Now You See Me (Szemfényvesztők)

Ilyen egy szórakoztató limonádé. Nem a hipsteres 1000 forintos, hanem a klasszikus. Semmi újdonság nincs benne, de a közönség épp vevő volt a jelenben játszódó illuzionista történetre, ezért be is zabálta.

NOW YOU SEE ME a fiatal "mágusok"

A történet? Négy közepes illuzionista kap egy furcsa meghívót. Megjelennek a rajta szereplő helyen, és 1 évvel később már már hatalmas közönség előtt lépnek fel “A négy lovas” névvel. Az első trükkjük? Az előadás közben kirabolnak egy bankot, a pénzt pedig a közönségre szórják. Nyilvánvaló, hogy ez csak a kezdet, szóval a nyomozók megindulnak utánuk.

Hogy csinálták?

Igazából pont ebben gyenge egy kicsit a film: egyszerűen ha láttál már bűvészes művet, akkor nem sok meglepetés fog érni. Főleg, hogy minden szájba van rágva folyamatosan. “Ha azt kérik, hogy a kezüket nézzük, akkor pont nem oda kell figyelni” meg a többi. Kicsit fantázia nélküli az egész, néhol meg kifejezetten buta.

Olyan a Now You See Me forgatókönyve, mintha a kötelező dolgokat tették volna bele. Egyszer nem lepődtem meg, még a nagyobbnak tartott szánt fordulatokon sem. Ami azért egy meglepődésre játszó filmnél nem annyira pozitív. A legviccesebb az volt, amikor úgy készítették elő a trükköt, hogy tulajdonképpen közben ötször megtehették volna a nagy bűncselekményt. Oké, közvetve meg lett magyarázva, céljuk volt azzal amit tettek, de azért kicsit fájt tőle a fejem. Még talán az elnagyolt jelzőt akarnám a trükkökhöz és a következményeikhez fűzni, aztán túl is lépnék rajta.

Egyszerűen még a negatívumok ellenére is szórakoztató volt egyszer. Rendben, erről a szereplőgárda tehet főleg, hiszen Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Isla Fisher, Dave Franco és Mélanie Laurent szállított pár poént, egy-két izgalmasabb jelenetet, amihez a nagy öregek, Morgan Freeman és Michael Caine jól asszisztált. Plusz a film egy nagy csapatösszeszedő montázzsal indít, amit szinte bármiben bekajálok.

Nem nézném újra, de nem dühöngve jöttem ki a moziból.

18 hozzászólás a “Now You See Me (Szemfényvesztők)” bejegyzéshez

  1. Azért az utolsó “csavart” szerintem te sem láttad előre, de szólj ha tévednék :)

  2. nagyon vártam, de éppen csak nem csalódtam. kár, sokkal több volt benne, pontos a kritika.

    jó közepes, de NAGYON kiszámítható az egész. én meg akartam lepődni, ámulni, meg minden, nem ásítozni a vége felé. :(

  3. SPOILER

    Avalanche: mire gondolsz? Szerintem simán benne volt a film felénél kb., hogy Rufallo nem az aminek látszik, főleg hogy nem a csaj volt a beépített ember.

  4. Egynek bőven elment, tényleg minden igaz, amit Human ír a kritikában. Nem egyedi, kissé kiszámítható, sablonos, de mégis elment a játékidő. A humor még azon határon mozgott ami belefért a filmbe, a karakterek jók voltak, de szerintem nem jutott elég idő rájuk, mondhatjuk azt is, hogy szinte alig volt karakterépítés, viszont csoportként sem tudta őket a rendező megfelelően kezelni. Ugyanakkor meglepően kevés esetben ül le kissé a film, megvan a megfelelő lendület, sőt néhol talán túl sok is – éppen emiatt sikkadnak el a karakterek szerintem. Sajnos a vége, ha nem is kitalálható, de olyan érzésem volt, hogy ide azért több kelett volna.

    Jó értelembe vett “ártalmatlan film”, ami megér egy mozijegyet, de a világot nem váltja meg. Vannak kifejezetten jó pillanatai, de szerintem is lehetett volna ez sokkal jobb, erősebb karakterépítéssel és néhány új ötlettel. (Csendben jegyzem meg, ha ugyanezt a sztorit francia filmesek csinálják meg, akkor az év heist mozija is lehetett volna szerintem).

    Én mindenesetre alapjában véve pozitív érzéssel jöttem ki a moziból.

  5. Szerintem olyan kiszámíthatatlan csavart akartak a végére, hogy kissé értelmetlenné tette a filmet. Az a sok történés, kitöltő rész feleslegessé vált.

    Én sem bántam meg, hogy megnéztem, de többet vártam volna. A trükkök mondjuk tetszettek. :) Izgalmas volt, lekötött. Ha lennének folytatásai, meg is nézném azokat is.

  6. borzasztó film, a csavarral kb. értelme is veszett a filmnek..

    SPOILER
    – ügynök meglepődik a new yorki béérház alagsorában a shrike dobozon. meglepett arcot vág. 4 fal? ő volt ott egyedül, őt miért lepte meg? szar az egész.
    – autós üldözés. megtervezett? a csaj vezet. a csaj. nem volt beépítve, hogyan számolta ki h a csaj majd pont autót csen és utolérik őket?
    – a két nyomozó közötti jelenet übergáz, értem én h kell a lovestory, de nulla alapozása, a végén a francia jeleneten már sikítottam, “tudod h nem vagyok oda logikáért” (vmi ilysmit mondott): NEM, NEM TUDJA!!!
    – és még ezer apró logikátlanság..
    – a színészi játék volt egyedül jó..

    borzasztóan sajnálom az erre kidobott pénzt.

  7. Én jól szórakoztam, végre egy nem agyonhájpolt cgiblokbászter. Nem vártam semmit a filmtől, de kellemes kikapcsolódás volt.

  8. Wittgen: hát ja, végtére is nem volt benne baromi sok CGI, nem 75 millióba került amit vagy 30 millióval reklámoztak is :) de tény, hogy nem szuperhősös film.

  9. Én jól szórakoztam. Ennyi! Ez a film nem is akart másról szólni.
    Ha többet akarsz benne látni, az a te bajod. :-)
    A kritika pontos és igaz is, de ennyire nem láttam tragikusnak a helyzetet. Az egyedüli bajom,

    SPOILER

    hogy Caine karaktere eltűnt egy idő után, ami nem gond, csak túl hirtelen volt.

    SPOILER

  10. hú ma el is megyek megnézni, lehet, hogy az After Earth és a Superman közt szerényen beúszva ez lesz a legszórakoztatóbb

  11. SPOIELR

    Nekem nagyon tetszett. Nem vártam túl sokat a filmtől és talán ezért. Miután megtörtént a “nagy leleplezés” visszafele nekem is logikátlannak tűnt egy csomó minden, de ez van. Akit beszippantott a film az úgysem ezeken gondolkozott alatta. Nyári mozinak tökéletes.

  12. Tök jól indult ez a film, de aztán annyira semmilyen lett 20 perc után. Csak az nem látta előre a fordulatokat, aki életében nem látott még filmet.

  13. SPOILER!

    Valóban lehetett sejteni, hogy Rufallo-val valami nem stimmel, de, hogy ő pont Shrike fia?!
    Nem tudom, valóban lehetett volna sokkal jobb is a film, nem mindegy, hogy nézi az ember, nekem tetszett, mert nem vártam sokat, meg hát kevés van hasonló filmből

  14. SPOILER

    Én körülbelül a film közepén gondoltam rá, hogy lehet, hogy Rufallo mozgatja a szálakat, de az nagy baromság lenne. Így lett.
    Aztán a végén a parkos jelenetnél voltam úgy hogyha nem magyarázzák meg a Szemes dolgot akkor az nagy csalódás lesz. Így lett. Ebből kifolyólag rengeteg plot hole van a filmben. DE A FILM A NAGY UGRÓS JELENET ELŐTT (amit kár hogy ellöttek a trailerben) KIBASZOTT SZÓRAKOZTATÓ. Szerintem csak a vége vette el tőle az “év filmje” címet.

  15. Én nagyon nevettem amikor eszembe jutott a legutolsó south park rész (az emberek szeretik ha Morgan Freeman elmagyaráz valamit) film közben.

  16. A film nagyon fárasztó volt, a vége szar lett és a 4 lovas közül csak egy volt kedvelhető. Kár érte…

  17. A film kivalo volt es a csavarok is jok voltak. En az interpolos csajra gondoltam mint mozgatorugot, pusztan csak azert, mert ö lett volna szamomra a “legmeglepöbb”. Sajna ha az ember eleg öreg es eleg filmet latott, akkor mar szamit az ilyesmire.

    Minden esetre a film intelligens volt es jobban szorakoztatott, mint barmelyik übergagyi superhös-film.

    Amugy tuti lesz folytatasa, mivel a szemet nem magyaraztak el rendesen es mivel a credits közepen van meg egy jelenet, ami szinten nincs befejezve, tehat varhato, hogy a 4 lovas ujabb mutatvanyra keszül.

  18. naaaggggyyyon rendben volt a film. nem akart többet, mint ami. remek színészek, tök jó forgatókönyv, nálam simán 10/8-as.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.