Röviden: Monsters University

Az a helyzet, hogy a Pixar nem csinálta meg. Itt az ideje, hogy tényleg befejezzék a folytatásokat és prequeleket egy időre.

monsters university főszereplője

Ezúttal fogták az összes egyetemes film klisét, beletették egy underdog versenyzős sztoriba, aztán semmi extrát nem kevertek hozzá. Biztos erre kapnám meg, hogy mese, és ez teljesen igaz, annak viszont túl hosszú volt, legalábbis a teremben tartózkodó gyerekek számára, akik a fő versenyszám után már nagyon azt akarták, hogy vége legyen. Sajnos előtte még jött egy felnőtteknek szóló horroros ijesztegetés, csak hogy még jobban átjöjjön a film üzenete az önismeretről és elfogadásról, meg a többiről.

Az ember egy Pixartól többet vár, ez semmiben sem különbözött a versenytársaik pénzre hajtó műveitől. Nem volt benne szív és lélek. A film előtt vetített esernyős sztori meghatóbb volt az életre kelő hétköznapi tárgyakkal.

22 hozzászólás a “Röviden: Monsters University” bejegyzéshez

  1. Szerintem folytatásnak megállta a helyét és bár klisés volt a történet, de egy Brave-nél mindenképpen jobb volt.

  2. Sajnos pont ez a rákfenéje az egész dolognak. Amíg az emberek bezabálják ezeket a gyenge alkotásokat – és itt nemcsak a pixar “remekműveire” gondolok, hanem úgy általában a “sikeres” filmekre, addig a stúdiók nincsenek rákényszerítve, hogy bármit is változtassanak. 613 millió dollár bevételen áll most a MU… ez brutális. És innentől kezdve nincs miről beszélni, hiszen erre rájön még a játék-ajándéktárgy-..szomtudjami biszbasz amire rányomják a képeket.. harmadik rész – sima liba. Nem a minőség számít manapság, hanem a betermelt összeg. És ezzel véletlenül sem lenézve a közönséget. erre van manapság szükség ahogy a számok mutatják.

  3. szerintem a Pixar-t mostanában érte el a válság, és kellett pár közönségfilmet (Cars2, MU) csinálniuk a túlélés érdekében :D

  4. “És ezzel véletlenül sem lenézve a közönséget.”
    Szerintem meg igen,és joggal.
    A filmet nem láttam,hatalmasat csalódva a gru2ben(meg kb minden hsonló filmben) most jó ideig nem nézek ilyesmit.

  5. Te mit néztél Ember?!
    Volt benne szív és lélek, nem kicsit!
    A Pixar MEGCSINLÁTA!!!

  6. Kishugommal elmentem megnézni hátha…(11 éves) halálra unta az egészet, javítsatok ki, de szerintem ő meg a célközönséghez tartozik. Mondtam is neki semmi baj hazaérünk, megnézzük az oroszlánkirályt ( eddig még nem látta), mondanom sem kell, egymás után megnézte 3-szor. Egy 20 éves film (örökzöld!) jobban lekötötte, mint ez a sz@r, de ez már csak az en véleményem.

  7. “Te mit néztél Ember?!, Nem neked készülnek ezek a filmek” – Hanem akkor kinek? Gyerekeken kívül akkor más meg se nézze őket, akinek nem tetszett?

  8. bár nem vagyok gyerek, én is elmentem megnézni a moziba, mivel az első nagyon tetszett, és az egyik legjobb animációs filmként maradt meg bennem, tele humorral, emberséggel

    nah, ez olyan szinten nem ér a nyomába, hogy szörnyű

    egyrészt a sztoriban annyira lúzernek van mindenki feltüntetve, az ilyen tini gimis filmek hagyományai szerint, hogy komolyan már szinte kellemetlenül éreztem magam a sok pattanásos, lúzerkedős, mittomén milyen szerencsétlenkedések miatt, és semmi vidámság , vagy felszabadultság nem jött át

    a film legnagyobb hibája, hogy mivel egy előzmény, ezért a 2 barát megismerkedésével és tinédzserkori jellemével foglalkozik, de teszi ezt már drámai és nem vígjátéki szinten

    na most ez azt jelenti, hogy ami az első film legfontosabb alapmotívumát adta, azaz Mike és Sullivan barátsága, az itt egyszerűen nincs meg !!!!

    a 2 főszereplő nem barátja egymásnak egészen a film végégig, sőt Sullivan egy totális seggfejként viselkedik, és szinte alig van szerepe az egész filmben, azon kívül, hogy néha elveszi Mike kedvét valami bunkósággal

    nincs semmi szikra kettejük közt, nem haverkodnak össze a film első 20 percében, á nem, MIke végig egyedül próbál ügyködni, de mivel még ő is tini, ezért ő sem az a felszabadult vidám kis szemgolyó, ahogy megszoktuk, hanem egy önző, mindent egyedül elérni próbáló kis duzzancs

    furcsa volt ez az egész, a gyerekek a moziban max ha 5ször felnevettek, a film inkább dráma, mint vígjáték

    és drámaként nagyszerűen megállja a helyét, hihetetlen mélységben mutatja be a 2 főszereplő útját felnőttkori jellemükig és a barátságuk kialakulását, de könyörgöm minek kell ez egy vígjátékba ?

    pont a komolyság miatt sikkadt el a humor, meg a hülyülés, ezt az egész sztorit bele kellett volna zsúfolni fél órába, és aztán valami szépet még hozzácsapni

    gyerekeket traktálni ilyen mélységű sztorival? teljesen felesleges volt, még én se szórakoztam, nemhogy ők

    egy nehézkes drámai sótlan film

  9. Szerintem már az első is gyenge (érdektelen, unalmas és álmosító) volt.
    Toy Story – Játékháborút még nem (azóta sem) sikerült űberelni.

  10. yeeyha : igaziból az esernyős sztori se volt egy nagy dobás

    spoiler on

    egy kis kék esernyő beleszeret egy piros lány esernyőbe, aztán elfújja a szél, meg elüti az autó, de végül egymás mellé kerülnek és boldogok lesznek

    spoiler off

    egy 5 perces kis tech demo

  11. A moziban tetszett a gyerekeknek. Nem volt benne semmi hiba.
    3 gyerek +2 felnőtt jegy ár… abban volt hiba :D
    Van akinek ez tetszett… másoknak meg az unalmas vontatott ‘túlhájpolt” nem vénnek való vidék volt az év filmje pár éve…
    Azon vitatkoztam, de egy gyerekfilmen?

  12. Nem értek egyet. Elhiszem, hogy valakinek ez csalódás. Viszont nekem baromira tetszett. Szeritnem a Pixar most tért vissza igazán. Ha összevaetjük a Meridával (amivel semmi bajom amúgy) vagy a Cars 2-vel (ezzel vannak bajaim), akkor ez az MU klasszisokkal jobb.

  13. és ha összevetjük a Szörny Rt-vel, Wall-E-val, Uppal, Finding Nemoval, akkor meg sehol sincs. Nyilván a kalap végtermék Cars 2-nél jobb.

  14. Egyetemistaként az egész mozi rajtam röhögött, ahogy spriccelt ki az orromból az üdítő, amikor a vizsgára készülő 6 kezű szörny mindegyik kezében kávé volt, a másik meg mindegyik kezében könyvet tartott. Ettől függetlenül elfogadom azoknak a véleményét, akik szerint nem gyerekmese. A Szörny Egyetem nézése közben kb mintha a Social Network rajzfilm változatát néztem volna. Érdekes számomra, hogy amikor sok évvel ezelőtt a Shrek megjelent, azt direkt úgy reklámozták, hogy felnőtteknek szóló mese. Ma már gyakorlatilag teljesen elfogadott, hogy minden ahhoz hasonló rajzfilm gyerekeknek szóló rajzfilm.

  15. Nyilván minden stúdiónak megvannak az etalon filmjei, így ezeket kiragadni nem érdemes. Viszont, ha az Egy bogár életével, Toy Story 1-2-vel, vagy a L’ecsóval említjük egy lapon szerintem megüti a szintet.

    De megint ott tartunk, hogy neked nem tetszett, de nekem igen. Egyik véleménye sem fog változni semelyik irányba. Én azzal a tudattal élek tovább, hogy a Pixar visszatért, de neked human még várnod kell erre.

  16. Szerintem teljesen jó volt, ugyan tele volt az egyetemi filmek összes kliséjével, de mellette tele volt fantáziával is. Külön tetszett a mese utolsó 20-25 perce, előtte már azt hittem vége, és akkor jött még az igazán jó rész.

  17. hát nem lepődtem meg a lehúzó kritikán. manapság elégy gyengék az animációsok, nem csak pixarnál. múltkor elmentünk megnézni barátnőmmel a Gru2-t (tetszett) ugye animációs/mesefilmes alőzetesek mentek előtte. hát majdnem agyf.szt kaptam pedig csak trailerek voltak. most komolyan, turbócsiga meg repcsik??

  18. Mindenképp üdvözlendő egy olyan amerikai film, amelyiknek az az üzenete, hogy NEM vagy képes mindenre (de legalább próbáld ki, hogy megtudd, hol a határod). Nekem nagyon tetszett. Aranyos volt, tele jópofa ötlettel, szívvel, lélekkel (ami pl. a Meridából nekem hiányzott; én azt egy haj-, köd-, és növényzet demónak tekintem). Nem tudom, gyerekként mennyire lehetett unalmas de én végig jól szórakoztam. Egyetértek azokkal, akik keveslik a korai zseniális munkákhoz képest, és tényleg szomorú, hogy egy Pixar filmnél azzal kell vígasztalódni, hogy legalább a Cars 2-nél, meg a Brave-nél jobb.
    A hozzászólónak, aki unta a Szörny Rt-t, ajánlom az Incredibles-t. Akciófilmként is megállja a helyét, attól függetlenül, hogy animációs. Ha már látta, és azt is unta, akkor bocs. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.