így el sem indultak.

    a földre azt a csávót egy egészen más formájú hajó vitte, az a klasszikus csészealj formájú, vagy zeppelinre emlékeztető.

  18. Ezt nem hiszem már el, komolyan.
    Kedves 21. századi mozis társadalom, miért kell ennyire bénán gondolkodni? Minden egyes válasz, ami itt elhangzik, annyira egyértelmü volt a filmben hogy ÜVÖLT.

    Miért nincs a weylan-david párbeszéd a filmben? Mert azzal lelőttek volna egy csavart.
    Miért fertőzte meg David HOllowayt? Ott, a párbeszédben elhangzik. Davidnek egyszerü is volt ez hisz érzelemmentes szintezoid. Könöyrgöm már. Persze hogy az emberek fele nem érti a filmet, ha ilyen kérdésekre kell szájbarágosan választ adni.

    Meg tényleg az az interjuban feltehető legjobb kérdés hogy a film tudományellenes-e? egy sci-fi? Inkább vallásellenes, mint az egész műfaj. Ilyen erővel a Paul is tudományellenes mert egy jenga-jelenetig ugyanezt boncolgatják mint ez a film?

    Sokkal fontosabb az alien-freskó és zöld kő kérdése. Az miért nincs sehol? Hogy ebből a génkorcsosulásbol jött létre az alien a következő 30 évben az első filmig, vagy az első filmes Derelict az egy régi, ezeréves roncs, és az alienek helyett kezdtek el kisérletezgetni a fekete löttyel amiből egy ujabb korcs jött most létre? Tehát mi a festmény? Tervrajz vagy emlékkép?

    Továbbá hogy mit mondott David a tervezőnek? Ez még adna választ.
    Azért, mert a tervező lecsavarta David fejét, forditás nélkül, annak az lehetett az oka hogy a teremtményeik szintetikus uton reprodukálodnak már, lemásolták saját magukat és amikor odaérnek, egy ilyen korcs szólal meg.

    de a legnagyobb poén ez a “film végén 5 perc alatt talának uj hajot és már jár a motorja”
    Ha real-time menne a film, akkor ezt egy hétig nézted volna, vagy két évig ami az ürutazás volt, esetleg a nyitojelenettel elindulva végignézhetted volna a teljes evoluciós folyamatot real-time. Nomeg hogy “jár a motor?”
    De most komolyan. Ott egy android aki beindit mindent, érti hogy müködnek a cuccok a hajón, ezt KI IS MONDJA a letépett fejével. Igazábol annyi a dolguk hogy egyből a terembe menni, nem nyulni semmihez amivel véletlenül lényeket kreálnak mint a filmben odáig, és nem felébreszteni a tervezőt csak elkormányozni a hajót. Nem elkövetni az addigi hibákat még egyszer, kiváncsiságból.
    Annyira egyben van hogy már fáj. Lehet kérdezni vagy várni a transformers 4-et, az a jo scifi, csak legyen benne dodge.

  19. Gabe:

    “Az első kérdéshez kapcsolódóan nekem az jutott eszembe, hogy most Weyland mit is remélt Holloway megfertőzésétől?”

    semmit, talán csak azt, hogy felgyorsulnak az események, történik valami előrelépés.

    mivel Weylandat egy dolog érdekelte (túlélés), így nem igazán számított neki senki és semmi, sőt, annál jobb, minál kevesebb tanúja van a találkozásnak, ha az sikeres és ő visszatér.

  20. yosha:

    “Minden egyes válasz, ami itt elhangzik, annyira egyértelmü volt a filmben hogy ÜVÖLT.”

    +1 :)

    “De most komolyan. Ott egy android aki beindit mindent, érti hogy müködnek a cuccok a hajón, ezt KI IS MONDJA a letépett fejével.”

    rádásul a letépett fejével végig is nézi, hogy mit csinál a tervező. előtte meg a hologramokat nézi, hogy mit csinál a síppal, meg aztán a különböző kütyükkel. és robot, nem felejt…

  21. yosha:
    a tudományellenes kérdéssel szerintem a darwini elméletre gondoltak, no de ugyanúgy egy tudományos magyarázat az is, hogy idegenek működtek közre a múltunkban (ugye már indy 4-nél is szóba került pár éve, bár már akkor sem fogadták el sokan), szóval én sem igazán értem azt a kérdést

    és most ne jöjjön senki az idegenhívők áltudománya és hasonló dolgokkal, mert nem érdekel :) eleve egy sci-firől beszélünk, így nincs értelme sem vitázni rajta

  22. “semmit, talán csak azt, hogy felgyorsulnak az események, történik valami előrelépés.”

    eleve nem is megfertőzésnek tekintette, csak megnézték, mit művel az emberrel az anyag, ha holloway utána kicsattant volna az erőtől, weyland valszeg kiissza az egész üveget :)

  23. yosha!

    Bevallom nekem azért tisztább lett a történet ezekkel a válaszokkal de ezért inkább magamat hibáztatom mert valóban ott volt minden a filmben amit most megválaszoltak. Második nézésre valószínű egyértelművé vált volna. Tény lehetett volna fél órával hosszabb az egész az még bőven nézhető hossz és talán akkor egyértelműbb az egész.
    Ha a második rész (ami biztos hogy lesz hiszen ezért maradtak nyitva kérdések amibe ugye szintén bele kell kötni) Shawn látogatását dolgozza fel akkor elég érdekes lesz mert ki fog a film közbe elhullani?:)

  24. én is már alig várom, hogy újranézzem, de csakis bd-n, szenvedjen a fene megint a kényelmetlen moziban, de tuti, hogy kiszúrok olyan dolgokat majd, amikre első nézéskor nem figyeltem fel, ha meg dircut lesz rajta, akkor pláne :)

  25. “eleve nem is megfertőzésnek tekintette, csak megnézték, mit művel az emberrel az anyag, ha holloway utána kicsattant volna az erőtől, weyland valszeg kiissza az egész üveget :)”

    Ez nagyon tetszik. Valószínűleg Holloway és Weyland is úgy kicsattantak volna az erőtől, mint az Engineer feje. :D

    Egyébként amikor David a hibernált Weyland-el beszélget, az benne volt Lindelof scriptjében, az álmában fiatal és a script szerint egy yachton van csinos lányokkal körülvéve(ekkor már Guy Pearce szerződtetve volt ,ám végül kivágták ezt a részt). Mielőtt Lindelof átírta volna a srciptet, a John Spaiths által írt Weyland karakterének szerepére Scott, Max von Sydow-t szerette volna, mert az övében csak öreg Weyland volt és nem is volt a hajón, hanem helyette a Weyland Industries egyik beépített katonája lett volna a fedélzeten.

  26. nekem semmi baj azzal, hogy kérdéses sok dolog, sok mindennél elfogadom a film egyszerű válaszát (pl:mert megtehettük), nekem azzal van a gond, hogy lapos, unalmas, egyszerű, nuku hangulat, szar film. remélem a 2. rész jobb lesz.
    amúgy nem is értem miért ezeket a kérdéseket teszik fel, mert ezekre tényleg van utalás, bár tényleg nem egyértelmű.
    sztem ezeket kellett volna feltenni
    1, mi a zöld kristály, mi a freskó
    2, mi, ki robbant ki hullák mellkasából? ergo van már xenofaj vagy nincs régebbről?
    3, mi a nagyszám a trutyiban, miért ezzel akartak kiírtani? vagy akartak valami mást? (hisz már most keményebb tömegpusztító cuccaink vannak)
    5, miért fele akkora az itteni SJ, mint az Alienben?
    4, a biológus miért fogyatékos idióta ? :-D

  27. no nálam ez a sztori szempontjából egyik legfontosabb mondat:

    “The goo in their hands creates life. In the hands of humans, it creates death in the form of the Aliens. So this was a very important step in the creation of the aliens.”

  28. sandor8206:

    szerintem felesleges elölről kezdeni az egészet, ott vannak a vonatkozó gondolatok a filmnél a kommentekben, de a 3. pontnál nem figyeltél david mondatára, miszerint a teremtéshez pusztítani is kell, szerintem lényeges mondat volt (most komolyan, a legtöbb filmben nem véletlenül mondják azt, amit), logikusan egy bazi nagy lézersugárral nem teremtettek volna semmit, no de ennek már a miérthez van köze, ami, mint most már feketén-fehéren fentebb írják, a folytatásban derül ki

  29. SPOILER! a mérgezésről csak annyit, nagy eredmény az, hogy kifejlődött egy arcmászó noomi hasában – jó persze, nem tudták mi fog történni, de kiszedte magából aztán az egészet úgy hagyták – se DAvidet se Weylandet nem érdekelte, hogy a nagy EREDMÉNY kreálásból mi lett, ja hogy a végén egy gigantikus arcmászó lett belőle mer milyen faszán néz ki, de semmi szerepe nem volt, pusztán hatásvadászat – és a film hemzseg az ilyen félmegoldásoktól

  30. igen, tudom nyilván azért felejtődött el ez a szál, mert addigra már megtalálták az utolsó Teremtőt – de dramaturgiailag ez még így is esetlen

  31. kémikus billy :

    miért érdekelte volna őket, életet adott hollowaynek? nem… megfiatalodna tőle weyland? nem… érdekli, mi kelhet ki a hasából? pláne nem
    az orvosi gép jelét valszeg ők is vették, hogy shaw utasította, hogy nyírja ki a kiszedett lényt, több szót minek fecsérelnének rá? megdöglött a lény, kész, volt fontosabb dolguk is

  32. Mamut, értem én, azért is tettem fel a kérdést, hogy “akartak valami mást?” Válasz a 2. részben. Nevetséges! Eleve elég necces , hogy lesz 2. rész. Ha lesz is sztem csökkentet büdzsével, stúdió nem vállalja be buktát (már itt se vállalta).

  33. Aim-120: Szerintem tévedsz. A népnek pont azzal van a baja, hogy ez egy képorgia, méghozzá kőbalta egyszerűségű. Nincs semmi baj a rejtélyekkel, a megválaszolatlan kérdésekkel, egészen addig, amíg nem azt kezdem el érezni, hogy azért nincs megválaszolva, mert nem is volt cél, hogy bármi is meg legyen válaszolva, a cél inkább az volt, hogy kérdezzünk, oszt’ maj’ lesz valami. Miből gondolom ezt? Abból, hogy már elejétől fogva rettenet hülyének vagyok nézve az olyan dolgokkal, hogy hoppá, pont ott szállnak le egy bolygón, ahol az épületek vannak. Nem keringenek pár percnél tovább, pont ott. Mintha egy űrhajó, random megtalálná Ferihegyet a Földön pár perc alatt. Logikus nem? Az épületekbe is bemegyünk azonnal. A régészek mindig így csinálják. Főleg egy idegen bolygón. Bemegyünk, azt maj’ lesz valahogy… Tervezés nincs, be a kocsiba, adjunk neki. Tejesen hihető. Az expedíció eszközeivel nincsenek tisztában, ez nekem tök elképzelhetetlen, szóval a barlangban derül ki, hogy kinek mije van. Ez is teljesen hihető, minden expedíció így működik, valószínűleg a piramisok feltárásánál is csak a belsejében kezdtek el arról beszélgetni, hogy ki, mit hozott… Az is tök világos, hogy akik bennragadtak, azok mivel full be voltak fosva, ezért amint megláttak egy idegent, azonnal megnyugodtak és inkább piszkálgatni kezdték, mint elfutni a fenébe. Szintén teljesen hihető, hogy a felelősségi köröket, hierarchiát majd leszállás előtt két-három perccel állunk neki tisztázni, ez is nyilván így működik egy másik bolygón történő kutatásnál. Továbbá, azt is nehezen tudom elhinni, hogy ha épp az imént operáltam ki magamból egy furcsa lényt, ami azt sem tudom pontosan hogy kerülhetett oda, akkor arról egyetlen szót sem szólok senkinek, elvégre ez sem fontosabb, mint hogy mit reggeliztem. Én azért megemlíteném ezt az affért annak, akivel legközelebb találkozok, bár lehet, hogy csak én vagyok ilyen közlékeny, és a többség ezt tényleg nem mondja meg senkinek. Mondjuk abba a (megjegyzem, olyan szinten elcsépelt klisés) logikába tökéletesen beleillik, miszerint egy felelős tudós (Holloway) nyilván nem szól senkinek, ha kukacok másznak ki a szeméből. Miért is tenné, végül is lehet, hogy fertőző, de a lényegesebb, hogy egy ismeretlen betegség valószínűleg majd elmúlik magától, miért fárasztanék ezzel másokat, pláne a feleségemet? Tök logikus.
    Na és a fej szétrobbantása… Újra felteszem a kérdést: ha van egyetlen mintánk, akkor egy felelős régész azonnal, gondolkodás nélkül elkezd rajta kísérletezni? Ezt most tényleg el kéne hinnem? Én ilyen ostoba, felelőtlen régészeket soha nem engedtem volna az expedíció közelébe, bármit is fedeztek fel.

    Na, az ilyenek miatt, ne haragudjon meg rám senki, de én nem nézem ki az írókámból, hogy nagyon ravaszul feltette a kérdéseket, amire ha nagyon figyelek, meg megnézem a rendezői változatot, meg a sokadik részt, akkor választ kapok. Sokkal inkább azt, hogy szegénykém sci-fin nőtt fel, de sosem értette meg őket és az jött le neki, hogy ez egy ilyen műfaj, ahol senki nem ért semmit, aztán ettől majd igazán jó lesz. Pedig nem ilyen. A 2001 Űrödüsszeia nem egy szájbarágós film. És értettem, szerettem. Persze a Prometheus-tól nyilván nem azt a stílust vártam el, nem is ez a baj. Hanem az, hogy egy hülye író hülyének néz engem is. Ezért rinyál a nép. Mert erre a sorozatra ez azért nem volt jellemző. Legalább is ennyire nem. És ez fáj nekünk, mert ebből is csináltak egy gagyit, ami persze szépen meg van csinálva, de ez a film ennyi és nem több…

  34. Hix nagyon jól megfogalmazta a kritikák egyik fő alapját: az író gyakorlatilag hülyének kezeli a nézőt azzal, hogy egészen primitív és logikátlan megoldásokat alkalmaz, értelmes és átgondolt fordulatok helyett.

    Főleg azért csalódás ez, mert az első Alien forgatókönyve zseniális munka, elszórt félmondatokkal többet mesél el a karakterekről és a film világáról, mint a Prometheus mindenkiről együttvéve.

  35. Kérem szépen Hix hozzászólásának minden egyes mondatát bekeretezni. Erről van itt szó.

    yosha, szerinted az egész sci-fi műfaj tényleg vallásellenes? Ezt komolyan gondolod? Érdekes, hogy épp az ilyen egyszerűen gondolkodók szerint lett szuper ez a film, és akinek nem tetszik, az buta.

  36. Nekem tetszett a film, abszolút rendben volt, nagyon nem is éreztem fontosnak, hogy minden kérdésre választ kapjunk. Érdekes volt, izgalmas stb. Semmi bajom nem volt vele, beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

  37. SPOILER

    1. A film elején az ott a Föld?
    A válasz és DNS egyezés alapján felmerült bennem, hogy mi van, ha nem mi származunk az SJ-ktől, hanem ők tőlünk. Gondoljatok bele az utóbbi 4-6.000 év fejlődésébe…
    simán benne van a pakliban, hogy az emberiség (a film szempontjából), többször is technikai evolúciót élt meg, de a háborúk mindig visszataszították a kőkorszakba. Lehet, hogy csak azt jelölték hova távoztak és nem meghívót hagytak hátra.

    2. Mi volt a tervezők motivációja az emberiség eltörlésére?
    Az előbbi alapján, akár lehetséges egy évezredekkel előtti sérelem retorziója. Lehet 2000 éve értesültek (amikor “Jézus felszállt az Isten mellé”), arról hogy nem pusztult ki mindenki a Földön.
    De más szemszögből pedig, ha Lindelof rejtett tartalom szavait próbáljuk értelmezni, akkor vagy egy kísérleti térnek hoztak létre bennünket (a projekt jele a csillagkép), ahol a saját genetikai, vagy fegyver kísérleteiket végezhették el a fajuk egészégének a kockáztatása nélkül (szétrobbanó SJ fej, Holloway és a geológus esete, stb.).
    A genetikai kísérlet egy új módja lehetett az SJ-k nagy kihívása, amiben egy galaxison kívüli fajt akartak létrehozni, amely más alapokon nyugszik mint ők vagy az emberiség. Az alieneket figyelembe véve sikerült is nekik elérni ezt a célt.

    – Az SJ-k mérete szerintem a 2000 évnyi evolúció miatt nagyobb(plusz genetikai kísérlet)
    – Biztosan valamilyen titkos bázis lehetett a bolygó, mivel nem is kereste az SJ faj a felszínen rekedteket 2000 éven keresztül.

  38. Azt meg tudja mondani, hogy Scott filmjei általában mennyire sikeresek? Bevétel, nézettség, ilyesmik. Gondolok például a szintén teljesen abnormális Robin Hoodra. Tényleg az sem bukott meg?

  39. A domborműből világosan látszik, hogy a SJ-k tudták, hogy hogyan jönnek létre az arctámadók, és azokból a xenomorphok. Sanszosnak tartom, hogy az elején azért áldozza fel magát az a bizonyos tervező – egy nagyobb adag fekete löttyel -, hogy a sejtjeiből létrejöjjön a hozzájuk hasonló, tehát keltetés céljából tökéletes emberiség. Hisz ki akarná feláldozni a saját fajtáját? Aztán, mikor végre indulhattak volna a földre, történt egy baleset, és egy újabb nagyadag lötty megölte őket. Ilyen egyszerű. Szerintem.

  40. Hix:

    Amikor szálltak le a kijelzőn ott volt a domborzat még mondták is, hogy balra egy 13km magas hegy. Emlékeim szerint felvillant a körvonala egy pillanatra azoknak a kupoláknak. Gondolom ez a program felismerte a nem természetes formákat. Aztán lehet, hogy én emlékszem rosszul. Szóval igen pont ott száll le. Mért ne?
    Kicsi rá az esély de, hát a lottó 5 öst is meg szokták nyerni. Arra sincs sok esély. Az épületbe meg jó, hogy bementek vagy néztük volna, hogy egész idő alatt kívülről lesik és tanakodnak, hogy mi lehet odabent? :) Az eszközökkel, hogy nincsenek tisztában betudom annak, hogy a geológus meg a biológus töketlen idióták voltak ebben szerintem mindenki egyetért. Ezért nem mondták, hogy milyen cuccuk van. Az, hogy egyikük elkezdte piszkálni (és csak az egyikük mert a másik be volt szarva akkor is) a nagyra nőtt gilisztát lehet egy emberi reakció egy adott stresszhelyzetben. Stresszhelyzetben sok ember olyan dolgokat tesz amelyeket normál helyzetben nem tenne. Vagy máshogy viselkedik stresszhelyzetben. Pl ha hirtelen azt veszed észre, hogy egy autó száguld feléd dudál stb akkor sok embernek a földbe gyökerezik a lába az ijedségtől. Pedig csak félre kéne ugrani annyi az egész.
    Stresszhelyzet volt csesztette a kukacot, és így járt. Ez teljesen elfogadható.
    A hierarcha tisztázott volt. Mindenki tudta, hogy a szöszi a főnök. Csak ő túlságosan barátinak találta a hangvételt ezért keménykedett egy kicsit. Legalábbis nekem így jött le. Holloway nem szolt senkinek, hogy kukacos a szeme ez megint csak betudható az ijedtségnek, stresszhelyzetnek. Lehet, hogy te sem szolnál hasonló helyzetben mert attól félnél, hogy ha kiderül agyonvernek egy vaslapáttal, nehogy ők is elkapják :). Ahogy láttam rajta eléggé be volt reccsentve.

  41. nyomokban SPOILERt tartalmaz

    Kénytelen voltam most szembesülni azzal, hogy bár nem terveztem egy hozzászólásnál jobban belefolyni a kérdésbe, lehet, hogy mégsem tehetek mást.
    Fenébe.

    Hix: Teljes mértékben meg tudom érteni, hogy úgy érzed (és nem csak te, hanem sokan mások rajtad kívül), hülyének nézett téged(titeket – minket) a forgatókönyvíró.

    —most egy érvelős-vitatkozós rész jön, akit untat az ilyesmi, ugorjon a végére—

    “Hátpersze, PONT OTT szálltak le, ahol a bolygón a cucc volt és EGYBŐL bementek és AKKORTUDTÁKMEG HOGY KINEKMIVAN.”

    1.Nyilvánvaló, hogy a történetet részletesebben is ki lehetett volna fejteni. Igenám, de akkor jóval-jóval hosszabb lett volna, és bizony a készítők az átlagnézőre is gondoltak, nem csak a vájtfülűekre. Most akkor szerinted kellett volna még jelenet, ahol:
    -minden résztvevő részletesen beszámol róla, hogy milyen technikai felszerelése van, és azzal mit fog csinálni
    -megvárják, amíg az űrhajóból kibocsátott szondák részletesen feltérképezik az egész bolygót
    -leszállnak, beküldik a kis mütyűröket, majd kamerával felszerelt robotokat, majd esetleg bemennek – és ugyanez történik, mint ami az általunk látott verzióban, csak sokkal-sokkal lassabban, vontatottabban.

    Akkor az lenne a gond, hogy fölösleges kérdésekkel foglalkozott.

    {Egyébként amikor odaértek, lokátorral feltérképezték a felszínt, azzal találták meg a romot. Most komolyan azt szeretted volna, hogy röpködjenek órákat a bolygó fölött? Ott vannak egy nyamvadt idegen planétán, találnak valamit, tök izgatottak, hát persze, hogy leszállnak, és megnézik.}

    Meg amúgyis.
    A kutatók alapból le vannak szarva, csak ez nem derül ki egyből. Ők azért vannak, hogy akár önmaguk feláldozása árán, kipróbálják, van-e ott élet. Weylandak ez volt a célja, David tetteinek ez a magyarázata. {De ez – és ezt már elmondták előttem – ORDÍT kifelé az egészből.} Weyland multimilliárdos úr csinált egy űrhajót, fogott pár emberkét, akik tudósnak mondhatók, hogy legyen alibije, és nyilván nem egyetemi profok kellettek neki, akik szarakodnak harminc évet, hanem tökös-lelkes fiatalok, akik meglátnak egy piramist, és uzsgyi, aztán ha történetesen SJ-k és arctámadók tizedelik őket közben, hát Istenem, ez van,egyébként is, a Prometheus egy sci-fi horror, belefér.

    Noch einmal: az egész sztorit az hajtja előre, hogy Weyland találkozni akar egy idegen fajjal, amitől egyrészt magyarázatot vár, másrészt örök életet.

    — vitatkozós-érvelős rész vége —

    No de a lényeg, hogy ízlések és pofonok. Ha valakinek nem tetszett, hát nem tetszett. Nekem tetszett, átjött, leesett, elgondolkodtatott. Olyan filmet nem lehet csinálni, ami mindenkinek tetszik, ez nyilvánvaló.

  42. Aim-120:
    “Weyland multimilliárdos úr csinált egy űrhajót, fogott pár emberkét, akik tudósnak mondhatók, hogy legyen alibije, és nyilván nem egyetemi profok kellettek neki, akik szarakodnak harminc évet, hanem tökös-lelkes fiatalok, akik meglátnak egy piramist, és uzsgyi, aztán ha történetesen SJ-k és arctámadók tizedelik őket közben, hát Istenem, ez van,egyébként is, a Prometheus egy sci-fi horror, belefér.”

    No de akkor önmagára sem gondolt? A saját életét is kockáztatja, ha egy balf@sz társasággal utazik az idegen bolygóra. Például az óriáspolip őt is simán elintézte volna, ahogy a jockeyt a végén, hiszen még fegyverük sem volt, ugye.
    Azt sem kellett volna túl sokáig ragozni, hogy egy kicsit óvatoskodnak, mielőtt bemennek, pár percben el lehetett volna intézni, meg lehetett volna oldani, és még a hangulatot, a feszültséget is növelte volna, ha nem rontanak egyből ajtóstul a házba.
    Tök felesleges magyarázni a filmet, hiteltelen az egész.

    Bandido,
    veled sem értek egyet. Ez a stresszhelyzet elég rossz magyarázat. Weyland a világ egyik leggazdagabb embere, vagy a leggazdagabb, bárkit szerződtethetett volna, miért idiótákat vitt? Ez nem volt az ő érdeke sem, ahogy fentebb is írtam.
    “A hierarcha tisztázott volt.”
    nem igaz. A Weyland-hologramm mondta, hogy a két régész a főnök. Közvetlenül ezután Vickers közölte velük, hogy Weyland le van ejtve, és ő a főnök. Majd később Janek ellenszegült Vickersnek, mivel ő volt az űrhajó kapitánya.

  43. Nekem nagyon tetszett,pár sztem elég látványos rendezöi bakitól eltekintve.Gondolok itt olyanra,mint az elején mikor Charlize kér 1 köpenyt Davidtöl,felveszi,és mikor megfordul már nincs a köpeny alatt semmi.A végén Shaw doktor kiugrik Miss Wickers mentöegységéböl,szkafander sisak rajta,de a kesztyü már minek :D A biológus halálát sem kellett volna ennyire idióta módon megcsinálni.Illetve Wickers futási iránya is 1 vicc volt.De ennek ellenére nagyon várom a 2. részt,ha nem lesz nagyon nagyon csalódott leszek.

  44. Én azt nem értem miért vonták le azt a következtetést, hogy ki akarnak írtani minket. A fekete cucc az elején életet teremtett, sőt a kukacnak is csak felgyorsította az evolúcióját.

  45. 0101, évek óta szállítja a kb. 0 szaldós vagy bukó filmeket, rég csinált sikeres filmet, talán a hannibál vagy sólyom végveszélyben (nem tudom melyik volt előbb)
    ezek után nem is értem, hogy miért adnak neki 100-200 milliót, hogy játszadozzon és gyártsa középszerűnél és középszerübb filmeket.
    Robin Hood kicsit lett bukó, de box office mojon minden fent van, lehet keresgélni. Úgy emlékszem a Mennyei királyság nagyobb bukó volt.

  46. ammok:
    “Élien csak szólok,hogy a lángszórokon kívül még lőfegyverük is volt…”

    ugye, milyen következetes film? Hiszen ők mondják, hogy nincsenek fegyvereik. Persze biztos csak titkolták, vagy mittomén, és erre is ki lehet találni mindenféle magyarázatot, mint minden egyéb következetlenségre. Csak éppen semmi értelme.

  47. “Élien csak szólok,hogy a lángszórokon kívül még lőfegyverük is volt…”

    a bezombult biológust pisztollyal és előagytáras sörétes puskával is lőtték… plusz volt lángszóró is náluk.

  48. Aim-120:
    Köszönöm a válaszodat, szeretek vitázni. Így hogy értelmes hangnemben zajlik, meg főleg :)

    Röviden reagálnék (utólag végig olvasva, nem lett valami rövid :D )!

    “Most akkor szerinted kellett volna még jelenet, ahol:
    -minden résztvevő részletesen beszámol róla, hogy milyen technikai felszerelése van, és azzal mit fog csinálni”

    Nem feltétlenül. Azzal is megelégedtem volna, ha nem néztek volna hülyén, hogy “nahát ilyen is van, mekkora zsírság”, hanem mondjuk a csaj megkéri a geológust, hogy “lécci dobd ki a scennelő gömbjeid”. Egy dialógus másképpen, és minden klappol. És mondjuk az eligazítás nem ilyen rövid, hanem a jelent végén nem felállnak, hanem “és akkor most ismerkedjünk meg a felszereléssel” -> vágás. Nem lett volna hosszabb a film 30mp-nél többel :)

    “-megvárják, amíg az űrhajóból kibocsátott szondák részletesen feltérképezik az egész bolygót”
    Mondjuk akár fel sem kellett volna ébreszteni őket addig, és újabb problémát oldunk meg, ettől sem lett volna sokkal hosszabb a film. Elég lett volna egy vágóképben bemutatni, ahogy kis izék kirajzanak és elkezdik feltérképezni a bolygót. +30 mp

    “-leszállnak, beküldik a kis mütyűröket, majd kamerával felszerelt robotokat, majd esetleg bemennek – és ugyanez történik, mint ami az általunk látott verzióban, csak sokkal-sokkal lassabban, vontatottabban.”
    Igen. Ezt is meg lehetett volna oldani szerintem. Ettől is csak pár perccel lett volna hosszabb.

    Ha kihagyjuk az első jelenetet, ami nagyon nem lett megmagyarázva sehogy sem, akkor pont ilyen hosszú lett volna a film és kivétel nélkül mindenki boldogabb lenne, ebben biztos vagyok.

    Szóval nekem pont az a gondom, hogy ezek a dolgok akár piszok egyszerűen is megoldhatóak lettek volna. Tényleg nem elvárás részemről, hogy a 2001 Űrödüsszeia lassúságával mutassák meg a cselekményt. Mindössze annyit várok el minden filmtől, hogy ennyire, de ennyire ne legyen ostobák, vagy lusták a készítők, hanem tiszteljenek meg azzal a feltételezéssel, hogy nem vagyok agyhalott. Persze, elismerem azt is, hogy nem sok (logikailag) 100%-os film létezik. Legalábbis nagyon-nagyon nehéz lehet ilyet csinálni. Csak ez hemzsegett az ilyen felületességektől, amivel engem, mint nézőt gyakorlatilag megsértenek, mivel feltételezik, hogy úgysem zavarja a marháját, pedig de. Az Alien filmekben is vannak logikai bukfencek. Csak ott valahogy nem éreztem, hogy azért nincs kidolgozva valami a végletekig, mert “nem számít, úgyis megnézik”. Nekem itt valami nagyon hasonló érzésem volt és szerintem a többiek, akik reklamálnak hasonlóképp gondolják.
    És még valami. Volt már ilyen (alacsony) szintű sztori a filmtörténelemben, ezt aláírom. De amiért ez különösen nagy felzúdulást keltett (legalábbis én úgy érzem), az az, hogy azért az Alien trilógia felállított egy mércét, amibe ez nagyon nem illik bele. És igen, tudom, hogy nem három része volt, hanem négy. De a negyedik is felejthető volt szerintem, nem kellett volna (úgy tűnik, ott kezdődött a hanyatlás). Az én fejemben pont ezért a harmadik résszel ért véget a sorozat és egyelőre az elsővel kezdődik, nem a Prometheus-szal. Még egy szomorúságfaktor: ezt Ridley Scott rendezte. Tőle meg aztán főleg nem ezt vártuk. Aki ennyi kiváló filmet letett az asztalra (Alien első része, ugye…), attól ez egészen megdöbbentő.

    Szerintem.

  49. “Még egy szomorúságfaktor: ezt Ridley Scott rendezte. Tőle meg aztán főleg nem ezt vártuk. Aki ennyi kiváló filmet letett az asztalra (Alien első része, ugye…), attól ez egészen megdöbbentő.”

    Mindennel tökéletesen egyetértek, ezt a részt kivéve. Éppen hogy úgy tűnik (legalábbis számomra), Scottnak az Alienen és a Blade Runneren kívül nemigen volt nagy dobása. Ékes példa és figyelmeztető jel volt a már többször emlegetett Robin Hood – ugyanez, csak középkori(as) környezetben. De nálam például már a rém ostoba és gagyi Gladiátor is kicsapta a biztosítékot. Nem tudom, miért van ez, nem tudom, hogy működik a filmszakma, a rendezőnek mennyi beleszólása van a forgatókönyvekbe, de úgy tűnik, Scott hajlamos az ilyen következetlen ostobaságokra.

  50. Nem az a legszörnyűbb a Prométheus-ban, hogy milyen lett(tehát olyan lapos,hogy hozzá képest a tehénszar gömbölyűnek tűnik)hanem az,hogy milyen lehetett volna.Ha Ridley Scott helyre akarja hozni megtépázott renoméját,feltétlenül elkészíti Gladiátor:A kezdetek című filmjét. A fő irányvonal mondjuk lehetne az,hogy Maximus is az SJ-ktől származik,csak az ő szülei szerencsésen túlélték az arctámadók támadását,mert éppen a seggüket fordították feléjük.

  51. Élien A Gladiátor mondjuk nekem kifejezetten tetszett az Alien pedig egy sci-fi horror alapmű és ezen nincs is mit vitatni.Vannak még jó filmjei és a filmes szakmában jól cseng a neve,de itt nagyon mellényúlt és igen a név kötelez.Mióta évekkel ezelőtt felröppent a hír,hogy lesz egy ilyen film azóta vártam,hát nagyot csalódtam.Ha lesz következő rész valószínűleg azt is megnézem,de már nem várom és nincsenek elvárásaim sem.

  52. Nekem az a problémám + még a Prometheus-szal, hogy megszoktam az Alien filmeknél, hogy olyan befejezettek voltak. Igen, lehetett folytatni őket, de önálló filmként is jók voltak. A prometheusnál pedig nem elég a kesze-kusza történet, még 2-3 évet kell várni jobb esetben, hogy a Lost forgatókönyv írója mi a búbánatot akar kihozni a sok elvarratlan szállal. Bár ha a filmtársaság ezek után ad pénz Scott-éknak.

  53. Szerintem az a nagy baja ennek a filmnek, hogy pont olyan, mint a Lost. Egy részben (epizódban) is tökéletesen el lehetett volna mesélni az egész storyt, de szándékosan húzzák a nézők agyát a végtelenségig (lásd 500+ komment), akárcsak a manapság egyre divatosabb sorozatok. Így újabb és újabb részeket lehet gyártani kis kockázattal. Már csak a brutális látvány miatt is szinte biztos, h nem lesz bukás az első rész és nagy valószínűséggel, akinek nem tetszett a film az is meg fogja nézni a következő részt, már csak kíváncsiságból is.

  54. …..Elöszőr is reagálnák az egyik kommentelő kommentjére az első jelenettel kapcsolatban:

    …a legelső jelenetet nem a földön játszódik csak próbálják úgy feltüntetni…

    … a film elején elrepülő hajó nem azonos a bolygón levővel, amit még megjegyeznék hogy egy hangárból emelekedik ki sértetlen állapotban….a SJ hozza müködésbe….elindul igaz nem a föld felé…ezt a prometheus legénysége nem tudja.

    …a film elején nem értem hogy tudtak igy átsiklani a témán amikor a bandát felébresztik s mondják hogy miért utaztak ide ..ezt nem tudom megérteni hogy megtalálják az azonos csillagtérképeket na jó ez egy térkép akkor —-na utazzunk ca oda na ez nem világos nekem.

    …iletve hogy a SJ hogy kerül át a delerictről a Prometheus mentőkabinjába ?

    … egyedül Weyland, az állitolagos unkája és David tudják a hajó pontos célját, küldetést

    … lessz következő rész ridely egy interjuban beszélt rola(cime Prometheus 2: Paradise) igaz még hivatalosan nem jelentették be

  55. Élien
    “No de akkor önmagára sem gondolt? A saját életét is kockáztatja, ha egy balf@sz társasággal utazik az idegen bolygóra. ”
    De gondolt önmagára. Egyrészt ott volt David, meg volt még vele egy faszi – akire ugyan nem emlékszem mikor került elő – aki leütötte Shawt mikor felébresztették a SJ-t. Neki volt fegyvere. Az meg hogy a társaság balfasz volt-e az neki tök mindegy, mert ő nem erre számított. Ő arra számított, hogy a teremtőivel találkozik, akiknek annyit mond, hogy légyszi’-légyszi’-légyszi’, akik erre visszaadják a fiatalságát (nem sok esély volt rá, hogy segítenek rajta valljuk be, de hát egy haldokló utolsó halovány reménysugara volt ez); neki tudósok kellettek. Mondja is a filmben, hogy alig van pár napja. Ha nem azt találja, amire számít, akkor mehetett volna akárkikkel, akkor is meghal. A geológus egyébként biztos értette a dolgát (én láttam rajta), de egyszer azt mondta, hogy ő visszamegy a hajóra, ez még teljesen rendben volt. Hogy utána eltévedtek az más kérdés. Persze mikor ottragadtak “estére” keresniük kellett volna valami biztonságos helyet az tutifix!

    A Waylandes dologgal szerintem pont, hogy nem volt baj.

  56. Azért Weylandnak lehetett volna valami terve arra az esetre is, ha esetleg sikerrel jár, nem? Mondjuk nem hagynak ott fura csápos lényeket a műtőben meg ilyenek…

  57. Előre bocsátom, hogy én is Hix és Élien álláspontját érzem a sajátoménak, és tényleg nem szeretném megismételni, amiket ők kiválóan megfogalmaztak előttem.

    Csupán annyival szeretném még szaporítani a szót, hogy én azt találtam a legszembeötlőbbnek, és mint néző, a leginkább bántónak, hogy egyszerűen fogalmazva, az összes, de tényleg az összes szereplő teljesen irracionálisan viselkedik, és irracionális döntéseket hoz. Mégpedig úgy, hogy azt nem lehet, egyszerűen képtelenség a stressz számlájára írni. Lehet azt mondani, hogy a stressz miatt rúgtam bele a macskámba, amikor hazaértem, holott az irracionális volt, de ebben a filmben egy épkézláb döntés sem születik senki részéről és szinte soha senki nem reagál az eseményekre minimálisan épelméjűen.

    Innen SPOILERES példák:

    – David mütyürkézik a falakra írt feliratokkal, majd egyszercsak beindul a vetítés, de senki, még a régészek sem kérdezik meg, fel sem merül bennük, hogy “helló, öcsém, te meg honnan vagy ennyire képben az idegen ékírással, holott elméletileg ez inkább a mi szakterületünk”.
    – vetítés beindul, végignézik, látván, hogy az idegenek fejvesztve menekülnek szerteszéjjel (majd meg is találják a hulláját/hulláikat), de senki fel sem teszi a kérdést, hogy ugyan mi a frász lehetett az, ami miatt ezek a benga izék így betojtak, és láthatóan meg is purcantak végül. Ja, és persze ettől ők nem is kezdenek baromi gyorsan elhúzni onnan, míg teszem azt a szondák feltérképezik a helyet legalább.
    – expedíció (de még egy szimpla kirándulás során sem a Börzsönyben) nem szokás annyival elintézni két társ (jelen esetben kutató és tudós) hisztijét, hogy persze, menjetek csak vissza, vagy ahova akartok (ÉS KÖNYÖRGÖM, HOGY TÉVEDNEK EL?? rádiókapcsolat nuku?)
    – meggyőződésem, hogy egyetlen stresszes biológus sem kezd el nyünnyögni egy ismeretlen életformának egy ismeretlen bolygón, de még a Földön se,
    – többször említett részlet, de annyira szembeszökő, hogy képtelen vagyok kihagyni: Noomi összekapcsozva, csuromvéresen beesik Weyland budoárjába, és SENKI még csak meg se kérdezi, hogy mi a túró történt vele, ő pedig nem azzal kezdi, hogy “bakker, most operáltam ki egy elient magamból emberek”. Na és persze nem esik tíz körömmel David-nek, aki egyértelműen tudott a dologról, de segítség helyett kiütötte lónyugtatóval, hogy lehibernálja.
    – gyakori érv a következetlenségek nagy részére, hogy Weylandot csak a saját örök élete érdekli az expedíció kapcsán, de akkor kérdem én, mennyire reális, hogy szó nélkül bevonul kvázi fegyvertelenül a még fel sem ébresztett tervezőhöz, hogy egy jót dumcsizzon vele, amikor egyébként senki nem tudja, hogy ezek a teremtmények kik, mik, honnan jöttek, miért csinálták amit csináltak, vagy röviden, hogy jó szándékúak-e egyáltalán.

    A végső harc a tervező és Noomi karaktere között, beleértve a “rádióban bemondják, hogy vigyázz, mert a mumus keres, majd egytized másodperc múlva rátöri a főhősre az ajtót”-fordulattal, és a gigaarctámadópolippal egyetemben pedig egyszerűen egy ZS-kategóriás horror eszköztárába sorolandók érzésem szerint.

    Elnézést a hosszú fejtegetésért, de ezek mind olyan példák, amik arra utalnak, hogy itt nem azzal van a baj, hogy a néző a hülye, hanem hogy a forgatókönyvíró úgy gondolja, hogy a néző hülye. Nem a nyitva hagyott kérdések a problémásak, hanem hogy ezek nem nyitva hagyott kérdések, hanem írói fércmunka. És tartok tőle, hogy ezen a rendezői változat sem fog változtatni, hiszen emlékezzünk rá, a Blade Runnerben is volt nyitva hagyott kérdés, amit a rendezői változat (talán) megválaszolt, de ettől még nem lovagolt senki azon, hogy egyes szereplők miért tettek dolgokat, ráadásul jelenetenként, szimplán azért, mert erre nem volt szükség. És ahogy azt már sokan írták előttem, nem azzal kellene érvelni, hogy “hát, majd meglátják a 2., 3., ikszedik részben”, mert egy filmnek a saját lábán kéne megállnia, de ez most sajnos úgy inog, és borul jobbra-balra, mint az űrhajó a film vége felé.

    Még egyszer elnézést a hosszú hozzászólásért, és az esetleges pontatlanságokért, igyekeztem a globális benyomásomat leírni. És hozzátenném, hogy én tényleg, de tényleg nagyon vártam a filmet, és nagyon akarom szeretni, még most is, csak egyenlőre nem sikerült.

  58. Élien 2012. 06. 13. 18:19
    “…úgy tűnik (legalábbis számomra), Scottnak az Alienen és a Blade Runneren kívül nemigen volt nagy dobása. Ékes példa és figyelmeztető jel volt a már többször emlegetett Robin Hood…”

    azért nem csak az alien és blade runner volt kiemelkedő filmje, az ominózus robin hood film előtt készített ő ilyeneket, hogy:
    – fekete eső
    – thelma és louise
    – 1492
    – sólyom végveszélyben
    mondjuk tény, hogy azért becsúsztak rosszabbak is mint pl. GI jane, gladiátor vagy a hannibál…

  59. nyílméregbéka, igazad van, a Thelma és Louise-t kifelejtettem, pedig szeretem. Az 1492 is jó volt még. Az ilyenek miatt bíztam még Scottban.
    A sólyom számomra talány. Olyan, mint egy dokumentumfilm, unatkoztam rajta, aztán visszanéztem, de továbbra sem tetszik. A sok egyforma szereplőt is alig bírom megkülönböztetni. Hasonló témában (Afrika, polgárháború) a Véres gyémánt is jobban tetszett.

  60. vargatom: az már igaz!

    +American gangster! Persze a Prometheust nem segíti ki egy korábbi jó munka.

  61. Egyszerűen az a baj, hogy ez film vagy egy tucat helyen iszonyat komolytalan, mintha valami fogyatékos barom írta volna a forgatókönyvet. Már eleve az hogy úgy viselkednek egy idegen bolygón mintha a sarki diszkóba ugranának le, és hogy nem kapnak észbe a számtalan rossz előjeltől, lemészárolt idegenek stb. Ez egyszerűen szánalmassá teszi az egész filmet.

  62. Blackhawk Down a legjobb modern háborús film. Igaz hogy alapvetően a Ryan első 10-15 perce egész estés formátumban, de azért pár dologban tovább tud lépni rajta…

  63. Az a vicc, hogy ebből is az derül ki, hogy nekik sincs konkrét koncepciójuk arról pontosan mit akarnak/akartak. Csupán két kérdésre kaptunk választ ebből, azok is egyértelműek voltak már a film után is.

  64. Rég láttam már olyan filmet, ami után így utána kell járni! Sikerült ezt a filmet úgy megcsinálja, hogy az emberiséget tényleg megossza!
    Lehetett volna még 1 óra a filmből, hogy még több kérdés felmerüljön! :D
    Ezektől eltekintve nekem nagyon bejött a film! Még meg fogom nézni az tuti!

  65. ..Adok még egy választ: A film nyitójelente az lvl 223 – on játszódik ott ahova majd a prometheus le fog szállni..

  66. Élien
    “szerinted az egész sci-fi műfaj tényleg vallásellenes? Ezt komolyan gondolod? Érdekes, hogy épp az ilyen egyszerűen gondolkodók szerint lett szuper ez a film, és akinek nem tetszik, az buta.”

    Hát érvelni, azt nem tudsz. Beszélgess el egy vallásossal arrol hogy a földönkivülis sci-fi, vagy akár a földi evolucios elmétetezős klónozós dolgok mennyire vallásellenesek. Belegondoltál már abba hogy ha vallás érettségin pl. rossz választ adsz egyetlen kérdésre, azzal eretnekké válsz, és máglyán égetnének el a középkorban? Mert mást állitasz mint az “úr” tanitásai? Eleve a darwini elmélet eretnek, hát akkor a földönkivüliek létezése, a klonozás, időutazásrol nem is beszélve. A hit kontra tudomány egy hatalmas kérdés, rengeteg film és könyv foglalkozik vele. Képzeld el hogy egy megkergült jehova tanuja miképp reagálna az ürodisszeia 2001 nyitójeleneteire. Sajnos nem én vagyok az egyszrü gondolkodó ha neked ez nem indit be pár fogaskereket a fejedben. Gondolj bármelyik sci-fire és nézd meg hogy mennyire is a biblia elleni alapigazságok ellen beszél. Kiváncsi lennék hányat találsz.
    Továbbá nem azt mondtam hogy akinek nem tetszik az buta, hanem akinek egyértelmü dolgokat kell kérdeznie, mint pl. “honnan van 5 perc alatt uj hajó” meg “miért fertőzi david hollowayt”, annak nem csodálom hogy nem tetszett a film. Ennyit.
    Továbbá nem állitom hogy szuper a film, rengeteg logikai bukta van, a szereplők seperc alatt otthon érzik magukat egy ősi civilizáció sírjában, ha teljesen be volt térképezve a hely és testkamerák is voltak meg minden, akkor reggel miért kellett keresni a geologust meg a biologust, miért nem néztek csak rá a térképre vagy hogy mit lát a kamera; mindazok után hogy Noomi kioperált valamit magábol amit benne akartak tartani, elkezd haverkodni az addigi hóhéraival, akik meg se kérdik hogy mi lett vele. Az meg hogy nem menekültek azonnal mikor találtak egy hullát, meg hogy a biologus elkezdett udvarolni a kukacnak, az betudható kiváncsiságnak, de az hogy ugy tévednek el hogy a feltérképező kutászok TULAJDONOSA az egyik tag aki játsza a marhát, az már sok.
    Nem mondtam hogy szuper film és akinek nem tetszik az hülye. Rengeteg logikai baki van, jopár szereplő felesleges, ez sokkal több olyan szereplő rovására megy akik több időt kellett volna kapjanak, ráadásul a fentebb emlitett hézagok is ott vannak. Viszont sci-finek, amiről egy év mulva is órákat lehet elmélkedni, több mint elsőosztályú.

  67. szerintem az alkotóknak pont ez volt a céljuk az egész kérdésesdivel meg ködösítéssel, hogy ennyire beindítsa az emberek fantáziáját. minél jobban megosztja a nézőket egy film, annál többet beszélnek róla és annál többen nézik meg.

    én speciel nagyon szeretek így elmélkedni egy film után, és ebben a filmben pont ez a jó. ahogy már valaki más is mondta korábban, a válaszok csak kiábrándítóak, vagy sokkal érdekesebbek, ha már rég vársz rájuk :)

  68. yosha, bocs, ha megsértettelek. Máshogy kellett volna fogalmaznom.
    Szóval te a Bibliáról beszélsz, meg a kereszténységről. Ugye tudod, hogy egy egyház nem egyenlő a vallással? Sem a vallás a hittel?
    Elbeszélgettem egy vallásos emberrel. Könnyű volt, én is az vagyok. És sci-fi rajongó már kisgyerek korom óta, és nem érzem az ellentmondást. Talán azért nem, mert nem vagyok fanatikus. A kettő (hívő és fanatikus) nem ugyanaz, nem kell általánosítani. Persze én is azt tettem, ezért is elnézést kérek :)

    Látom, a bögyödben van a vallás (legalábbis a kereszténység egyik ágának évszázadokkal ezelőtti tevékenysége és egynémely mai szekta). Engedtessék meg ezért pár sor, aminek azért a sci-fihez is lehet némi köze. A világ nagy tudósai közül is rengetegen voltak (és vannak) vallásosak. Pár évvel ezelőtt az emberek azt sem tudták, hogy az univerzum 74%-a sötét energia, 22%-a sötét anyag, és csak a fennmaradó rész az általunk érzékelhető. És a mai napig nem tudják, mik ezek a dolgok. És ezt is csak maximum 14 milliárd fényév sugarú területen sejthetik, mert az ősrobbanás óta addig juthattak el cuccok, de ez is javarészt csak elmélet. Kvantum- vagy húrelméletről, multiverzumról, párhuzamos dimenziókról már ne is beszéljünk. Ezek után ne mondja nekem senki, hogy biztosan tudja, nincs isten. Nézd meg a filmben Shaw karakterét: a végén még ő is imádkozni kezd, pedig látott egy s mást :)

  69. Syriana:

    “…iletve hogy a SJ hogy kerül át a delerictről a Prometheus mentőkabinjába ?”

    Ha emlékeim nem csalnak volt két darab lába :-]

  70. Tényleg nem akarom már tovább szaporítani a szót, de beugrott még valami. Lehet, hogy volt is már róla szó.

    SPOILER!

    Szóval Weyland parancsára David megmérgezi Hollowayt a fekete trutyival. Kíváncsiak rá, mit tesz vele, segít-e az öregen, egyáltalán: milyen hatással van az emberi szervezetre. Holloway megissza, majd… David rá sem néz, hogy mi az ábra? Történt-e vele valami? Jól van, rosszul, egyáltalán érez-e valamit? Simán engedik, hogy elmenjen felderíteni az épületbe, valamit csak kitalálhattak volna arra, hogy az űrhajón marasztalják, akár egy kamu járvánnyal, karanténnal ügyeskedhettek volna. Aztán meg mikor visszatér, ahelyett, hogy felengednék a hajóra, hogy megvizsgálják (történt már ilyen az Alienben is) simán hagyják, hogy Vickers elégesse. Honnan tudták, hogy milyen változások történtek a szervezetében? Így szinte semmi értelme nem volt beadni Holloway-nek a cuccot: megitta, és hagyták, hadd menjen.

    No mindegy, csak eszembe jutott ez a kis bökkenő.

  71. Élien

    Ez kivételesen nem gáz, kb. azzal egyidőben hogy Holloway elkezd kikészülni, David megtalálja az élő engineert a hibernátorában, így az egész kísérlet tárgytalanná válik.

    Azt persze még mindig nem magyarázza meg a film, hogy Weyland mégis hogy képzelte ezt a bónusz életesdit, ad neki egy videojátékos powerupot az engineer és megfiatalodik tőle? Meg egyáltalán miért is tenné ezt meg, és miért pont vele?
    Oké hogy élete utolsó napjaiban már bármire hajlandó, de azért valami minimális terve azért lehetne, aminek legalább egy egész kis értelme is van. Mert az egy dolog hogy a néző nyilván arra számít hogy a csávó mégiscsak majd meghal valahogy, de ő maga azért nem ebből indult ki…

  72. …..a vágás ördöge, ridleynek saját “vágóhidja” van, azért még a szobrokra is koncentrálnék amikor david bemegy másodszor az űrhajóba ahogy az egyik szobor előtt megáll és ránéz na ebben is van egy kicsi rejtett utalás…szerintem több fajta van SJ–ből is ezeket akiket megtalálnak a tudosok

    …ha profi filmlejáccod van és a kamerás felvételen a fényerősséget jól felhuzod a sötétebb részeknél azért előbukkan egy két új dolog

  73. vargatom:
    “Azt persze még mindig nem magyarázza meg a film, hogy Weyland mégis hogy képzelte ezt a bónusz életesdit, ad neki egy videojátékos powerupot az engineer és megfiatalodik tőle?”

    És mit is tudhatott Weyland azon kívül, hogy évezredekkel korábban idegenek járhattak a Földön? Tudhatta, hogy ők teremtették az életet, vagy bármilyen módon közük van a biológiához? Tényleg mindent egy lapra tett fel, mert élete végén már nem volt más lehetősége. Ezért is teljesen érthetetlen, hogy közben egy ilyen balf@sz bagázst szedett maga köré :)

  74. sztem Weyland eleve ki akarta nyiffantani a legénységet pár kivételtől eltekintve

  75. élien: légy szíves fejtsd ki, hogy szerinted Weylandnek pontosan kiket, és milyen tulajdonságokkal kellett volna magával vinnie, hogy maximális esélye legyen!

  76. Már rég meg lett fejtve a teljes film, természetesen a Magyarság teremtéstörténetét dolgozza fel :
    “Az LV 223 természetes LeVédiát jelenti, a magyarság szálláshelyét.
    – A hét kutató, akik bemennek a szerencsepatkó alakú hajóba (ősi magyar motívum), a hét honfoglaló vezér
    – Hologramon látják, ahogyan a folyosón Hunor és Magor kergeti a csodaszarvast.
    – A nagy teremben, a freskón Emese álma van megörökítve, amint álmában megtermékenyíti a turulkirálynő.
    – Ott van még az idegenszívű germán-árja droid, aki a magyarság összes bajáért felelős. Amikor a síppal, dobbal, nádi hegedűvel (ősi magyar sámánhangszerek) beindítja az űrhajót, akkor nyilvánvalóvá válik gonosz szándéka: kezében akarja tartani a magyarság Földjét.
    – Ezt nem hagyja szittya-sumér ősünk, és letépi a fejét. Méretes ősünk ezután megtudja, hogy a magyar földet Trianonban megcsonkították, és büntető űrhajót indít az IMF ellen. De az idegenszívű sem rest, és polipként tekeredve szittya ősünkre megöli őt. A szerencsepatkó ezután lezuhan, de csak a germán-árja nőt temeti maga alá, a magyar vezér cselesen oldalra gurul (ősi magyar taktika), és megmenekül.
    – A honfoglalást csak Töhötöm vezér éli túl, akit a film helytelenül nőnek ábrázol. Töhötöm utána a germán-árja droid levágott fejével lóra pattan, és elindul kalandozni a szomszédos galaxisokban.

    És még egy: Ridley Scott az Kristó Gyula anagrammája, aki híres magyarság kutató volt, tehát az információ biztos, ne is vitatkozzatok!”

    domo.robi

  77. Alapból van gagyi faktor a filmben.

    Valakik csinálnak egy tömegpusztító fegyvert, ami ellenük fordul és a bukásukhoz vezet – ez az ilyen gagyi pixelszörnyes ZS filmek gyakran alkalmazott fordulata. Ráadásul itt egy olyan felsőbbrendű faj esett ebbe a hibába, amelyik olyan fejlett és intelligens, hogy képes életet teremteni.

    Ez csak engem zavar:

  78. el is felejtettem beírni, h az a legjobb rész, mikor jön a vihar és a tökig érő porban direkt egymás mögött megy a 3 buggy.
    igen életszerű jelenet…

  79. morden Na most már végre teljes a kép megvilágosodtam. egybandi Egy milliárdos(főképp ha halálos beteg,beleölheti az összes pénzét,mert másra már úgyse nagyon kell) ugrasztja a fullajtárjait,hogy szedjék össze a legkeményebb fickókat a legjobb fegyverekkel,(mert valószínűleg balhé is lehet,mert nem pizsama partira mennek)a legjobb tudós gárdát és persze orvost is mert hiába volt ott a gép, az is elromolhat.Ennyi.

  80. Ja és még valami.Ha már pontosan tudom,hogy a földre akart indulni pusztítani,akkor alapból puskacsővel a seggében ébresztem föl,hogy még csak eszébe se jusson keménykedni, ha kérdezek tőle valamit,pláne elindulni a földre és persze értesíteni a cimboráit is.Nem tudom mit várt egy totál ismeretlen életformától egy tolmáccsal,mikor odaáll megkérdezni,hogy hé tesó nincs egy szörpöd halál ellen?

  81. mintha már a film bemutatója előtt lett volna egy olyan hír, hogy az öreg scott a második és a harmadik részt egyben akarja forgatni.

  82. egybandi:
    “légy szíves fejtsd ki, hogy szerinted Weylandnek pontosan kiket, és milyen tulajdonságokkal kellett volna magával vinnie, hogy maximális esélye legyen!”

    Hát, nem is tudom. Szerinted jó csapatot szedett össze? :)

  83. Valaki segitsen!
    Nem értem: a Prometheus azt mutatja meg, hogy hogyan alakultak ki az Alien-ek? Mert az Alien vs Predatorban már napjainkban, sőt az ókorban is harcoltak ellenük a Predatorok… Valamit nagyon összekevertek az idővonalban… És ne mondja nekem senki, hogy a két filmnek nincs köze egymáshoz :D…

  84. Az AvP egy fos volt…1 külön koncepció volt de a Scott már akkor azt mondta h ez nem 1 Alien előzmény film hanem 1 más story 1 Alien mellék szállal ami nekem speciel jó volt és tetszett a film…am ezért jó a film szerintem mert mindenkinek más gondolatai támadtak a film +nézése után, ezért is vagyunk emberek….

  85. JoeLong: A két filmnek SEMMI köze sincs egymáshoz :D Legalábbis sokak vélekednek így, ha válaszokat akarsz akkor keress fel valami AVP rajongói oldalt :D

  86. élien: szerintem a csapat annyira legalábbis nem volt béna, hogy ezen múlt volna Weyland sikere. Az egész film szempontjából egyszerűen fontosabb volt, hogy Weyland mit remélt a találkozástól. Azt remélte, hogy (és mindegy, hogy megitatnak vele valami löttyöt, vagy akárhogyan máshogy…) örök, vagy legalábbis hosszabb életet tudnak neki adni a mérnökök. Abból a szempontból akkorát nem is tévedett, hogy a fekete lötty tényleg bírt olyan tulajdonságokkal, amit mi emberek elképzelni sem tudunk. Ha arra képesek, hogy egy ilyen cuccot kreáltak, ki tudja talán arra is, hogy olyan folyadékot is tudnak csinálni, amit megiszol és élsz még száz évig. És szerintem itt van a film egyik fontos kérdésfeltevése: a jockey-k ki tudja milyen okból – talán ők is az örök életet keresték – mindenféle technológiai és vallási zsákutcákba jutva, ezt a fekete löttyöt tudták megalkotni. Ha hajlandó vagy meghalni, akkor életet tudsz “teremteni”, ha nem, akkor csak simán meghalsz. Örök élet pedig nincs. Ezt Weyland (meg egyáltalán senki a csapatból) nem foghatta fel, mert kevés tudásuk volt hozzá, és ezt amúgy sem lehet ilyen rövid idő alatt megemészteni. A felébresztett Jockey pedig dühös lesz, hogy “ti is az örök élettel jöttök, nyomorult kis férgek!” Szerintem – és nekem legalábbis így áll össze a film – a mérnökök egy részének egyszerűen elege lett a saját kísérletezéseikből, mert már undorodtak az egésztől. El akarták pusztítani a Földön és más bolygókon úgyszintén, de a terv befuccsolt, majd a Prometheus ki tudja mennyi idővel később rátalált a félbehagyott, akcióra.

    De visszatérve a “b@lfasz csapatra”. Elismerem pl, hogy egy ilyen fontos kimenetelű utazásnál, alapvető lenne, hogy a tagok ne a hajón találkozzanak először, hanem mondjuk az út előtt pár hetet együtt töltsenek. Ki lehetne zárni a labilis embereket és a hierarchia is tisztább lehetne. Tény hogy főnök az nem volt, illetve volt belőle vagy öt. De szerintem – pl ebben az esetben – Scotték egyszerűen fontosabbnak érezték azt, hogy ezzel idéznek az Aliens-ből, ahol a katonák ugyan egy csapat voltak, de a hadnagyuk nem, és Ripley meg a céges genya is új volt számukra. Az útjuk célját is csak a leszállás előtt ismertették. Emlékszem, hogy mikor először láttam ez milyen újszerű és izgalmas volt; habár így utólag nem túl ésszerű.

    Lehetne még sorolni a logikátlanságokat, nem is gondolok bele, biztos nem találnék mindenre magyarázatot. Azt sem tudom, hogy neked az előbbi magyarázat-e. Nekem az. Számomra a film lényege a fent említett kérdésfeltevés és nem a konkrét cselekmény. Az “csak” arra való, hogy a kérdést valahogyan megfogalmazza.

  87. joelong:
    a prometheus nem azt mutatja be hogyan alakultak ki az alienek. nyilván voltak már korábban is hiszen a templomban a falon látható kifejlett alienek és emberfejre tapadó arctámadók is.

  88. morden: könnyesre röhögtem magam, köszönöm :D

    pár témához fűződő mondat, random módban SPOILERESEN:

    -a műtőkabinban lévő nagy arctámadó nem a geológus szájában lévő óriáskukacból mutálódott, hanem rip… izé shaw “magzatából”, hiszen az egész kabin csupa vér volt, és a “műtőkoporsóból” is eltünt a dög (ez valakinek nem volt viágos)

    -a geológus zombult be, nem a biológus. és én ezt azzal magyarázom, hogy amikor megpróbálja megszabadítani a másik tudóst a óriáskukactól, elvágja és sav fröccsen rá, ami elkezdi marni szal tulajdonképpen halálra van ítélve, de bele esik a fekete trutyiba ami életben tartja, de már csak zombiként

    -szerintem az elején lévő bolygó az biztosan a föld és abból fejlődünk mi ki, mert a vágás után nekem úgy hat, hogy azon a helyen régészkednek éppen.

    -a “nincs válasz” a terminálnál arra utalhat, hogy próbáltak kommunikálni a földdel, hogy megérkeztek stb. de nem kaptak visszaigazolást (később ez lehet az oka a nostromo kitérőjének)

    -weyland szerintem nem feltétlenül a mostani emberi életének meghosszabításában látta csak a megoldást. esetleg valami újjászületésben, vagy (amilyen megalomániás) új élet teremtésében vett volna részt

    -hogy miért akarnak végül mégis kiírtani minket? ugye 2000 évvel ezelőttre teszik a halált, vagyis akkor indultak volna jégre tenni minket, talán akkor már “túlokosodtunk” és ez veszélyt jelenthet számukra? esetleg nem tetszett nekik az emberi faj kegyetlensége?

    -miért pipul be davidre a tervező? talán a hátra hagyott nyomok a barlangrajzokon, volt a jelző, hogy ha megértik az emberek és megkeresik őket, akkor túlfejlődtek és azonnal pusztulniuk kell. (lehet minket csak valamiféle alsóbbrendű telepként akartak kezelni, ahogy david is említette, hogy magasabbrendűek a tervezők)

    -a sokféle idegen létforma jelenlét lehet egyfajta evolúció, a tökéletesség keresése. ugye a “proto” arctámadó hatalmasra nő, de az embrió beültetés után elpusztul mint a kisebbek majd a későbbiekben. a proto-alien feje is éles azzal vágja ki magát a gazdatestből, később csak simán kirobbantja magát egy kisebb nyíláson de a banánforma megmarad. a belső száj itt még túl nagy, később az is kisebb “hatékonyabb” lesz.
    később elmarad a “trutyi” életciklus és már rögtön arctámadókból kezdenek fejlődni. (ehhez lehet szükség volt holloway és shaw együttműködésére)

    -miért csak egy tervező volt életben? lehet ő volt az egyik menekülő a holo felvételen, a másik lehetett mondjuk halálosan sebesült vagy “fertőzött” is akár, ő meg még időben bevágta a szunyát

    nagyjából ennyi, több válasz (vagy kérdés) talán a második nézés után lesz még

  89. rengeteg mindenbe bele lehetne kötni, de rájöttem, hogy felesleges, a maga suta módján nem olyan rossz ez.
    film közben nagyon felhúzott, pl a sisak levétele (jó tudom, tökéletes volt a levegő, de annyira életidegen, hogy egy másik bolygón leveszi valaki, hogy na), vagy Charlize Theron menekülése az űrhajó elől (oldalra futni, heló?) és folytatható lenne még a adekvát viselkedés teljes hiányának felsorolása, de ezt hagyjuk is.
    a kicsit komplikáltabb problémákat meg józan paraszti (és bevallom abszolút nem hozzáértő) ésszel is meg lehetne indokolni. egyszerűen, ha Weyland biztosra akart volna menni, visz magával 10 androidot, aztán nincs semmi para. mekkora volt amúgy a távolság a Földtől? csak azért, hogy hány év (ezer év?) különbséggel látták a bolygót otthonról, hogy mégis ilyen lazán nekiindultak? de jó ezekbe felesleges belekötni egy film esetében, mivel ha nem lennének emberek nem lenne konfliktus, a fény terjedési sebessége meg szerintem még sose jelent meg sci-fiben.
    na de elején írtam, hogy nem volt rossz és pont azért nem, mert generálja a kérdéseket, meg jó alap egy beszélgetésre/vitára, így rendezői változatig nem ekézem.

  90. Én nagyon haragszom erre a filmre.
    1. Érthetetlen. Van aki érteni véli, de bármit mond az illető kijelentő módban erről a filmről, én azt el tudom gáncsolni.
    2. Ha eljutunk odáig hogy nem az értelmét bogozzuk, akkor jön az, hogy ez a film nem működik filmként. Nem izgulunk a szereplőkért, nem ragad magával.
    3. Nincs vége. Úgy hagyták abba mintha ez egy tv-sorozat lenne. Nem működik önálló filmként. Egy tv-sorozatnál van az embernek türelme egy hetet várni az újabb érdekfeszítő fejleményekre, de mi most alsó hangon 2 évet várhatunk. Lesz az több is.

  91. mati: Mi az érthetetlen számodra?:D Remélem te is azok közé tartozol akik nem értik miért ‘mérgez’ David, és, hogy miért mondja Charlie, hogy ‘ez csak egy újabb sírkamra’ :D Mert akkor nem csodálom, hogy nem érted.

    Persze van egy két kérdéses rész még így is, de melyik filmben nincs, ettől még nem érthetetlen, inkább csak marhára megvágott.

  92. Ja, ha csak “marhára megvágott” akkor semmi baj…vagy várj, ja de mégis van baj, mert én leszarom, hogy megvágott vagy nemvágott, ha egyszer annyi következetlenség van benne, és itt most nem a sztorira gondolok, hanem a szereplők viselkedésére leginkább. Az ilyen filmekben én személy szerint pont a karakterek reakcióját szeretem, mikor szép lassan rájönnek a dolgokra vagy kiderül valami. Itt nagyon bénák a karakterek, és ez valószínűleg nem a színészek hibája, hanem inkább nagyon bénán lettek megírva.
    A kedvenc részem egyébként, amikor a szülés után a csaj betopog talpig véresen meg összetűzött hassal a többiekhez, azok meg kb le se szarják, ő meg persze elfelejt szólni, hogy vigyázzanak, ha az fasza gyógyító gép körül járnak, mert benne hagyta megőrzésre a kisdedet.

    Ezt a filmet szerintem bűn volt így a moziba küldeni.

  93. “Ezt a filmet szerintem bűn volt így a moziba küldeni.”

    hát, igazad lehet. sőt. nem lehet minden második embert csak azért lehülyézni, mert nem állt neki össze elsőre a kép. vagy nem úgy. ezen amúgy elég sokat agyalok, mert igaz, hogy nekem közel hibátlan élményt nyújtott a mozi, de erősödik bennem egy erős “köcsögmajmok” vélemény a látható csonkításokkal kapcsolatban. annyira nem sikerült jól eltalálni a misztikum/tények egyensúlyt.

  94. Hát. Hmm.
    Másodszori nézésre legalábbis sok minden kitisztult. Többek közt a fent említett jelenet is, mikor Shaw bemegy a szobába ahol Weylandet épp öltöztetik. Ott kiderül, hogy pl a nő (nem Shaw, hanem a másik) Weyland embere. Valószínűleg azt mondta nekik Weyland, hogy nem számít mi van Shaw-val, megyünk megkeresni a jockeyt, és ők így is tettek. Talán látták is az egész műtétet kamerán! Talán jártak a műtőnél és tudták mi a helyzet csak nem mutatták! Talán biztosak voltak benne, hogy a kiműtött izé halott! stb… A dolog számomra még össze is áll, de bizony jó lett volna ide – és még jó néhány helyre a filmben – néhány magyarázó képsor, vagy elhangzó félmondat. Jó lett volna, ha nem kellett volna ennyire kapaszkodni film közben. Bizony jó lett volna!

  95. egybandi: na igen, épp ez a baj a filmmel, hogy túl sok benne a talán és a nézőnek kell bemagyaráznia magának dolgokat, hogy ne fogja annyira a fejét, amiért ilyen filmet adtak neki.
    Alfréd: ha te ennyi mindent értesz, akkor világosíts már fel légy szíves engem is, mert a sírkamrás dolgot speciel én sem értem (meg még sokan mások). Egyébként meg számtalan dolog van a filmben, amiről a rajongók elkezdenek elméleteket gyártani, és hirtelen mindenki azt hiszi, hogy neki igaza van és az úgy is van és megértette a filmet, közben meg csak jól elvan a saját elméletével, ami közel sem biztos, hogy fedi a készítők eredeti tervét…bár megjegyzem, sok itt olvasott elmélet több logikával bír, mint a film egésze.

  96. SPOILER
    “Alfréd: ha te ennyi mindent értesz, akkor világosíts már fel légy szíves engem is, mert a sírkamrás dolgot speciel én sem értem (meg még sokan mások). ”

    Akkor ahhoz csak gratulálni tudok :D Na nem szemétkedésből, vagy ilyenek, de gondold már végig logikusan (én is fogtam a fejem, hogy először nem esett le) ezt egy régész mondja bazeg… Egy régész aki a földön vagy ezer ilyen -vagy ehhez hasonló, régi, kihalt kultúrák által hagyott nyomokat- tárt fel egy barlangban… többet várt, hogy majd rögön vörös szőnyeg lesz, megjöttek a teremtményeink, huhu. Erre találnak egy halott ‘mérnököt’, meg barlangot tele ‘freskókkal’, tisztára mint otthon egy sima barlangban… “Ez is csak egy újabb sírkamra”. Szóval én olvasatomban ez egy régész ‘vicc’, egy lelkesedés tört megjegyzés.

  97. Akkor erre csak azt tudom mondani, hogy köszönjük, Emese :D Szóval ennyi szerintem nyilván mindenkinek leesett, hogy ez régész vicc, csakhogy abban bíztunk (én legalábbis) hogy ennél valami komolyabb csattanója lesz a dolognak, aminek több köze van egy valódi sírkamrához. Szóval azt hittem, hogy valami nagy dologra jöttél rá, de akkor nem. Merthogy bármi is volt a célja annak a kamrának, sírokhoz semmi köze, a halott is csak véletlen halt meg épp ott, mert lefejezte az ajtó.

  98. Bandido:
    nem, a legnagyobb baj az, hogy a felét nem értem és full gáz, hogy itt kell randomra találgatni.
    a második, hogy semmi köze a többi alien/avp filmhez (pl. gumimaszkos nagyon gáz waylend, aki simán lehetett volna az erdeti is)
    és csak ez után jön a buggys jelenet! :D

  99. “hogy miért akarnak végül mégis kiírtani minket? ugye 2000 évvel ezelőttre teszik a halált, vagyis akkor indultak volna jégre tenni minket, talán akkor már “túlokosodtunk” és ez veszélyt jelenthet számukra? esetleg nem tetszett nekik az emberi faj kegyetlensége?”

    Mi volt 2000 évvel ezelőtt? Római birodalom, Jézus, katolikus vallás ami minden korábbi vallást igyekezett elnyomni. Ha ezeket összehozzuk, akkor meg is van az ok. Cincognak az egerek, a tervezők elküldenek valakit hogy tegyen rendet, ugy ahogy addig, de ezek megfeszítik. Megölik és ráadásul egy olyan vallást irnak a halála köré ami a létezését is megcáfolja a valódi eredetének.
    Igy máris érthető hogy a 16euer meg 30ezer évvel azelőtt otthagyott meghívó már nem annak a fajnak szól akikké 2000 éve lettek az emberek a tervezők szemében.

    És ha ez nem jó egy scifiben hogy a nézőnek gondolkodnia, találgatnia kell, használnia az agyát, nem Falling Skies meg Battleship szinten van elhülyítve, vagy nem Zathurás baromság az egész, és esetleg nem In Time-os időrablás a néző életéből (Transformers-t fel sem emlitem, hihetetlen hogy A.D. Foster irta a filmregényeket és előzményeket) akkor az már gáz. pedig nem. Órákat lehet beszélgetni a fimről, izgalmasan, nálunk kétnaponta előkerül haverokkal a téma. És nem a kötelező kötekedésekről meg logikátlanságokrol. Legutóbb abba kötött bele valaki hogy honnan tudta a csaj kezelni a műtőasztalt. Mondjuk neki, hogy szájba volt rágva hogy ő orvos. de akkor is mert az spéci és nem megszokott orvosi eszköz. Mi kérdezzük hogy 2100ban?? Honnan tudod hogy nem valami hasonlo dolgok vannak az egészségügyben csak azok samsungok, ez meg a nokia kb. Meg hogy mikor bemegy a kabin ajtaján, egyből tudja hogy mit kell megnyomni hogy becsukodjon az ajto. MIért is? 2100ban lehet ez alap. Vagy azéárt van többmillio fényévre a földtöl egy hi-tech tudományos hajón, mert tudja, hogy melyik gomb mire valo. Ez a legnagyobb baj, hogy az nincs figyelembe véve, hogylehet ami a jelenben logikátlanság az a jövöben nem annyira az. Persze azért vannak logikátlanságok, nem azt mondom.

  100. yosha: szerinted tényleg fenyegetést jelentettünk volna a Tervezőkre 2000 évvel ezelőtt? Vagy akár bármikor is? Most komolyan, nem értek egyet. Az viszont megmosolyogtatott, hogy a te elméletedben Jézus is egy a tervezők közül, bár ezt a véleményt sem osztom. Ha a te elméletedben maradunk, akkor miért nem lettek a Jézusalakok Tervező kinézetűek? Ha meg azért nem, mert az eredeti múltjukat el akarták titkolni az emberek, akkor meg nem húztak volna köré vallást, hanem kinyírják, elkaparják és senki nem látott semmit :D Szal ez így nekem nem áll össze.

  101. Sziasztok!
    Végigolvasva a skok sok hozzászólást, nekem maradt még egy dolog ami nem igazán tetszett:
    -A Földön megtalált barlangrajzok a ‘Teremtők’ tikos vegyi fegyverekkel kísérletező bolygójának koordinátáit ábrázolták… (hihető… az 51-es körzet titkos bejáratának helyszínét olvastam minap a Blikk-ben)
    Más:
    A film kezdőjelenete mindenkinek ilyen egyértelmű? :)
    Nekem az első benyomásom az volt, hogy a SJ. öngyilkosságot követett el és nem teremteni szeretett volna. Ha teremteni szeretnék nem egy sejtmérget tartalmazó folyadékot iszok meg ami atomjaira bontja a szervezetem. Egy darabka DNS szekvencia úszott tovább a filmben ami szvsz. megúszta az önpusztítást.
    Apropó a DNS-ről jutott eszembe, nagyot mosolyogtam amikor megvolt a szekvenálás eredménye a kis kézi konzolon :D a SJ és az emberek szekvenciája 100%-ig megeggyezik, aham igen :)

    Látványos egy film volt, de számomra egy csalódás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.