Röviden: 2 Days In New York

Julie Delpy úgy döntött, hogy folytatja a 2 nap filmsorozatát, ezúttal Párizs helyett New Yorkban tölthetünk el vele 48 órát. Sajnos nem annyira sikerültek jól ezek a napok, mint az előző kettő, de még így is szórakoztatóak lettek.

Szóval az van, hogy most nem ő megy látogatóba a szüleihez, hanem azok jönnek hozzá. Ez lenne a vicces rész, és mit ne mondjak, jó párszor el lehet vigyorodni rajta. Valahogy ennek az összehozása megy Delpynek, biztos hasonló amúgy is a családjával a kapcsolata (az apja az apját alakítja ugye), szóval itt teljes természetességgel repülnek a poénok, gördülékeny minden, és még a Franciák oltása is odaillő teljesen.

A film baja leginkább a romantikus szál megint. Vagyis most ez a film baja, hiszen az első részben Adam “Állat” Goldberggel valahogy őszintébbnek érződtek a problémák a két szereplő között. Most Chris Rock a párja, már a családalapítás szélén vannak, amikor a rokonok látogatása felszínre hozza a problémákat. Ez lenne a fontosabb téma, a poénok másodlagosak, viszont mégis ezen vérzik el a film. Bánni nem bánom a megtekintését, de lehetett volna jobb.

4 hozzászólás a “Röviden: 2 Days In New York” bejegyzéshez

  1. A film ott vérzik el, hogy Chris Rock karaktere túl normális, egy ilyen kelekótya csajhoz minimum buggyant fickó illik.

  2. Egyáltalán nem akarok beszólni, csak munkahelyi ártalom a hibák kiszúrása, tekintsd teljesen jóindulatú megjegyzésnek: a csaj h nélkül írja a vezetéknevét :)

  3. Az elso reszhez kepest sajnos tenyleg gyengebb.
    Sokszor a poenok szinvonala sokkal bugyutabb, es eroltetettebb volt. A papat a vegen mar inkabb leutottem volna.

  4. Megvallom őszintén nekem már az első sem tetszett annyira, hogy ezt rosszabbnak tartsam. Mindkét film élvezhető (más miatt), de azon kívül semmi különleges nincs bennük. Chris Rock karaktere nekem jobban bejött, mint Goldbergé.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.