Rounders

Valahogy nem tudom megunni ezt a filmet, pedig láttam már párszor. A héten megtekintett Ígéret földje közben jutott eszembe, hogy Matt Damon mintha fiatalon egy kicsit jobban illett volna a szerepeibe, és akkor még kevesebb propaganda felhanggal átitatott drámát is választott. Ennek folyamányaként néztem újra a Pókerarcokat.

Matt Damon pókerarca a Roudnersben

Az idő múlásával egyre jobban tetszik a film. Legutóbbi (a címkét követve olvasható) még hét pontot adtam rá, most már a 8 is könnyedén jár. Tudok mindent előre, mégis érdeklődve nézem. Persze elismerem, hogy több hatásvadász húzás is van a pókerben nagyot bukó, “megjavulni” akaró srác történetében, akinek még a múltbeli adósságaival is szembe kell néznie, de basszus, olyan szép apróságokkal van tele, amik mindig elkapnak.

Az egyik ilyen finomság, hogy teljesen a hold’emre mentek rá, az ember elleni harcra. A filmben senki sem úgy várja megváltó lapot, mint jó pár máshol ábrázolt partiban, ez nem a Maverick (ami a maga módján szintén jó természetesen), hanem mindig az embert játssza a tapasztalt. Rendes indulótőkével neki sem állnak semminek. Vagy ahogy a profik és az amatőrök összekerülnek néha. Vagy.. még sorolhatnám.

Mindezt megfejeli a film a teljesen emberi drámával. Ez alatt nem a maffiának tartozást értem, hanem a barátnőt, aki a maga módján kezeli a helyzetet, a gyerekkori barátot, aki visszahúzza a régi rutinba a főszereplőt, és az ehhez hasonló dolgokat. Öröm volt újranézni.

9 hozzászólás a “Rounders” bejegyzéshez

  1. tök jó hogy ezt előkaptad! Édesanyámhoz havonta hazautazom. Egy évvel ezelőtt minden alkalommal amikor hazamentem ezt a filemet vettem elő VHS-en és megnéztem. meglepődve tapasztaltam hogy gyakran elvonási tüneteim vannak és alig várom hogy újra lássam, pedig nem vagyok oda matt damon-ért. üdv.

  2. Nem rossz film, de szerintem nincs benne sok erő. Nekem pont a barátnős szál nem tetszett, mert a csaj annyira nem volt szimpatikus, hogy érdekeljen és emelett tiszta sor volt, hogy mi lesz vele. Ezen felül az első 1 órában tök jó film amúgy, mert jó hallani a érdekes narratívát meg az okosabb párbeszédeket, de a vége átlagba húzza vissza a kiszámíthatóságával. És ezen a human által említett hatásvadász húzások sem segítenek. Szerintem Rounders nem ér fel a hírnevélel. Kultfilmnek semmiképp, viszont pókeres filmnek jó.

  3. Ennek most de örültem, tök meglepő volt egy ilyen régi filmről itt olvasni.
    Ez a film nekem is teljesen olyan, hogy újra és újra megnézem, pusztán az élmény miatt, és egyre jobban tetszik. Ugyanígy vagyok még a Brókerarcok-kal (Boiler Room) is, és nem a hasonló cím miatt :)
    Gretchen Mol pedig gyönyörű, kár, hogy keveset látni.

  4. Érdekes, hogy ez a film felfogható egy “Good Will Hunting 2”-nek is, és mégis valahányszor újranézem mindig meggyőződésem, hogy Matt Damont mindenki lealázza valamelyik jelenetben. Teddy KGB-s részek abszolút John Malkovich zsenialitását hagyják csak érvényesülni. Hiába ül le a főszereplő a rendőrökkel játszani, ha a néző már akkor Edward Nortont várja, hogy vajon mikor csatlakozik, John Torturro és Famke Jenssen pedig fantasztikus együtt egy pókerasztalnál :)

  5. Tegnap én is megnéztem, és tényleg 7,5-8 körül van, simán néztem volna még egy fél órát legalább :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.