Ender’s Game poszter!

A World War z érdekes koncepcióját és a Wolverine 2 borzasztó koncepcióját gyorsan elsöpri Ender!

az ender's game posztere

12 hozzászólás a “Ender’s Game poszter!” bejegyzéshez

  1. Épp most olvasom a könyvet és bevallom engem letaglózott teljesen. Egyszerűen nem lehet letenni, és durva, hogy az író milyen kidolgozott lélektani és taktikai témákat tár elénk. Nem is tudom, lehet-e ezt majd filmen ábrázolni olyan faszányosan, ahogy a könyv.

    Még egy buta gondolatom volt a könyv kapcsán: Gyerekekről szól ez is, majd kamaszokról, akár a tvájlájt. És UramIstenem Stephenie Meyer hogy merészelt szövegszerkesztő elé ülni!!!!!!!!! Hát miért nem tanult egy kicsit a nagy öregektől, mielőtt leírt egyetlen mondatot is!!! Ilyen művek után (mint a Végjáték) az emberiség szégyene a tvájlájt.

    Még egy apróság: gondolom a filmen kicsit öregítenek a srácokon. Vásznon nem tudom elképzelni, hogy 6-9 évesek rohangálnak másfél órán keresztül. Bár nem válna holivúd kárára ha megpróbálnák regényhűen átadni az Ender’s Game-et, de valószínűleg erre esély sincs…

    Na jó még egy utolsó: a nullgravitációs játékokra kíváncsi leszek. Még abban sem vagyok egészen biztos, én hogyan képzelem el, mikor olvasom :-)

  2. Örülök,hogy te olvastad,de miért nem meséled el mindjárt az egész filmet,hátha valakit úgy érdekel,hogy nem olvasta a könyvet. a “buta gondolat” és a “még egy apróság” helyett legközelebb a SPOILER-t használd légyszives.

  3. ebben semmi spoiler nincs. alapvető dolgokat írtam, amit bármelyik előzetesben vagy fülszövegben meg fogsz találni.

  4. az “alapvető dolgokat” sem kérte senki szerintem,hogy írd le. Én általában úgy választok filmet,hogyha bejön egy jó poszter vagy ha a rendező előző munkáit kedvelem vagy tudom,hogy sikerkönyvből készül stb. Nem szoktam megnézni 20 féle Trailer-t róla és nem olvasok utána,hogy lényegében miről szól. Ezért van a SPOILER,ha a történetről bármit írsz.

  5. semmit nem írtam arról, hogy miről szól. :) Direkt még csak említést sem tettem rá.

  6. Tényleg semmi spoiler nem volt. Én csak azért sajnálom, mert hamarosan nem egy-két hasonló nevű felhasználó lesz, mint én, hanem rengeteg. :) Pedig már nagyon megszoktam az elmúlt kb. 12 évben, mióta használni kezdtem.

  7. pasztor82:

    szerintem ez esetben szimplán ne olvass kommenteket. Várható, hogy belefutsz apróbb történetleírásokba, de ennyi erővel a poszterre se nézz rá, mert az még spoileresebb. :D

  8. Aki filmes blogot olvas, vagy ott képeket nézeget könnyen belefuthat olyan dolgokba, amikről nem akar tudni. :)

    De szerencsére itt még semmi olyan nem hangzott el, ami rombolná az élményt vagy meglepetés erejét a könyveket nem ismerők számára.

    A játékokra én is nagyon kíváncsi leszek, és arra is, hogyan tudják majd képernyőre vinni a főhős lelki világát, belső érzéseit.

  9. Most néztem a szereposztást. A gyerek színészekkel nem lesz gond. Abigail Breslin könnyen hozza majd az empatikus karakter. Peter-t tök így képzeltem el, mint a srácot. Ender-t detto. Ben Kingsley-t meg már előre várom. Igazából remélem nem lesz benne több romantika, mint a könyvben.
    Csak a rendező miatt aggódok, mert a Wolverine nem volt akkora durranás, mint kellett volna lennie.
    Viszont az “Oscar bait”-ekkel lesz egy időben, szóval van remény :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.