Looper

Rian Johnson (Brick, The Brothers Bloom) ismét bevetette a mashup zsenialitást, és két főbb stílus keveréséből egy teljesen emberi történetet hozott ki.

Gordon-Levitt a fiatal Looperként

A film 2044-ben játszódik, Kansasban. Ezzel kellemesen alávágtak az akadékoskodóknak. Pár olyan bérgyilkosról szól, akik a maffiának tüntetnek el embereket. A csavar, hogy az áldozatok 2072-ből érkeznek hozzájuk. A főszereplő Joe szerint azért van ez, mert kb. 30 évvel később már annyira nehéz eltüntetni (és gondolom azonosíthatatlanná tenni) a hullákat, hogy ez az egyedüli kiút a bűnözők számára. Szerintem itt rögtön volt egy hiba, és apróbb spoiler lesz most: mutatták 72-t, elég sok ember meghal ott, olyanok akiket nem küldenek vissza. A mázli, hogy nem ez a lényeg.

Amit még fontos tudni, hogy ezeket a gyilkosokat hívják Loopereknek, és a nyugdíjazásuk általában az, hogy az utolsó áldozatuk saját maguk a jövőből, méghozzá nagy aranyrudakkal a hátán, végkielégítésképp. Nem túl jövőbiztos munkahely, hiszen tudod, hogy a te loopod is be fog zárulni 30 év múlva, méghozzá biztosan. Így tovább élni elég kemény, miközben még a munkádat is elveszted ugye. Természetesen az események katalizátora az lesz, hogy Joe jövőbeli énje is megérkezik, és hát nem tűri nyugodtan a mellkason lövést.

Igazából az időutazás szálat szerintem nem éri meg feszegetni, ezt az öreg Joe is elintézi azzal, miután beszél egy kicsit róla, hogy egy eléggé homályos folyamatot próbál részletesen leírni. Sokkal inkább érdekes, hogy a karakterek mit tartanak az időről, idejükről. A 30 éves és a 60 éves Joe bár ugyanaz az ember, de mégis mintha két különböző lenne. Az utóbbi a múltba visszatérve változtatni akar a dolgokon, hogy a jövőben máshogy alakuljon a sorsa. A hozzáállása eléggé görcsös kapaszkodást tükröz abba ami az “övé”, és ezért bármit megtesz idővel. Ez a téma többször is előkerül a film alatt: mi az ami a férfié? A 30 éves pedig tojik az öreg magára, csak arra gondol, hogy ha elintézi az idős változatát, akkor megkapja az aranyat és élvezheti a hátralevő 30 évét. Ezt amúgy nem értem honnan veszi, az élvezetet mármint, hiszen eléggé szar élete van ám, nem csak mert drogfüggő, de 2044 egy toldozott foldozott jövő, ami épphogy összetart a mocsok segítségével – poén, hogy ezt a technikai dolgokon is érzékeltetik.

Változásra csak egyiküknek van esélye.

Willis az öreg Looperként

Itt jön be Johnson, hiszen a pár elfogadható akció mellett inkább a karakterekbe megy bele teljesen. Mindkettejük cselekedeteinek következménye van, durva, hogy a személyes loopjuk kapcsán ez még erősebben van érzékeltetve. Volt pár rész ahol összeszorult a gyomrom. Szóval erőteljesen előkerül a drámai szál a film közepe táján, miután felrajzolták a helyzetet amibe kényszerülnek a szereplők.

Azt kell mondanom, hogy a két Joe-t alakító Joseph Gordon-Levitt és Bruce Willis valami zseniális munkát végzett. A rendező és operatőr mellett ők emelik a filmet az átlag felé. Bruce ugye Bruce, a múltja nyomása alatt kicsit megrokkant öregemberként zseniális, de a fiatal Joe-t alakító Gordon-Levitt durván kitett magáért amikor átvett Willis testbeszédéből is egy csomó mindent, így téve egésszé az egy ember képet, amit alkotniuk kellett közösen.

Bár szerintem vannak rések a történetben, hiszen az időutazás miatt ez valamennyire szinte elkerülhetetlen, de megpróbálták komolyan venni a témát, és egy nem semmi sci-fi-dráma-akciót keverni. Remekül szórakoztam rajta. Fenn próbáltam spoilermentes maradni, a Loopert felfedezni fantasztikus, viszont a kommentekkel már nagyon vigyázzatok.

Rian Johnson (Brick, The Brothers Bloom) ismét bevetette a mashup zsenialitást, és…

human
írta
2012. 09. 29. 19:55
megjelenés
55
hozzászolás


55 hozzászólás a “Looper” bejegyzéshez

  1. SPOILER, DE NAGYON

    részemről a legnagyobb lyuk az időutazásban, hogy szerintem nem szabadna egy olyan szálnak sem lenni, amiben a fiatal Joe leövi az öreget és fogja az aranyat. Itt viszont elég nagy bajban volt a forgatókönyvet író Rian Johnson:

    Be akarta mutatni Joe jövőjét, mélységet adni az öreg Joe karakterének a szerelemmel és gyerekkel (kemény jelenet amikor meghallja a sírást) – viszont nem felfedni idő előtt a rainmaker loopot, miszerint Joe cselekedetei idézik elő a szörny születését. Van is egy jelenet, amiben az öreg Joe már kinyírta a bűnözőket, nála van az arany, mondja a fiatal Joe-nak, hogy tűnjön el. Az egoista fiatal pedig egyszer már a legjobb barátját is eladta ezüstért, simán lehetett volna ebből a szálból a Kína-szerelem, viszont ezt nem lehetett használni a film első harmadában.

    A film megoldása ugye az erőszakos Loop megszakításáról szól, mindennek ami történt köze van a rainmakerhez, mindig Joe-ék idézik elő, különben nincs értelme.

    Persze lehet magyarázat amúgy, Johnson nagyon sokáig írta ezt a filmet. Viszont szerintem biztosan nem idősíkokban lapul ez, hiszen direkt többször érzékeltetve van, pl. a csonkolással, hogy egy síkon vagyunk.

  2. nagyon sietősen írtad meg ezt most human, olvasd át mégegyszer:) egyébként megnyugvás, hogy pozitívat írtál róla, mert nagyon vártam ezt a filmet és mindenki azt mondta körülöttem, hogy nagyon B lesz, na de majd jövőhéten én is megnézem :)

  3. Szerintem értékelhetetlen a film, pedig nagyon vártam. Logikailag eleve halott az első pillanattól, és utána már csak rátesz újabb és újabb lapátokkal.
    A nyitómondatban ugyanis megölik az egészet: merthogy illegális az időutazás, egyedül a bűnszervezetek használják, mégpedig a nemkívánatos személyek eltűntetésére? És miért? Mert túl fejlett a nyomkövetés a jövőben. LOL.
    Erre lenne jó az időutazás? Ez a nagy ötlet? Senki nem akar meggazdagodni, likvidálni bárkit, aki nem tetszik neki, vagy csak szórakozni a múltba, helyette egy ekkora bullshit indokot kreálnak?
    És később ezt csak tetézik, tetézik, a legvégén pedig lábközön is lövik magukat a biztonság kedvéért.

    Semmit nem értettek a készítők az időutazásból, és tojtak is egy idő után az egészre (Lásd Willis: Hagyjál má’n ezzel a time travel shittel.)

  4. Nekem tetszett, szintén 8/10 körülre pontoznám. A karakterek jók voltak, a színészek nagyon illettek a szerepekre. Logikailag pedig voltak benne bakik, de szerencsére olyan a film, hogy nem erre figyelsz. Utána már más tészta, mozi után, lehet rajta agyalni…

    SPOILER

    Nekem a film után az nem volt tiszta, hogy az egész rainmaker dolog, hogy indult. Ha az eredeti idősíkban probléma nélkül megöli saját magát Joe, akkor a gyakorlatban nem találkozik a gyerekkel. 30 év múlva pedig mégis ott lesz a jövőben, olyan formában, hogy amiatt vissza kell mennie megállítani. Szóval, ha eredetileg is ott volt, akkor nem ő miatta lett szörny a gyerekből. Vagy félreértettem valamit, ami könnyen lehet :)

  5. SPOILER

    moltam: épp ezt mondom, hogy a filmnek csak úgy van értelme ha mindig Joe miatt lesz rainmaker, ezért nem műkődik a lelövi öreg magát szál.

  6. SPOILER

    az idoutazos anomaliatol elvonatkoztatva hatalmas egy film, nalam eddig az ev legjobbja. az elso trailert lattam en is, de azt is a felenel kinyomtam. abbol egy stilusos chase movie-t vartam, de sokkal tobbet kaptam. nagyon eros a film erzelmi toltete es tele van brutaljo jelenetekkel, az elso csonkolasnal ugy szoritottam a karfat, hogy szerintem meg mindig ott a nyoma, a fogaim meg vegig csikorogtak… nagyon maga ala gyurt ott a film.

    tenyleg felreteve az idoutazasos elmelet “bakijat” kerdeznem, hogy meg lett az magyarazva, hogy mi a francnak kell a loopereknek sajat magukat megolni? miert nem lehet keresztbe? miert kellett ekkora ize…loophole-t hagyni a rendszerben?

    ami nagyon bejott meg, hogy shaky cam=0, gyonyoruen van fenykepezve es nagyon hangulatos vilagot sikerult krealni, tempo nagyon bejott szinten.
    teljesen feleslegesnek ereztem viszont a hoover byke-ot, vagy mi a szosz, arra volt jo, hogy a film egyetlen olyan special effect-je helyet kapjon, ahol kilogott a lolab, konkretan a vetitett hatter ott nem sikerult (no meg szarul is nezett ki az egesz targy)

    kulon jo pont volt garret dillahunt feltunese, nagyon mosolyogtam.

    SPOILER:
    egy megjegyzes a vegere: mikor a csaj a film vegen beletur fiatal joe hajaba, akkor teljesen osszezavarodtam:)

  7. Azért ennyire nem volt elképesztő ez a film. Jónak jó, Johnson stílusa még mindig nyerő, de azért sem zseniálisnak, sem “hosszú idő óta a legjobb időutazós filmnek” nem mondanám.

  8. Simán 9/10 volt, zseniális film. Kábé így kell rendezni. És külön tetszik, hogy ez is alkotói film, mint a Brick. Megírta, aztán megrendezte. Mocsok jó.

  9. holnap fogom megnézni, így spoilermentesen olvastam csak a kommenteket, de örömmel látom, hogy csupa stephen hawking jár ide, akik aztán kenik-vágják az időutazás “logikáját” :D

  10. Most jöttem meg a moziból. Szerintem nagyon nó film lett. Talán egy kicisvel több akció kellett volna bele azt elviseltem volna.
    SPOILER:
    Szerintem a kiccsávó így is úgy is Rainmaker lesz, hiszen már korábban elkezdett a jövőben tisztogatni mielőtt az öreg Joe egyátalán képbe került volna. Joe(ék) nem tehetnek róla. Amúgy ki kellett volna nyírni a kis szörnyet….

  11. Nagy csalódás volt a film. Egy ígéretes történet aminek a végén mégis bosszankodva mentem ki a moziból.

    SPOILER

    A színészekkel kezdve: ez nagyon visszafogott egy dolog volt mind Levitt-tól, mind Bruce papától. Előbbi tiszta tucat-akcióhős szinten mozgott (mondjuk a karakter árnyalásáért a forgatókönyvíróknak kellett volna első körben tenniük), utóbbi pedig kimondottan elszomorított, ismételgeti azokat a röhejes pofavágásait, amik már az olyan szutykokban, mint a Surrogates, meg a Cold Light of the Day is kevesek voltak. A negyedik Die Hard óta iszonyat, hogy miket vállal el, és ez főleg azért bosszantó, mert közben például megjelenik egy olyan kiváló filmben, mint a Holdfény királyság, amiben nagyon jól is játszik. A mellékszereplőkre viszont nem lehet egy rossz szavam se, Daniels például kimondottan szórakoztató “főgonoszt” hoz, Dillahunt pedig a maga 1-2 percnyi játékidejével is igazi feszültséget hozott (végre) a filmbe.
    A legnagyobb problémám, hogy a film a felénél gyakorlatilag szétesik. Addig alapozunk rendesen (ez hol érdekes, hol nem annyira), majd beindul az akció is, hogy azután megérkezzünk a farmra, és…ennyi. A hipertelekinetikus szuperizével rendelkező gyerek és a hozzá kapcsolódó szál ebben a filmben egyszerűen nevetséges, az olyan adalékokról nem is beszélve, mint a random szexjelenet (az mennyire felesleges volt már), meg a kissrác post-Damien-es pofavágásai és dühkitörései.
    Az akciók közt van nagyon jó (pl. Levitt menekülése a lakásából), és van…hát nem is tudom, én Bruce esetében akkor sem szólok egy szót sem, ha puszta kézzel végez egy fél országgal, de azt tegye az Expendables-ökben, egy komolynak szánt filmben ne már, hogy csúnya nézéssel, végig a tűzvonalban sétálgatva megtisztítja a főhadiszállást. A csúcs, amikor szétlő 5 embert, a hatodik meg berohan a szobába, mert miért ne. Az egészen parodisztikus volt. Ezeket a gárdistákat kellett volna komoly ellenfélnek tekinteni? Ja és a végén persze nem láttuk, hogy intézi el az asztal mögé bújt 3 ellenséget, akik az ajtóra céloznak. De talán jobb is így.
    Összességében kicsit olyan érzésem van, mintha Rian Johnson az összes ötletét egy filmbe akarta zsúfolni: szerintem ez nagyon nem sikerült neki.

  12. Kicsit meglepnek az itteni reakciók. Miután kijöttem a moziból első gondolatom az volt, hogy végre kijelenthető, hogy hollywood talált magának egy újabb tehetséges fiatal rendezőt, aki ráadásul még saját ötletekből is dolgozik.

    Innentől SPOILER:

    Úgy gondolom, az akinek nem tetszett alapjaiban rosszul áll hozzá a film értelmezéséhez. Ugyanis le kell szögezni, hogy az alap ugyan az időutazás, de a film nem erről szól Ezt az öreg Joe igen egyértelműen ki is jelenteti. Ezzel nem is érdemes foglalkozni, mert gyakorlatilag lehetetlen úgy hozzányúlni, hogy nem legyen benne logikai bukta. Ennek ellenére úgy érzem, hogy Rian Johnson nagyszerűen nyúlt hozzá a témához.
    A lényeg persze, ahogy korábban is írtam nem ez volt, sokkal inkább maguk karakterek és azok “fejlődése”. A történetben ugyanis nincsenek hős alkatok, ahogy nincsenek a szó szoros értelmében vett “jó” emberek se. A történet olyan szereplőkkel van tele, akik folyamatosan rossz döntéseket hoznak és ezzel vagy tisztába vannak vagy sem. Az öreg Joe már rájött erre, de szerelme életéért önző éne ismét előtérbe került. Persze a fiatal Joe is érzi, hogy nem jó amit tesz, de ezt még magának sem ismerte be igazán, egészen a film befejezéséig.
    Ekkor ugyanis megérti a lényeget. Meglátja a folyamatos rossz döntések körforgását, meglátja a fiúban saját gyerekkorát és rájön, hogy a hozzá hasonlók miatt tart ott ahol.
    Végső döntésével ugyan nem mentette meg a világot, nem győzte le a rosszat, talán még a kissrác jövőjét sem mentette meg, de legalább javított az arányokon.

    Én biztosan ott leszek a moziban Rian Johnson következő filmjén.

  13. Annyira bírom, amikor valaki beírja, hogy “Úgy gondolom, az akinek nem tetszett alapjaiban rosszul áll hozzá a film értelmezéséhez.” Mert ezek szerint csak azért nem tetszhet valakinek a film mert nem érti… Speciel, nekem azért nem tetszett, mert túl sokat vártam tőle és nagyon keveset kaptam.

    SPOILER!!!

    Itt most nem a logikai meg kontinuitási hibákra gondolok, mert abból nyilván van bőven, hiszen ez az időutazásból adódik, hanem arra, hogy nem kapunk egy csattanót. Rengeteg lehetőség van a filmben egy nagy csavarra vagy kettőre, de egyszerűen nincs semmi. Elkezdődik a film, van közepe meg van egy kb 1 órával hamarabb kitalálható vége. Igazából számomra (és akikkel néztem ugyan így voltak vele) az volt a legnagyobb csavar, hogy nem volt benne semmi meglepetés. Erre senki nem számított :)
    A másik nagy hiba nekem a rengeteg fölösleges információ. Aki sokat néz filmet mindig számít rá, hogy a kis apróságokat elkapva majd kitalál valamit, hogy mi fog történni. De itt nem, elkezdenek egy csomó szálat (a gyereksírás, a feleség, az igazi anya, a főellenség, akiről fogalmam nincs, hogy miért volt olyan nagy gengszter, amikor Joe egymaga lemészárol mindenkit és a többi és a többi) amire vagy nem kapunk választ vagy csak úgy hagyják a fenébe..
    Sajnálom, mert úgy ültünk be a moziba, hogy ez lesz “az évtized Mátrixa” ahogy itt Angliában reklámozzák, de nagyon-nagyon messze van tőle! 4/10

  14. Nekem tetszett nagyon a film, ebben az is benne van mondjuk, hogy végre egy film, aminek a trailerében nem lőtték el az egészet (bár állítólag ez a kiadónak köszönhető, aki akciófilmesre akarta venni a trailert, és így a film második felében a tartalmasabb részekből csak pár képet mutattak)

    Van itt egy interjú amiben néhány lukat elmagyaráz, ami kivágott jelenetek miatt keletkezett:

    http://geektyrant.com/news/2012/9/29/looper-mysteries-explained-by-director-rian-johnson.html

    Mondjuk még így is sántít a saját loopja bezárása, de ez legyen a legnagyobb baj:).

  15. SPOILER

    Nekem a Joe idézi elõ a Rainmaker dologgal kapcsolatban lenne egy elméletem. Az eredeti idõsíkban, amikor Joe zárja a körét, akkor nem is talâlkozik a kissráccal. Tehát nem Joe indézi elõ a dogot. Szerintem az a csõves nyírta volna ki a gyerek anyját akit Joe elijesztett, amikor a csaj a levegõbe lõtt. Valaki mondja, hogy a Rainmaker kiiktatta az összes csövest, gondolom nem ok nélkül teszi, hanem bosszúból. Persze ez csak egy belemagyarázós elmélet, amire nincs kézzel fogható bizonyíték.

  16. Hami 2012. 09. 29. 20:35

    “Logikailag eleve halott az első pillanattól, és utána már csak rátesz újabb és újabb lapátokkal.
    A nyitómondatban ugyanis megölik az egészet: merthogy illegális az időutazás, ”

    Ezt amit a film elején hallasz a fiatal Joe narrálja. Nem tényeket vagy valóságot olvassák fel nekünk, hanem a fiatal Joe mondja, hogy ő mit tud. És kizárólag pletykákból tudhat bármit is. A legtöbbet a jövőről az öreg Joe-tól tudta meg. Minden mást a Looper központban az állítólag jövőből jött öreg főnök faszitól tudhat (Jeff Daniels). Ő pedig semmit fontosat nem mondhat el. És amit elmond az biztosan a saját érdekeit szolgálja. Mivel máshonnan sem tudtunk semmit biztosat vagy tényszerűt, az elhangzott mondatokat a film jövőbeli valóságának venni szerintem nem helyénvaló. Szerintem amit a szereplők tudnak a jövőről és a looperkedésről, azoknak nagy része féligazság vagy hazugság. Véleményem szerint.

  17. “Annyira bírom, amikor valaki beírja, hogy “Úgy gondolom, az akinek nem tetszett alapjaiban rosszul áll hozzá a film értelmezéséhez.”” Igen, nehéz úgy megfogalmazni a véleményed hogy ne az jöjjön le belőle, hogy én jobban tudom mint te. De van amikor nem tudod másképp. Én is próbáltam, de nem megy. Ezt a filmet tényleg nem érti az emberek egy része. Vannak olyan aspektusai amikről pro-kontra el lehet vitatkozni. De amikor jöttem ki a moziból és ilyeneket hallok: “miért nem volt benne több akció?”, “lőtte volna le a kis köcsögöt”, “az időutazásnál elvesztettem a fonalat”, akkor tényleg nem tudok mást mondani. Persze a trailer lehet hogy egy akciódúsabb filmet ígér, de aki nem tud minimálisan egy film mögé látni és megérteni a mondanivalóját az nézzen Transformerst. Lehet oltani, sajnálom de ezt nem tudom szebben megfogalmazni. És nem, nem én tudom jobban, de talán a kritikusok akiknek 95%-a szereti a filmet, talán ők igen.

    A film végéről pedig annyit, hogy bár kitalálható volt, de nem nagyon volt más lehetőség. SPOILER Azt ugye sejthettük, hogy Willis nem fogja kettélőni a kisgyereket. Innentől kezdve két kitalálható és tipikus végkifejlet marad: vagy Lewitt megöli Bruce-t és nagy szerelemben felnevelik a srácot, vagy megöli magát. Az első változat szerintem sokkal csöpögősebb lett volna és nem is zárta volna be loopot, úgyhogy tényleg ez volt legjobb és persze a legdrámaibb.

    Ui.: Aki szeret agyalni filmeken vagy kicsit elemzősebben nézni, azoknak ajánlom Syd Field – Forgatókönyv című könyvét. Elolvasása után nekem teljesen más élményt nyújtanak bizonyos filmek.

  18. “Logikailag eleve halott”

    Ezen jót mosolyogtam. Azért ahhoz valahol arc kell, hogy valaki azt higgye, hogy ha valamiben nem lát logikát, az nem logikus. Miért is jobb logikai szinten egy Hami, mint az, aki kitalálta a filmet? Kinek higgyek, hmm.

  19. Maros1986: jó de itt még nem sokan írták, hogy miért nem volt több akció, szóval összemostál egy csomó embert csak mert szerinted TF3-at várt akinek nem tetszett. Elég hibás gondolat.

  20. Összességében nekem tetszett a film (7/10), de azért nem ájultam el tőle és nem is nevezném az év filmjének sem. Az alakítások rendben voltak, talán csak Willis-en látni kissé, h. kezd megfáradni de azért ő is hozza a kötelező minimumot. A rendezés viszont nagyon tetszett. Negatívumként viszont kiemelném a film hosszát, ha 15 percel rövidebb akkor egy elég feszes kis filmet kaptunk volna, így azonban a második felére elég erőteljesen leült a film.

  21. Human: Igazad van, eléggé összemostam az embereket, egész nap véleményeket olvasgatok a neten és itt sikerült kiadnom magamból. Csak sok helyen bírálják a film időutazós részét, szinte mindenki ebbe köt bele, pedig tudjuk hogy nincs olyan időutazós sztori amit ne lehetne darabjaira szedni. És nagyon kevesen írtak a film mélyebb mondanivalójáról. De láthatóan az amerikai közönség is hasonlóan reagálhatott, mivel egy Adam Sandler-es animációs film fogja lenyomni. Tudom totál más kategória. Különben is a ti podcastjeitek az egyik oka annak hogy minden filmet egyre jobban elemezve nézek :)

  22. SPOILER

    Szerintem a nagyobbik logikai bukfenc a haver csonkolása (ami amúgy a kedvenc részem a filmben – na nem vagyok szadista, csak a megvalósítás :)
    Miért nem nyírták ki simán? Akkor mindkettő énje meghal (lásd film vége). Mi értelme volt odarángatni?

  23. [SPOILER]

    “Szerintem itt rögtön volt egy hiba, és apróbb spoiler lesz most: mutatták 72-t, elég sok ember meghal ott, olyanok akiket nem küldenek vissza.”

    szerintem ez inkább azzal magyarázható, hogy a jövőben a rainmaker maffiája mintha kínában működne (öreg joe is shanghaiban él). az usa viszont már 2044-ben is egy sz*r hely, gondolom 2070valahányban is ilyen harmadik világbeli lyuk lehet, kínát viszont jóléti államként mutatták be. ezek szerint kínában nincs akkora maffiauralom, mint az usában, tehát akiket kínában akarnak eltüntetni, azokat tényleg vissza kell küldeni. nekem legalábbis ez jött le:D

    “részemről a legnagyobb lyuk az időutazásban, hogy szerintem nem szabadna egy olyan szálnak sem lenni, amiben a fiatal Joe leövi az öreget és fogja az aranyat.”

    ebben van valami, de lehet erre is magyarázatot találni. szerintem a loop kezdőpontja akkor történt, amikor joe először lelőtte magát. leélte az életét, de akkor már ottvolt a rainmaker, tehát amikor lelőtte magát, már beindította a loopot, miszerint a rainmaker megöli a nőjét, ő visszatér és lelövi a kicsi rainmaker anyját, aztán fiatal joe hátbalövi.

    de ha nem is így van, azért fura, hogy amikor a rainmakerről beszélnek, azt mondják, hogy a semmiből jött a csávó, senki nem tud róla semmit, ami eléggé arra utal, hogy valaki valamikor belenyúlt az idősíkba.

    plusz abba is bele lehetne menni, hogy az időutazás feltalálása, és a maffia birtokába került időgép + a looperek alkalmazása mennyire változtatta meg a looperek jövőjét (pl. joe, akit abe fedezett fel, akit a jövőből küldtek vissza).

  24. SPOILER! SPOILER! SPOLIER!

    Hami: “illegális az időutazás, egyedül a bűnszervezetek használják, mégpedig a nemkívánatos személyek eltűntetésére? És miért? Mert túl fejlett a nyomkövetés a jövőben. LOL.
    Erre lenne jó az időutazás? Ez a nagy ötlet? Senki nem akar meggazdagodni, likvidálni bárkit, aki nem tetszik neki, vagy csak szórakozni a múltba, helyette egy ekkora bullshit indokot kreálnak?”

    Egy interjúban Johnson elmondja, hogy nanotechnológiás nyomkövetés van, ha meghal valaki a jövőben, egyből beindít egy riasztást a rendszer, hogy hol a hulla. Viszont ha a múltba küldik, be sem kapcsol ez a riasztás. Hogy ez miért nincs benne a filmben? Mert nem lényeges. Abe visszaküldésével elmesélik, hogy ez egyirányú út. Csak a múltba tudsz utazni, a jövőbe nem. Nem tudsz kiruccanni a múltba szórakozni. Persze ettől még valaki visszamehetne átvenni Nagy Sándor vagy Hitler helyét, hogy uralkodhasson, és lehet, hogy ez meg is történt. De ez a sztori nem erről szól. Nekem a Looper nem időutazós filmként fog megmaradni, hanem inkább egy Akira-prequelként. És éppen azért, mert ezen a telekinézises mellékágon volt nagyobb a hangsúly, pedig erre nem is számítottam.

    Human: “szerintem biztosan nem idősíkokban lapul ez, hiszen direkt többször érzékeltetve van, pl. a csonkolással, hogy egy síkon vagyunk”

    Egyértelműen több idősík van. Ugyebár van ahol lelövi önmagát Joe, van ahol nem. És mivel állandóan belezavar Joe és Old Joe is abba, hogy minek kellett volna lenni, ezért valószínűleg millió párhuzamos sík keletkezett, amiket persze nehéz lenne interpretálni, meg ugyebár unalmas és követhetetlen is lenne. Michael Chricton az Idővonalban ugyebár kimondja (kvantumhab teória), hogy nem is lehet úgy idő-utazni, hogy ne keletkezzen végtelen számú párhuzamos univerzum.

    Szerintem a végén van egy fontos jelenet, amikor Cid elszabadul a mezőn, ott az anyja telepatikusan üzen neki, hogy nyugodjon meg, nincs semmi baj. Ekkor rájön, hogyha ő is telepata, akkor ő tényleg az anyja, nem hazudott, és így lenyugszik és onnantól kezdve anyának hívja. Szóval ha meghalna az anyja, még lehetne belőle Rainmaker, de mivel Joe megmenti őket, így valszeg jó útra tér.

    Az akciókra szerintem nem lehet panasz. Pazarul vannak vágva, fényképezve, jó véres, mint a Robotzsaru. A ritmusával vannak gondok, ugyebár egyértelműen leül a film a felétől, és onnantól újra finoman felpörög, de csak a végén. Az a középső majd’ egy óra, az sajnos lehetett volna pörgősebb is.

    A csonkolás sajnos tényleg értelmetlen, de kétségkívül lefosodabokádat, mikor látod. Hatalmas ötlet, még ha végtelenül öncélú is a filmben. A szexjelenet pedig csak időkitöltésre szolgál, meg is lepődtem rajta, semmi nem indokolta.

    A lebegő robogók sajnos iszonyat gagyik, főleg a film végén az a tűzpárbaj sajnos röhej.

    Az alakításokkal szerintem nincs gond. Levitt volt már jobb is, Bruce Willisnél meg ez a maximum. Mindenki más oké. Talán a pisztolyos hülyegyerek idegesítően sokat szerepel, pedig többször is bebizonyítja, hogy csak önmagára veszélyes. A probléma a filmmel inkább az, hogy megható akar lenni a végére, csak ugyebár nehéz aggódni egy gyerekgyilkos, önző junkie miatt, ugyanúgy, mint egy gyermekét elhagyó drogos ribanc miatt. A kisgyereket is látjuk, hogy pár éven belül csúnyán oltani fogja Akirát, ha még sokat gyakorolja a darálást. Igazából egyetlen pozitív szereplő sincsen a történetben, úgyhogy igazából a nézőnek mindegy ki hal meg.

  25. SPOILER

    LA: de pont ezt mondom, ha végtelen számú idősík van akkor az egész film tét nélkülivé válik drámailag. Akkor joe döntése max 1 síkot változtatott meg, nem pedig megtörte a loopot.

    Akkor már inkább jobb magyarázat, hogy Joe először lelövi magát és itt kezdődik egy kör, de akkor meg a Rainmaker születése kvázi a súlytalan, mert akkor bárki előállíthatja a szörnyet

  26. kelemen:
    “Logikailag eleve halott”
    Ezen jót mosolyogtam. Azért ahhoz valahol arc kell, hogy valaki azt higgye, hogy ha valamiben nem lát logikát, az nem logikus. Miért is jobb logikai szinten egy Hami, mint az, aki kitalálta a filmet? Kinek higgyek, hmm.”

    Annak hiszel akinek akarsz, de mondjuk Hollywoodnak hinni, ahol az űrhajóknak hangja van az űrben, vicces.:)) Másrészt nekem nem kell hinned, ellenben érdemes lenne utánaolvasnod az időparadoxonoknak. Vagy csak több szkifit olvasni.

    LA:
    “Egy interjúban Johnson elmondja, hogy nanotechnológiás nyomkövetés van, ha meghal valaki a jövőben, egyből beindít egy riasztást a rendszer, hogy hol a hulla. Viszont ha a múltba küldik, be sem kapcsol ez a riasztás.”

    Tehát ez a hiperfejlett nanotechnológiás rendszer arra már nem képes hogy akkor is riasszon, ha eltűnik egy szignál…

  27. még nem láttam szóval nem olvasom a többi kommentet mert spoilersek. meg fogom nézni és már érzem hogy imádni fogom! csak megjegyezném hogy Willis már minimum másodszor fut össze a múltbéli énjével. ott van ugye a the kid című film is ami ugyan vígjáték de akkor is. ott is változtatni akar és kell is! :D

  28. Olvasgattam itt a kommenteket, és igazából mindenki tézisében van egy kis igazság. Tény, hogy a nagyobb lyukakat ki lehet magyarázni, ha nagyon akarod, de ez a film spec tényleg nem az időutazásról szól. Nekem speciel tök kerek volt a sztori (jó, nyilván nálam is voltak lyukak), aztán ahogy olvastalak titeket, sok dolgon elgondolkodtam.

    SPOILER:
    Joe idézi elő Rainmakert, vagy nem: Én ezt végig úgy gondoltam, hogy eleve nem ő idézte elő. Amit lehetőségként látunk, az csak egy elképzelés, egyfajta önreflexió, amit a fiatal Joe lát, mielőtt dönt, és magát lövi le. Én ezzel úgy voltam, hogy ő konkrétan leszarja, hogy belőle lesz-e Rainmaker, egyszerűen az egész harc nem ér annyit, hogy végső soron ilyen ember legyen, aki képes lelőni egy gyereket, mert az ilyenek miatt lépett ő is erre az útra. Szóval szerintem eredetileg se Joe ölte meg a mamit (az más kérdés, hogy így tényleg borul az, hogy akkor első körben hogyan tudta bezárni a saját Loopját Joe). Pláne, hogy az eredeti életben pont, hogy van Rainmaker, Joe pedig akkor a közelében sem volt.

    A másik meg a csonkolás, meg az ehhez hasonlók. Ez egyértelműen azon az elven alapul, hogy az univerzum eltünteti a durvább paradoxonokat, a részletekkel meg nem foglalkozik. Csak az eshetőségek ténylegesített dolgait egyengeti, de nem gondolkodik annyira előre, hogy, ha mondjuk a csonkolt faszi már nem is él, akkor hogy lehet öreg változata. Vagy, ha már itt tartunk, akkor az elárult barátnak hogy lehet saját Loopja?

    Egyébként én is gondoltam arra, hogy az éhes-zakkant csöves indította eredetileg rainmaker el az útján, aztán ezt Joe megakadályozta.
    De amúgy szerencsétlen gyerek kinyírta ugye az anyjaként szeretett nagynénit, lehet, hogy azt élte úgy meg, mintha valaki bántotta volna a mamit, fene tudja.

    Mindenesetre azt el kell fogadnunk, hogy az öreg Joe előtti Joe vagy nem vett feleségül senkit, vagy akkor még nem volt rainmaker, vagy simán nem tudta lenyomni az őröket, akik elfogták.

    És egy utolsó gondolat: Joe kinyírt mindenkit a maffiából. Így nincs mit átvennie rainmakernek, lehet, hogy pont onnan nyírta volna valaki ki a mamit…

    De a találgatások száma végtelen…

  29. Gordon-Levitt-ot miért sminkelték állandóan műanyag babára? Ha nem tudom, hogy ő a másik főszereplő alig ismertem volna rá, nagyon hülyén festett mozivásznon.

  30. SPOILER

    ravenseldon 2012. 09. 30. 15:05

    Azért mert ha megölik belekavarnak a jövőbe. Mondja is Abe (a főgengszter, Jeff Daniels), hogy ez a helyzet. Meg azt is, hogy ami tenni fognak a sráccal az veszélyes de remélhetőleg nem nagyon kever majd be a jövőbe. Szerintem ez tök logikus. Magyarázni sem kellett volna. :)

  31. SPOILER
    Ja és látjuk, hogy a fiatal énje él a műtőasztalon, úgy csonkolgatták, hogy véletlenül se haljon meg, életbem tartották orosi eszközökkel.

    amúgy tök kerek és egyértelmű szerintem a film. :)

  32. Lük: A smink tényleg vicces volt és számomra eléggé zavaró is.

    A filmről: nálam 6/10, esetleg 6.5. Jónak jó, a hangulata és a lefestett világkép megvalósítása sem rossz, de: nekem úgy tűnt, hogy túl sok mindent szerettek volna egybegyúrni a készítők. Drámának nem elég dráma, sci-finek nem elég sci-fi, ahogy meg elérünk a farmra, tényleg lelassul és átmegy megint valami másba. Túl sok stílus keveredik és nem áll össze egy egésszé. Bruce papa jó volt szerintem, remélem újra felragyok csillaga :)

  33. Nekem nagyon tetszett a film srácok, 100% akciót vártam és nagyon pozitívan kellett csalódjak. Szerencsére :))

    SPOILER

    Mikor Joe és OldJoe beszélgetnek Beatrixnél, Johnson MINDENKINEK megpróbálja a szájába rágni, hogy ez a film NEM a párhuzamos idősíkokról szól. “IT DOESN’T MATTER!!!” Nekem nem is hiányzott ez a rész, inkább olvasok róla ha bonyolítani szeretném az életem…

    Nyilvánvaló, hogy azért nem ölhetik meg a fiatal loopereket, mert akkor a jövőt változtatják meg, kit tudja milyen irányba. Nem ölik meg azokat akiket meg kell, DIREKT hatása lenne a maffia és vezetők életére, TILOS.

    Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy KidBlue = YoungAbe. Ki kellett volna nyírja többször is, de nem tette meg, “csak” eltörte a kezét. Patetik:)))

    Az ötlet eredeti, a TK nem tolakodó de a végére meghatározó szerepet kap és kifejezetten tetszett, hogy volt benne egy kis szünet amikor leült a film, így sokkal jobban ütött a vége, bár mint azt mások is írták, egyre jobban szorult össze a gyomrom ahogy kezdtem érezni, hogy Joe -nak meg kell majd ölje magát.

    Nálam sikerfilm, de nem vagyok egy nagy esztéta, biztosan megveszem a kihagyott jelenetek miatt a BD-t.

    9,5/10

  34. SPOILER

    Én az időutazós dolgot úgy fogtam fel, hogy ahhoz, hogy megváltoztasd a jövőt (te magad és nem más) ahhoz ki kell magad írnod az egyenletből.
    Én ezzel magyaráztam azt, hogy úgy is megszületik a rainmaker, mert lehet anno egy teljesen más dolog hatására született pl.: mikor a csöves megjelent a farmon és az idősebb Joe “megmentette” a fiú anyját én úgy gondoltam, hogy ott a nő meg is hallhatott volna és emiatt a rainmaker később a jövőben írtja a csöveseket (ezt ugye a filmből tudjuk).
    Szóval számomra az volt az “üzenet”, hogy a saját jövődön lehet hogy tudsz valamilyen módon változtatni, de másokra/ a dolgok alakulására csak akkor vagy hatással, ha kiírod magad a történetből. :)

    Ui.: Kicsit kacifántos, de sztem helytálló lehet.

  35. spoileres:
    A Butterfly Effect egyetlen übergáz része az “időutazó hegek” voltak, erre itt ugyanerre épül a plot negyede :D
    Mondjuk az új emlékek beépülése elfogadhatóvá teszi ezt, de akkor meg öreg joenak a film végén kicsit hamarabb le kellett volna vágnia, hogy ő lesz a felelős a rainmaker dologért. Az meg csak vicces, hogy ugyan odafigyeltek a jövő rendbetételével (lásd változó emlékek) de a jelenére nem, a jelenbeli emberek emlékeinek is változnia kéne, meg állapotuknak, ha valaki olyanra emlékeznek, aki sose jött vissza, mert nem is élte meg, hogy visszajöhessen, jópár embernek fel kéne támadnia. Ebben viszont az a vicces, hogyha ezt meg is próbálták volna kidolgozni, az sem működne, mert akkor joe sem ölné meg magát, mert nem jönne vissza senki, nem lenne miért, de akkor megélné, hogy mégis vissza kelljen jönnie. paradoxon.

  36. Rian Johnson egy csoda. Végre valaki, aki eredeti, friss filmekkel jelentkezik és tényleg a történetmesélés szenvedélye tartja a rendezői székben, nem a mocskos anyagiak. A Brick óta imádok mindent, amit csinál, már akkor is zseni volt, 500 ezerből kirázott egy kultfilmet a kisujjából, most pedig 30 millióból összedobott egy fantasztikusan látványos, mélyen filozófiai sci-fi akciófilmet. Lehet szeretni vagy utálni, de mindenképpen elismerésre méltó, mennyi mindent elkövet, hogy eredeti történeteket találjon ki és filmre is vigye őket, még ha évekig kell is güriznie, hogy meglegyen a minimális költségvetés (ahogyan történt a Brick esetében). Egyértelműen művész a fickó, mármint igazi művész, aki ráadásul bármikor elérhető a közönsége számára, egyszer kérdeztem tőle valamit a Brickkel kapcsolatban a hivatalos fórumán, és rögtön válaszolt. Baromi jó fej.

  37. megnéztem, tetszett. közepe tényleg leül kicsit, de aztán újra rendesen beindul
    amúgy minden Dick regényből készült filmnek legalább ilyennek kellet volna lennie (talán a scanner by darklyt kivéve) nekem legalábbis végig az volt az érzésem, mintha Dick írta volna a sztorit
    SPOILER a csonkolos rész meg tényleg durva volt, nagy kuss is lett a teremben hirtelen. igaz hogy még úgy is baromság, hogyha életben tartották az asztalon, mer akkor ugye nem csak a végtagjainak kellett volna eltűnniük, hanem az embernek is

  38. fenébe is, amikor kijöttem moziból 8/10 volt, így belegondolva csak 6/10.

    SPOILER

    az időutazós baromság, az. ha nem több/alternatív szálú, akkor amikor először meghal Joe (létráról leesés, gyanítom hogy meghal, mert utána újramutatják az egész búzatáblás jelenetet) azután mit nézünk? purgatórium? :D meg az egész darkos, junkie, bűnözős willis szál, miután lelövi magát…

    meg a rainmaker… az egész film mintha arra ment volna ki hogy joe=rainmaker (homályos emlékek az anyjáról, mint a kölyöknek), meg főleg az utolsó jelenettel, ahogy “magára ismer”. így hogy nem erre ment ki, nem értem az egész szálat. áá újra kéne nézni.

    meg a redneck csajszi fantomcigizése, magához nyúlása az mi? a gyerek miért hiperzseni (békás adóvevő)? nem, nem értem… minél többet gondolkodok rajt annál rosszabb. á la Promi. ez nem a scifik éve, az tuti

  39. SPOILER

    @izéhozé

    Amikor Joe leesik a létráról, nem hal meg, csak bevágják ezt a részt, ami eredetileg történt, abban az idősíkban, amikor megölte magát. Vagyis a létrás rész után tulajdonképpen azt mutatják, hogyan került ide (megölte magát, éli tovább az életét, 25 év után megtalálja élete szerelmét, 30 évesen rátörnek és megölik a szerelmét, visszajön a múltba, hogy megakadályozza). Miután lement ez az “így kerültünk ide” rész, visszakerülünk a létráshoz, ahol látszik, hogy ráesik a kocsira, és az öreg Joe biztonságba viszi fiatalabb önmagát.

    A film nem arra ment ki, hogy Joe=rainmaker, hanem arra, hogy ő miatta lesz a TK-s gyerekből a rainmaker. Ezért hiperzseni a gyerek, így lehet belőle a rainmaker. Joe pedig ezt próbálja megakadályozni azzal, hogy megöli saját magát.

  40. SPOILER

    szerintem nem a csöves ölte volna meg a rainmaker anyját, hanem ő maga. Ugyanis volt egy olyan elképzelése, hogy az anyja nem az anyja és ez valszeg az egyik dühkitörése alkalmával oda vezetett volna, hogy megöli a saját anyját (ahogy korábban az anyja testvérével is történt, bár akkor még elvileg véletlenül). Azonban mivel jött Joe (a fiatal), változtatott az anyjával kapcsolatos hozzáállásán és így már el tudta fogadni az anya szerepében (ennek lett volna ugyebár a másik oldala az, amikor ugyan elfogadja az anyjaként, de Joe idős énje lelövi az anyját és így lesz ő a rainmaker).

  41. Tegnap láttam a filmet és számomra az idei év legjobb moziélményét jelentette.
    Időutazós kérdésekbe nem mennék bele, mert “akkor egész nap itt ülnénk és grafikonokat gyártanánk szívószálakból”, ráadásul a fontosabb kérdéseket már kitárgyaltátok.
    Ha kötözködni akarnék, akkor maximum apróságokban. Pl, hogy az arany egy meglehetősen puha fém, hogy-hogy egy ilyen shutgun-szerű, közelről elég brutális hatású mordály semmilyen nyomot nem hagyott rajta, vagy hogy ha azt akarták, hogy az illető eljusson a címre, miért a lábát… de ezek tényleg csak csomók a kákán.
    A rendezés egyszerűen zseniális. A fényképezés, a beállítások, vagy ahogy Johnson az információkat adagolja, arról Shyamalan legszebb napjai jutottak eszembe.
    A Rian Johnson névre ezentúl én is figyelni fogok.

  42. Már korábban esett 1-2 szó egy bizonyos témáról, de muszáj nekem is billentyűzet után nyúlnom, mivel szerintem sokkal lényegesebb kérdésről van szó, mint ahogy az eddig kitűnt.

    SPOILER!!!!!

    Nekem is teljesen az jött le, hogy Rainmaker=Joe… Sorolnám az okokat: 1, Bruce lábát ugyanúgy simogatta a kínai csaj, mint a rainmaker lábát Emily Blunt 2, amikor Emily Blunt a haját simogatja rainmakernek, látszik rajta, hogy ismerős érzés neki és kapcsiból Levitt-re gondol 3, a film végén Levittnek is beugrik, hogy ő maga volt kiskorában a Rainmaker, mivel elkezdi mesélni, hogy ő 1 vonaton volt egyedül, mielőtt elkapták mindenféle arcok, akik “felnevelték” és ugye ez is történt volna, ha nem nyírja ki magát Levitt…

    Na már most tételezzük fel csak egy fél pillanat erejéig, hogy jól gondolom az előbbieket. Felteszek néhány kérdést, amelyre ha valaki tudna válaszolni nagyon hálás lennék neki:

    1, Tényleg tudatlanul Joe a saját anyjával feküdt volna le? (ugye itt lehet kicsit asszociálni az Oedipus-komplexusra)

    2, Ha a jövőben tényleg Joe a Rainmaker, akkor hogy a francba történik ez az egész, hogy betörnek bruce willishez, őt elfogják, a kínai csajt meg kinyírják? Ő is a rainmaker meg nem is?

    Lehet, hogy hülyén jöttek le nekem az infok a filmből, de a fent említett jelenetek bennem teljesen ezt erősítették és ha így van, akkor rohadtul nem értem a film fő vonalát :D

    Előre is köszi a válaszolóknak!

  43. Bocs ez még lemaradt SPOILER!!!! -> 3, ha tényleg ők egyek és ugyanazok, akkor hova tűnt Joe-ból felnőtt korára a TK-s dolog…?

  44. Nyomokban SPOILERT tartalmazhat!

    Csobika1222: nekem is ezen járt az agyam, de a kérdéseidre én sem tudok választ adni. Bár volt egy rész amikor azt mondta fiatal Joe Sith-nek, hogy ne TK-zzon mert az ciki, majd a csajszi a végén ugyanerről beszél. Érdekes összefüggés.

    Némileg ellent mond, hogy az anyuka talál egy halom pénzt a végén, amiből jól felnevelheti a gyereket. Így nem is kell eladnia koldusmaffiának. Persze ez nem kizáró ok, csak akkor nem jön lesz rainmaker valószínűleg.

    Imádom azokat a filmeket – köztük ezt is 10/10 – amiken utólag is tudok gondolkozni :)

    Váó, annyi mindent mondtam volna, de minden komment elolvasása után egyre több logikát tartok lehetségesnek. Nem tartunk egy estét ahol kitárgyaljuk ezt szeméylesen sör mellett? :D

    üdv,
    D.

  45. Spoiler

    Jó film, de maga a végével indítom, hogy miért paradoxon az egész.

    Miért is lövi le magát Joe? Az idősebb Joe, amit tesz, ugye? (idősJoe: lelövi a HQ-t, majd aranyat odaadja fiataljoe-nak, a mezőn kötnek ki, le akaja az idősjoe lőni a gyereket)

    De ha meghal a fiataljoe, akkor az idősjoe már sohase tud visszatérni a fiataljoe-hoz.

    Szóval itt bukta az egész érzlegős, meg önfeláldozós feelingnek. Nem mondott semmi újat a film. De azért jó sci-fi volt.

  46. SPOILER

    Lehet, hogy rosszul gondolom, de sokan mondták, hogy nem volt értelme annak, hogy a jövőbeli ént megkínozták(vagyis ugye a jelenben lévő ént,csonkítás stb) és ezzel visszahívták, mert csak simán meg kellett volna ölni a fiatalt és akkor kitörlődik az öreg… Én szerintem igenis volt értelme, mert gondoljatok csak bele, elmondta az a főnök többször is hogy nem, nem megölni akarják a fiatal ént, erről szó sincs. Csak a jövőbeli ént akarták megölni, a fiatalt nem, csak a jövőbeli későn ért vissza, és ezért halt meg a fiatal én, amúgy életben hagyták volna. Az pedig, hogy a jövőben Bruce Willis sok embert megölt, és így nincs értelme annak, hogy a jövőben csak úgy lehet megölni embereket, hogy visszaküldik a múltba.. Szerintem a jövőben is lehet egy csomó embert ölni, csak a “fejeseket” nem, csak a hírhedt embereket nemlehet eltüntetni, csak a múltban..remélem érthető, én így gondoltam

  47. nem tudom eldönteni és lusta voltam utána nézeni :D de JGL feje CGI volt vagy csak kurva jól elvolt maszkírozva?

  48. Tetszett nagyon 8/10
    Több mondandóm nincs, ùgy látomnmindent kiveséztetek itt a kommentek közt :)

  49. Sajnos én nem tudom kikapcsolni az agyamat olyan szinten, hogy ezt befogadja. Képtelen vagyok megnézni a filmet, most itt állok, hogy 40 perc ment le belőle és egyszerűen nem bírom tovább. Olyan szinten szembemegy mindennel amit a tudomány jelenlegi állása alapján tudunk az idővonalakról és időparadoxonokról. Na meg az egész alapötlet olyan ingatag lábakon áll, hogy ha picit is elkezdeném feszegetni akkor kártyavárként dőlne össze az egész.

    Nem feltétlenül az a bajom, hogy megváltoztatják a fizika törvényeit, hanem az, hogy ennek ellenére ingatag lábakon áll az egész, ha már változtatnak a fizikán és az idő fogalmán, akkor legalább egy olyan alapot tegyenek le ami a film saját szabályrendszerében megdönthetetlen, és nem kell gumicsontra harapva nézni hogy “jajj csak ne gondolkozzak… jajj csak ne gondolkozzak”

  50. M76: az a baj, hogy a rendező sem volt tisztában azzal, amit akar, a két idővonal elméletet (egy idősík ami azonnal korrigálja magát vs párhuzamos idősíkok) állandóan keveri, és a sztori sem áll meg a lábán.

    Egyszóval gyenge.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.