8 hozzászólás a “Még mindig a Pókember 2 forgatásáról” bejegyzéshez

  1. Hát nem ártana ha kerülne a filmbe az is mert az elsőben nem igen volt.

    Kicsi off: Valaki írja már meg nekem (akár te is human),hogy csak én gondolom úgy,hogy az első részből hiányzik legalább 1 órás anyag? Nekem nem állnak össze a jelenetek. Ami nagyon zavart,hogy a film végén a fél világ pókemberért aggódik csak épp az nem lett bemutatva ahogy berobban a köztudatba. Raimi ezt szépen megoldotta.

  2. Valószínűleg akciódúsabbra veszik a figurát szerintem, mert ott érte a legtöbb kritika az első részt. Amik voltak, azok jól mutattak, csak a mennyiséggel volt baj.
    Prothean: Valóban hiányzott belőle jó pár jelenet. De ezeket tudtommal sosem tették közszemlére, szóval nem is valószínű, hogy pótolni fogják:(

  3. Nem derült ki, mikor kerül a köztudatba? Amikor a rendőrfőnök meg a tömeg nézi, hogy Peter rohan a falon – még jelmez nélkül asszem? Most kapásból ez a jelenet ugrott be, de volt ott még szerintem. Meg hídon a lizard-zúzás után is csak észrevették, hogy némmá ez itt pizsomában csinál valami keményet… A buszos jelenet, amikor a rendőrök elől menekül és összeveri magát. Na, van ott public jelenlét sztem.

  4. Prothean: “így ma körözést adtunk ki a Pókember néven ismert álarcos bűnöző ellen” Csak a fél világ látta a híradást. :DD

  5. Joci

    :) Hiányzik belőle a sajtós rész! Peter mint riporter…
    Jameson karaktere….
    Több híradós bevágás…
    Grandiózusabb “első megjelenés” jelenet amivel jobban érzékeltetik,hogy egész New York ámul és bámul..stb… :)

    A film végén úgy drukkolnak meg éljeneznek neki, mintha már legalább 2 éve himbálózna a házak között. Mind1. Lehet csak nekem lett összecsapott a felvezetése.

  6. Nem véletlen van mindenkinek olyan érzése, hogy jó pár perc hiányzik a filmből. Már a trailerekben is volt több olyan jelenet, amely végül nem került bele a filmbe és még a kivágott jelenetek között sem lelhető fel. Csak hát a játékidő meg volt határozva, szóval kicsit meg kellett vagdosni. Megnéztem volna a teljes verziót, hátha úgy jobban összeáll a film, bár így is tetszett.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.