Még egy Batman joint

Ha a 10 percnél is hosszabb “ígykészült” nem lett volna elég, akkor érkezett egy csomó anyag még az utolsó Batman filmhez. Konkrétan én már senkinek nem javasolnám a poszteren kívül őket, de tudom, hogy vannak mazochisták is errefelé, akik nem akarnak a moziban meglepődni szinte semmin.

Bane az új Batman IMAX poszterén

Aztán itt az új TV-spot.

Van egy Journey című 2 perces videó.

Ha a fenti youtube nem menne, akkor itt is megnézhető.

És végül egy 37 perces sajtótájékoztató.

47 hozzászólás a “Még egy Batman joint” bejegyzéshez

  1. A riportot kinyomtam az “epic masterpiece” résznél, vagyis az első mondatnál. Vicc ami a film körül zajlik, egy közepes első rész után, agyon hypeolt folytatás után mi lesz ez? Még a Dalai láma is jegyet vált majd rá? Most komolyan…

  2. Hú, kameraman, ezért megint neked esnek páran… :) Egyébként én is dettó ugyanígy érzek a filmmel a kapcsolatban. Akkora a hype és a hiszti a film körül, hogy az már szinte hányinger. Pedig szeretem az előző filmeket és ez is érdekel, de nekem egyelőre inkább csak elvették a kedvem az “előre-agyonajnározással”.

  3. Nolan egy zseni, betmenek is jók, de tényleg ellenszenves már ez a masterpiecezés 5 percenként (nem csak itt, minden hasonló filmnél), ez csak egy film nem a rák ellenszere.

  4. sandor8206

    Attól még lehet mestermű a maga kategóriájában, hogy nem a rák ellenszere.
    Aztán majd meglátjuk, hogy valóban az e.
    Amúgy meg ha unod a sok reklámot egyszerűen csak figyelmen kívül kell hagyni ahogyan én is teszem. Ennyi az egész.

  5. Lehet ezzel egyedül vagyok, de hiába nézek meg minden reklámanyagot egy filmmel kapcsolatban, a moziban soha semmi nem ugrik be belőlük, szóval egyáltalán nem romlik az élmény. Ha jó a film, akkor úgyse az fog a fejedben járni, hogy “jé ez a felhőkarcoló volt a trailerben, na itt hatalmas zúzás lesz majd”, hanem egyszerűen nem veszed észre. Legalábbis én így vagyok. :))

  6. Várhatóan körülbelül július 24 vagy 25-től lehet jegyet foglalni az imax vetítésre (cinema city fb oldalán feltett kérdésemre ezt a választ kaptam, bár kicsit késeinek tűnik, főleg figyelembe véve, hogy a prometheusre milyen hamar lehetett foglalni).

  7. Birom, hogy akik itt fanyalognak a hype miatt és mondják, hogy ez undorító meg elveszi a kedvüket a filmtől azok ugyan úgy elmennek majd moziba és kifizetik a jegy árát mint mondjuk én.
    Ébresztő emberek… ha eleged van a hypeból minek kattintasz a linkre egyáltalán!

  8. engem nem idegesít a felhajtás, mert tavasz óta semmiféle betmeen linkre nem kattintottam rá, erre is csak a kommentek okán. nem várok sokat a filmtől, csak pozitívan csalódhatok majd.

  9. Én azt bírom még, hogy amikor a Bosszúállókhoz kijöttek a tv spotok,akkor mindenki szidta,hogy “háá minek adnak ki ennyit? Mit kell annyira reklámozni?” Ennél a filmnél is ugyanez van,csak ezt a filmet valamiért “nem szabad” szidni. Na mindegy, ez az én véleményem. És egyetértek kameraman hsz-ével, lassan tényleg vicc ami a film körül zajlik, nálam az első rész olyan 10/5-ös volt,a folytatás meg, max. 10/6-os. Lehet szidni nyugodtan :D

  10. kameraman: Téged vagy ennyire meg tudnak lepni minden alkalommal vagy túl sok a szabadidőd… Amúgy szerintem nézd meg a redlettermedia pont com amazing spider-man kritikáját, tényleg ajánlom, az pont az ilyen nyilatkozatok kiröhögéséről szól baromi jól előadva. De őszintén kérdem, minden egyes batman posztnál muszáj drámáznod? Ez tesz boldoggá vagy mi ez? :D Egyszer-kétszer tökéletesen érthető, de ez már nevetségesebb, mint megbotránkozásod tárgya. Felhívnám a figyelmed arra, hogy az előző filmekre használt kifejezéseid a te szubjektív véleményedet jelképezik szóval nem kéne ennyire “arcoskodni” velük ;)

  11. TM09: Nem, nem lehet szidni, mert ott van, hogy “NÁLAM”, innentől nincs miről beszélni hacsak nem kezded el te is szajkózni, mert ez elégít ki :D

  12. Nesze neked politikai korrektseg: Aki szerint az elozo filmek rosszul sikerultek, az k*rvara nem ert semmit se a filmekhez. Ilyen egyszeru.

  13. Szigorúan csak a poszter.
    Amin egyébként Bane számomra kicsit 1 predátorra hajaz.

  14. A hype meg a hiszti keltés hidegen hagy, mert a filmet kell értékelni, nem a marketingesek tevékenységét. Szóval felesleges drámázni, úgy fest ez trend lesz Hollywood-ban a nagy költségvetésű filmeknél, jobb lesz hozzászokni.

    Szerintem az eddigi anyagok (csak a TV spotokat láttam, meg a trailereket) nem igazán fedtek fel sokat a sztoriból, úgyhogy az élményt nem fogják rontani, de minden promo anyag megtekintése fakultatív.

    Ha nem akarod, nem tetszik, utálod az előző filmeket, nem nézed meg, figyelmen kívül hagyod ennyi :)

  15. VÁROS. :)

    Egyébként a hpye engem abszolút nem zavar, tulajdonképpen nem csak megnézni jó egy filmet, de legalább ugyanakkora öröm várni, vágyakozni is rá, és hát a várakozással járó gondolatok és promóanyagok nézése feldobhatja egy kevésbé jó napunkat is. Ettől függetlenül egy ideje már nem nézek promókat a filmhez, de jöjjenek csak.

    Kameraman: távol álljon tőlem a kötekedési szándék, de tudod NEM KELL minden egyes filmbuzis poszthoz kommentelned, remélem senki sem tart pisztolyt a fejedhez, hogy már hónapok óta így teszel. A hallgatás és a “read only” néha építőbb jellegű tud lenni, mint hozzászólásaid zöme, noha láttam már tőled jó gondolatokat, de néhány alkalommal csúnya trollkodásba mész át.

  16. Mindig röhögök azokon akik trollkodással jönnek. Ez azon emberek fegyvere, akik nem igazán tudnak érvelni, ahogy megfigyeltem. Idióta egy trend. Ha valakivel valaki nem ért egyet, azt letrollozza..nem baj, az emósok is szépen elkoptak, ez sem tart majd örökké.

    Amúgy igen, marha sok szabadidőm van, gyakorlatilag korlátlan…(ilyenkor jó, ha te alkalmazol másokat, és nem téged alkalmaznak)

    Meg ha Human idiótának tart engem, vagy olyannak aki rombolja a blogját, úgyis kitilt. :)

    Igen meg tudnak lepni, pl ekkora benyalást amit a riporter csinál a rendezőnek az elején ritkán hallani. Szinte én szégyelltem magam. Mert azt gondoltam van egy határ. De nincs :D Komolyan meghallgattátok?

  17. igzaából csak unalmas tényleg, hogy ez a 40. batman rises poszt és újra be kell írni a tdk vagy begins szidást.

  18. kameraman: meghallgattam-e? Nem mert engem nem érdekel az egyéb promo anyag… Fura, hogy pont te hallgatod meg a riportot, akit olyannyira zavar a hype.:)

    Egy költői kérdés: miért nem ignorálod, és hagyod hogy más, akik lelkesen várja a filmet zavartalanul lelkesedhessen tovább? Vagy tán élvezed a komment-csatát amit generálsz? :)

  19. ne személyeskedjetek. Valai hülye = személyeskedés; szerintem nem jó amit csinálsz ezért és ezért=nem személyeskedés

  20. Itt vannak az érvei:
    – Heath Ledger halála
    – ” agyon hypeolt ” és hasonlók.
    Mondjuk az tényleg érdekes, hogy ezt minden Batman hírnél le kell írnia!
    Egyébként meg az a 10-12 Tv reklám és 4-5 trailer amik nagyjából 3 percnyi anyagot variálnak szerintem nem számít olyan soknak, hogy agyon hype-ot irkáljon valaki!

  21. Kameraman az által hogy negatív véleményt nyilvánítasz ugyanúgy része vagy a hypenak, nézettséget generálsz, lehet hogy több olvasó pont a véleményed miatt fogja megnézni azt amit te annyira nem szeretnél.Ha téged annyira nem érdekel, nem kell rákattintani, ugyanis a számláló melett nem az lesz odaírva hogy 28millió néző ebből 10millió utálja, hanem annyit látnak hogy ezt rengetegen megnézték, oké akkor csináljuk tovább.

  22. De most nézzük meg, miért van a hype:
    2005-ban kijött minden idők egyik legjobb képregényfeldogozása, ami önmagában is egy baromi jó film volt. Aztán 3 év múlva kijött a TDK, ami nem csak hogy a legjobb képregényfilm, de minden idők egyik legjobb és legtökéletesebb filmje is volt – mindenki imádta. És most, 4 év múlva elkészült ezen filmek folytatása, és egyben lezárása is, egy olyan film ami minden szempontból nagyobb és epikusabb az elődjeinél. Valaki még komolyan azt kérdezi, hogy mire van a hype?

    És hányszor kell még elmondani, hogy a filmes stábnak SEMMI köze a marketinghez? Hogy Nolan csak a filmért felelős, és még nem is engednék a Warnernél hogy beleszóljon a reklámba? Kit érdekel hogy milyen aggresszív ez a marketing? Kényszerít valaki arra hogy megnézd az összes TV-spotot?

  23. nem olvasok végig minden hozzászólást, nemtudom, hogy MÁSNAK IS FELTŰNT-E, DE NEKEM EZEN A POSZTEREN bANE TISZTÁRA ÚGY NÉZ KI, MINT dARTH vADER, AMIKOR lUKE A jEDI VISSZATÉRBEN LEVETTE RÓLA A SISAKOT… :D
    A poszter nemtetszik, a videókból az uccsó még várat magára, de én várom a filmet és szvsz. joggal van körülötte ekkora hacacáré…

  24. Tényleg Vader egy kicsit, még a háttér is klappol. De, hogy a témához is írjak valamit: szarok a gyűlölködőkre, és szarok a reklámra is. Várom a filmet, ezért – a posztereken kívül – nem követem a promó anyagot.

  25. kameraman: “Mindig röhögök azokon akik trollkodással jönnek. Ez azon emberek fegyvere, akik nem igazán tudnak érvelni, ahogy megfigyeltem.” Én is, de azokon is akik a trollkodás felemlegetésével védekeznek, olcsó repost tartalom nélkül. Egyébként mit kéne csinálniuk? Blockbuster movie, megtehetik a hypeolást, meg is fogják, hogy minden kőbunkóhoz eljusson a marketing szele. Még annyit, hogy ha a szabadidőmet én a magánvéleményem másra való ráerőszakolásával és kérkedéssel tölteném, rohamtempóban gondolnám át az élet értelmét.
    Human: Nem lehetne ezt lassan spamnek titulálni? Neked a legrosszabb ez az állandó provokáció és flamewar, értelem nélkül!

  26. Hozzátartozik hogy Nolan közben csinált egy Eredet-et, ami szintén nem elhanyagolható, pláne hogy a szereplők egy részét hozta magával…

  27. kameraman:
    ez tök érdekes, hogy az egyik posztnál csordaszellemről regélsz, de mi a definiciója annak, hogy van egy film ami nem érdekel, ennek ellenére minden egyes posztnál fel kell rá hívnod a filmet várók figyelmét, hogy ez téged nem érdekel, hidegen hagy, mitöbb, be vagyunk dőlve a hype-nak? tényleg ennyire ráérsz? megadom a címemet, lehet jönni mosogatni, az ablakot lepucolni( a denevérek(mi más…) összeszarták a párkányt, nekirepültek az ablaknak, tiszta gané. megyek és beszólok a curlinges blogra, hogy kurvára nem érdekel a curling, biztos szeretni fognak…ha 20 batman-es poszthoz beírod, hogy gáz, megtanuljuk, jó birkák vagyunk hidd el, a holnapinál is keresni fogjuk, hogy írtál-e.

  28. Nem mondhatod, hogy én nem szóltam, kameraman! Rosszat szóltál az idei blockbuster-évad másik szent tehenére (az előző a Prometheus volt), ami esetében nem engedheti meg senki azt a luxust magának, hogy negatívan nyilatkozik :)
    Egyébként pedig nem azzal van a gond, hogy sok a reklám, mert azt valóban lehet ignorálni (ahogy én magam is teszem azt), itt a gond az, hogy mindenki piedesztálra emeli a filmet (és nem csak a rajongók, de a marketing is erre megy rá) és jó előre kikiáltja az évezred filmjének. Aki pedig ennek ellentmond, az egy agyhalott véglény, aki semmit nem ért a filmekhez. Na, ez az, ami tényleg visszataszító.

    Amúgy pedig, miért ne szólhatna valaki olyan is hozzá akinek negatív véleménye van az adott dologról? Ez hol korrekt? Miért csak a tiétekkel egyező vélemény a jó vélemény? Főleg, ha valaki azt értelmesen és választékosan le is tudja írni (mint jelen esetben kameraember).

  29. gabeszka79: Hozzászólhat, de:
    Míg látszólag választékos a kritikája, szerintem a látszat alatt valójában egysíkú, igen egyszerűcske és önellentmondásos, továbbá az első poszt óta semmi fejlődés nem történt, nulla evolúció holott már ki tudja mennyi érdembeli választ is kapott. Gondolok itt arra, hogy ‘a tdk azért rossz, mert a hype meg a csordaszellem stb. a Burton Batman meg azért jó, mert elindította a bat-lázat’. A negatív véleménynek, kritikának helye van itt természetesen, a provokációnak és feltűnési viszketekségnek, értetlenségnek nem. Ha ezzel véded, akkor egész egyszerűen nem érted, miről beszélsz!

  30. gabeszka79: mert sokszor ismételgeti? Leírja első trailernél, remek, leírja a 10. tv.spotnál és ki tudja hányadik poszternél? Unalmas. Nem értem ezen mit nem lehet felfogni. Kurvára nem a szent tehénségről van szó, csak nem tudom felfogni mi a baj azzal, hogy sokan várnak egy olyan filmet aminek szerették az előző részét? “Jaj ne már, az új tv-spotnál örülnek, hogy jön a film? Ideje rombolni a lelkesedést!” Lehet ez az interjús szarul állt hozzá, az ő baja, de ennek kapcsán a 103040425025szer hallott lemezt feltenni az új Batman trilógiáról már baromira unalmas, meg ez az elméletgyártás is a “nem lehet negatívat mondani” baromsággal is idegesítő, amikor csomó negatív hang van, nem csak kameraman

  31. Úgy néz ki Nolan megalkotta a saját Darth Vader-jét. Azzal a különbséggel – melyet abban a bizonyos Behind the Scenes featurette-ben is nem győzték eleget hangsúlyozni – hogy nem rejti a teljes arcát maszk mögé. Bár Tom Hardy szemei felűl fognak írni úgyis minden mimikát elég csak megnézni a képeket.

    Az itteni vita kapcsán: mindenki nyílvánítson véleményt, aki akar, nem az előjel számít hanem a cizelált, értelmes kifejeződés, ami személyeskedéstől mentes érdemi és izgalmas vitához vezet. Ez a vagdalkozás elég sokatmondó.

  32. Azért remélem mindenkinek feltűnt a Batman logó a képen. Mármint nem a TDKR felirat mögötti.
    Na az zseniális!

  33. Titeket (legalábbis a nagy többséget) zavarja, hogy kameraman (vagy más)elmondja a véleményét, adott esetben akár többször is (amivel néhány ponton én sem értek egyet). De mi van, ha őt (vagy akár mást) pedig az zavarja, ha egyesek minden egyes post alatt ömlengenek az adott filmről? De felesleges vitatkozni, mert nem fogunk közös nevezőre jutni. Csak arra lennék kíváncsi, hogy akiket ennyire felpörgetett a nagy hype, vagy a durva marketing, vagy csak “simán” várják a filmet, esetleg mindhárom egyszerre, mennyire tudják majd úgy megnézni és élvezni a filmet, mint egy filmet és nem pedig mint a filmes Szent Grált. Vagy – urambocsá’ – mi van, ha csak simán szar lesz?

    Anzelmus fogalmazta meg nagyon velősen és okosan a lényeget. Én részemről le is zártam a dolgot.

  34. gabeszka79: “De mi van, ha őt (vagy akár mást) pedig az zavarja, ha egyesek minden egyes post alatt ömlengenek az adott filmről?” Akkor írja le egyszer. Ha az adott poszt alatti aktuális ömlengés zavarná nem elsőnek kommentelne szinte minden ilyen poszthoz. Szép volt, Sherlock! Utóbbihoz meg annyit, hogy az az ő dolguk nem? Ha ti nem rajongtok semmiért elég sivár, semmilyen életetek lehet.

  35. Anzelmus: Zseni vagy! (és ez most no sarcasm, frankón nem esett volna le)A poszter meg tényleg epic.

    És anélkül, hogy nagyon bele akarnék folyni az iménti vitába: Én már a második trailer óta ignorálok a posztereken kívül minden egyéb reklámot/hype-ot/hisztit/egyebet, szimplán mert a filmet akarom látni, de már nagyon. (A Prometheus előtt sikerült leadni egy olyat a moziban, amit nem láttam, anyáztam is rendesen.)Ennél fogva én sem értem, hogy mi értelme annak, ha folyton fikázzuk a gusztustalan marketing-gépezetet, ha egyébként a filmre vagyunk kíváncsiak, és egyben eredendő intelligenciánk predesztinál arra, hogy lássuk: ez már csak így megy üzleti körökben. A film üzlet (is), ergó a reklámmal minél nagyobb bevételt szeretnénk generálni. Marha hülye reklám lenne az, amiben a riporter azzal kezdi például, hogy “Tetszett a film, kedves Chris, de azér…”.
    Vagy csak szerintem nem nehéz észrevenni, hogy alapvetően ezek a promó-anyagok nem azoknak szólnak, akik eleve várják/meg akarják nézni a filmet? Innentől hadd mondjam, hogy a vita és fikázás e körben okafogyott, szerintem.

  36. hát, ha szar lesz a film, akkor én kúrva nagyot fogok csalódni Nolan-ban, és valószínüleg kissé félve fogok beülni a következő filmjére (mármint a Rises utánira)
    DE például, ha hallgattátok a soundtrack-jét a cuccnak, akkor már csak abból leszűrhető picit, hogy milyen szar film lesz. szóval olyan nagyon azért nem rettegek a csalódástól
    ha csak a szokásos szintet hozza Nolan, már akkor mocsok jó lesz
    én például arra vagyok rettentően kiváncsi, hogy Marion mit fog benne játszani, és mennyit fog szerepelni? mert eddigi előzetesekben csak egy-két kockára tűnt fel egy csókjelenetig

  37. Hál’istennek nem annyira sivár és unalmas az életem, hogy ennyire remegnem kelljen egy film miatt, pláne akkor ha valaki rosszat merészel mondani imádatom tárgyával kapcsolatban :)

    De felesleges a hirig, mert tényleg semmi értelme. Mindenki másként és máshogy várja a szóban forgó filmet, habitustól és vérmérséklettől függően, ezt fogadjuk el és kész.

    Részemről tényleg vége!

  38. ja és igen, rohadtparadicsomon 94%, imdb-n 8.9. ezek szerint a kritikusok 94% hülye, a nézőknek meg a 89%-a. aha
    külön kellene már választani a szarfilm és a nekemnemtetszett dolgot. nekem például nem nagyon jött be a keresztapa, fészkelődtem alatta, és bevallom a mediterrános lelépős résznél bele is pörgettem picit, mégse mondanám rá soha, hogy szar film és túlhypolták, azért van ott minden lista eleje felé

  39. gabeszka79: a prometheust is mennyien várták sci-fi szent grálként, és mégis le merte mindenki írni, hogy mennyire lett szar számára, szal ez az elmélet sem áll túl erős lábakon.

  40. Akkor leírom érthetőbben, mert nagyon úgy tűnik, hogy eddig nem fogalmaztam tisztán:
    Nincs bajom a az új Batman-franchise-al. Sőt Christopher Nolan munkásságát, már a bőregér filmek, és az Eredet előtt is elismertem. Nem érdekel mára teljesen felpörgetett marketinggépezet, amivel el akarják adni a filmeket, mert ez tényleg figyelmen kívül hagyható (és figyelmen kívül is hagyom, amennyire lehet). Amivel gondom van, és ahogy kameraman szavaiból kivettem ő is emiatt morog legtöbbször(ha mégsem, akkor majd remélem kijavít) az a már-már elvakult rajongás, amivel ezekkel a filmekkel szemben egyes emberek viseltetnek. Nincs gond azzal, ha valaki rajong és várakozik és ennek hangot is ad, de az már nem oké, ha ez annyira elvakítja az embert, hogy mindenki mást, akinek nem egyezik a véleménye az övével, azt azonnal a földbe döngöli. A Prometheus-t pont emiatt hoztam fel, mert nagyon jó példája ennek. A bemutató napjáig szintén egy rossz szót nem lehetett mondani rá, mert ki lett kiáltva sokak által az évtized filmjének. Előre, anélkül, hogy a trailerken kívül mást láttunk volna belőle. Bárki, aki negatívan, vagy félreérthetően fogalmazott a filmmel kapcsolatban, az kíméletlenül szét lett szedve. Azt pedig, hogy mi lett a a vége, mindannyian tudjuk.
    Csak arra akarok kilyukadni, hogy ez a fajta nagyon-de-nagyon-várom-és-nem-érdekel-senki-véleménye-mert-tuti-jó-lesz rajongás, sok esetben nagyon vissza tud ütni. Biztos, vagyok benne, hogy sokan már a fejükben összevágták a “Sötét Lovag-Felemelkedés” című filmet, de az biztos, hogy a mozikban nem azt verziót fogják leadni. És ha nagyon ráizgulunk a mi verziónkra, akkor annak nagy kopp lehet a vége. Vagy – jó esetben – Nolan verziója sokkal jobb, akkor pedig kellemes csalódás lesz :)

  41. Obi1

    Azért aki a TDK-t a világ legjobb filmjének hívja az valószínűleg nem látott még elég filmet, és ez nem hiszem hogy ízlés meg személyes vélemény kérdése mert egyszerűen lehetetlen hogy a legjobb legyen. Jó film volt? Jó volt. Nolan eddigi legjobb munkája? Nem, az a Memento.
    Az igaz, hogy a Nolan féle Batman az eddigi legjobb képregényfeldolgozás, de a mezőny nem túl erős lássuk be.

    TDKR remélem is hogy túlszárnyalja az elődjeit mert kevesebbel nem érnénk be. Én mellesleg örülök, hogy Nolan végre befejezi a Batmant, mert már “komolyabb” filmeket néznék tőle.

  42. Jajj sír itt a szátok.Fura hogy pár hete még olyan hozzászólásokat olvastam, amikben azért rinyálnak mer nincs eléggé reklámozva a film, meg hogy gagyi a poszter, meg mittomén. Most, hogy beindult a buli, most meg ez a baj, ugyanmár srácok. Én baromira várom ezt a filmet pedig tavaly ilyenkor még én sem voltam egy nagy nolan-batman fan. Változnak a meglátások, vélemények. Szerintem Tom Hardy Bane-je lesz olyan ütős mint Ledger Jokere. Ja és már tűkön ülök. :D

  43. “Anzelmus”

    Most vettem észre a másik batman logot :)
    Mit össze kerestem közben meg majd kiszúrta a szemem :-]

  44. Gabesz nem érdekes hogy tiétek az első 2 hsz kameramannel?Nagyon kedves tőletek hogy próbáljátok megelőzni a kommentáradatot és óvjátok lelki világunkat a film megnézése közben elszenvedett csalódástól, de szerintem senki nem kért erre titeket, másrészt az a hatalmas intellektualitás amivel tálaljátok messze nem olyan mint gondoljátok.
    “közepes első rész után, agyon hypeolt folytatás”
    Tudom ez mind mélyen szántó gondolatokat felsorakoztató, megalapozott kritika, én pedig már megint csak személyeskedek.

  45. gabeszka79: Nem neked csak annyira az, hogy azon akadj ki ha valaki nagyon vár valamit és legrosszabb esetben pofáraesik. Őszintén, mi közöd hozzá? Prometheus is el lett hordva mindennek utólag szóval ha rossz lesz, nem fogják évtized filmjének kikiáltani. Az ilyen kicsi buzkillerek, mint ti ketten nagyon jók a relativitás-elmélet gyakorlatában.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.