39 hozzászólás a “Még több Marvel: Robert Redford, Thor, Galaxy” bejegyzéshez

  1. Nagyon úgy néz ki. És hát ő is egy Avenger. Winter Soldier is érdekesen fog kinézni.

  2. SpoilerSpoilerSpoiler

    5. képen Winter Soldier van. Ha megnézitek az IMDB-t látjátok, hogy igen, megkapja Falcont is a Kapitány. Az is ot lesz, hogy ki játsza majd. Viszeont Winter Soldier mellett feltűnik még majd Crossbone is, valamint Batroc is.
    Mindezek mellett érdekes lesz az is, hogy Portman kisasszony mi a túrót csinál Asgard-ban, valamint már megint, hogy a pics*ba kerültek oda?!

  3. Szerintem a Winter Soldier van rajta. Fura lenne ha Scarlet Johansson mostantól mellek nélkül szerepelne.

  4. az a baj, hogy a képregényekben cap am már meghalt, feltámadt, jön Barnes neki kíváncsi vagyok, hogy mit hagynak meg a történetéből. MErt hát ő amerika kapitány Rogers után.. aztán meg nem ő… a képregények is ütik egymást rendesen. vagyis Bobby Ewing effektus mindenfele. Amúgy Barnes szerepelt az első Cap Am filmben is, csak éppen nem hangsúlyozták ki ennyire, hogy ki lesz belőle 70 évesen

  5. Rocket Racoon. A képregényekben is sokkolt engem :D Az 5. képen az a Winter Soldier. Persze, hogy szerepelt Barnes az első Cap filmben. A vonatos résznél “elvileg meghalt”, legalábbis a Cap ezt hitte. Így, hogy Bucky lesz a Winter Soldier, kimarad Steve halála és a switch :D

    Szvsz Thor feleségül veszi :D Mondjuk Natalie Portman, imádom. Legyen mindenhol :D

  6. kameraman: Ha ennyire kened a képregényeket, akkor azt is tudod, hogy Barnes is “lefagy”. So, technikailag valóban 70 éves, de közben nem.

  7. A kettő közül legalább valamelyik legyen nézhető.Ezekhez van vmi közi Joss Wheedonnak? Vagy Joe Johnstonnak?

  8. A képregényekben valóban nagy a katyvasz. Elvileg ugye Cap halott és Bucky vette át a helyét. Viszont pl. az Uncanny Avengers-ben is Steve szerepel, mint Cap. America.

    De kérdem én, már megkapjuk a második Thor filmet és Amora még a térképen sincs… ( Amora szerepére Charlize Theron úúúú jöhet)

    Guardians of the Galaxy-t pedig nem olvasok szóval az tuti meglepetés lesz ha elkészül.

  9. Bucky a vízbe esik és pont arra járnak az oroszok, akik kiképzik őt. Az 5.képen Star Lord van vagy Bucky. A Thor: A Sötét világban is már szerepelni fog egy kicsit Thanos az a hír járja, akire már nagoyn kíváncsi vagyok nem bírok a Galaxis örzőkig várni, amiben meg ő lesz az ellenség :D Lokira leszek kíváncsi. Biztos megbüntetik, de ahogy észrevettem örült, hogy elkapták. Thanostól kapta eleve a hatalmát, így msot lehet kicsit pipa lesz, hogy nem sikerült elpusztítani a Földet és lehet, hogy pont ezért örül Loki, mert akkor Thanos eljön Asgardba is és szétver mindenkit, utánna pedig a Földet is a Bosszúállók 2-be és minden jó :D Thanost brutálisra kell megcsinálniuk, de úgyis tudják Marvelék :D

  10. Cseho köszi az infót.
    Rocket Racoon?! Hát ez jó!
    Már látom a Guardians stáblistáját. Rocket Racoon szerepében Eric Cartman :D:D

  11. kameraman: A filmben zuhant 1 rohadt nagyot. Normális ember azt a zuhanást túl sem élné.

  12. Emberek, ne spoilerezzünk már ennyit, nem mindenki ismeri a képregényeket :P Aki csak filmet néz, az annyit tud, hogy Bucky Barnes halott a II. vh. óta.

    Igen, az 5. képen az Winter Soldier lesz.

    KÉPREGÉNY SPOILER
    Gambit: már visszatért Rogers a kapitány szerepébe, miután a Fear Itself történetben Buckyt megölték. Persze nem maradt sokáig halott.

  13. Én nem akarok ide trollkodni deee miért nem Samuel L. Jackson a SHIELD vezetője a Winter Soldierben?

  14. Szakértő: Én is úgy tudtam, hogy Nick Fury a vezető, de lehet leváltják a Bosszúállókban történtek miatt.

  15. bruce: És akkor miért fog benne szerepelni Fekete Özvegy, mikor ő még fiatalabb?

  16. ne legyen mar benne puskas mosomedve konyorgok…ekkora hulyeseget hogy lehet kitalalni?
    nekem bejottek idaig a marvel filmek csak ne szalljanak el…

  17. Mi van veletek srácok? A Cap 2 a jelenben fog játszódni, nem régen. Vagy pedig csak visszatekintések lesznek, ami igencsak valószínű, hiszen valamelyes meg kell magyarázni hogy él még mindig a Winter Soldier, illetve a szárnysegédjei ki, stb. A Guardians tényleg nagyon furcsának tűnik, ki fog ám az lógni a sorból. Főleg, hogy ilyen realisztikusan indultak, mint az Ironman 1ben…

  18. most komolyan Rocket Racconon vagytok kiakadva, tudjátok ki az a Howard? egy kacsa, egy idősíkban van ezekkel az emberekkel…istenem

  19. A kommenteket olvasva, mintha tér-idő kontinum problémák lennének a Marvel univerzumban.

  20. Thornál mi ez a város nézős autó lezúzás? Olyan jó lett volna, ha a Föld nem szerepel a kettőben, hanem csak Asgardra, meg az elfekre koncentrálnak. Portman viszont legyen sokat benne.
    Ez a mosó medve még mindig vicces lesz.

  21. “mert valami mást akart csinálni, mint amit mostanában szokott.”

    Mármint a semmin kívül? :P

  22. Ez érdekes…
    Olvasva a hozzászólásokat, senkinek nem tűnt fel, hogy a kapitányon a concept artokon a régi (1. részbeli) ruhája van.
    Na már most az a ruha ugyebár a 2. vh. alatt volt rajta, ami eltűnt vele, amikor jégbe fagyott.
    Az Avengersben már az új ruháját használta.
    Na már most ezeken a képeken a régi ruha szerepel és a jelenkor. nem stimmel.
    Robert Redford hoy alakíthatja a SHIELD vezetőjét, amikor az Fury?
    Vagy, ha a régi vezetőt alakítja, akkor hogy szerepelhet benne Amerika kapitány? mert ugyebár ő eltűnt az első rész végén és a jelenkorban ugyanott találták meg megfagyva…
    Tehát, ha a 2. rész nem a jelenkorban játszódik, akkor kapitány elvileg nem is élhet benne, ha pedig a jelenkorban játszódik, akkor mirt a régi ruhája van rajta és miért nem FURY a SHIELD? Lesznek még itt érdekes szituációk.
    Lévén, hogy nem ismerem a képregényeket, csak a filmek idővonalát követem, ismerem nemigazán tudom megtippelni, hogy miként lehetsége ez, de az biztos, hogy lesznek benne csavarok.
    Kíváncsian várom.

  23. Fekete Özvegy azért lehet benne a filmben, mert ő is majdnem olyan szovjet szuper katona, mint Winter Soldier. ( sokáig együtt is melóztak egyébként, de ez már képregénysztori)

    bokesz: ugyebár ezek concept artok, de nem tartom kizártnak, hogy a sok negatív visszajelzés után lecserélik az újat.

  24. Black Widow is nyakalt egy kis szuper szérumot plusz biotechhel van felturbózva a teste. Meg lassabban is öregszik. Az ereje bőven vetekszik a Capéval.
    Cap 2 a jelenben fog játszódni, de gondolom lesz bőven flashback.

  25. Fury is szérumozza magát. Körülbelül 100 éves. A Bosszúállókban amúgy meg kiderült, hogy Fury-nak nincs is olyan nagy beleszólása a dolgokba. Thor meg miért ne jöhetne a Földre? Valahogy Jane-t el kell hozni + azt mondták a film 90%-a kozmikus lesz, ahogy a Galaxis Örzői is. Nem sokára pedig jön a SHIELD sorozat, amire igen csak oda kellesz figyelnünk, mert párhuzamosan fog menni a mozifilmekkel és fel fog elvileg vonultatni új hősöket + sok mindent meg fog magyarázni.

  26. Egyébként, mint köztudott Nick Fury eredetileg fehér ember, így Robert Redford eljátszhatná őt. Valami sztori által vegyítenék a kettőt.

  27. Marvelka: Ja, és kiderülne, hogy régen Samuel L. Jackson fehér ember volt… Ő lett az anti-michael jackson, mi? :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.