Blockbuster watch: Wreck the Sky

A Skyfall Angliában 86 milliónál jár, világszinten pedig már 287 amit hozott. Mindezt úgy, hogy az amerikai bemutató még csak most jön.

Közben a Wreck-it Ralph nem tökölt és 49,1 millióval kezdett, ami az eddigi legjobb Disney renderelt animáció összeget hozta össze. A Tangled volt eddigi csúcstartójuk a maga 48,8 milliójával. A Ralph mellett a hétvégén Robert Zemeckis élőszereplős filmje (12 év után visszatért) a Flight is hozott 25 milliót, ami jó nyitásnak számít ha a Denzel filmeket nézzük, főleg ha az utóbbi filmjeit (The Taking of Pelham 1 2 3: 23,4; Unstoppable 22,7 millió).

2 hozzászólás a “Blockbuster watch: Wreck the Sky” bejegyzéshez

  1. Skyfall nem volt kérdés… Eddig a legtöbb Bond film legalább megötszörözte az előállítási költségét…de nem ritka a 10-12szeres megtérülés sem. A végefelé indul el némi visszaesés, amikor már brutálisak az előállítási költségek, nagyjából a Világ nem elég környékén ugrik meg.. Pl Quantum 230 millió (hogy mi került azon annyiba nem tudom, mint ahogy a Skyfall 200 milliója sem érthető számomra.) Eddig az egész bondos móka kicsit több, mint 5 milliárd dollárt termelt és kb 1-1,5 milliárdba fájt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.