Blockbuster Watch: Bukta a Last Stand

Swarci első visszatérése nem hatotta meg a népeket eddig. Most hétvégén mutatták be, 6,3 milliónál jár csak, pedig majdnem 3 ezer vásznon vetítették. A Broken City sem áll tól jól, hiszen csak 9 milliót tudott összeszedni.

Hogy ki nyerte a hétvégét? Egyrészt a Zero Dark Thirty második hete alakult jól, 28%-ot esett csak! Ez baromi jó adatnak számít. Ezen kívül a Mama, a Del Toro producerkedésével készült horror hozott jól, 28.1 milliónál jár.

Ha jól veszem ki, akkor ma még ünnepnap van kinn, szóval ezek az összegek még változnak majd, de azért látszik rajtuk az állás. Mi még nem tudjuk kideríteni, hogy sajnálhatjuk-e a Last Stand bukását, vagy nem megérdemelten hozott ilyen rosszul. De persze az én lelkesedésem már letörték, éljenek a csúsztatott hazai premierek…

23 hozzászólás a “Blockbuster Watch: Bukta a Last Stand” bejegyzéshez

  1. Knoxville szerepeltetése azért előrevetítette, hogy itt azért senki se bízza el magát :P

    A The Tomb, vagy a Ten ennél azért sokkal többet ígér majd, pedig azokról még ennyit sem tudunk.

  2. Last Stand-et nem értem miért. Telt házzal mentek az előadások. Agyatlan – oké az eleje kissé lassú – akciómóka, rengeteg zúzással, lövöldözéssel és autós jelenettel.

    Az tény, hogy Arnold nem a régi már, nehézkesen mozog, látszik, hogy eljárt felette az idő és jobb színész sem lett azóta (de hát nem is ezért szeretjük).
    De amúgy ez egy jófajta “b” kategóriás akciófilm az agyatlan 80-as évek végéről (ami úgy látszik, hogy nem igazán működik a mai fiatalok között). Én azt gondolom a DVD eladásokon fog igazán hozni (meg a világ többi részén), mondjuk egyből Only DVD és On Demand is lehetett volna szerintem, hiszen pénzt nem pumpáltak bele számolatlanul. Jó nyilván senki ne várjon komor sötét mélységet, meg realitást. Agyatlan, hibáktól hemzsegő forgatókönyv, sablonok-sablonok hátán, de hát aki egy ilyen filmre beül, mit vár? Szóval simán nézhető, szerintem a világ többi részéről jön majd a bevétel.

    Az biztos, egy Flop komolyan megkérdőjelezné a Tomb, Conan, és hasonló filmek sorsát, létjogosultságát. (Azt már csak félve jegyzem meg, nyilván nem mérhető, hogy mennyire fordultak el az emberek Arnoldtól a politikai hovatartozása és magánéleti zűrjei miatt, bár lehet, hogy ez hülyeség)

    Szóval ha valaki elborult véres akciófilmet akar (nagyon véres), jól fényképezett autós részekkel és nagy beszólásokkal annak simán ajánlott, főleg ha eddig bírta a 80-as évek “b” akciófilmjeit.

  3. human: ezt a lelkesedes letorest miert eled meg ilyen rosszul? siman van benne jo is szerintem, mert leszallitja a varakozast, igy sokkal jobban tud tetszeni a film, mert nincs elvaras, alacsonyabban van a lec.

  4. todie: avagy eleve rossz szájízzel nem fog annyira tetszeni a film, mint amennyire tetszhetett volna

  5. sztem meg ennek semmi köze Swarcihoz, egyszerűen ez a film ennyire érdekelte a nézőket (lsd: Broken City Wahlberggel, ugye idén Ted siker vele). Elmúltak már azok az idők, hogy egy színész tömeget vonzana
    Pl: Aláírom most akárhova, hogy Swarci szerepelne egy Cameron filmben újra az siker lenne, mert Cameron hozná azt ami a last standhez nem sikerült, A kategóriás stúdió, script és budget

  6. Egy film bikása vagy sikere mióta függ össze annak minőségével?:)
    Már csak a letört lelkesedésed miatt kérdem?

  7. Én sohasem adtam a box office féle bevételi listákra, meg az amcsik ízlésére. MEgnézem a kívánt filmet, max, ha nem tetszik, akkor beszoptam 2 órát az életemből. Mivel az oldszkúl 80-as évek akciómozijaiért mai fejjel is odavagyok (igaz még csak 32 vagyok), ez a film bizots odabasz nekem és oltári jól fogom magam érezni a moziteremben.

  8. “ez a film bizots odabasz nekem és oltári jól fogom magam érezni a moziteremben.”

    Vagy nem. Ez is benne van. De az a legrosszabb, ha valakit a reklámok alapján ennyire bepaliz Hollywood. Csak azért, mert egy osztrák csávó a főszereplő. Ez így zombi.

  9. Nem lepett meg ez a nyitás. Johnny Knoxville nem egy nézőcsalogató név. Majd itthon megnézem, vasárnap délutáni dvd-zésnek tökéletes lesz. Van egy olyan érzésem, hogy Botoxman Stallone is erre a sorsra jut majd új filmjével.

  10. Szerintem a Box Office-nak nagyon ritkán van köze a film minőségéhez. Számtalan olyan filmet láttunk már, ami agyon kereste magát, mégis ratyi volt (Twilight Saga), és nagyon sok olyat is, ami akár mestermű lett a későbbiekben, bemutatásakor viszont nem hozott olyan sokat (Blade Runner, Batman Begins).

  11. Az azért valahol röhejes, hogy a többség még nem is látta a filmet, de már jönnek az elméletek, hogy a film jó, csak az emberek hülyék. Miért nem azt hajtogatja a többség, ami kézenfekvőbb. Szar a film, nem érdekelte az embereket. Ne vicceljünk már, egy Schwarzenegger-filmről van szó. Nyilván nem csúcsminőség.

    “Szerintem a Box Office-nak nagyon ritkán van köze a film minőségéhez. ”

    Rohadt gyakran van. Viszont hoztál pár ellenpéldát, de ezzel em cáfolsz. Akkor szerinted, mert nagyon ritka, szar film a Django, a Zero Dark Thirty,a Hobbit, a Lincoln, az Argo, a Pi élete – egy kivételével, mert “ritkán”. És jó film a 10 nagy bukásból 9.

  12. Johnny Knoxville szereplése számomra sem jó jel, mármint nem gondolnám, hogy amiben ő szerepel, az jó film lehet :P Swarci már nem elég húzónév ahhoz, hogy csak miatta beüljek egy ilyen filmre. Majd egyszer, itthon…

  13. Azért Amerikában lehet nem úgy tekintenek Schwarzira mint mi. Nekik lehet ellenszenves, azok után, hogy kormányzóként nem voltak vele megelégedve és most visszajön még lövöldözni egy kicsit. Mi se nagyon szeretünk meg egy politikust, mert ő még a Jóban-Rosszban sorozatban feltűnt :P

  14. Ez a 6,5M tényleg kevés annak ellenére, hogy IMDB (tudom mindenkinek megvan a véleménye, én is tudom kik szavaznak ott.) 7,6-on áll. Rotten asszem 55%-t adott rá ami okés lehet….hisz ez “csak egy akciófilm”. Ki tudja mennyire nyomták USA-ban a reklámokat meghát Knoxville sem egy akciósztár. Feltételezem nem ennyit vártak a készítők az biztos. Nekik bukta. Nekünk meg az első csak Svárci film 2003 óta.

  15. Azért várjuk még meg, hogy mennyit hoz világszerte. Ha csak Amerikát nézzük, akkor sem a The Dark Knight sem az Avengers nem érte volna el az 1 milliárdos határt. És azt a 40 milliót, azért még visszalehet hozni.

  16. user-maat-re – reklámok vannak szép számmal, de nem annyira, mint nagyobb filmeknél. Pont azon gondolkoztam nemrég, hogy bizony a marketingen erősen spóroltak, már ami a plakát és újságmegjelenéseket illeti.

  17. kemény: a Te logikádat követve ugyanúgy hülyeség látalnaban egy filmet szarnak kikiáltani, mint jónak. Az, hogy mennyi néző megy el rá, az nem a film minőségét igazolja. Nem valószínű, hogy azért nem mentek el rá, mert szar, sokkal inkább, mivel nem érdekli őket már Swarczi, plusz biztosan sokan köpködnek is rá a politikai “sikerek” – főleg gazdasági – miatt, amit letett 8 év alatt az asztalra.

  18. Én azért majd megnézem Schwarzi miatt. De szerintem is Knoxville miatt se ment el rá sok ember.

  19. kemény: Nem azt állítottam, hogy nagy bevételt hozó film nem lehet jó, hanem azt mondtam, hogy ritkán van köze a film minőségének a bevételhez. A filmek közül, amiket felsoroltál, mindegyik kiváló (bár a Lincolnt még nem láttam, és arról nem is tudok még mondani semmit), de egyikre sem azért mentek el elsősorban az emberek, mert annyira jó (hogy is tudták volna megmondani, hogy jó-e, hiszen még nem látták). Mindegyik a rendezők, színészek miatt sétál be a moziba, vagy azért, mert olyan reklámokat lát, pl. a Pi-ről, hogy “Ez az új Avatar”. Később aztán már szájhagyomány útjűn terjed, hogy “ez jó, nézd meg”, de nem ez az elsődleges szempont. Nagyon sok remekbeszabott film van, amik az év legjobbjai, mégis alig kaparnak össze valamit, mert a nagyközönség nem ismeri az alkotókat, vagy senki sem látta a környezetükből.

  20. A hat és fél millió dollár vállalható egy ilyen filmnél. A sokkoló az, hogy 60 milliót szántak rá… Mégis mire számítottak?

  21. Azért ott nem egész úgy fogják fel a politikát, mint mi. Persze, lehet, hogy néhányan ezért nem ültek be a filmre, de az amcsikat ismerve nem ez a helyzet.

  22. Láttam a filmet és nagy csalódás volt. gyenge, logikátlan. Ha nem Arnold lenne benne akkor egy sima DVD film lenne. Sajnos már nagyon öreg. De lehet nekem voltak nagy elvárásaim.
    Még egy Terminátort azért megnézek majd vele :)

  23. Nekem nagyon bejött végre egy cgi mentes film,jo – jo nyilván használtak,mibe nem használnak,de nem vitték tulzásba.

    A lényeg aszt nyujtotta amit elvárok swarczneggertöl áldom aszta pár évet mig itt lesz még remélem,és folytatásokba még visszatér több kult filmjébe is nagyon öszintén remélem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.