The Master

Nem is próbálkozom meg a lehetetlennel, nem fogok objektívan írni erről a filmről, ugyanis olyan különleges művel állunk szemben, hogy ez képtelenség. Mióta kijött a film feltűnhetett, hogy rendkívül megosztó darabbal van dolgunk, de én úgy látom, hogy ahogyan növekszik a film bemutatószáma, egyre nagyobb a pozitív tábor, amibe én is beletartozom.

The Master főszereplője

Kezdjük tehát az elején. A The Master az idei év egyik legjobb filmje. Paul Thomas Anderson pedig korunk egyik legkiválóbb rendezője, és aki beül majd erre a filmre, egy egészen különleges élményben lesz része, ugyanis első megtekintésre a művet nem igazán lehet hová tenni. Lehet, hogy először imádni fogod és később megutálod, de az is lehet, hogy fordítva fog ugyanez megtörténni (pont, mint nálam). És mindez azért van, mert ez a film teljesen más, mint amit manapság, vagy bármikor is láttál.

Anderson igazán különleges stílusú rendező, és itt kell felhoznom a párhuzamot a Vérző Olaj-jal. Aki ugyanis látta az adott filmet, az pontosan tudja, miről beszélek: a The Master egy hihetetlenül erős karaktermozi, a klasszikus filmes narratíva szinte teljes mellőzésével. Nincs hagyományos érzelmi bevonás, ezt a filmet nem ilyen szinten kell értékelni, nem igazán tudunk azonosulni, belemélyülni. Ezt a filmet csak kívülről csodálod.

Anderson három főszereplőjére (azon belül is Phoenix és Hoffman karakterére) építi fel a filmet, akik szinte már betegesen hatalmasat alkotnak, pont, mint Day-Lewis a direktor előző mesterművében. Nem hiába kapták meg mindketten a legjobb férfi főszereplő díjat a velencei filmfesztiválon. Phoenix zavart, megtört, magába zuhant lélek, aki folyamatosan a megváltást keresi. Az alakítása olyan igazi, húsbavágó, hogy kényelmetlenül feszengsz a moziterem sötétjében. Minden tekintetben hihetetlen, amit a vásznon művel, már miatta érdemes volt ez a bő két óra az életemből. És akkor még nem is beszéltem Hoffman-ról, aki minden fenntartás nélkül tökéletes, láthatatlanul mélyül el a címbéli Mester szerepében. A film mégis akkor a legerősebb, amikor kettejük dinamikus párharcai peregnek a szemünk előtt. Ez a páros adja a film gerincét, ez maga a The Master, ezen keresztül bontakozik ki számunkra a film nagyon szegényes narratívája (itt egy újabb párhuzam a Vérző Olajjal), ami a szcientológia (itt csak rejtélyesen „The Cause”) korai éveiről szól. Amy Adams-ről sem lehet mondani, hogy csak asszisztál, mert tőle is olyan alakítást láthatunk a férje ügyében elvakultan bízó feleség személyében, amilyet még soha sehol máshol a színésznő karrierjében. Higgyétek el, még tényleg nem láttátok őt így.

The Master Hoffman

Mindezek mellett szinte már csak másodhegedűsként említhetem a film további hatalmas erősségeit, a zenét és a képi világot. A zeneszerző ismét a Radiohead gitárosa, Jonny Greenwood volt, és újra egy fojtogató, magába szippantó zenével támogatta meg a filmet, ami a mozi minden egyes molekulájával összhangban van (a premieren szinte félelmetes volt mászkálni, hiszen a háttérben végig a filmzene szólt). A film minden egyes kockájáról sugárzik a törődés, a mozi kiválóan használja ki a 70mm-eres forgatást, és mint szinte minden ebben a műben: szorongást és kisebb félelmet, kényelmetlenséget okoz.

A film végén pedig nem kapunk lezárást, megoldást, konklúziót, hiszen ez az egész mű csak egy tézis, amit első megtekintésre megérteni lehetetlen. Nincs nyugalom, nincs megoldás, csak üresen lógunk a levegőben, gondolkodva, magunkra hagyatva, és talán ez egy hatalmas negatívum lesz sok embernek a film megtekintése után, valakik ezért fogják utálni az egészet, valakikben viszont, mint bennem, napokkal később átformálódik majd ez az érzés, és a film végleg kikristályosodik. Éppen ezért a végső értékelésem 9/10, de mint már mondtam, sokaknak hatalmas baja lesz a furcsa, szikár, szinte nem is létező narratívával, a sok dumával, valamint az érzelmi bevonódás teljes hiányával. De aki képes ezt félretenni önmagában, az 2012 egyik legjobb filmjét üdvözölheti, amit tutibiztos, hogy viszontlátunk jövő februárban az Oscar versenyben.

-írta anthony711, a velencei filmfesztiválon látta

vendegblogger
írta
2012. 09. 20. 04:07
megjelenés
16
hozzászolás


16 hozzászólás a “The Master” bejegyzéshez

  1. Nem egy tömegfilm az biztos. Anderson filmjeit kicsit túlértékeltnek tartottam mindig is, de az igaz, hogy nem készít kommersz filmeket, csak olyanokat, melyeket divat szeretni.

    The Master is ilyen, a kicsit túlpörgetett és fúlspilázott scientológiai dolgot próbálja, ha bújtatottan is bemutatni. Hiába azonban minden erőlködés a film középszerű és nem igazán kirobbanó. Nem a színészeken múlik, Phoenix remekül hozza az alkoholista karaktert, akiben állati (perverz?) ösztönök rejtőznek, viszont sajnos a film közben visszavesz ebből a karakterből, melyet az első kb 15-20 percben mutat be, Seymour pedig egy igazi lelki perverz, egy habdumás manipulátor, aki nemcsak önmagát, de a körülötte levő világot is sziklaszilárdra képes építeni a gondolatai alapján. Az egész gond azzal van,hogy a karaktereik mégsem olyan különlegesek, extrémen egyediek, hogy lekössenek. Nem érzem azt, hogy bármelyikük is fontos lenne számomra annyira,hogy azonosulni, vagy éppen utálni tudnám. Folyamatosan azt éreztem, hogy a karaktereket csupán más filmjeiből emelte ide, pl Vérző olaj, csak a perverz vonzódás tárgya már.

    A film természetesen lassú, sokszor már-már líraian fényképezett. Ez számomra még tovább rontotta az élményt, megmondom őszintén voltak jelenetek amelyek közben már unatkoztam a párbeszédek alatt. És itt nyilván nem a képi világgal van a gond.

    Hogy jó film-e The Master? Abból a szempontból igen, hogy patikamérlegen kimértek mindent ahhoz, hogy Oscar esélyes legyen. Amúgy a közepesnél kissé jobb, lassú, párbeszédekre épülő film, remek fényképezéssel, képi világgal, és zenével. A történet viszont lassan lépked előre, a jelenetek csak jönnek egymás után, de irányuk igazából nincs. Több,mint 2 órában sikerül eladni a semmit olyan audio-vizuális módon, amire csettint az ember.

    Csak sajnos hiányzik belőle valami, ami igazán jóvá tehetné, mégpedig az igazi szenvedély. Folyamatosan azt éreztem a filmen, hogy kellene egy robbanás, egy érzelmi detonáció, amely kizökkentené ebből a lassú mederből, de nem következett be. A két főszereplő közötti rejtett apa-fiú kapcsolat sem tud előretörni ,mint ahogy a látens homoszexualitást is felfedezni a két karakter között, de azt sem erőltetik, nem vállalja a rendező, vagy éppen csak így sikerült?

    Ezt a filmet divat lesz szeretni, holott a legtöbb néző utálni fogja titkoltan a lassúsága és sehova nem vezető története miatt. De hát lehet,hogy éppen ez a film legnagyobb erénye. Anderson – a mester – elhiteti a nézővel,hogy amit mutat az jó, és bár annak nem tetszik, mégis mosolyogva tapsol neki.

  2. kameraman!

    Csak kíváncsiságból kérdezem. Van olyan film amit akármikor megtudsz nézni és még élvezed is? Mert eddig én csak negatív kritikát olvastam tőled. Nem sértésnek szánom a dolgot :)

  3. Rengeteg olyan film van, bár az utóbbi 10 év terméséből valóban alig találnék, de ezt sem húztam le…
    Az meg engem épít,ha az én hozzászólásaimra mások beírják, hogy de hát ez és ez ilyen és nem olyan. Mert mások szempontjai alapján lehet,hogy teljesen más a film, ha újra megnézem, lehet,hogy azt is felfedezem benne, amit én nem láttam…Ezért is jók ezek a helyek, mint a Filmbuzi, mert az ember rengeteget szed magára az értékes hozzászólásokból, sokszor átértékel filmeket azok alapján.

  4. “mert az ember rengeteget szed magára az értékes hozzászólásokból”
    Én meg pont úgy vagyok, hogy már az első pár mondat után lapozok tovább. Bár valószínűleg csak fiatalabbak nálam, de akkor is nagyon zavar a sok naivság és a szűk látókör.

  5. Lehet hülye kérdés, de mikor jött ki ez a film és hol? Ahogy nézem USA-ban is csak holnaptól adják a mozikban.

  6. bocsánat, visszavonom a kérdést. látom ott van alul, csak nem akartam elolvasni a szöveget esetleges spoilerek miatt, ezért nem láttam a végét. kommentjeimet törölhetitek :)

  7. néha én sem értek egyet kameramannal, de mindig érdekel a véleménye. érdekes személyiségnek tartom :)
    mindig érdekel mit reagálnak a hozzászólásához. megosztó személyiség, de szerintem ettől jó.

    kameraman: egyszer elbeszélgetnék veled privátba a filmekről. érdekelne, hogy nyitott vagy-e ilyen dologra?

  8. “A film végén pedig nem kapunk lezárást, megoldást, konklúziót, hiszen ez az egész mű csak egy tézis, amit első megtekintésre megérteni lehetetlen.”

    Nem szimpatikus az írottak alapján. Nem bírom értékelni, hogyha csak felhánynak valamit a falra amit mutatnak 2 óráig érdemleges történet meg nem nagyon van. (Antichrist, The Tree of Life, ilyenek) És ez igencsak hasonlónak érződik.

  9. kameraman: Pont, ahogyan említettem, számodra negatívumként hatott az érzelmi bevonódás, vagy a klasszikus narratíva hiánya. De nem gondolom, hogy Anderson olyan filmeket készít, amiket divat lenne szeretni, én ugyanis csak nagyon kevés olyan embert ismerek, akik pusztán divatból képesek lennének végigülni a Vérző Olajat, vagy a Magnóliát például. Ezek kemény filmek, sokan nem is igazán ismerik őket, tehát szerintem itt nem divatról van szó.

    SPOILER ON

    A homoszexualitás a filmben nem volt látens, vagy véletlen. Anderson elmondta a sajtótájékoztatón, hogy számára ez egy nagyon fontos, lényeges eleme volt a műnek, és véleményem szerint nagyon finoman volt ez jelen a játékidő alatt. Csak az ajánlómban igyekeztem erről nem írni, mivel ez eléggé spoileres, és Te is jelölhetted volna.

    SPOILER OFF

    avada0: A Tree of Life-tól és az Antichrist-tól azért ez távol áll, de mint mondtam, ha a Vérző Olajat láttad, akkor nagyjából tudod, miféle filmre számíts.

  10. Nem kaphatunk humantől is egy kritikát?

    Ha nem komediről van szó, akkor többé kevesbé bizom a véleményében.

    Ja, és ne etessétek kameramant. Amióta itt vagyok egyfolytában trollkodik.

  11. az Antichrist egyébként kb 100x koherensebb volt a Tree of Lifenál (sajnálom azóta is hogy nem volt külön írás a Treeről, szívesen pocskondiáztam volna négy-öt bejegyzésen keresztül)

  12. Mindig rühelltem (látatlanban is) azokat a filmeket, amelyek esetében “a végén pedig nem kapunk lezárást, megoldást, konklúziót”.

    A rendező merjen véleményt mondani, következtetést levonni.
    Ne nekem kelljen már találgatnom, hogy a rendező mit is akart.

    Azon, persze, már szívesen vitatkozom, hogy egyetértek-e véleménnyel, konklúzióval vagy sem.

  13. Stop Jeremiás Hugó: mert az lehetetlen, hogy bemutatnak valamit, és akkor te értelmezed magadnak? És akkor azon filózol, hogy milyen a helyzet, nem pedig azon, hogy mennyire értesz egyet valaki mással, ez esetben a rendezővel. Csak azt akarom mondani, hogy ezeknek is meg van a helye.

  14. Kameramannal kell egyetértsek e film esetében.
    nagyon szerettem volna szeretni, de egyszerűen fölöslegesen ilyen hosszú, nem mélyülnek a karakterek attól hogy tovább látjuk őket.
    de nekem már a There Will Be Blood is pont ugyanilyen sivár és semmitmondó volt.

  15. Én furcsállom, hogy a Vérző Olajhoz hasonlítjátok. Nekem rohadtul tetszett a Vérző Olaj, de a Master az elődjéhez képest végtelenül üres és ingerszegény. Pedig reméltem, hogy hasonló fölhözvágó és kegyetlen karakterfilm lesz, de sajnos attól függetlenül, hogy a játékidő hosszú, mégsem lett kibontva, olyan mint egy nagyon hosszú filmnek az első fele. A rendezés ugyan kifogástalan de szerintem ez Anderson leggyengébb filmje és remélem az is marad.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.