A moziélmény jövője

A The Next web írt egy elég hosszú cikket a mozibajárás jelenlegi helyzetéről, múltjáról, és hát jövőjéről. Tök jól összefoglalják, hogy valójában még mindig baromi sokat járunk moziba, mármint az eladott jegyek számát tekintve.

Levezetik, hogy hiába van otthon egyre jobb tévénk, blu-rayünk, lesz 4K-nk, netflixünk, sorozataink, a moziba járás közösségi élménye meghatározó marad, bár kicsit át fog alakulni. Egyszerűen lesznek olyan filmek, amiket jobb 400 fővel együtt nézni, például a komédiák. Meg úgy amúgy is, szeretünk barátokkal, családdal moziba menni, előtte és utána beszélni a filmről, ilyesmi.

A “második képernyő”-vel is foglalkoznak, hiszen voltak olyan renegátok, akik a laptopjukat szeretnék nyomogatni a film közben, méghozzá kellő fény mellett, és szeretnének olyan mozitermet, ami ezt biztosítja.

I’d love to watch Pacific Rim in a theater with a bit more light, wifi, electricity outlets and a second screen experience. Don’t tell me I’d miss major plot points while scrolling on my ipad – it’s a movie about robots vs monsters. I can follow along just fine.

Aztán pedig mélyebben elmerülnek a jövőbe. Lézeres vetítés, ami sokkal jobb kontrasztot biztosít, ezt IMAX-ben láthatjuk majd valószínűleg először. A 3D is kap egy részt, miszerint marad, de nem a mozi jövője. Említik a 4D-t, ami egyre inkább terjed, és olyan élményt tud adni, amit nem kapsz otthon.

Egy tokiói koncept is szóba kerül, amin háztetőkön rögtönzött vetítésekben éledne fel a közösségi élmény, meg úgy általánosan is lehet egy kisebb lázadás az egyenplázák ellen majd idővel (a KINO már nem éli meg).

human
írta
2013. 09. 29. 17:05
megjelenés
36
hozzászolás


36 hozzászólás a “A moziélmény jövője” bejegyzéshez

  1. Nem azért, de ez nagyon gyökér hozzáállás, hogy “úgy is tudom követni a filmet, hogy közben a laptopomat, ipadomat nyomogatom”. Az meg egy vicc, hogy ilyeneknek akarnak külön megteremteni a körülményeket. Egyszerűen csak gyökerek… Nekem ne mondja azt senki, hogy elmegyek moziba és akkor milyen jó közben a second screen-en mást olvasni.

  2. Amúgy az én moziéző szokásaimat az változtatta meg, hogy túl sok negatív tapasztalat, rájöttem, hogy egyedül sokkal jobb filmet nézni.

  3. ha már közösségi élmény meg minden, régi filmeket is jó együtt újranézni nagy vásznon, meg is vettem a jegyet egyből a Corvinos Vissza a jövőbe trilógiára :)

  4. zolij – most tetted tönkre a hónapomat. :( menő, hogy a világon sehol nem lehetett tudni erről a vetítésről, mostanra meg nyilván minden jegy elkelt. hurrá.

  5. Tehát van, aki fizetne a háttértévéért, ez jó. :) Egy bárban is megtehetné, ha már otthon nem megy. Igaz, nem olyan nagy a képernyő.

    Vissza a jövőbe poén lehet, de pont tavaly néztem újra őket vhs-en, az is kellőképpen nosztalgikus élményt adott. :)

    Viszont régi filmekről és internet kávézós moziról jut eszembe, hogy egy tökéletes világban az utcán is mehetnének régi filmek nagy vásznon csak úgy, bárki nézhetné, és közben bámulhatná az iphone-ját is. :)

  6. Én személy szerint nem mennék moziba, ha a film még eredeti nyelven, felirat nélkül is lenne. Elöször is mert, kurvára megfájdúl a térdem, ha nem tudom nyújtóztatni, másfelől meg szeretek néha enni, magot rágcsálni, és húgyoznom is ki kell mennem alakmom adtán.

    Ja, az emberek szeretik kibeszélni a filmet utánna? Miről beszélnek? Milyen szép volt tod az a robbanás a film elején, meg milyen jó volt az akció? Ne röhögtess. Miylen filmekre vesztegeti a pénzét ma az átlagos moziba járó? Amit megakarnék nézni arról a barátaim nem is tudnak, és alapból egyikőlyük sem egy ttipikus film rajongó.

    Ha itthon is nézek filmet, azt inkább egyedűl teszem azt is.

  7. Én mostanában ‘művészmoziba’ járok olcsóbb és mennek ott is olyan filmek amik érdekelnek. Látványfilmeket nékez így, szertem pl. egy vígjátkhoz nem ad pluszt a nagyvászon, ugyan olyan otthon nézni. 3D filmek meg abban az esetben maradjanak, ha tényleg arra készül és nem utólag konvertálják. 3 filmet láttam kb 3D-be de azok megérték.
    Közösségi dolog meg moziba nekem nem számít egyedül járok, és a film érdekel nem az, hogy ott beszélgessek meg telefonozzak. Ha többen nézünk filmet akkor otthon és valami horror vagy trancsír. De az meg megint más mert akkor iszunk is meg röhögünk a filmen, mert ugye a horror 3 ambernél már vígjáték.

  8. Ez az ájpedes, laptopos buznyálkodás nálam is kiverte a biztosítékot. Azért menne moziba a gyökér, hogy ott is a kacatjait tapizza. OMG :S

  9. Ezek a szabedtéri vetítések, pop-up mozik itt Londonban a reneszánszukat élik, rengeteg volt, főleg nyáron.
    És épp most nyitottak meg egy igazi Drive In-t is, amiben tényleg autoból nézheted a filmeket.

  10. Akkor elbaxtam, hogy nem költöztem Londonba.
    Esetleg visszahozhatnák a kertmozikat, tudom, hogy van a Balatonnál, de régen én a Petőfi Csarnokban is néztem filmeket, és az “valamivel” közelebb van. :) Annak lenne még hangulata, ha már a plázáknak semmi nincs.

  11. “Említik a 4D-t, ami egyre inkább terjed, és olyan élményt tud adni, amit nem kapsz otthon.”

    Azt hittem, hogy ez csak szagokat ad, de most látom, hogy d-box is. Hát, a szagos mozi nem hiányzik, de d-box van blu-rayeken is, csak plusz felszerelés kell hozzá vagy olyan fotel, szóval elérhető otthon is.

  12. láttam 4D-t, hát a világ minden pénze sem lenne elég, hogy azzal tegyem tönkre a filmélményt, hogy közben a rázkódástól ne lássam a képet, meg minden ökörséggel elterejék a figyelmemet. érdekességnek oké, de ebből sem lesz áttörés. bármit is terveztek vele.

  13. A 4D-hez annyit, hogy éppen a napokban láttam a The Call cimü filmet. Néhány jelenetnél rendesen a fotelbe szögezett és nem kellett hozzá 3D, sem 4D. Szóval izgalmas filmek kellenek a szórakozáshoz és nem mindenféle vásári mutatvány.

  14. érdekes, engem pont a sok negatív tapasztalat, és a szinkron-nélküli filmek hiánya vett rá, hogy otthon nézzek mindent. nekem a párom tökéletes társaság, de arra pl. nem vágyok, hogy megint valaki érzelmileg korlátolt a film minden részébe beleröhögjön, önjelölt hoppmesterek bekiabáljanak, csak mert nem lettek megkérve elégszer rá, hogy hagyjanak nézni

    2nd screen-es dolog meg butaság, az ilyen filmekre nem kell elmenni, ha már előre tudod, hogy úgyse azzal akarsz foglalkozni. én melo közben is filmet nézek, de ami jó film, és előre tudom, hogy érdekelni fog mélyebben, azt nem így nézem.

    nekem az ondemand itthoni megjelenése valószínűleg végleg megoldja majd az igényeimet…

  15. ja folyamatosan nő a Föld lakossága és megmagyarázzák, hogy semmi gáz nincs ezzel az adattal :-)

  16. sandor8206 – arrafelé, ahol robbanásszerűen nő a népesség, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a mozival foglalkozzanak. és a gyártók meg a forgalmazók is a fizetőképes kereslettel foglalkoznak, szerintem.

  17. Hát én meg azért nem járok moziba, mert gyakorlatilag semmit nem lehet megnézni eredeti nyelven, és ROHADTUL unom a “magyar moziba magyar nyelvű filmet” és hasonlókat.

  18. Aki az ipadjét akarja baszogatni az maradjon otthon vagy takarodjon egy kávézóba.
    Úgy látom egyre több az agyhalott…

  19. 3 éve írtam szakdolgozatot ebben a témában és ugyanezekre a következtetésekre jutottam a mozi közösségi élményformáló hatásával kapcsolatban.

  20. kuckuc ez egyáltalán nem igaz, mert a nagyobb mozikban eredeti nyelven is szoktak menni a filmek

    de nem tom mit vársz, magyar moziban román nyelven adják a filmeket vagy mi?

    hogy utálhatod a magyart ?

  21. szerintem akinek vannak barátai meg pénze az moziba megy filmet nézni, akinek meg nincs szociális élete az otthon letölt és panaszkodik, ennyi

  22. Fenrir: Hát nem tudom, felétek milyen filmeket vetítenek, de felénk a legtöbb jellemzően angol nyelvű eredetileg. És az a bajom, hogy az utóbbi pár évben szinte semmilyen filmet nem tudtam moziban eredeti nyelven megnézni.

    XD Te jó ég, honnan szeded, hogy utálom a magyar nyelvet? Persze, minden álmom, hogy románul nézzem a filmeket, hogy találtad ki…

  23. kuckuc a westendben pl szinten minden nagy filmet játszanak eredeti nyelven is, nem olyan sűrűn, de azért van hetente pár időpont, gondolom más plázákban is

  24. Fenrir: ne csináld már, ez nagyon nincs így. Közelmúltban rögtön a Riddick és a Before Midnight is csak magyarul ment. De amúgy is csak a MOM parkban és az Arénában volt eredeti nyelv mostanában

  25. Moziban egyedül és sokadmagammal is megnézem a filmeket. Az otthoni filmezés pedig annyiban küldönbözik, hogy 1-2 alkalommal felállok ezért-azért.

    És inkább eredeti nyelven, mintsem szinkronosan. A szinkron a legtöbbször ront a élményen. Egy, nem adja vissza az eredeti színészi játékot, kettő sokszor botrányosan rossz hangokat választanak egy-egy karakterhez.

    Valaki fent írta, hogy nem szereti ha valaki beleröhög, meg beleóbégat a filmekbe a moziban. Azok a filmek pont az ilyen óbégatós, beleröhögős embereknek vannak célozva…

  26. zsuzsi, a beleröhögő óbégatókkal nem akkor van baj, ha az egész nézőtér épp megszakadni készül a röhögéstől egy vígjátékon, hanem akkor, ha egy fontos pillanatot elszúrnak a tahóságukkal, egy egyáltalán nem vicces jelenetnél, egy egyáltalán nem vicces filmen. bár én könnyen túlteszem magam az ilyesmin, meg ritkán találkoztam csak ilyennel.

  27. A magyar szinkron már évek óta silány, szarúl kevert. Bár a keverés sose volt az erőssége, de régen azért a szinkronhangok ott voltak. Manapság ritka, ha egy film magyar hangja jól iskerült. Aki meg ipadozni akar moziban az egy ratyi.

  28. A Pacific Rim-nél én totál egyet tudok érteni azzal aki közben laptop/ipad/telón lóg; ha nem társasággal mentem volna, akikkel sz#rrá röhögtük rajta magunkat, akkor a közepén el is hagytam volna a mozit, olyan unalmas egy háttér valami film az egész, szerintem agykárósító nélkül kibírhatatlan az egész.

  29. Az egyetlen dolog ami miatt nem járok már annyit moziba (na jó, nem egyetlen, az eredeti nyelvet szeretem…), hogy az a sok szemét körülöttem előkapja a Smartphoneját és múltkor a Tabletjét és 10 percig világított a szememben, de túl messze volt, hogy a popcorn betaláljon.
    Ilyen Facebook barát mozi kellene? Akkor minek megy, ha nem azért, hogy a filmet nézze? Hülyeségnek már azért van határa.
    Ha nem birja a filmet, akkor húzzon kifele, ne a többi érdeklődőnek rontsa a kedvét a mobilozással.

    Azok akik meg mozi ellen nyavajognak, hogy otthon kényelmesebb és lehet pisilni, és ugyanazt az élményt megkapod, sőt jobbat… Oké, senki sem erölteti, étterembe sem kell járni, otthon is van kaja, kávézó is felesleges mert kotyogós finomabb, sörözni egy pubba? Minek? Tescoban olcsóbb a sör és a mogyi, zenét meg azt raksz be amit akarsz.

  30. azon néha én is szoktam nézni, hogy valakinek film közben kell hugyozni a mozibn: 1, előtte elmész és az üdítőt nem a reklámok alatt nyalod be 2, ha így is kell, akkor irány a doki, ott valami baj van. nem trollkodás, komolyan.

  31. anno megesett, hogy pont beestem a moziba kezdésre, így előtte nem volt idő mosdóra, és a film negyedénél már kinlódtam, de baxtam kihagyni egy percet is a filmből emiatt, inkább kibírtam a végéig, bár akkor elég sietősre fogtam :)

    társasággal mi mindig csak a nagyobb, mindenkit érdeklő filmeket néztük meg, lotr és hasonlók, és utána mindig kidumáltuk őket, míg elszívtunk egy cigit hazaindulás előtt, de én sokszor jártam külön is moziba délelőttönként, hogy elkerüljem a sok tahó hangoskodót, mindkettő más élményt ad szvsz

  32. A gondolataimat nagyrészt mind leírták előttem, csak egyetérteni tudok a többséggel!
    A szinkron nálam startból öli meg a filmek 95%-át, cherockee által nagyon találó ” önjelölt hoppmesterekhez” pedig szintén volt szerencsém.
    Vannak műfajok amiket kizárt, hogy moziban nézzek, horrort pl az új Thing óta soha többé amikor egy 10 fős külföldi kamasztársaság végigpofázta mögöttünk az egész filmet oroszul.

    Ez a laptopos nyomogatós dolog meg megint csak olyan, hogy ezek után pláne nem akarok beülni, ha még legálisan teret is kapnak, hogy az agysérültek a kütyüiket nyomkodják közben :)

    Évi 3-4 alkalommal azért csak beesek, ajánlom a hétköznap délutánt, de ilyen közvetlen munka után (16-17óra) akkor még nincs tömeg, premierre/hétvégén pedig soha :)

  33. Plusz otthon nincs meg az a randi élmény amikor egy film végén belógsz egy másik vetítésre a kiválasztott csajjal és így megnéztek 2-3 filmet is:)
    WC-vel kapcsolatban: Én életemben egyszer voltam, a Hunger Games, de ott úgymond nem bántam, de megértem unokatesómat is aki alapból akart menni, nem engedtem és kiderült, hogy a film mégsem 1,5 órás, hanem 2,5 órás, szal ha már nagyon kell, akkor menjen az ember, mert nem tud koncentrálni az élményre.

  34. Malachi én is azokra az óbégatósokra gondoltam, akire Te is. Aki tahó, hülye, akármi, nem fog beülni egy drámára, egy gondolkodós sci-fire stb. Az inkább megy egy vígjátékra. (ez persze nem feltétlen igaz fordítva)

    Az a legjobb, amikor valakinek film közben csörög (hanggal) a telefonja, felveszi, közli normális és hangos hangszín között félúton, hogy moziban van, majd még beszélget néhány percet. Ebbe sajnos pár alkalommal belefutottam.

  35. “Egyszerűen lesznek olyan filmek, amiket jobb 400 fővel együtt nézni”

    Hetente legalább egyszer, de sokszor kétszer is, elmegyek moziba de idejét sem tudom mikor voltak a teremben velem együtt húsznál többen. volt olyan sokszor, hogy tök egyedül néztem a filmet. Igaz én mindig az első déli, kora délutáni vetítésre ülök be.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.