Taken 2-előzetes

Most megtudjuk, hogy mik a terveik a világ legjobb apukájával. A filmet Olivier Megaton rendezte, a szereplőkről pedig mindenki tud, hiszen aki nem látta az utóbbi évek egyik legjobb akciófilmjét, az miért várná a folytatást?

Amúgy röviden: berágtak az első részben elhullottak családtagjai, jönnek bosszút állni.

human
írta
2012. 06. 21. 19:43
megjelenés
19
hozzászolás


19 hozzászólás a “Taken 2-előzetes” bejegyzéshez

  1. Taken alap, ez nem kérdés. Tud-e a második rész sztoriban rálicitálni. Mert badass főhős megvan, hullajelöltek megvannak.

  2. kíváncsi vagyok sikerül-e megugrani a szintet… az első elég magasra rakta a lécet :) mindenképpen várós

  3. Na én ezért nem szeretem a kierőltetett folytatásokat…
    Neesonnek még mindig jól áll azért a rendrakás.

  4. A comming soon az mit takar itt? Legalább még ősszel?
    Az újabb telefonos figyelj ide jelenet így elsőre kicsit erőltetettnek tűnik, de majd meglátjuk. Kíváncsi vagyok, hogy derítik ki az albánok, hogy mi történt, mikor kb. mindenkit kinyírt, akivel találkozott.
    Azt hittem inkább az arab vonalon erősítik majd bosszút, azok inkább tűntek nagyobb hatalmú figuráknak, velük nekem hihetőbb lenne, hogy egy családtag miatt komolyabb forrásokat is megmozgatnak a tettesért.
    Ez az albán banda megint elég tipikus hullajelölt bagázsnak tűnik, nem fogják sokáig húzni, de hát úgy kell nekik, ha házhoz mennek a lófüttyért.

  5. személy szerint az a gondom ezzel a folytatással, hogy pierre morel egy fokkal jobb rendező mint olivier meraton, persze ki tudja, lehet, hogy fejlődött.

  6. Igazából ha csak feleannyira látványosra sikerül, mint az előző rész és egy épkézláb sztorit alátesznek, már rohadt jól fogunk szórakozni.

  7. Az ötlet még tetszett is volna, ha mondjuk az arabok jönnének felkoncolni, de az albánok részéről kicsit röhejes.

    Az akciók is nagyon olcsónak látszanak az előzőhöz képest ez alapján, így ez egyenlőre egy igencsak nem szeretem folytatásnak néz ki :(

    Reméljük nagyon mégsem cseszték el!

  8. Már ne is haragudjatok de az első részben az albánoknak tett be leginkább. (Tele volt van egész Párizs.) Még jó,hogy ők akarnak bosszút állni. Meg hát egy maffiáról van szó. Majd pont tűrni fogják,hogy valaki odapiszkítson nekik és hagyják,hogy élje az életét tovább….
    Az meg,hogy a végén megölt egy arab milliomost hát Istenem…..ő csak egy vásárló volt. Szerintem hülyébben vette volna ki magát az ha egy arab miatt bosszúhadjárat indul ellene, míg az albánok akiknek erősen beleköpött a levesébe élik tovább az életüket.

    Személy szerint én nagyon várom. Csak tartsák a szintet.

  9. Szerintem egy arab milliomos és két tucat albán senki közül előbbinek van nagyobb súlya, még akkor is, ha ő csak egy mellékszereplő volt az albánok mellett. Mellesleg az egyetlen valamire való ellenfelet is az arab faszi testőre nyújtotta. Érdekesebb lett volna, ha azok küldenek rá pár profit, nem pedig megint tucatjával ölné majd az albánok legalsóbb szintű embereit. Persze még az is lehet, hogy a trailer félre vezető és ők is lesznek, szóval nagyon ne húzzuk le ezért.

  10. Csak nem ölik meg a lányát :D Akkor apuci elmegy tropéziába, és mindenkit kiirt szó szerint. Ilyen buták marcoék nem lehetnek.

  11. szpojleres mókus

    Ez mekkora lenne. A 3. részben vérben fürödne Neeson 65 évesen kb…

  12. Llew : Lehet hogy az arab milliomos senkinek nem hiányzik. Egy volt a sok közül és kész. De az albánok esetében még is csak egy maffiáról beszélünk. Gondolom kinyírt egy bizonyos valakit közülük (talán Marco-t), akinek az egyik hozzátartozója nem hagyja annyiban.

  13. Nem akarok nagyon ezen lovagolni, de az max egy kisstílű bűnözőkből álló lánykeresedő albán banda volt, a maffiától nagyon messze voltak. A szüzeket vásárló arab faszi meg pont olyannak tűnt, akinek nincsenek rokonai, vagy kapcsolatai, hogy keressék. Aha. Na, mindegy majd kiderül. Végül is olyan szempontból tök mindegy, hogy Neeson úgy is kinyírja mindet. :D

  14. Egy kis néprajzi lyukasóra. Délvidéken élő magyarként lehetőségem volt látni, hogy mi volt a kilencvenes években a boszniai háborúban, majd Koszovóban. A balkáni népeknél (Szerbek, Albánok és így tovább), a családi kötelék mindenek felett való. Az, hogy Brain után rohan egy egész falu, egy nagy albán család, az nem meglepő. A szerbek halomra ölték az albánokat, a muzulmánokat, és ezt még senki sem zárta le igazán. Az albánok párszor megtorolták, de az nem is volt közel sem olyan kegyetlen mint amit a szerbek elkövettek. Szóval csak annyi, hogy a vérükben van a dolog, és ha megölöd az övéiket, és valaki életben marad, akkor jaj neked. Ezel pedig nem fog meglepni a sarkon egy szívapáttal. Ők már ennél modernebb felfogásúak, vagy legalábbis nem így mennének fejjel a falnak. Ütős lesz ez a rész is.

  15. Szerintem kinyírják a lányát.Ha megnézitek a trailert,akkor a lassított jelenet után a mólón búslakodik Neeson,aztán mondja hogy ez nem játék és indul irtani.Nagyon várós,megkedveltem Neeson bácsit mostanában.:)

  16. hát én óriási Taken-fan vagyok, de szerintem ez a trailer annyira nem győzött meg (bár majd a film után nyilatkozom…)

    én csak ezt az külföldi szálat nem értem, miért kell odahelyezni? Sokkal izgalmasabb lett volna, ha ez első rész vége után, miután otthagyják egyedül Neeson-t a reptéren, vették volna fel a szálat.

    de persze ez még csak egy trailer…

  17. Újráztam az 1-et.

    A trailer alapján Marco a fia az öregnek.
    Az arab helyszín alapján nem tartom kizártnak, hogy lesznek azért itt arabok is.

    Ha pedig a lányát kinyírnák, akkor nem kergetőzős film lenne, hanem Neeson papa szerintem egyszerűen felgyújtaná a várost és Ende.

    Mindenképpen megkukkantom majd a filmet.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.