Superman + Batman, ezen kívül Flash és Justice League

Na most úgy néz ki a Warner a Comic Conon bejelenti, hogy a 2015-ben érkező Man of Steel folytatásban feltűnik Batman is. Baleről nem tudni, valszeg nem vele képzelik el. A rendező Snyder marad, az író pedig továbbra is David S. Goyer.

Ezen kívül további hír még, hogy The Flash 2016-ban, és Justice League 2017-ben.

update: Most már hivatalosan is bejelentette Warner.

human
írta
2013. 07. 20. 21:19
megjelenés
66
hozzászolás


66 hozzászólás a “Superman + Batman, ezen kívül Flash és Justice League” bejegyzéshez

  1. CSAK NE DAVID S. GOYER ÍRJA, sőt ne csináljon semmit!!!!!!!amúgy biztos ő fogja-.-

  2. Véleményem szerint ezzel meg is oldhatják a reboot kérdést. Hiszen a JL filmben, akkor már szerepelhet az “új” Wayne, a többi Batman mozi meg játszódhat időben a Jl film után. Ráadásul egy egyszerű magyarázattal meglehet oldani, hogy mért néz ki másként. Klisé hegy!!! mondjuk egy olyannal, hogy az egyik ellensége, mondjuk pingvin miatt visszatért, de az összecsapásban megsérül az arca, amiért plasztikai beavatkozást kell végre hajtani. Így a Nolan univerzumban se barmolnak bele.Amúgy szerintem érdemesebb lenne az elrugaszkodottabb karaktereket mellék szerepben bemutatni (Wonder Woman, Martian Hunter), mint külön álló filmben.

  3. Vaaaagy, egyszerűen hagyni a francba az egészet úgy ahogy van, és nem összekapcsolni!
    A Marvel-hez hasonlóan a DC is több alternatív univerzummal dolgoziik, és Pókembert is reebootolták, sőt a Nolan-féle filmek is egyfajta reebootok voltak!
    Miért gondolja mindenki azt, hogy feltétlenül össze kéne kapcsolni a Nolan-trilógiát a JL-filmekkel?

  4. Szerintem ezen a Bale Batmanen ne pörögjetek. Az egy trilógia volt kapott egy lezárást. Nemhiába volt realista hozzáállású mind az ellenségekben, mind a felszerelésben, mind a történetben. Még a járművek és minden egyéb eltért az eddigiektől. Az egy külön Batman volt egy külön látásmód. Mondjuk mint a régi három Pókember film.

  5. Ennek semmi köze a Nolan-féle Batman-hez! Teljesen más univerzum. Nolan igyekezett mindent realista módon megközelíteni, és tökéletes trilógiát alkotott ilyen keretek között. Nem voltak szuperképességek meg űrlények. Elrontanák a trilógiát ha ezzel azt folytatnák… Szép volt, és be is lett fejezve. Ez másik Batman. Nem lenne értelme Bale-t kérni rá.

  6. Egyébként elég gagyin néz ki a Batman logó. Ez az én olvasatomban jó ómen. (Arkham játékok)

  7. Azért durva, hogy 70-80 évet kellett várni a két hős közös (hivatalos) élőszereplős megjelenésére.
    Javítsatok ki, ha tévedek.

    IDEVELE!

  8. Igazából egy Joseph Gordon-Levitt féle Batman folytatásnak jobban örültem volna. Bár ez nagyon pozitív számomra ahogy ezt itt megbeszélitek. Igazatok van hogy a legutóbbi Batman trilógia az úgy volt tökéletes ahogy van. Most így bele gondolva kevésbé keverném én is bele Christian Bale színészkedését a Man of Steel-ben bár a logó is elárulta hogy biztosan nem lesz köze hozzá.
    Viszont a Mad Men-es csávót azt állítólag Lex Luthornak akarnák. Tuti nem Batman.

  9. Lehetne a Nolan fele batman ujra! ugyis szar volt a trilogia, es a man of steel is. Legalabb osszeillene …

  10. És az igaz hogy Jonah Hill lesz Green Lantern és Cobie Smulders lesz Wonder Woman ? :D

  11. Hosszú, hosszú rant/vélemény következik a részemről a Superman/Batman filmel kapcsolatban. Spoilereket nem tartalmaz az előző filmekről. Kezdjük ott, hogy ez a bejelentés a comic conon nem csak ennyiből állt, hanem Harry Lennox(szerepelt a Man Of Steelben) ízelítésnek felolvasott egy idézetet a ‘The Dark Knight Returns’-ből, amely Frank Miller képregénye, amiben röviden batman leveri supest. NEM ezt a történetet fogja adaptálni a film, de a nyílvánvaló következtetést levonhatjuk. Ez a lehető legszomorúbb hír amit kaphatok a comic conról. Ha 2017re Justice League filmet akarnának csinálni, akkor miért nem teaming up filmet csinálnak, és miért kell egymásnak ugrasztani a két karaktert? Ennek úgyis tudjuk a végét. Batman leveri az acélembert, de nem azért, mert erősebb, hanem, mert populárisabb karakter, főleg a mostani Nolan trilógia után, hiszen ő ugye ember, és hogy az “emberek is felülkerekedhetnek az isteneken” és hasonló konklúziója lesz a filmnek. Persze a végén haverok lesznek. Egyébként Goyer marad, ez hivatalos, ahogyan a MoS szereplőgárdája is, az _ÚJ_ batmanről pedig még nincs információ. Tehát Bale-ben reménykedők most szomorkodhatnak, mert új Batmant kapunk, ami szerintem rossz hír, de valahol érthető is. Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire ideges vagyok a stúdióra, hogy: Goyer maradt az íróasztal mögött(Még ezután a hanyag feldolgozás után is), továbbá, hogy Batman és Superman teaming up helyett, egy VS moviet kapunk, ahol a több pénzt érő, populárisabb karakter győzedelmeskedik, ennél fogva a még friss Man of Steel-re, akire most végre igazságot szolgáltattak, és a remény szimbólumává tettek a dc univerzumban, egyből rászarnak a fejére egy jó veréssel batmantől rögtön az első filmje után. Továbbá szomorú vagyok azért is, mert Nolant márcsak executive producerként említik, amit ugye tudjuk, hogy csak ez csak egy tiszteletbeli cím, hogy ott legyen a neve, a stúdióért tett eddigi munkájáért, vagy, hogy eladják a nevével a filmet, tökmindegy, az a lényeg, hogy szó szerint köze nem lesz magához a filmhez. Aki szerette az eddigi komolyabb, intelligensebb DC filmeket az most nyugodtan boríthatja az asztalt, mert ez a korszak lezárult, látva a Man of Steelt. A Warner siet, rohan a Marvel féle pénz, akarom mondani közönség után, akik a minimális kreativitással és könnyen eladható akciólátvány orgiával adják el a filmjeiket. A Marvel filmeknek is van helye a szívemben, míg a DC egy másik szegmens, ami a drámaibb megközelítéssel nyerte el a rajongásom. Kapkod a Warner, és ennek azok isszák meg a levét, akik mélyebb érzelmeket táplálnak az A kategóriás DC filmek felé, amelyeket eddig láthattunk. De a végén úgyis a pénznél érnek össze a szálak, és úgyis mindig a “pénz beszél”-nél ér véget a gondolat. rant off

  12. Epic: Csak egy gondolat, de MoS-ban (Spoiler!!) Supi megölte Zod-ot. Bár kétlem,hogy Goyerben lenne elég kreativitás, hogy leírja a nyilvánvalót, de én szerintem ezzel elszabadulnak a lovak Superman alól, amiért Batmannek kell helyre tennie…vagy nem, mind1 is csak eladható legyen, ahogy írtad.

  13. Én örülök, hogy szakítanak a Nolan es Batmannel…nem szerettem a legnagyobb bajom az volt hogy nem volt képregényes, nagyon elszálltak ezzel arealisták akarunk lenni dologgal, amivel csak az volt a gond, hogy a filmek, főleg a 3. rész tele volt marhaságokkal! Tehát nálam a filmek konkluzioja az volt h leadtuk a képregényes hangulatot, hogy reálisak legyünk, de azok sem vagyunk mert jol kell kinénzie nem?

  14. Jó, hogy tanultak, az első hibájából, és megtartották Snydert.

    Közönség: The amount of action is too damn high.

    Snyder: There’s no such thing as too much action.

  15. Hát én meg tökre nem örülök.
    Superman önmagában kellett volna még min 1, de inkább 2 film erejéig. Van épp elég ellensége.

    Ez a rohanás nem jön be…
    Meg kapunk Flash mozit, aztán egyből jön a liga?
    Oké Batmant ismerjük, ha Nolan féle, ha nem, Supit is, de mi van olyanokkal mint a Marsbéli Vadász pl, akit tök kevesen ismernek pedig nagyon jó karakter és még sorolhatnám…
    Most csak rohannak a Marvel után, de ott sokkal hosszabb és tudatosabb építkezés volt. Így itt csak azt érik el, hogy sikeresen elb@sszák a végre jó alapokról induló új Superman érát is.

  16. Szerintem a Justice League élőszereplősen már eleve egy halott ötlet, annyira nem összeegyeztethetők a karakterei élő szereplőkkel egy mozifilm erejére, hogy az félelem.
    Már a Marvel-nél is elég para volt, de ott hatalmas szerencséjük volt Josh Wedon-al, az Avengers-t 100 millióféle képen el lehetett volna cseszni, de ő nagyon profin kiegyensúlyozta a forgatókönyvet.
    Szerintem vártak, hogy hogyan fog szerepelni a Man of Steel film, ha buknak vele, nem kezdtek volna a Justice Leeague-hez, de nagy siker lett, erre úgy elkezdtek kapkodni vele a Marvel sikere miatt, hogy az valami őrült látványos.
    Szerintem már pusztán abba bele fognak bukni, hogy Batman és Szuperman egy filmben szerepel. Én egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy találnak olyan forgatókönyvírót, aki ebből épkézláb történetet ír.

  17. Batman szárnyakat ad. Minden értelemben.

    Ebből is látszik szerintem, hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni Superman karakterével és/vagy messze nem muzsikált úgy az Acélember ahogy szerették volna, úgyhogy most gyorsan rámelegítenek még langyosságában a Sötét Lovag nevű vasra és ütik amíg lehet.

  18. Nyomi Goyer miatt gyorsan el fog halni ez a DC, a Marvel örömére, mintha direkt maguk alatt vágnák a fát ezzel a fickóval, pedig csak kicsit kéne kinyitni a szemüket és látnák mekkora béna egy író. Ki nem szarja le, hogy képregényszakértő. Minden szuperhősős film, ami kiemelkedő lett, nem volt a fontos posztokon szakértő. Számomra a DC sokkal kiemelkedőbb, mint a marvel, sokkal színesebb, ezért nagyon félek is mi fog ebből kisülni. :(

  19. Valahol kommentbe írtam, h ha én lennék a Warner fő feje, mit csinálnék, hogy az Avengers-t megszorongassuk. Félig bejött/meghallotTak/tökmindegy: Superman/ Batman FILM LESZ BICSIZZ!!! :D

  20. Könyörgöm!miért nem, lehetne még egy önálló Superman film mondjuk Darkseid-el vagy Metalloval???????úgy megnézném Darkseid-et egy mozifilmben mit zuzna Supermannal!vagy Doomsday??Doomsday ölte meg Supermant!ezek után csak azért fohászkodok,hogy Goyer huzzon el a Warner-től mert az Acélembernek nagyon szarul irt!!!

  21. Kal-El, inkább ne legyen Batman\Superman, de lőjék el a kövi filmben Darkseide-t, vagy Doomsday-t?!! …

  22. nem tudom, szerintem itt valami félreértés van. a “következő Superman filmben feltűnik Batman”, az kb. talán annyi lesz, hogy megpendítik a Batman szálat, de annyira számítok kb., mint a Begins végén a Joker kártya. egy hír az újságban, egy híradórészlet Batmannel, de ha személyesen feltűnik, akkor is fél perc max. szóval a követlező szerintem még önálló Superman sztori lesz.

    aztán a Justice League-ben majd foglalkozhatnak egymással.

  23. Most akkor nem úgy van, hogy lesz egy Man of Steel 2, amiben megemlítik Batmant és utána lesz egy Superman & Batman film?

  24. “We don’t know what we’re going to call it yet — ‘Superman vs. Batman,’ ‘Batman vs. Superman,’ — but those two guys on screen, that’s happening.”

  25. Nem arról volt szó, hogy az új Superman szériában nem lesz kriptonit? Csak mert anélkül hogy tudna Batman csak egy ujjal is hozzáérni Clarkie-hoz? Vagy ez a “vs” duma csak marketing és kezdettől fogva összefog a két karakter?

  26. az első részre ígértek No kriptonitot.

    Cash Tankinson: nem, 2015 man of steel 2 batmannal, 16 flash, 17 JL

  27. Szerintem a JL film a sztorin fog múlni, hogy jó lesz-e vagy nem. Friss élményként tudnám említeni a JL the Flaspoint paradox animációs filmet. A sztori érdekes volt nem nagyon gondolkodott rajta az ember hogy Batman egy Amazon egy ciborg meg jó ég tudja ki van egymás mellé téve. abszolút müködött. + ha valami hasonló időparadoxonos dolgot hoznak be a filmbe az elfedhet egy csomó ellentmondást ha ügyesen csinálják. Szerintem ezt élőszereplős filmbe is meglehet valósítani csak ne az avangers utját kövessék, látvány vicces beszólások nem túl érdekfeszítő sztori, ott működött itt szerintem nem működne. Ráadasul szintén ez a rajzfilm jó példa arra hogy nem kell mindekinek külön eredet sztori film, Flash eredet sztorija kb 3 percet vett el a történetből mégis érthetővé tették a motivációját kiderült hogy kapta a szuper képességét. Róla lesz külön film, Batmant ismerjük, Supermant ismerjük, Green Lanternek volt egy filmje (a minőség lényegtelen tudjuk ki ő) a többiket meg el lehet intézni a JL filmen belül pár percben. A legtöbb hős eredet sztorija lecsupaszítható csak a lényegre. Az X-men filmekben se volt eredet sztorija egy csomó karakternek nem is hiányzott. Akinek volt az meg kb 2 percben le lett tudva.

  28. tspawn miért mikor akarod ellöni Darkseidet ha nem is lesz ManofSteel trilogia???mert igy nem lesz ha a warner betartja a terveit!!

  29. hát oké, akkor máris egymás ellen nyomják majd, vagy komoly szerepe lesz a Denevérnek, de akkor már most megmondom, hogy a Nolan trilógia után, minden alapozás nélkül Batman egy súlytalan valami lesz. egy vadiúj Barmant, új arccal, új univerzumba csak úgy bedobni, hát… nem tudom.

    plusz Superman is hátrébb szorul kicsit, mert ugye így muszáj lesz legalább VALAMILYEN hátteret adni az új Batmannek, az meg gondolom nem 10 perc lesz, egy kb. 2 órás filmben.

    ennek így nem örülök igazán.

  30. Kal-El pl a JLA-ban, de ott se az első részben. Ő egy jó Ligafingatós ellenfél. :D

  31. Hmm furcsa nekem ez a nagy tagadás ennek tudatában. A végén még tényleg visszatér C. Bale is:D

  32. Én meg pont azt hallottam, hogy Nolan kiszáll minden szempontból ezekből a projektekből, még a producerkedésből is. Én azt mondom ne a Nolan féle Batman legyen, az le van zárva amúgy is, semmiféle szempontból nem tudna visszatérni, mivel Batman-kedést másra bízta (Joseph Gordon-Hewitt-ra, “Robinra”), de mivel ő nem Bruce Wayne, ezért az nem az igazi, de ne is erőltessék. Adjanak egy újat, akinek szerintem nem is kell előzmény, mivel ezt a storyt mindenki kívülről fújja, mindenféle feldolgozás alapja ugyanaz. Szóval jelenjen meg Batman és zúzzon, ennyi. :)

  33. kizártnak tartom, minden szempontból, hogy az utolsó Batman szálat folytassák. tutibiztos, hogy vadonat új lesz az egész, éppen ezért jó lett volna neki egy önálló film.

  34. Szerintem beleférne a storyba, hogy Bruce(Bale) visszatér,mert megjelent egy földönkívüli. Sokan megszerették azt a karaktert, jól is teljesített, a végén pedig úgyis a pénz beszél.

  35. ez a logó nem végleges.

    a Superman-é a Man of Steelből van, a Batman-ét pedig Frank Miller rajzolta és a Dark Knight Returns képregényből van, amiből felolvastak a bejelentéskor.

  36. Ha olyanok lesznek az új DC filmek mint a Man of Steel, akkor tuti siker. Nekem nagyon tetszett sőt jobban is bejött mint a Nolan féle Batman trilógia. Ami képregényes annak nem értem minek kell “élethűnek” lennie. Egyedül Christian Bale volt jó amit nehéz lesz überelni de kitudja, lehet találnak egy nagyon jó színészt aki hibátlanul eljátssza majd a képregényekből megismert kőkemény Batman-t (Remélem úgy lesz)

  37. Amennyire vártam volna egy ilyen a Nolan-filmeket megnézve, annyira nem érdekel a Man of the Steel megnézése után.

  38. És mi van akkor, ha marad ugyan a Nolan-féle univerzum, de nem Bruce Wayne lesz a Batman? Hanem mondjuk Terry, aki az egyik retcon szerint a fia (nem tudom, hogy a New 52-ben az-e).

  39. Bruce Wayne nélkül nem Batman a Batman, csak felháborodás, tömeges tüntetés, háború lenne belőle. Ahogy olvastam a többség szerint, szerintem is, ha olyan szintű lesz, mint a Man of Steel, vagyis tipikus Goyer-es, akkor gyorsan le fog égni ez a cucc. MoS se lett olyan, amennyire előre gondolták, simára mondták az 1 miliárd dolcsit, meg se közelítette, pedig tényleg ha valami ütös, ez a minimum vagy legalább megközelíti.

  40. Balenek egy baja volt, hogy kicsi. Batman egy tagbaszakadt allat, ezert volt nagy szam anno, h Bane helyrerakta. Mellesleg az utolso nolan film katasztrofa volt.

  41. Ja hogy a Nolanes batmanek le lettek zarva?
    Nekem nem ugy tünt, de ha Nolan es Bale soha többe nem jelennek filmvasznon, en örülni fogok.

    Mert Noaln egy fos rendezö, Bale meg egy unszimpatikus balfasz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.