1988-ban játszódik, amikor Chile diktátora kénytelen népszavazást kiírni. Ha megnyeri, akkor további 8 évet uralkodhat, ha elbukkja, nos akkor nem. Egy kreatív reklámszakember a NO oldalán áll, természetesen nehézségei akadnak az üzenet közvetítésekor. Igaz történet alapján, 4:3-ban. Chile ezzel indul az Oscarért.
Yahoo, automatikusan indul, de legalább nem törlik.
Larraín nálam akkor került “célkeresztbe”, amikor a Tony Manero-t megnéztem anno. Már abban is nagyon durván és naturálisan sikerült bemutatni a Pinochet rezsimet, nagyon nyers karakterekkel.
Ez a film nem ennyire sötét, de nagyon naturális és életszagú, ezért nyilván nem lesz tömegfilm. Erre rájátszik, hogy korabeli kamerákkal forgatták, így kapunk egy elég erős faktort még a hangulathoz. A képek sokszor nem kellően élesek és zajosak is.
Egyedül a szerelmi szállal nem voltam kibékülve, mert ezen kívül kőkeményen bemutatja a korabeli helyzetet, a lakosság tagozódását, a média irányító szerepét, a tömegtájékoztatás befolyásoló képességét. Ugyanakkor nem nevezném tiszta drámának, mert a humor az egész filmben jelen van, igaz kicsavart, groteszk módon.
Jól sikerült lezárása a trilógiának és kőkemény tükre egy kegyetlen rendszernek.