A The Girl Who Played with Fire még mindig alakul

Bár Fincherről még nincs szó az amerikai változat folytatásánál, de az első rész sztárjai készen állnak a Sárkánytetoválásos lány további kalandjaira. Plusz Steven Zaillian épp írja a forgatókönyvet ezerrel (most, ebben a percben is, mi mást csinálna?). A friss hír pedig az lenne, hogy a premier 2014 előtt biztosan nem lesz megejtve.

Itt már könnyebb dolguk lesz a nézők szemében is, hiszen a svéd feldolgozása a könyvnek már nem volt annyira erős, mint az első résznél.

4 hozzászólás a “A The Girl Who Played with Fire még mindig alakul” bejegyzéshez

  1. Azért majd kíváncsi vagyok milyen filmet hoznak össze.

    Megnéztem a svéd verziót (bár a bővítettet még nem), és abból az jön le, hogy a második és harmadik résznek teljesen más világa/sztorija van.

    Spoiler
    Első rész egy sima krimi, többi kettő meg a kislány személyes drámája.

  2. Szerintem a svéd filmek teljesen korrektül össze vannak hova, Noomi Repeszt meg úgy sem lehet helyettesíteni. Az amerikai változat semmivel sem volt jobb mint a svéd, ráadásul egy csomó jelenet és állókép szinte ugyan az. Persze Fincher nem látta a svéd verziót, persze…

  3. Én csak a svéd verzio első 2 részét láttam…Human neked mocskosul igazad van…az első rész túl magasra tette a lécet…szerintem MESTERMUNKA…de ehhez képest a 2.rész egy Derrick epizód szinvonala…sajnos…

  4. “Plusz Steven Zaillian épp írja a forgatókönyvet ezerrel”

    Haha… “I see what you did there!” :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.