Side Effects (Mellékhatások)

Steven Soderbergh utolsó mozifilmje? Azt mondta, hogy most már tényleg visszavonul. Szóval idén még jön az HBO-ra az általatok nullára várt Behind the Candelabra, aztán max tv-re forgat. Mondjuk ezt nem kell készpénznek venni, sokat beszélt már a visszavonulásáról. Ez igazából nem befolyásol minket a Side Effects közben, maximum utána, hiszen kevesen csinálnak ehhez hasonló filmet mostanság.

A Side Effects főszereplői: Rooney Mara és Tatum

Valljuk be, a Side Effects egy baromi jó thriller, amiben nem tudsz mindent megmondani előre a trailer alapján, és ez nagyon jó. Mondjuk pont emiatt nem is lehet igazi siker, hiszen a reklámkampány eléggé félrement, de nem akartak felfedni többet előre. Annyit fogok mondani, mint az előzetesben, de ennél sokkal bonyolultabb a film.

Konkrétan: elképzelni sem tudtam, hogy a depressziójára gyógyszert kapó nő milyen mellékhatást tapasztal majd, amiből majdnem 2 órán át szórakoztatnak minket. Hát basszus, ért pár meglepetés. Egyszerűen fordulatos a film, és nem is a legbutább, kilométerekről kiszúrható módon (bár egy erősebb logikai bukta azért van benne), bár az utolsó 20 percben már nincs sok meglepetés azért.

Ezúttal Jude Law színészi erősségeire épített a rendező, és baromi jól tette. A rögtön megkedvelhetősége sokat segít a film sötétebb oldala során. De igazából Rooney Mara is nagyot alakított. Annyira jól van bemutatva, ahogy az ember élete pillanatok alatt összeomlik, hogy elsőre nem is esik le, milyen erősek azok a jelenetek. És mindeközben a karakterek építését sokszor a fantáziánkra is hagyják, hiszen a banális hétköznapi jelenetekben nincs párbeszéd, mert elnyomták zenével. Nem fontos pontosan mit beszélnek. Ez növeli a hideg, messziről betekintő, érdekes helyzetet elemző nézőpontot. Nyilván lesz akinek nem fekszik majd, hiszen így nehezebb érzelmileg kötődni a szereplőkhöz.

Jude Law a Side Effectsben

A film Soderbergh modern, digitális technikával készült komolyabbjai közé illik, például a Contagion mellé, viszont szerencsére lemondott a borzasztó minőségű olcsó szűrőzésről, ami tönkretette ezen filmjeit. Jusson eszünkbe a Magic Mike sárgája, vagy a Contagion kékje, brr. Bár itt is kicsit fakók a színek, de valahogy illik a hideg filmhez ez a megvalósítás.

Igazából újra nem nézném, hiszen a fordulatok és a kíváncsiság vitte végig, nem simán az utazás volt fontos. Eléggé rideg a Side Effects, távolságtartó, emiatt egyáltalán nem lesz kedvenc, de remek élmény volt.

16 hozzászólás a “Side Effects (Mellékhatások)” bejegyzéshez

  1. Remek film! Külön öröm, hogy a trailer tényleg nem lövi le, hogy miről szól, ezért meglepetések sorozata ér. Rooney Mara-val nem szívesen találkoznék az utcán, hátborzongató fejeket tud vágni :D

  2. EGÉSZ VÉGIG SPOILER:

    A film végén Mara kiborulása teljesen indokolatlan. Annyit kellett volna tennie, hogy együttműködést színlelve átveszi a recepteket, majd elbandukol a bíróhoz és kéri a kezelésének review board általi felülvizsgálatát, miután a jelenlegi orvosa már egyszer súlyos mellékhatást okozó módon félrekezelte. Ezen összeférhetetlenség miatt kéri továbbá az orvosa leváltását és új orvos kirendelését, valamint új vizsgálatot, továbbá új ügyvédet, miután a korábbit az áldozat anyja pénzelte, amely ismét összeférhetetlenség. Ha Mara annyira ravasz, ahogy az elején bemutatták, egészen biztosan rendelkezik az ehhez szükséges tudással.

    IMHO annyira nem illik a filmbe a legvége, hogy szinte tuti, hogy a tesztvetítések után került bele, mert “a gonosznak bűnhődnie kell”.

  3. Gyakorlatilag egyetértek szinte mindennel ami fent elhangzik. Erős thriller a lassabb, viszonylag jól felvezetett fajtából. Érdekes a karakterkezelés és karakterfejlődés, sokat ad a kezünkbe a rendező egy-egy karakter jellemét tovább és előregondolni is megadja, illetve kikényszeríti a filmmel. Őszintén megmondva meglepően “formabontó” a mai klisétengerben, mer váratlan, fel nem vezetett, vagy jól elfedett fordulatokkal operálni. Mozijegy árát simán megéri, még ha tényleg kissé rétegfilm is. Nálam olyan 7/10 körül mozog.

  4. SPOILER

    Mondhatni tipikus Soderbergh film, lassú rideg és egy kicsit fura. Akinek tetszenek a rendező előző munkái annak ajánlom. Az előzetesek alapján mást vártam de kellemesen csalódtam. Talán nem ez a végkifejlet kellett volna olyan “happy end” szerű és egy kicsit buta. A végétől többet vártam a kellemes csalódásom után.
    Mindent összevetve a nem tipikussága teszi érdekessé.

  5. Kicsit olyan volt, mint egy nagyköltségvetésű dokumentum film. Nem engedte, hogy belekerüljek, bármennyire is akartam. De ez a kissé steril hangnem kellően egyedi volt, szóval egyáltalán nem bántam a rászánt időt/pénzt. Plusz Jude Law & Rooney Mara pazar volt.

  6. Szerintem ez egy stantard thriller lett. Ahogy Soderbergh legtobb filmje csak siman ‘OK’. Pont ahogyan a Contagion vagy a Traffic, vagy a Haywire, vagy meg 8 masik. AZ a bajom vele, h amit csinal azt jol csinalja, viszont sosem kockaztat, sosem erzem azt, hogy meresz lenne. Legjobb pelda erre a Contagion. Egy standard virusos thriller. Semmi tobb.
    A Side Effects-bol is hianyzik valami extra. Tul hamar jott a fordulat es onnantol kezdve mar semmit nem tudott felmutatni a film. Ettol fuggetlenul egyszer elment.

  7. De a Traffic kékje és sárgája számomra nagyon meghatározó élmény volt. Remélem ez a film is hozza azt a látásmódot amit ott használtak a dramaturgiában.

  8. Gabriel: ott még filmes volt, én a nagyon digitális gagyi színezésről beszélek, amit mostanában használt.

  9. Nagyon nagyon nagyon jó film, nem számítottam rá és trailerket sem láttam. Végig leköti a figyelmet és sorozatosan baaaaazeg-eket mormoltam el közben, nagyon jó volt (ellentétben az iq nuku, de nyílván tök más kategóriában játszó vasemeber 3-al)

  10. Abszolút egyetértek a kritikával! Nem szokványos film,de jó értelemben. Jude Law pedig nagy meglepetés volt.. Tatumot viszont hagyjuk… Nem értem a srác mitől lett nagy, mert itt sem tud színészkedni.

  11. Szeretem Soderbergh munkáit, különlegesek… leszámítva a Haywire-t ami szerintem kritikán aluli lett, lehet rosszat evett forgatás elött István? :) Mindegy, kíváncsi vagyok, nézem ahogy tudom…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.