17 hozzászólás a “Széles e földön” bejegyzéshez

  1. Tényleg eszméletlenre sikerült. Ezen látszik a munka, nemcsak valami összetákolt mű.

  2. Ez nem poszter, ez maga a film.
    Ha balról jobbra nézitek akkor kronológiailag egymást követő jelenetek vannak egymásba montázsolva, egészen az első film lezárásáig, ami a hordós utazás vége.

  3. Ezek szerint akkor az első film feltehetőleg Tóvárosban fog véget érni?

  4. David E. Blake:
    A produkciós videók alapján kilogikázható. Ugyanis azokban csak olyasmit mutattak meg, ami az első filmben szerepel,a második rész díszleteit meg kitakarták.

    Ezek alapján…

    INNENTŐL SPOILER!

    … a hordólovaglás még benne lesz az első részben, de Tóváros díszletei már nem. Tehát nagyjából az lesz a vége, hogy megérkeznek a Hosszú Tóba.

    SPOILER VÉGE.

    Szóval ez a banner-szerű montázs gyakorlatilag végigmegy az első film könyvből ismert helyszínein.

  5. Hát, nem tudom, a hordózás részemről kicsit fura befejezésnek tűnik. Boldogan úsztak, míg partot nem értek.
    Mondjuk én 10 évvel ezelőtt a Gyűrű szövetségének a befejezésétől se voltam elszállva.

  6. Bástya:
    Valószínűleg Jackson kicsit “feltuningolja” majd a szökést meg a hordózást, hogy nagyobbat üssön, mint a könyv. Meg elképzelhető, hogy a film végén Gandalf párhuzamos történetszála (Fehér Tanács, Dol Guldur) is valami látványosban tetőzik. Majd kiderül.

  7. Ilyenkor mindig megnyugszom hogy még rengeteg szépérzék maradt a világban.:)

  8. Gandalf:
    Eddig még nem néztem meg a produkciós videókat az esetleges spoilerek miatt, ebbe is csak “véletlenül” futottam bele (értsd: nem gondoltam, hogy ilyen spoileres lesz).

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.