33 hozzászólás a “Harrison Ford = Han Solo?” bejegyzéshez

  1. remélem más korábbi szereplő aláírásáról nem jön hír, mert akkor biztosak lehetünk egy Spock szintű szerepben, mint a star trek reboot-ban.

  2. Én egy dolgot marhára el tudnék képzelni – A Tales of the Bounty Hunters-ből Boba Fett történetét, amikor öregen Boba és Solo egymásnak feszül. Kellően kidolgozva igen jó mélységeket is el lehetne érni a sztorival. Mert amúgy remélem csak valami cameo-t csinál. Ezek szerint az Endor után játszódnak majd az új részek – már ha ebből bármi is igaz – tehát jedi bullshit többezer fénykarddal, meg 5000 évvel ezelőtti Tales of the Jedi dolgok kuka.

  3. felőlem akár nagyobb szerepe is lehet, a falconnal száz évesen is száguldozhat fel és alá :)

    “Ezek szerint az Endor után játszódnak majd az új részek”

    mivel végre fölfelé megy a részek számozása, ez szerintem eddig is elvárható volt :)

  4. Hát igen! Az IMDb is írja Mark Hamill-nél, hogy “rumored”, de nagyon remélem, hogy nem lesz abból sem semmi! Szegény Luke Skywalker, eléggé leépült fizikailag az utóbbi pár évtizedben! :/

  5. bocsi a dupláért, de egyébként meg amúgy is nem arról volt szó, hogy spin-offok lesznek, időrendben valahol a Revenge of the Siths és a The New Hope között?
    Mert ugye egy Bobba Fett sztorira én is szívesen befizetnék! :)

  6. Ha egy üzlet beindul….
    Csak az a baj, hogy én itt bizony baromi nagy zavart érzek az Erőben! A kapzsiság a Sötét Oldalra viszi a Disney-t! :/
    De ne legyen igazam…

  7. én csak annyit akarok mondani, hogy ha valaha még látom Solo kapitányt mozivásznon, esetleg a Millennium Falconnal menekülni néhány maradék csillagromboló elől, én felnőtt férfi létemre bőgni fogok, ott, a vetítésen. már a pletykától gyorsabban ver a szívem.

  8. Szerintem amennyi pénzük van, simán el tudom képzelni, hogy utómunkával megfiatalítják a színészt.

  9. hát bármi lehet csak ne bölcs öreg. komolyan aki szereti az régi SW-t, az hogy írhat le ilyet?!
    Amúgy végre egy jó hír SW felől.

  10. Nem, ne fiatalítsanak rajta. Tökéletes lenne egy nagy öreg szerepre, ha nem viszik el érzelgős, patetikus irànyba a szerepét. Nekem az öreg Spock is bejött az új ST-ben, hasonlót el tudnék képzelni Solónak. Csak utoljára vigye még el a vén csotrogányt egy körre, és nekem tökéletes lesz a film. Jó ég, habbelegondolok, hogy hàny nyáron át néztem meg minden nap legalább egyszer az első részt… AKAROM Solót és kész.

  11. Érdekes, hogy amikor a csomó Willis, Stallone vagy Swarczi filmek kijönnek senki nem mondja hogy tolószék pedig Ford sem öregebb sokkal náluk, csak rajta max kicsivel jobban látszik az öregség mert nem pumpálta agyon magát szteroiddal. ;)

  12. Jó látni, hogy így felpezsdül az élet a Star Wars körül. Végre történik valami! Nem csak 3dsítés, hanem kemény theorycraftok. :) Optimista vagyok és bízom a Disneyben és ebben a reményteli új fejezetben.

  13. Nemreg mikor jott a hir, hogy lesz Han Solo a folytatasokban azert sirt mindenki,
    hogy jajj le ne csereljek mert Solo=Ford. Most meg tul oreg? :D

  14. Ford pár éve az Indy visszatérést is jól megoldotta. Nem volt benne zavaró a kora, az a film nem rajta ment el.
    Szóval azt gondolom, hogy Han Solo-ként is megállja a helyét újra.
    Más nem is lehet Han, ez a szerep épp úgy összenőtt vele, mint Dr. Jones-é. Mással egyszerűen nem működne.

  15. Emlékszem, milyen sokan fanyalogtak az Epizode I. díszletein, kellékein, hogy túl retro, meg ilyenek. No hát érdemes vetni egy pillantást arra a szarra, amit a kezében fog :)

  16. Bármely szereplőt szívesen látnám viszont akár cameoban akár nagyobb szerepben, ha korához méltó és illő a szerep. Szerintem JJ ugyanúgy el fog térni az írott univerzumtól mint a Star Trek esetében ette, és ő nem olyan balfék hogy berakja Solo-t még egy Kessel futamra 80 évesen.

  17. Én úgy hallottam, hogy Carrie Fisher is lesz az új részek/részben, szóval szerintem egy Reunion feeling fog benézni a dologban.

  18. Az Űrjárók Nyugdíjas Otthonában Fett és Solo egy Sabacc-partyn…Ne nekem már ennyi is elég lenne. :D

    Azért egy Falcon-Slave 1 fogócskát elnéznék vagy a Boba Fett spin-offban, vagy a nagyfilmek folytatásában. :)

  19. Én is úgy vagyok, hogy Solo=Ford, úgyhogy most egy kis hurrátáncot ellejtettem itthon :) Amúgy meg valahol – talán itt? :) – azt olvastam, hogy JJ nagyobb SW fan, mint ST, emiatt azért erősen bizakodok, hogy semmi olyat nem követne el, ami meggyalázná az SW-univerzumot, meg az eredeti szereplőket.

    Amúgy számomra az lenne az igazi elégtétel, ha egy bölcs öreg helyett Jar Jart (vagy annak valamely, lehetőleg utolsó) leszármazóját lőné keresztül a kricsmiben :D

  20. Fordbá szerintem simán beillene a képbe, mint valami hajóépítő ezermester. Csubakka meg megőszült szőrzettel enyhén trimmelve lehetne egy Clint Eastwood-os badass figura, aki ennyi év alatt megtanult legalább 1-2 emberi szót wookie-s akcentussal. Pl. Shörrrr, Bhorrrr, stb…

  21. Azokkal vagyok, akik szerinte még véletlenül se legyen egy bölcs öreg Solo. Inkább -esetleg- egy zsémbes, őrült vén figura, aki mindenkire először lő. :)
    De nagyba fogadnék most (és szeretném is), hogy (ha jó kezekben van az SW), akkor Han nem túl hősiesen/giccsesen meghal, ahogy Ford már SW VI-ban szerette volna.
    Let the faith be with us!

  22. “Han So Old: Han Solo?… Solo? Now thats a name I haven’t heard in a long time… a long time.”
    8-]

    Ne legyen igazam, de ezt is úgy el fogják szexuálni, mint Indy Jones-t.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.