World War Z-előzetes

Csütörtök volt, itt már péntek van, de megérkezett a World War Z teljes előzetese. A nagy sikerű könyv, ami a zombiháborút dolgozza fel Marc Forster rendezésében kerül a vászonra, és a főszerepet Brad Pitt kapta.

A történet szerint egy ENSZ alkalmazott igyekszik megállítani a járványt. De addig is hatalmas tömegek halnak meg. Itt tényleg nem apróbb hordáktól menekülnek az emberek, ez bizony nagyszabású lesz. A néhol rossz CGI ellenére is megvettek a méretekkel és az Inception-szerű trailerrel.

HD a nagyoknak.

human
írta
2012. 11. 09. 03:49
megjelenés
96
hozzászolás


96 hozzászólás a “World War Z-előzetes” bejegyzéshez

  1. Attól még hogy nem teljesen a könyvre alapul (amit kb10x olvastam) adok neki lehetőséget.
    ÉS CSAK moziban nézem meg.
    A trailer jó volt.

  2. Nem volt rossz így elsőre…
    Azért a sorozatfanok kedvéért a végén nem Brad Pittet kellett volna kiírni, hanem Mireille Enos-t…:) Én már csak miatta is megnézem.

  3. Háát nem tudom. Eddig mennyit is öltek bele? Bőven 200 millió felett vannak valahol igaz? Kizárt, hogy ne bukjon, főleg, hogy tologatták a bemutatót, valami nagy gebasz lehetett a forgatókönyvvel, meg úgy az egésszel.

  4. Szerintem a trailerben a legrosszabb az incenption féle zene, mármint zaj. Elrontotta a trailert.

  5. Már most imádom hogy teljesen új korcsoportot fog a zombis filmekhz terelni ez a film nálunk. Előre látom a büszke nagyszülők százait, akik mennek megnézni Pistikét, ahogy Brad Pittel zombul a moziban :).

  6. Daver88: Enos-t azért nem ismerik valami sokan.
    A filmet meg végre elkezdtem várni. Magyar helyszínt mondjuk véletlenül se fedeztem fel benne, illetve nekem furák ezek a gondolkodó és baromi aktív zombik, de majd meglátjuk. A CGI meg elég karcos, de ez szerintem még 10 évig így marad.

  7. Skacok !!

    Engem megvettek !!

    Gondoljatok bele , mi a fenét csinálsz egy ilyen őrült zombihordával , fejbelövöd ? mégis hogy ? hogyan védekezel ? hogy ölöd meg ? egyáltalán mit teszel vele ?

    csak a menekülés marad !

    Teljesen új dolog és ez bizony tetszik !

    Végre nem csoszogó hörgő csontikat látunk !

    A Holtak Hajnala is azért volt félelmetes mert kurva agresszív volt !

    A Warm Bodies és a Walking Dead mellet ezt várom a legjobban

    mert ez olyan félelmetes hogy beszarás !

  8. minkhunter:Hogy ölöd meg? Atomot nekik. Atomot a bestiáknak! :D

    Amúgy pont az ilyen gyors zombis dolgok ölik meg a régi klasszikusok hangulatát, de hát az i-generációnak a másik már lassú lenne…

  9. Nem értek egyet, szerintem simán van létjogosultsága mindkettőnek. Igazából a Kaptárt mondanám példának, de közben a kezemre is kéne csapnom, mert az első részben ott is lassú zombik voltak, mostanra meg már elfajzott megadögök vannak. Mindenesetre nekem simán jöhetne hagyományosabb zombulós film is, az is tud ütni, csak jól kell rendezni.

  10. logikusan gondolkozva: mitől lenne lassú az a zombi akinek nem rágták szét vagy nem rohadt szét a lába? nyilván jön mint a veszedelem… engem megvettek.

  11. ” Atomot nekik. Atomot a bestiáknak! :D”

    A repcsis felszállós résznél mintha egy nuke pukkanna a háttérben.

    A trailer alapján ez nem zombis film hanem egy ZOMBIS KATASZTRÓFAFILM, ahol a hőn szeretett Zék vették át a cunami/vírus/2012- szerepét. Ez egy hatalmas jópont a készítőktől.

    Persze a trailer sokszor csalóka, de ha ezt a nagyszabású, menekülős stílust sikerül tartani a filmben is akkor nagyon pofás és egyedi kis zombiapokalipszisnek nézünk elébe.

    Valamint nem tudom feltűnt e de a katasztrófafilmek történetében először a főhős (Bradd Pitt) NEM EGY ELVÁLT CSALÁDAPA, HANEM A CSALÁDJÁVAL VAN, AMIKOR KITÖR A VÉSZ. Valamint nincs egy kamasz fia sem. :) Micsoda korszakalkotó újítás.

    Remélem azért az elnök fekete lesz, hogy helyre billenjen a lelki egyensúlyom. :)

  12. Fekete elnök már volt a 2012-ben, lehet, hogy most kihagyják :D
    A másik meglátásodra: Legenda vagyokban is együtt menekülnek, bár nem sokáig, meg talán nem is vehető menekülésnek. Egyébként az Eseménynél is együtt vannak, és a Tébolyultakban is, de amúgy értem a koncepciódat.

  13. Értem én, hogy izgalmasabb így, hogy nem vánszorognak a zombik, de mégis… Hogy fogják így őket megállítani? Amúgy is kemény dió, amikor már az emberiség nagy része megfertőződik (vagy felzabálják), így meg már lehetetlen.
    Zavar, hogy egyáltalán nem olyan a hangulata, mint a regénynek.
    Szerintem jobban jártak volna, ha nem mozifilmet akarnak belőle, hanem egy sorozatot: a főhős elment volna 1-1 helyszínre interjúkat készíteni, az ottaniak elmesélték volna, hogy mi történt.

  14. jó lesz ez !

    Amugy roppant egyszerü nem tetszik otthon maradsz cobra 11 et nézed. Tetszik elmész a moziba.

    Szép napot ! :)

  15. Egy igazi zombis film van a 85-ös.

    Nem mondom,hogy rossz film lenne de,ahogy futnak,meg eza cgi no ha nemis bukta, de tulnagy sikere sem lesz.

    Ne legyen igazam!

  16. Kíváncsi vagyok milyen vírus szabadult el, amitől az emberek zombi Usain Boltá változtak.

  17. Ezt annyira unom már, mikor kijön egy előzetes és mindenki benyögi, hogy mennyire gyenge a CGI, mikor egy pillanat nincsen mikor kilógna a lóláb, kb már évek óta a nagyobb költségvetésű filmek 90%-ánál egyáltalában nem lehet megkülönböztetni a grafikát a valóságtól. De persze vérpistike azonnal megmondja, h ez gagyi, mert most ez a menő, h mindenki megmondja a tutit akár egy plakát vagy forgatási fotó alapján. Megnézném azt az embert akinek mutatnának 2 felvételt egy jelentről, amiben az egyik elem CGI, a másik valódi, vajon meg tudná e mondani , h melyik volt az. 100% h nem. A jelenetek 70%-ában már CGI van a legtöbb blockbusternél, és senkinek nem tűnik fel, csak ha olyanra használják, hogy valami nemlétezőt mutassanak be vele, akkor persze mindenkiből előjön a rejtett computer animátor és megmondja a frankót. Nevetséges.

  18. Na, most akkor képzeljük el, ahogyan EZT a zombihordát megállítják mondjuk az első sikeres ellencsapás idején, ahol egy napot és egy éjszakát töltenek el. Vagy csak képzeljük el, hogy EZ elől a zombi horda elől történnek a japán események.

    Atyaúristen.

    A könyvben is katasztrófaként mesélnek a történetről. Csak hihetően.

  19. “Ezt annyira unom már, mikor kijön egy előzetes és mindenki benyögi, hogy mennyire gyenge a CGI, ”

    Bizony az utolsó nagy falas tömegjelenetben a alulról a harmadik zombinak pixeles a feje. Így már szar az egész, meg sem nézem. :)

    Viccet félretéve én gyakorlatlan szemmel nem láttam olyan szörnyű nagy CGI-s failokat, hogy most fanyalogjak rajta. Csak élveztem a látványt.

  20. Ja és Addict, remélem nem sértésnek veszed, nem egészen annak szántam. Csak azt akartam írni, hogy szerintem egyértelműen meg lehet különböztetni mi CGI, mi nem. Főleg egy ilyen filmnél.

  21. Nem az a zavaró hogy CGI-vel oldották meg, hanem pontosan az, hogy a mai ember szeme már hozzászokott hogy mennyire beleillenek a környezetükbe az ilyen megoldások, itt viszont több jelenetben is zavaróan elüt a CGI a környezettől, vagy az egész jelenet a valódiaktól.
    Ezt egy 10 éves gyerek is megmondja, nem kell hozzá egyetemi végzettség.

  22. egyszervolt: ott a pont. Egyébként épületeket, tájakat tényleg megtévesztő módon tudnak CGI-vel kreálni, de az élőlények, főleg az emberek mozgása még mindig nehézkesen megy.

  23. Hát a trailer jó volt. Viszont számomra nem a könyvből készült… abban az megdöbbentő, ahogy visszaemlékezésekből rakod össze mi történt, ill. ahogy egyik-másik riportban még a jelenben is zombivadásznak…szóval jónak tűnik, de…
    amekkorát a könyv ütött, kétlem, hogy tudna a film

  24. Nem veszem sértésnek, bírom én a kést is :D

    QuickTime-ban lehet kurzorbillentyűkkel léptetni a filmet kockáról kockára 1080p-ben. Úgy néztem végig, szerintem hibátlan. De javaslom akkor ha ilyen jó érzéke van a számítógépes grafikához itt egyeseknek, akkor nagyon jó munkalehetőségek vannak ezen a pályán, folyamatos igény van Maya riggerekre és animátorokra meg hasonlókra. Tessék jelentkezni egy stúdióhoz.

    Igen nagy sebességgel látunk itt mozogni embereket egymás hegyén hátán, van, h egy buszt félredöntve a tehetetlenségi erejükkel. Ezt amúgy baromi nehéz megcsinálni, mert a sok test egymáshoz való viszonyán kívül azok együttes hatását is számolni kell. És ráadásul ezt szinte nem is látjuk közeliben a traileren, csak távolról és a nagy sebesség miatt motion blurolve. De még azon a pár látható közeli arcon is látszik, hogy ki van dolgozva, valószínű erre is írtak egy algoritmust, h mindenkinek külön arca legyen és/vagy a legközelebbi emberek valódiak. Szóval én nem látok hibát itt. Van film, ahol igen, de itt nem.

  25. Amúgy a gyors mozgás miatti igen erős motion blur lehet az, ami miatt idegennek hat a dolog, viszont ez a valóságban sem lenne másképp.

  26. Elég ha a könyvből csak az alap történetet veszik át. Ami a könyvben mükődött nem biztos, hogy a filmben is müködne. Jó lesz ez igy. Gondoljátok hogy ráköltenek egy filmre 200 millió dollárt, dolgozik rajta ezer ember és nem gondolják át a lehetőségeket? Ugyanmár. Birom amikor valaki a PC mögül megmondja, hogyan kellene megcsinálni a filmet vagy a CGI-t.

  27. Francba, pedig hogy vartam en ezt a filmet. Elrontjak az egeszet a rohangaló zombikkal. Nem kell gyorsnak lenniuk, eleg elkepzelni 10-100 millio zombit egy helyen. Pl. a falra maszos jelenetnel – nekem jobban utott volna ha az egesz fal menten feltornyosulnak, es lassacskan nol a kupac. Bar az ugy nem volna tul akciodus…

    Azert meg megnezem moziban, es remelem benne lesz a “tisztogatas” is :D

  28. Megsúgom hogy ez film és nem játék, nincsenek fizikai adottságaik, az egész jelenet előre renderelt.

  29. Engem nem győzött meg ez a trailer.
    CGI: igen, sajnos a zombik mozgása elég furának hat, mivel gyorsak. the walking deadben is sok helyen voltak a zombik csak cgi-vel megoldva, de ott nem érződik, mivel lassú csoszógó birkák többnyire.
    Meg fogom nézni, de sokat nem várok ettől.

  30. addict: az érvelés, miszerint ha valaki észreveszi a CGI-t, akkor csináljon jobbat… nem helyénvaló. Hogy klasszikus példával éljek, meg tudom ítélni, hogy mikor rossz a rántotta, pedig nem tudok tojást tojni.

    Többen is említették, hogy a mozgás a gáz. Részben az is, de ami számomra mindig elárulja a CGI-t, az a felületek fényessége, a ráeső fény iránya, és a kontrasztarányok felborulása. Nagyon sok esetben a színeket és a kontúrokat is elrontják, pl. Expendables 2.

    Ettől függetlenül persze lehet jó a film, pl. a Robotzsaru nagy kedvencem, pedig a stop-motion abban is irtó gáz.

  31. chabusch: ezen szakadtam :D Most a Majmok bolygója jutott eszembe, nem volt gagyi, de annyira jó sem, mégsem rontott a filmen.

  32. Ha a mostani majmok bolygójáról beszélünk ott emberek játszották el a legtöbb majom szerepét, ami minden szempontból teljesen más mint ez a film.

  33. Hol vannak a maszkmesterek által kreált frankó zombi sminkek? Mi ez a 100X ellőtt hülye lüktetős zene?
    Halál gagyi CGI uram atyám…

  34. egyszervolt: Ha előre renderelsz valamit, attól még vannak fizikai adottságaik ugyanúgy, csak nem realtime számolja ki a gép, hanem előre megcsinálják.

    Amúgy a filmhez: én sajnos nem olvastam a könyvet de nagyon bejött az előzetes, lehet épp azért. A 28 nappal később óta – ami a best zombie movie EWAR – nekem sokkal jobban tetszik ez a vonal.

    Na és mégegy: valaki említette is, de az a legnagyobb fail ezekben a zombi történetekben, hogy egymást miért nem támadják sosem? Pedig kézenfekvő lenne…

  35. chabusch: nem azt mondtam, h csináljon jobbat, hanem, h ha ilyen jó szeme van, akkor menjen el ilyen helyre dolgozni. Meg azt, h szerintem fullos a CGI. Mert az :D Levagytok szarva :DDDDD

  36. A Jurassic Park óta tudjuk hogy lehet jó CGI-t csinálni. A korához képest nagyon jók benne az effektek, sokan azt mondják hogy még ma sem tudtak jobb dínókat csinálni az elkövetkező részekben sem, ami szerintem is így van. Túl műanyag hatásúak, vagy máskor fénylenek, megint máskor az animációval van gáz. Pont ma néztem meg HD-ban és a nem bábokkal felvett részeken csak ha nagyon kötekedni akarok, akkor látom hogy CGI. (akkoriban meg tökély volt, perfect)

    A filmhez kapcsolódóan: Szerintem is sokan a mozgás miatt (meg alapban amiatt hogy tudva lévő hogy nem létező dolgot látunk) mondják hogy szar a CGI. Holott szerintem ha nem is a legjobb, de bőven elfogadható. Meg basszus,ezt a filmet még effektezik, el ne gondoljuk már hogy végleges shotokat mutogatnak ennyi idővel a bemutató előtt…

  37. Na most nézem, h az író az a Damon Lindelof, aki a Cowboys & Alienst és a Prometheust írta.. mindkettő kritikán aluli volt… a rendező filmjei sem tetszettek… ez már inkább aggasztó.

  38. Addict: na ja, ez is azok között volt, amik elrémítettek ettől a filmtől.
    Milan: A Jurassic Parkot szoktam mindig én is felhozni példának :D
    És ja, még effektezik…vagy nem. Én úgy tudom, hogy a trailereknél legalább azt a néhány képkockát, amit megmutatnak, már végleges állapotra szokták hozni.

  39. Hát nem tudom. A könyvet direkt nem olvastam még el az erős késztetés ellenére sem, hogy ne az legyen az alap, szóval nincs összehasonlítási kényszerem. Viszont maga a trailer meg nem nagyon győzött meg. Biztos maradi vagyok, de egyszerűen nem látom a zombit ezekben a zombikban. Mármint: ultragyorsan fut, ugrik, üldöz, hordákban egymáson átözönlenek megint csak übergyorsan? Jó, nem mondom, hogy ilyen előrenyújtott karral morogva csoszorászós kell legyen egy zombi, de ez így nekem kicsit sok és fura.

    A CGI-hez meg nincs hozzáfűzni valóm, mert különösképp nem érdekel, meg még egy csomó idejük van csiszolni rajta (gondolom):D
    Egy szó, mint száz: egyenlőre nem túl biztató, de hátha megint tévedek (ld. Warm Bodies).

  40. A sok huza vona után a forgatókönyv körül, elég szkeptikus voltam. De ez a trailer azt mondatja velem, hogy megérdemel egy esélyt a dolog és még jó is lehet.

  41. Engem a könyv nem nyűgözött le, érdekes volt, de közben rohadt unalmas is. Itt jobban tetszik, hogy egy karakter szemszögéből mutatják az eseményeket, nem pedig 100 kis történet különböző szereplőkkel.
    Előzetes tetszik, Pittet bírom tehát várós a film.

  42. hát nem tudom.

    Engem a zombihorda egy az egyben a mátrix végső nagy csatajelenetében látott, zionba betörő, hömpölygő robotáradatra emlékeztetett. Lehet, hogy ugyanaz a szoftver fut?
    Mindenesetre baromira idegesítő a mozgásuk, természetellenesnek hat, hogy emberi testek így mozogjanak.
    Talán ezért is zavar sok embert.
    És talán ezért is fog nagyot ütni a mozikban.
    vagy sem…

  43. Amúgy nem értem miért vannak itt kiakadva páran a gyors zombikra, én speciel azt nem értettem sose hogy miért lassúak a zombik, mikor adott egy kvázi kifogyhatatlan energiatartalékokkal rendelkező izéééé (lény), akkor miért csak csoszogna ha nem fog sose elfáradni (csak ha feléli a testét/elrohad).
    Nekem spec pont emiatt tetszett a holtak hajnala, a többi zombiban semmi félelmetes nem volt mi wazze csoszog utánam jólvan majd szólj ha utolértél :)

  44. Azért csoszognak, mert nem ver a szívük (elvileg), hullák, ráadásul minden agyi funkció kikapcsolt náluk, még a futásra is képtelenek.

  45. Holtak hajnalában is csoszognak, kivéve a gagyi remakeben, de az akkora nulla film inkább ne is beszéljünk róla. Amúgy meg ki nem kulázza le, hogy futnak vagy döcögnek, nem ezen fog múlni a film minősége.

  46. Seems legit. Ez jutott eszembe az előzetesről. Úgy tűnik, szinte semmi köze sem lesz a könyvhöz, azt meg ugye tudjátok, h a besorolása PG-13, szóval a durvulást el is lehet felejteni. A gyors zombikkal amúgy semmi baj sem lenne, de ezek gyorsabbak, mint Usain Bolt, jobban másznak falra, mint Pókember és úgy mozognak, mint az őrszem robotok a Mátrixban. Ezek alapján kb. lehetetlen legyőzni őket, kíváncsi leszek.

  47. A bemutató hatásos…

    Én nem tudom, ahogy egyre idősebb leszek egyre jobban kiborulok a zombis filmektől. A haláli hullák hajnala az egyik kedvencem volt, ma már nem tudom végignézni.

  48. Crias: én megmondom neked. A regény kulcsmomentuma az, hogy az emberiség végülis, a pusztulás szélén, főleg a csoszogást-lassúságot kihasználva LEGYŐZI az ellenséget. Namármost, mondj nekem valós alternatívát egy, a zombiinváziót igencsak megszenvedő seregre, aki legyőz ezekből a futó, mászó, ugró szuperhősökből több milliárdot. Ugye?

  49. HA VALAKINEK gondja van a gyors zombikkal ajánlom nézze meg a Cockneys and Zombies epikus járókeretes üldözéses jelenetét :D
    Utána rá fog jönni. Igen; a gyors zombis apokalipszis értelmesebb ötlet :D

  50. A poén az hogy ez ellen az áradat ellen éppen az a taktika lenne a nyerő ami a World War Z könyvben megbukott. Itt nem lenne idő lövészetre, hanem durván rakétákkal, bombákkal és/vagy nagy kaliberű golyószókkal van némi esély a horda megállítára.

    Amúgy 1.58-nál nem egy nuke pukkan el a háttérben?

    Bár könyben nem így van, de hangulatosnak tűnik a már Dawn of te Dead-ból is ismert “átlagos nyugodt nap elecsződik feeling.”

  51. Jó ez most részletkérdés, mármint hogy a könyvben a lassúságuk miatt győzték le, mert ennyi erővel esélyük se lett volna terjedni mert bármelyik texasi faszagyerek kapásból nyom egy heccsátot :D
    Amúgy a kérdésedre a válasz pl antidote :)
    De azért pár minigun is jó szolgálatot tehet :D

    Egyáltalán nem szuperhősök megnéztem újra a trailert, csak eggyütt mozog a kamera a futó tömeggel ezért tünnek gyorsnak, de nem tudnak gyorsabban futni mint te vagy én, csak nem fáradnak el… (Mivel ha nagyon tudományos akarok lenni nem termel a szervezetük tejsavat, ami miatt te speciel elfáradsz)

    Gabe
    Komolyan kit érdekel hogy ver vagy nem ver a szívük? Ennyi erővel csoszogni se tudnának mert az is energiát emészt fel, nameg amúgy sem kell nekik oxigén már (nyilván az izmok sem kapnak miután meghaltak akkor már mind1 hogy csoszogni nem bír vagy futni nem bír)
    Amúgy pont az a lényeg hogy nem minden agyi funkció áll le ezt egy zombi fanboynak tudni illene…
    Sőt Romero filmjei után azt is tudjuk hogy akár taníthatóak/visszahozható az emlékük valamilyen szinten (márpedig én neki jobban hiszek xD )

    A Holtak hajnala meg igenis jó film volt a futó zombikkal…

    Jah engem a trailerben az egymáson átbukdácsoló zombik zavartak de igazából ez is érthető mert az eleje a lépcső miatt lassított a hátul levők meg nem :)
    A falmászás kicsit durva lett ez tény, de legalább hatásos

  52. Vagy egyáltán miért létezik? :)

    Arra viszont kiváncsi leszek, hogy ez a hirtelen világméretű kitörés meg lesz-e magyarázva, vagy a Z-filmek stílusában megválaszolatlanul hagyják ezt a kérdést…

    Ugyebár a könyvben szűk két év kellett a káoszhoz, de itt lényegesen mondhatni percek/órák alatt durvul világméretűvé durvul a helyzet.

  53. Erre a trailerre én csak annyit tudok mondani, hogy valahányszor szóba kerülnek a 80 -as évek nagy akciófilmjei (például: Predator, Kommando, Kobra, Rambo, Die Hard…) az embereknek mindig az a problémájuk velük, hogy nem realisztikusak és ezért nem állják meg a helyüket manapság. Namármost egy ilyen király zombis könyvből egy PG-13 -as, futó zombis dolgot csinálni realisztikus? Nekem nincs előre bajom a filmel, megnézem a moziban azt jónapot, viszont, hogy teljesen más lesz mint amit a könyvben olvastam az holt biztos. Na meg a PG-13 -tól meg röhög a vakbelem, meg hát remélem, hogy legalább úgy megmagyarázzák a zombik gyorsaságát, mint a Legenda vagyok -ban az átváltozott emberek erősakosságát. Mindenesetre egy csoszogó zombis film is tud elég durva lenni. Például kíváncsi lennék rá, hogy ha valakinek 1000 zombi körbeálná kis hazánkban a kertes házát, akkor hogy lenne képes arra, hogy kitörjön a házból, keresztül a tömegen anélkül, hogy meg ne harapják? A csoszogó zombis filmben mindig az volt a durva, hogy szép lassan közelednek és közben természetesen a töltény elfogy. Részemről közlekedhetnek pókjárásban is, csak üssön a film.

  54. bobjay:
    walking deadben sincs megmagyarázva mért tört ki a járvány, még is működik.
    PG13 meg ilyen kategóriában vicc…

  55. ALIEN
    Feljebb próbáltam kifejteni meg csomó filmben elhangzott (Romero filmjeit tekintsük azért szerintem alapnak, de majdnem minden filmben elhangzott ez) hogy az “átváltozás” után csak az alapvető ösztönök maradnak (táplálkozás)

    LOL Nem is figyeltem pg13 lesz??? nebasz… bár ebből is lehet ütős film csak gondolom nem lesz véres jelenet…
    Amúgy fentebb Prof. William írta a megoldást és a filmben is látszik hogy helikopterekről tolják a rakétákat a tömegbe :)
    Na valahogy így lehet megállítani egy ilyen hordát :)

  56. ok, alapvető létfentartás? de most komolyan. oxigénre sincs szükségük, igazából “élve” rohadnak el…biológiai működésükbe felesleges bele menni, kb. annyi értelme van mint a vámpír témát boncolgatni ilyen szempontból…
    még ha nem is érződik, szeretem a zombis filmeket, csak ez az előzetes eléggé átlagos (semmi olyan, hogy többnek tekintsem, mint egy B kategórás z film.
    Amúgy nem kell termonukleáris bomba, hogy megfékezzenek nagyobb hordákat, elég a Moab.

  57. Gyorsban lekaptam a könyvet egy pár óra alatt elolvastam és egyet kell értsek a a kritizálókkal, a CGI tényleg sántít, a könyvben a zombik nem igazán futnak.

    Viszont a könyv is sántít szerintem, egyszerű középkori pajzsfal taktikával le lehetne győzni a zombikat ehelyett milliárdok halnak meg? na neeeeee… a gyors zombi annyiból reálisabb hogy legalább elhiszi az ember hoyg tényleg tud ölni.

    Amúgy meg hoyg mi a zombi “lét” értelme… Még a Legenda vagyokot tartom alegnormálisabban magyarázott “zombis” filmnek mert ott legalább nem halottak. (vagy ha fantasy-t is belevesszük akkor a mágia útján életre keltett halott szolgák is elfogadhatóak bban a környezetben) De a kettő keveréke számomra nem igazán működik.

  58. Olyan sokszor emlegetitek itt a Legenda vagyokot, mint zombifilmet, hogy kénytelen vagyok rávilágítani: bár az elcseszet filmből talán tényleg nem nagyon derül ki, de azok vámpírok.

  59. Élien: a könyvben vámpírok, a filmben inkább zombik, mármint a jellemzőik alapján mindenkinek az jut róluk eszébe és nem a vámpírok.

  60. Gabe, Addict: azért nem egymás eszik a zombik, mert akkor az kannibalizmus lenne a részükről. Amúgy meg mondhatjuk rájuk, h sznob (és elég kitartó) módón ínyencek, hiszen csak a friss husira mennek, nem pedig az elszáradt, rothadó sorstársaikra – és addig is, teljesen minimálisra redukálják az energiafogyasztásukat. Gondolom, a 3 napos vacsora maradék, és a frissen készült grillcsirke közül ti is az utóbbit választanátok :)

  61. Mégis HÁNYSZOR kell még egy-egy filmtrailer-nél ugyanazt az inpection-ös/Battelfield-es TÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ-t hallgatni?!
    Ennyire 0 ötlet van hangeffekt téren? :S

  62. busoka: na de az egy perces zombi még nem rohad, mégis, amint átalakul, onnantól kezdve védett…akkor megint ott vagyunk, hogy a zombi gondolkodik.

  63. ALIEN
    Nem írta és mondta senki se hogy kell nekik a kaja, ez bele van mélye épülve mindenkibe (a létfentartás) most attól még hogy nekik nem kell az agy (ami megmaradt) azt az utasítást adja ki hogy egyél… de mondom ezt szinte minden filmben elmondják (legalábbis a régebbiekben)

    Amúgy wikin is találtam valamit:
    “Tipikusan kevés intelligenciával rendelkeznek és az élők húsára éhesek. Sok esetben már nem is halottakról, csak fertőzöttekről szólnak ezek a történetek, akikben csak az agresszió és az ösztönök működnek.”

  64. ALIEN
    Olyan teljes magyarázatra nem is várnék, hogy elmeséljék, mitől lettek zombik az emberek, viszont egy olyanra igen, mint a Legenda vagyok -ban, mikor az erőszakosságról meg hasonlókról beszélnek. Ha azt akarják, hogy ez a film maradandó legyen, akkor olyan dolgokra is ki kéne térniük, amire más filmekben nem térnek ki. Például az Interjú a vámpirral című film is csak azért lett egyedi, mert valami olyat mutatott, amit addig még egy film sem.

  65. Gabe: akkor maradt a kannibalizmus, vagy lehet, h egyszerűen csak bűn rossz a zombik íze a zombik számára :)
    Crias: a wiki-s utalásod meg ott sántít, h a zombik nem agresszívak, csak annak tűnik amit tesznek – egy oroszlán sem agresszív amikor elkapja a napi betevőjét.
    Szintén wiki:
    “Agresszió: minden olyan viselkedésforma, amelynek célja másnak sérelmet vagy kárt okozni”

  66. Egyik ismerősöm mesélte,hogy ő is jelen volt a pesti forgatáson mint statiszta. (SWAT-osnak volt öltözve.) A forgatási szünetben épp kolbászt falatoztak amikor megjelent közöttük Brad Pitt. Végül is elkezdtek beszélgetni a filmről meg egyebekről, majd Brad megjegyezte,hogy milyen jó illatok vannak, illetve végül rákérdezett,hogy “ugye ez a híres magyar kolbász?” :) Az ismerősöm megkínálta vele, Brad meg stikába evett belőle, mert,hogy Angelina is itt bóklászik a közelben és nem lenne jó ha meglátná,hogy ő kolbászt eszik mert ugye ő nagy vegetáriánus és ezt Brad-re is ráragasztotta. :) Éppen ezért Brad miután elfogyasztotta azt a pár karika kolbászt kért egy korty pálinkát,hogy az majd elveszi a szagát. :) Természetesen mind a kolbász, mind a haza szilva ízlett neki. :)

  67. Mondjuk az tényleg jó kérdés, hogy miért is lehet az, ha nézzük csak! (ez minden zombis filmre igaz szerintem) Ha már van 10 zombi, egymást nem eszik, mivel ez olyan, mint amikor az állat jön a friss végszagra! Na, de ez is honnan jön, olyan vírust csinálni, amiben az elvileg hallott csak azon gondolkozik, hogy hol szippanthat be egy kis friss hús illatot, s akkor arra megy! De a lénye a 10 zombinál maradva, ha van tíz zombi, akiknek az étvágyuk hatalmas, akkor a 10 zombi elvileg mindig is szétfogja cincálni az élő embert, szóval ha már szétcincálja, akkor nem lehet horda!?!? De most tényleg ez, hogy van akkor! Ez nem vámpír filmek, ahol elég egy kis harapcsi, és már átváltoztál! Ha így követjük ezt, s beszorozzuk a matematikailag lehetséges sok-sok változóval, akkor aztán a zombik nagyrésze lehet, hogy menni se tudna, mivel a friss hús mindig szétszedik!? Vagy, ha már lábon harapnak valakit, az se fog tudni futni! Vagy elviekben minden zombis filmnél úgy alakul ki a zombi, hogy az agya scak épphogy annyira működik, hogy ezt a nem élet érzéses filozófiát fenn tudja tartani, hogy neki csak hús kell! Tisztelet a kivétel! Ez csak egy érdekes kérdés felvetés!

  68. A trailert nézve már van is némi ötletem a film első félórájáról…

    Pár perces (kb .10) bevezetés után jutunk el a kocsis barkóbázáshoz, aztán jön a pánik és az első félóra ilyen menekülős városi túlélés lesz. Aztán másnap (mert van a családdal+ugyanazzal a fegyverrel egy éjszakai jelenet is) kimentik őket a tetőről. Aztán tudja meg hősünk a főbb dolgokat és kérik fel arra a feladatra amiért el kell látogatnia néhány külföldi helyszinre…

  69. Ennek eléggé aláásott a The Walking Dead elvárások szempontjából. Nem azért, mert hatalmas sztorija van, hanem mert képileg bevállalós és a szereplőiket is meg merik kínozni rendesen. Lehet, hogy a teljes filmben lesznek közeliek a zombikról (valamire csak kellettek a magyar statiszták, nem?), de ez így kicsit I Am Legend-hez hasonlóan kíméletesnek tűnik. Sima akció zombis világba ültetve.

    CGI-ről: nem hiszem el, hogy ezt így moziba küldik. 1.33-nál állítsa meg, aki szerint ez teljesen élethű.

  70. Tényleg nem értem hogy most mi ez a sírás a CGI-vel. Már megnéztem párszor a trailert és nem volt különösebb bajom vele. Nem fogok álmaltan éjszakákon át zokogni az ágyban amiért ne mvolt pengeélesen tökéletes a CGI.

  71. Gabe, a legenda… filmben is például csak éjjel jöttek elő, ami tipikus vámpír tulajdonság. Persze azt a filmet is jól elszúrták, így érthető a zombi asszociáció, igazad van.

    Na, ez meg itt egy cimbora a forgatáson:
    http://tinyurl.com/bj5kjx3

  72. Eddig teljesen letojtam, hogy lesz egy ilyen film, de engem is érdekel, a sok-sok zombi miatt :D

  73. én úgy tudom,hogy a zombi míg friss, addig szalad, aztán hetek,hónapok múlva már belassul,mert rohad :D

  74. “Eddig teljesen letojtam, hogy lesz egy ilyen film, de engem is érdekel, a sok-sok zombi miatt :D”

    A trailerig (bár könyv nagy kedvenc) engem se nagyon érdekelt a dolog ,de ez a katasztrófafilmes megközelítés nagyon bejött. Na meg hogy -ahogy már mondtam- végre világméretű zombiapoklipszist kapunk az arcunkba, ami nem csak 1-2 tévéadásra koncentrálódik.

  75. A könyvet nem olvastam még, de trailer alapján kicsit lejjebb vettem a lelkesedésem mert ez eddig olyan mint egy Emerich film csak jég/cunami/földönkivüliek helyett most a zombik a katasztrófa okai, azért érdekel és majd megnézzem.

  76. Elsőre tetszett a trailer, de utána észrevettem, hogy mennyire Roland Emmerich köntösben van az egész, minden esetre kíváncsi vagyok

  77. Pár hete olvastam ki a könyvet nekem nagyon tetszett a világa és a nagy képpé összeálló kis történetek. Lehet hogy a film inkább a könyv univerzumát veszi alapul mintsem a konkrét történetét :)…
    Amúgy nagyon megleptek a gyors zombik,,,, de hát a film az film a könyv az könyv…A Gyűrűk uránál is működött ez jót tettek neki az apróbb nagyobb módosítások a könyvhöz képest…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.