White House Down (Az elnök végveszélyben)

A Legjobb Die Hard másolat a Speed óta, Roland Emmerich szórakoztatóan zárja a nyarat, legalábbis itthon.

A White House Down főszereplő párosa

Félre ne értsetek, a film teljesen stupid, de betartja azt a pár blockbuster szabályt, amit kell neki. Rögtön ott indul, hogy nem igazán veszi magát komolyan. Ezzel már fel is múlta idei vetélytársát. Aztán itt a rossz oldalra is egész jó színészeket tettek, plusz velük is foglalkoznak, nem csak random akárkik akarják valami nagy ügyért elfoglalni a fehér házat.

A történet ugye az, hogy egy csoport átveszi a fehér ház feletti uralmat, de egy véletlenül épp ott tartózkodó, nem sokra tartott ügynök szép lassan keresztülhúzza a számításaikat. Azzal kezdi, hogy az elnököt kimenekíti a karmaikból, adu nélkül hagyva a túszpaklijukat. De itt nem is hagyja abba!

Odáig rendben van, hogy a White House Down tempója egész jó, a teremtett világán belül egész korrekten működik az ok és okozat, a pár fontos karaktert valamennyire fel is építik, de a legfontosabb szórakoztató faktort a buddy cop rutin jelenti. Ez az ami nem ment a RIPD-nek, a két főszereplő közötti dinamika. Jamie Fox és Channing Tatum párosa remekül működik. Előbbi ugye a pacifista elnököt alakítja, utóbbi pedig McClanet. Na izé, mi volt a karakter neve.

Így támadják a fehér házat

Rengeteg poén forrása a két főszereplő, de olyan jeleneteké, amiket később még talán emlegetni is lehet. Bár a film legjobbja nem hozzájuk fűződik, hanem egy telefonhíváshoz, amit a gonoszokkal tárgyalni akaró Maggie Gyllenhaal ejt meg.

Remélem lejött, hogy baromi jól szórakoztam ezen a baromságon. A vígjátéki elemek mellett még az akció is egész rendben volt, leszámítva a teljesen abszurdba átmenő autós üldözést. Vajon a bukásban a borzasztó Olympus Has Fallen működött közre? Vagy a rosszul szerkesztett trailerek?

Nobody calls it a blog anymore.

39 hozzászólás a “White House Down (Az elnök végveszélyben)” bejegyzéshez

  1. nah pedig kurvára nem akartam megnézni

    és miért csináltak 2 ugyanolyan filmet idén nyáron??? közös volt a forgatókönyv? az olympusra gondolok

    de több helyről is hallom, hogy jó, szóval akkor megtekintős

  2. “a borzasztó Olympus Has Fallen”

    Na jó, offtopic, de nekem valami eszméletlen nagyon bejött az a film. Mindenhol csak a negatív kritikákat olvasom, közben szerintem meg az év egyik(?) legjobb popcornmozija volt. De persze az is lehet, hogy a fostalicska Die Hard 5 után MINDEN akciófilm jobbnak tűnik. Megnézem harmadszorra is, hátha én vagyok defektes. :)

    A kritikát pedig kösz, megfűzöm asszonypajtit, hogy iktassuk befele a hétvégén.

  3. Egy valami tetszett nagyon az Olympusban, mégpedig a 15 perces zúzás a fehér ház körül, na az jól sikerült, viszont az egész inkább felejtős. Ez viszont kicsit jobban érdekel pont a laza stílusa miatt. Mindenhol ezt olvasni róla, így megyünk is moziba

  4. Ezt mindenképpe meg akartam eddig is nézni (Kaposvárott nem igazán vetítik még), viszont nekem a Butleres eddig az idei év egyik legjobbja, nem is értem a sok fikázást.

  5. Riporter a repülőből:
    “Mintha úgy látnám, hogy az elnöki limuzin drift-el a Fehér ház előtti kertben!”

    Azért ez nagyon adta! :D
    Egyszer érdemes megnézni.

  6. Még nem néztem meg ezt, de nálam egy akció film akkor jön be, ha próbál KOMOLY LENNI. Amikor nagyon viccesre veszik, azt nem szeretem. OHF nálam az év akciófilmje.

  7. Az Olympos has Fallen szerintem is remek film volt! Butler és a többi színész teljesen jók voltak, az egész atmoszférája a filmnek nagyon bejött – az egy remek 8-as akciómozi. Ezt még nem láttam, de minek egy évben két teljesen ugyanolyan filmet csinálni? Ekkora marhákat… Lehet ez is jó, de az Olympos az fele, vagy negyed ennyi pénzből készült és vissza is hozta szépen, ez meg bukó… Ettől még az effektek és akciók toppon voltak. Csak jól kéne beosztani a pénzt, ennyi.

  8. Nem volt rossz, de emmerichtől sokkal többet vártam. Mintha nem is ő rendezte volna, az egész forgatási idő alatt lehet be volt xanaxozva?
    Olympus jobb volt, ez is lehetett volna jó-jobb ha emmerich formába hozza magát… De igy egy félig üres,unalmas, lassan hömpölygő akció valamit kaptunk.

  9. Sorry srácok, de ez a film borzasztó volt. Helyes az állítás, hogy a film Die Hard másolat, csak éppen sajnos az 5. részt másolja, kb. azóta nem láttam ennyire rossz blockbuster akció filmet.

    Bugyuta történet, 1-2 dologtól eltekintve gyenge poénok, Az Olympus nem volt oriási, de ehhez képest nagyságrendekkel jobb, és ahogy látom, szerencsére a bevételek is engem igazolnak…

    Tudnék spoileresen bőven írni, hogy miért gyenge, de inkább nem teszem. Sokat ne várjatok tőle.

  10. Nem hiszem el, hogy ennyi embernek tetszett az Olympos Has Fallen, ami minden jóindulattal együtt is csak egy gyenge közepesre sikeredett mozi volt, ha ennyi tényleg elég az embereknek, hogy rámondják egy filmre, hogy “tetszett”, nem csodálkozom, hogy Hollywood nem erőlteti meg magát manapság…

    A témában: Egyet kell értsek a kritikával, kábé bennem is ezek fogalmazódtak meg a film kapcsán, és én is remekül szórakoztam a White House Down-on. Emmerich hozta a kötelezőt, látványban, ritmusban, és még vicces is volt. Nálam sima 8/10.
    A bukás szerintem egyértelműen annak köszönhető, hogy idén ebben a témában már volt egy ilyen film, ezért jórészt érdektelenségbe fulladt így a nyár végére a WHD. Ha elsőként jön, kora nyári Blockbusterként, biztos tarolt volna, és most a OHF-ről beszélnénk mint bukta.

  11. szerintem katasztrófális film.
    ekkora giccsparádét régen láttam, amikor a kiscsaj kifutott a zászlóval, azt hittem kitépem a karfát a székből.
    a film egyébként gyönyörűen volt fényelve, nem volt zavaró a kameramozgás, de anyám… állandó gyerekszereplő, de milyen?!!

    és nem, nem “trendi” már a hősszívű fehér srác meg a nagyszájú feka partner. ráadásul könyörgöm, az elnököt játszotta, de valami pocsék módon. viccesnek nem volt vicces, klisés szövegei voltak, egyáltalán nem lehetett elnökként komolyan venni.

    áh utálok mindenkit csá…

  12. Olympus azért volt jó, mert ott nem szórakoztak baromságokkal. volt x terrorista, akiket le kell zúzni és Butler bácsi lezúzta néhány frappáns mondatot olykor-olykor odamondva – ennyi kell egy jó akciófilmhez, nem pedig banális dolgok…
    Tatum és Foxx miatt ez a film nem igazán érdekel.

  13. Azért lett sikeres a “borzasztó” Olympus Has Fallen, mert majdnem mindenkinek tetszett. Mint, ahogy a hozzászólásokból is kiderül.

  14. Sikeres? Kb a pénzüknél vannak. Rottenen 50% alatt van, ez közel sem “majdnem mindenki”, ha már idézőjelezünk.

  15. …Hát igen, most nézem az Olympos is eléggé buktaszagú. 6,5-en áll az IMDb-n (mégse nagyon tetszik az embereknek), és a valamivel 90M. feletti bevétellel éppen csak pénzüknél vannak. Így sikeresnek nem mondanám, elég egyforma sorsa van/lesz a két filmnek, eddig nagyon úgy néz ki.
    Monjuk a White House Down dupla annyi pénzből készült, ürülhetnek ők is, ha egyáltalán visszajönnek a költségek, pedig szeintem jobban megérdemelné a bevételt…

  16. Végre egy film, ami akció is és nevetni is lehet rajta. Nálam a kiscsaj verte ki a biztosítékot, mert egyszer úgy viselkedett, mint egy gyerek, másszor mint egy tökös felnőtt. Más ilyen koru gyerek inkább meghúzná magát a sarokban sírva, mikor körülötte szó nélkül lelövik az embereket, minthogy visszapofázik a terroristának. Szerintem eltévesztették a kort. Inkább olyan 15-16 éves “lázadó” korban lévő tininek kellett volna lennie, mint Schwarzenegger lányának a True Lies -ban. Miatta nálam a film csak 10/7.

  17. Ti milyen adatokat néztek? Az Olympus 70 millióból készült és 161 milliót hozott világszerte. Erre még jön a dvd és tévés jogdijak is.Ez mióta nem számit sikernek? Ha csak Amerikát nézitek akkor az Iron Man 3 sem hozott ám 1,2 milliárdot. És az tényleg érdekel valakit, hogy hol áll a film imdb-n és rottenen?

  18. Az Olympus Has Fallen nem tudom miért lenne borzasztó, teljesen Die Hard-copy az a film, sőt tisztelgés előtte a kikacsintásokkal (amikor rádión leosztja a gonoszt hogy ölöm az embereid, stb), én jól szórakoztam rajta!
    Ezt is meg fogom nézni persze, de itt a trélerek pl egyáltalán nem rántottak be, szemben a másikkal.

  19. 70, reklámmal alsó hangon 90 és nem mind a film készítőjének megy?? nem bukta, de baromira nem is siker

  20. Mindegy, ha a rottenen 50%-on van és az imdb-n 6.5 ponton áll, akkor egy filmes blognak kvázi kötelessége lehúzni egy korrekt, régimódi akciómozit… ha már valami borzasztó, akkor az az, hogy a kritikusok a rottenen megmondják, hogy mi a szar és akkor úgy is kellene viszonyulni hozzá. Hát bocs, de nem… Az utolsó cserkész is elég alacsonyan áll imdb-n, közben meg legendás kultuszfilm. Nem mérvadó, hiszen imdb-n is sokan vannak, akik látatlanba lehúznak egy filmet vagy épp felmagasztalnak (pl. The Dark Knight annak idején, amit élből fel akartak húzni a TOP1-be és ezért A remény rabjait és a Keresztapát is hajlandóak voltak egyesek lepontozni – legprimitívebb dolog).

  21. “Mindegy, ha a rottenen 50%-on van és az imdb-n 6.5 ponton áll, akkor egy filmes blognak kvázi kötelessége lehúzni egy korrekt, régimódi akciómozit…” TE mi a fenéről beszélsz? Nézd meg a White House Down hol áll, és mégsincs lehúzva. “kötelessége” LOL

  22. Remélem a poszt írója tudja, hogy pont a Butleres filmben szinte nyüzsögtek a Die Hard elemek! :)

    Maga a főhős, a beszólások, az akciók, szinte minden! A legnagyobb a tetős jelenet volt, s utána, amikor leesik, felhívja feleségét blabla!

    Akciónak elmegy nézhetős, jó esti szórakozás!

  23. Az imdb-n köztudott, hogy ott bárki szavazhat egy filmre, magyarul lehet látták 10-en, abból 3-nak bejött! Nem ér semmit!

  24. Olympus Has Fallen nekem gyenge lett. Cgi is, történet sem volt egy húdeakkora cucc. Butlert bírom, jó lenne neki már egy 300-hoz hasonló szerep. És basszust, azt a filmet Fuqua rendezte! Azért tőle is láttunk már jobbat.

    White House Down-t még nem láttam, de az előzetesek bíztatóak voltak és a kritika is megerősített benne, hogy egy szórakozató blockbuster lett.

    OHF-nél csak jobb lehet.

    SG
    “egy korrekt, régimódi akciómozit…”

    Szerinted, ugye. Mert ha más máshogy gondolja, akkor már “lehúznak egy korrekt filmet”. Esetleg nem úgy van, hogy másnak nem jött be? Á az nem lehet. ROTFL

  25. Az a baj az IMDb-vel hogy a mostani “új szuperhősös fiatal generáció” jutatta be a sötét lovagot a top 10-be. Mi a francokat keres az IMDb top 250-ben a top 10 ben a dark knight, és ami a legidegesítőbb még a schindler listáját is lenyomta, mi folyik itt? És egyre csak feljebb megy, semmi keresnivalója nincs a top 10-ben. átlépte az 1milliós szavazatot, a remény rabjaival együtt.
    Sokaknak szúrja a szemét hogy a remény rabjai van az első helyen…
    Pedig megérdemli.

  26. Szerintem pedig a mozibajárók 80 százaléka nem pontoz sem az imdb-n sem máshol. Szóval attól, hogy akik pontoznak lehúznak egy filmet az még lehet hogy a nagy közönségnek tetszett. Én ha megkérdezem az ismerőseimet, szinte egyik sem tudja mi az az imdb, nemhogy pontozna rajta. Ettől függetlenül járnak moziba csak annyira nem érdekli őket a téma, hogy utána felmenjen a netre és pontozza.

  27. Szerintem sem lett rossz az Olympus. Kicsit gagyi az elején az autós cgi, de utána egy korrekt, nem is annyira buta akciófilm. Majd ezt a WHD-t is bevizsgálom, így elsőre könnyedebbnek tűnik. Ha a CiGI nem lóg ki, akkor jó kis popcorn lehet.

  28. Nekem az Olympus Has Fallen kifejezetten nem tetszett. Nem azzal van bajom, ha egy akciófilm komolyan veszi magát, és nem is azzal, ha vannak benne oltári nagy baromságok. Ám a kettő egyszerre már nem fér bele. Ültem a moziban, és fogtam a fejem, hogy mekkora baromság már az, ahogy beveszik a Fehér házat…
    Ellenben a White House Down nagyon bejött. Ugyanannyira marhaság az egész, ellenben nagyon keveset komolykodik a film, és így teljesen szórakoztató. Ezt vártam kevésbé, és nálam mégis magasan ez viszi a pálmát a kettő közül.
    Egyébként nekem kezd magas lenni, hogy Hollywoodban miért mánia az, hogy azonos témára duplázzanak egy-egy nyáron. Most a két fehér házas mozi, pár éve a Barátság extrákkal és a Csak szexre kellesz, de ott volt még az Armageddon és Deep Impact esete is… Mi szükség van rá?

  29. Valaki látta már blurayen? Számomra nagyon fura a “képi világa”. Addig rendben, hogy digitális kamerával forgatták és rengeteg benne a cgi, de már zavaróan “mű” az egész, a kültéri jelenetek nagyon gagyik. Nem tudom mitől lóg ki a lóláb, gondolom az lehet hogy túl éles és jól bevilágított a kép, ezért fura. Feltételezem mindent stúdióban zöldvászon előtt vettek fel, mert nagyon ezt érezni. Eddig ilyet egyik komolyabb költségvetésű blockbusternél se láttam. Egyedül a Riddick film lesz még ilyen az előzetes alapján.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.