Spielberg és Lucas a mozi jövőjéről

A Verge összefoglalta miket mondtak az öregurak. Szerintük annyira sok tartalom van már, hogy át fog alakulni a business, mert az embereknek egyszerűen nincs elég ideje. Már most is az figyelhető meg, hogy a stúdiók inkább az event filmekre mennek rá, 250 millióból csinálnak valamit, 10 darab 25 milliós érdekes filmmel való kísérletezés helyett.

Ez úgy fog változni, hogy egyszer csak elérünk oda, ahol a 250 milliós filmek többsége megbukik, és az végre változást hoz majd.

A mozi átalakul, kevesebb terem lesz, de azok nagyobbak, és a sporteseményekre fog inkább hasonlítani, sokan “szurkolnak” majd a székeken. Tovább játsszák a filmeket, és drágább is lesz a belépő. Ebben azért benne van az ő nosztalgiaélményük is, elég csak megnézni amikor könnyes szemmel az 1 évig játszott Indyvel jönnek. A többi készítő pedig elkezdi vadászni a közönségét az interneten, azt a réteget keresve akik megszólíthatnak. Ez több szabadságot is hozna magával. Valahogy úgy, ahogy most a kábeltévék teszik.

Persze ez csak az ő véleményük.

human
írta
2013. 06. 13. 14:44
megjelenés
30
hozzászolás


30 hozzászólás a “Spielberg és Lucas a mozi jövőjéről” bejegyzéshez

  1. Szerintem ez már most kezdődni fog a Man of Steel-el. A túlpörgetett dolgok nem mindig sülnek el jól, bizony a kritikák nem éltetik túlságosan a filmet. Ha ez a film pofont kap, akkor nagyon sok nagy terv kukába kerül ezen stúdiónál.

    Ha vissza lehetne keresni, valamikor régebben pont erről írtam, hogy ezt az erős felfutást egy rövid kifutó időszak kísári majd, amikor még a sz@r is sikeres lehet, majd jön az eszmélés időszaka, amikor a túlhájpolt nagyfilmek sorra buknak. A Marvel éppen a felívelési időszakában van.

    Igazából a befogadó közegen múlik a dolog. Amíg vagy egy tömeg, amely szó nélkül megeszi amit főznek neki, a stúdióknak nem érdeke a változtatás.

  2. Azért azt nem hiszem, hogy “sporteseményekre fog inkább hasonlítani”. Szerintem előszednek egy rég elfelejtett formátumot vagy olyat, ami ma már annyira nincs bent a közéletbe (gondolok itt az autós mozira) és átelyezik a hangsúlyt a superhős filmekről egy másik műfajra és ugyanúgy a csúcsra járatják mint ezeket a foóilmeket. Egyébként véleményem szerint, ezen műfajű filmeknek, ahol nem csak az akció, de a látvány is fontos az IMAX hozta el a reneszánszt, aminek mostanra lecsengett a hatása.

  3. Spielbergnek igaza van szerintem. Jobb lenne kisebb költségvetésű, de igényes filmeket is látni. Mert a blockbusterek mindig közönséges popcorn filmek, és egyre butábbak sajnos. A gondolkodós filmek ritkák manapság.

  4. Azt most kihagyták az öregek, hogy a televízió és a videojáték ipar szépen lassan a mozi felé nő. Ha jól tudom Lucas vagy 5 éve nyilatkozta ezt. Amitől ráadásul az ipar érdekeltségei szépen a gatyájukba csináltak, hiszen amit a lukács megjósolt és kitalált, az mind bevált és igaz lett:)

  5. Álszentségből jelesek az “öregek” ;) Pofáznak itt arról hogy kéne csinálni filmet de mindegyik felújítja a régi filmjeiket 3D-be meg BD-be meg CGI ide meg oda meg csinálják a filmjeik újra-újra-újra feldolgozását vagy esetleges folytatást lásd SW7-8-9 meg ki tudja még mennyi na meg Jurassic Park ugye. Szóval miről is hablatyol a félnótás semmitérő Spielberg úr? ^^’ Saját szájába sz…ik.

    Ha ez a gondja a mozival akkor csináljon 25 millás filmet. Aztán mutassanak példát. ;) 25 milla édes Istenem. Egy színész munkáját lassan nem lehet annyiból megfizetni. xD

    Mellesleg SENKI se hallgat a kritikusokra, akik meg igen azok úgy jártak. :) Man of Steel nem fog megbukni mert akkora rajongó tábora van hogy 10 évig is elélne belőle a film.

  6. Lucas-nak meg Spielberg-nek az a baja hogy őket már elfelejtette a nép mert mások felülkerekedtek rajtuk. Azért akarják hogy mások kis költségvetésű filmeket gyártsanak hogy csak nekik legyen 300 millás filmjeik. Csak hát ezt ugye a hülye meg a vak nem veszi észre mire akarnak játszani az öregek. ;)

  7. Bocs a tripla post-ért de hát nincs szerkesztés gomb.

    Spielber úr min is dolgozok jelenleg? Ja igen Halo sorozat.
    akkor mit dumál arról hogy ne csináljanak annyi hypeolt 250 millás cuccot? Na jó befejeztem a fröcsögést. De nagyon utálom az álszent embereket.

  8. Hát, ha Spielberg olyan 25 milliós filmekre gondol, mint az oscarra kitenyésztett frenetikus Gay Horse és a fenomenális Az Alkotmány 13. kiegészítésének a lélegzetelállítóan izgalmas 2,5 órás eposza (mellesleg ezek is vagy 60 millióba kerültek fejenként), akkor én köszönöm szépen, de maradnék a 220 millió dolcsiból készült Avengersnél, Star Trek Into Darknessnél, és így tovább.
    Lucas szava pedig annyit sem ér, mint két hetes romlott joghurt a hűtőmben.

  9. de mi az hogy lehetnének 25 millás filmek? ember, internet, —-eg
    ha manapság nem találasz magadnak elég kis költségvetésű, gondolkodtató filmet, akkor ne menj számítógép közelébe .d

  10. dupla bocs, de ott van például a sundance, minden évben, nézz körül. ja hogy nem olyan a látvány mint egy 250millás filmé? .ddd

  11. DarkEaglenek teljesen igaza van. Elég érdekes pont tőlük hallani ezeket, miközben közel 200 millából csinálták az Indi 4.részét, meg kb. 130ból a Tintint. Arról nem is beszélve, hogy Spielberg producer a Transformersekben. Lucas meg jobb lett volna ha meg sem szólal blockbuster témában. Nem tudom mit szólnának, ha a tervben lévő Indiana Jones 5re 50-60 milliót kapnának. Valószínűleg elégé kikerekedne a szemük.
    Én nem látom ennyire sötéten a dolgot. Azért vannak bőven kis költségvetésű filmek, amúgy meg kellenek a blockbusterek, hogy legyen pénz az általuk emlegetett kísérletezgetésre.

  12. Szerintem amúgy sokan félreértitek, amit Spielbergék mondanak. Szerintem csak egy ténymegállapítást tettek, de nem úgy, mintha ez negatív dolog lenne. Jóhogy nem fogják beállítani a 250 milliós filmeket rossznak, ha maguk is olyanokat készítenek.

  13. Én úgy látom két irányban mozdul el a mozizás. Egyrészt amit Spielberg is mond, nagy eseményszámba menő, nagyszabású filmekkel próbálják az egyre magasabb ingerküszöbbel rendelkező fiatalokat becsalogatni a különféle nagy arénákba, IMAX, 4D-s moziba, másrészt a technika fejlődősével egyre személyesebb is lesz a filmnézés, otthon is megkapjuk a nagy moziélményt, 4K felbontású óriás tévéken, szuper hanghatásokkal, 3D-vel, színes szagos rendszerekkel…

    DarkEagle: Talán inkább értelmezned kéne az olvasottakat mielőtt nekiállsz feleslegesen fröcsögni. Semmi álszent nem volt Spielberg mondandójában, csupán tényeket közölt és megjósolta a mozi irányát. Nem ítélkezett a blockbasterek felett, nem minősítette egyiket sem, csak elmondta a jelen állást Hollywoodban, amihez szerintem nálad jobban ért kissé.

  14. “Ez úgy fog változni, hogy egyszer csak elérünk oda, ahol a 250 milliós filmek többsége megbukik, és az végre változást hoz majd.”
    nem olvastam az eredetit, de vagy Human fordította félre, vagy te értelmezed kurva rosszul a lényeget. ‘végre’, nem egy elégedett ember hangja

  15. azt mondták h az ipar jelenleg ilyen filmeket csinál, ők is, de szerintük ez már nem tart sokáig.

  16. Ez most olyan, mintha semmit sem mondott volna… Milyen változást akar? Szerzői filmeket a nagyközönségnek?
    Jót meg lehet olcsón és drágán is csinálni.

  17. Ezek szerint a szuperhősök hattyúdalát Lars von Trier fogja megfilmesíteni majd.

  18. A minőségi, mozgókép által nyújtott szórakozást úgy tudom definiálni, hogy az alkotást akár otthon is szívesen megnézem a laptopomról, minden különlegesség (3D, IMAX) nélkül, mert leköt a történet, a színészi játék etc. Ehhez az élményhez ott vannak a független filmek és főleg a sorozatok.

    A 200+ milliós blockbusterekkel nincsen semmi baj, azt leszámítva hogy a legtöbbjük csupán egyszer nézős, akkor is moziban, és akkor is a körítés adja el a filmet (pedig szerintem fordítva kéne lennie). Ez probléma? A studiók számára nyilván nem, hiszen manapság minél egyszerűbb valami, annál inkább vonzza a nagy tömegeket – tudom, ez az állítás valamennyire megbukni látszik, de teljesen még nem vesztette érvényét. Számunkra bajt jelent? Nem feltétlenül: ha akarunk, igenis találhatunk minőséget, azt meg el kell ismerni, hogy az a 2 óra agyatlan zúzás sokszor jót tesz az ember lelkének.

  19. Amúgy vicces mert évente van legalább 30 kis költségvetésű film ami ténylegesen jó is, MÁR AKINEK UGYE, de nem kapnak nagy figyelmet, pont az ilyen Hype Filmek miatt. Szóval ezek a félnótások csak vagy szimplán vakok vagy csak a nagy mozikat figyelik, esetleg hülyének akarják nézni az embereket. Amiről ő dumál azt nem az Oscar díjátadón kell keresni, hanem a díjátadókra el sem jutó filmek közt, mert nem keveset láttam azokból és néha csak nézek nagyokat, hogy pl egy Fan Made film sokkal élvezetesebb mint egy 250 millás. ;)

    nyílméregbéka:

    Azért mert ő híresebb rendező, ember, mint én még nem feltétlen ért jobban a dolgokhoz. De legyen igazad. :) Ettől függetlenül mert te azt hiszed a mondandójáról amit gondolsz még nem feltétlen arra gondolt. ;) Különben is ki ő, hogy megmondja mi lesz? Meg ha szerinte ez lesz akkor miért nem tesz ellene. Hiszen ahogy mondtad neki nagyobb tapasztalata van mint nekem nem? Összegyűjthetné a nagy filmeseket, hogy csináljanak évente MAX 2-3 250 millás filmet a többi meg legyen max 70-80 millás. Szerinted kik lennének az 1. sorban hogy ellenezzék ezt a megmozdulást? Lucas és Spielberg!!! Na ezért mondom, hogy álszent mert miközben ezt mondja közben forog neki is legalább 2 olyan alkotása, ha lehet így nevezni egyáltalán ami legalább 200 millába kerül. ;) Szóval ja nagyon is jól értem mit mond csak nem vagyok hülye hogy be is vegyem. Nagyon jól meg tudom látni a dolgokat és nekem nem tudja beadni hogy csak azért beszél erről mert megszánta a kisfilmeseket vagy szerinte rossz ahova halad a dolog, vagy mert csak közölte hogy ez lesz. Mert ha így lenne ő sem csinálna újrafeldolgozásokat.

    Ismerős az a mondás, hogy: “Bort iszik de vizet prédikál.”

    Na meg ugye érdemes elgondolkodni, kiken is múlik, hogy a moziba járók mit néznek! A film készítőin!!! Ha nem csinálnának ilyen filmeket, nem erről szólni a Film Ipar, nem tartana itt ahol most és nem arra tartana ahova most és oda ahova ez a jós öreg úr mondja. ;)

    Ennyi. Asszem mindent leírtam.

  20. Azt azért Spielberg bácsi sem említi meg, hogy Hollywood ma már tényleg politikai hadszíntér. 20 éve az volt a lényeg, hogy mindenkihez eljusson a coca-cola és a big-mac a vasfüggöny lebontása után. Most a Vasember3-nál volt éppen rengeteg cikk, hogy mennyire megakarják hódítani a kínai térséget is, mert az óriási bevételt okozna. Mindig azt hittem az igazi Amerika-istenítés a 80-as évekkel elmúlt, de most éli igazán a korszakát, a szuperhős-robotos filmekkel. 25 milliós kísérletezgetés ma is van (a Fűrész összes része került majdnem annyiba, mint az első rész bevétele), de attól még a világ akkor is megváltozott. Az internet elterjedésével mindenki szabadon megoszthatja a gondolatait, emiatt mindenki sokkal kritikusabb is a mai filmekkel. Emlékszem régen amikor 6-700 Ft-ot kiadtam a Cinema magazinért és jól esett olvasni a filmkritikákat.

  21. Blockbuster-témában és képmutatásban is nagymenők mindketten…
    Amit ők a filmiparban letettek az asztalra, az mindenképpen figyelemre méltó, mint a film szakmai, mind az business-részét tekintve – ettől függetlenül tényleg visszásnak érzem, hogy pont ők nyilatkoznak arról, hogy mit ként tenni a stúdióknak, holott, ha valaki, hát Lucas és Spielberg elég tehetős ahhoz, hogy – felvállalva a nemes célt – a maguk vagyonából hozzanak létre, támogassanak “olcsó” filmeket.
    Mindjárt ott van példaként Coppola haverjuk, aki öregkorára visszanyúlt művészfilmes gyökereihez (kérdés, hogy érdemes volt-e (Tetro)), illetve támogat tehetséges, fiatal rendezőket (hogy adott esetben pont a lányát… miért, mi van akkor?;)).
    De Robert Redford, vagy éppen Clint Eastwood is olyan filmeket rendez öregkorában, amelyek finoman szólva, nem a hollywoodi filmes kánon szerint készülnek (vagy legalábbis néha, pl. Iwo Jima).

    A mozi jövője-ügyben pedig én is osztom kb. nyílméregbéka véleményét – a letöltések korában “zsebbe vágó” a stúdióknak, hogy miképpen kényszerítsék a publikumot a moziba, és ennek egy módja az IMAX… ezzel nyilván együtt jár az, hogy nem a “Király beszédét” fogják 3D-síteni…
    És a “fiatalok ingerküszöbe” ügyében is hasonlóan látom a dolgokat.

    Kis költségevetésű, művészileg igényesebb filmeket pedig rengeteget találni a neten – a probléma a megtalálásukkal nyilván a marketing hiányában keresendő – de hát ettől is “kis költségvetésűek”…

  22. NA egyet en is hozzaszolok:
    – “Man of Steel nem fog megbukni, mert nagy a rajongotabora Supermannek.” Mintha remlene par evvel ezelötröl egy Superman film… vagy csak almodtam az egeszet?

    – “Spielberg miert nem csinal 25 millasat?” Mert ö nem abban jo. Most gondold el egy Cameront vagy Bay-t. Nem oriasi dramai rendezök, viszont ha adsz nekik 200 millat, összedobnak egy kiraly popcorn filmet (nem, nem fogja az egesz eletedet megvaltoztatni a cselekmeny, viszont egy kutya jot szorakozol) Es ehhez is kell tehetseg, nem csak penzen mulik, hogy jo egy egy film vagy nem. + Spielberg tök sokat producerkedik es tamogat ami egy jo dolog.

    – “Legyen több 25 millas”. Van. En ugy tudom tucatjara jönnek ki, es szeretem is nezegetni öket. Söt, neha meg budget-esebbek is jönnek 1-2 millakbol. Es szeretem öket. Nem mozikban mennek az teny, de neha olyan pocsekok, hogy örülök ha 2 havonta van egy nezhetö. (ez föleg sokszor azert van, mert 2 millabol akarnak Avatart csinalni, hogy “megfeleljenek” a közönsegnek)

    – En szemely szerint moziba azert jarok, hogy egy ütös latvanyvilagot megkapjak amit otthon nem tudnek. Max együtt röhögjek masik 50 emberrel. Egy 12 dühös embert nem birnek megnezni 50 popcornt zabalo, pisilni kimenös tömeggel. Azt szepen otthon, sajat tempomban.

    – Az Avengers kiraly film, nem csak a mostani Hype miatt. 10 ev mulva is az lesz. Az mas kerdes, hogy sok popcornozo (mai fiatal-buta generacio) nem ert meg magasröptü beszedeket, föleg nem USAban, de majd belenönek. 15 evesen nekem sem volt tiszta minden. Egy 18 feletti meg nem biztos, hogy eljar mar moziba, mert 2 katt es ott van a Smartphonejan. Az is gaz, hogy ott nez egy ütös IMAX minöseget…

  23. Érdekes, hogy kicsit több, mint 30 évvel ezelőtt pont ez a két ember volt az, akik (kis túlzással) elindították a filmeket abba az irányba, ami ide vezetett…

  24. szerintem az lehet a mozi jövője, hogy mondjuk ingyen van a popcorn, vagy félmeztelen nők vezetik fel a filmet, akkor többet járnának az emberek moziba

    azt is el tudom képzelni, hogy az ülésekbe wc-t építenek, így nem kell elhagyni a helyünket, ha épp meghajt a kóla, és nem maradunk le a legjobb részekről

    ez történhetne kis plasztik zacskókba is amit a film elején kiosztanak, majd utána összeszednek

    bevezetném a szexet is a moziteremben, pl lehet kérni szaxit, meg hasonlókat, hisz úgyis sötét van

    a 3D-t még lehet fejleszteni, pl. erős lézerekkel az emberek szemébe világítani

    vagy horror filmeken apró pengéket rejthetnének az ülésbe

    továbbá random kakiadagot lehetne elrejteni egy egy szerencsés néző ülése alá

    és kötelezővé tenném a tapsot

  25. kakapitány: igazán érett és értelmes hozzászólást hallhattunk, köszönjük megnyilvánulásod :) méltó vagy a nevedhez.

    DarkEagle: “Azért mert ő híresebb rendező, ember, mint én még nem feltétlen ért jobban a dolgokhoz. De legyen igazad. :) Ettől függetlenül mert te azt hiszed a mondandójáról amit gondolsz még nem feltétlen arra gondolt. ;) Különben is ki ő, hogy megmondja mi lesz?”
    Azon van a hangsúly, hogy rendező. Akkor talán jobban ért a dolgokhoz, mint te otthonról a foteledből. Akkora múlttal az iparban, ami ő mögötte van, szerintem már tudja miről beszél.

    Tribbel értek egyet, az embereket a moziba legkönnyebben egy jó látványvilággal lehet elcsalogatni. Oda azért járok, hogy a pénzemért jó látványt és jó hangzást kapjak. Gondolkodtató filmeket otthon nézek inkább.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.