5 hozzászólás a “Les Misérables utoljára” bejegyzéshez

  1. Ez ideáig csak egy musicalt láttam, ami tetszett, a Sweeney Todd-ot, de az nagyon bejött. Kíváncsi vagyok erre is ilyen szereplőgárdával, aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Itthon dvd-n nézős lesz.

  2. Volt szerencsém a premier előtti vetítésre elmenni, így meg is lestem. Azt kell mondanom nagyon erős lett. Nem volt hozzá nagy reményem, de amikor jöttünk ki a vetítésről úgy éreztem megérte megnézni.

    A megvalósítás nagyon profi, a jelmezek, a fényképezés (a sok közelivel), a fények kiválóak (ami egy kicsit zavaró volt az a comuper effektek alkamazása. Teljesen feleslegesnek éreztem őket, főleg, hogy nem is sikerültek túl jóra, valamint a kamerarángás egyes jeleneteknél nekem kicsit sok volt)

    Elsőre kicsit nehéz megszokni az éneklő sztárokat, de a férfi főszereplők kifejezetten jó, Anne Hathaway pedig egyenesen az egyik legjobb alakítást nyújta szerintem a karrierje során. (Még ha túljátszottnak is tűnik, mintha valós szinpadon játszana.)

    A hangulat és a helyszínek sötétek, komor, morózus képek követik egymást, kicsit már-már fantázia-világ szerű a megformálás, de még belefér.

    Szerintem abszolut érdemes lesz beülni rá, azoknak is akik ódzkodnak az éneklős-szenvedős drámáktól, mert ez a film nagyon jó lett – saját kategóriájában. Jön-e a kis szobor? Jönni fog az biztos.

  3. Azt azért nem mondom, hogy szégyen ha valaki nem szereti a Musicaleket de pl egy Nyomorultak eléggé kötelező darab egy igazi film mániásnak. Persze érthető a Musical-ek iránti ellenszenv főleg ha az ilyen tini szarokra gondolok de én mai napig rengeteg IGAZI musicalt nézek sőt színházi darabokat is. És a legtöbbjük igazi élmény, kár hogy a mai filmek több mint feléről ez nem mondható el. Ezt pedig az első pillanattól kezdve várom már. Ilyen gárdával és storyval csak jó lehet. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.