Sin City: A Dame to Kill For-előzetes: na így kell elb***ni

Bemutatom a trailert, ami jó is lehetne, aztán alákeverték a zenét. Úristen mennyire nem illik hozzá, főleg ha felidézzük, hogy az első Sin City előzeteséhez mennyit adott a zene anno.

Ezúttal csak Robert Rodriguez rendezte, és ismét három történetet kapunk. Egyik a régi Sin City előtt, a második közben a harmadik pedig utána játszódik elvileg. Tudom, hogy negatívan kezdtem, de azt tényleg nem a látványra értettem, hiszen az ismét fantasztikus. Éjfekete. És Jessica Alba úristen hogy néz már ki benne. De persze Joseph Gordon-Levitt feltűnése is fantasztikus. Jónak tűnik ez a folytatás.

34 hozzászólás a “Sin City: A Dame to Kill For-előzetes: na így kell elb***ni” bejegyzéshez

  1. Nálam is bejön a zene, bár tény hogy nincs teljesen összhangban a látvánnyal. Várós mindenképp!

  2. Hogy néz ki jessica alba? Sehogy, mert nem lehetett belőle semmit látni, csak hogy egy csontkollekció táncol.
    Elég megosztó ez a rodriguez, minden második filmje jó csak, de ettől függetlenül egy legendás nevű rendező.

  3. Mindjárt jön a sok CGI szakértő :)
    Az első is megkerülhetetlen klasszikus, szóval magasak az elvárások. Nekem ez lesz az igazi nyárzáró mozi (vagy mészárlás lesz).

  4. Első trailernek nem rossz, megadja az alaphangot, a hangulatot, majd a második trailernél az is kiderülhet talán milyen lesz a film. A zene szerintem meg kurvajó, nekem bejön a zúzás…

  5. Nincs semmi baj a zenével…
    Jessica Alba nem néz ki sehogy, mert egy csontkollekció??? Ezen csak mosolyogni tudok! :D

  6. úgy tűnik valamit kreatívkodtak, lehet van benne olyan történet is ami képregényben nem volt.

  7. * nem csak Rodriguez rendezte, ahogy a trailerben és az imdb-n is föltüntetik, Frank Millerrel együtt megint

  8. Én imádtam az első részt, magasak az elvárásaim, de nagyon várom, bízom benne, hogy ez is lesz olyasmi minőségi cucc, mint anno 9 éve az volt.
    A trailer bejött, bár leszűrni bármit is ugye tudjuk, h nem lehet ennyiből.

  9. Gabe
    Én úgy tudom, hogy a Joseph Gordon-Levitt féle szálat Miller csak a film kedvéért írta, a képregényben nem szerepel.

  10. nem vagyok az első rész hatalmas fanje, de azt elismerem, hogy eléggé egyedi volt…ezért nem kellene erőltetni, főleg ha beleszaladunk egy borzalmas folytatásba (lsd Mátrix)
    előző rész trailere jobb volt, ez se rossz, de csak itthon a film

  11. Imádom az első részt, tehát nagyon várós. Jónak is tűnik, a zenével nekem se volt akkora nagy gondom, de tényleg lehetett volna valami feelingesebb.

  12. Mikor kijött az új Transformers előzetese, Human a bevezetőjével tisztara felcsigázott. Megnéztem, és semmi, nekem nagy 0 volt az egész.
    Most elolvastam a bevezetőt, és nagyon nem örültem, mert nagy Sin City (film) rajongó vagyok. Az előzetest látva viszont örülök mert rendben van ez úgy ahogy van. Még a zenében sem találtam kivetni valót.

  13. Én ugyan ezt írtam tegnap másik fórumon, hogy nekem ezzel a zenével egy nulla. Nincs bajom az ilyennel, de ide durván idegen.

  14. Kiskrüt: hát az imdb szerint ő Jhonny játsza, aza történet meg benne volt a képregényben. Én inkább a Jessica Alba jeleneteire gondolok.

  15. Elszonytyolodtam a kommentet olvasva, de teli vigyorral néztem végig az előzetest! Teljesen rendben lesz ez, skacok, olyan lesz mint az első rész, szerintem..

  16. Végre trailer,örülök – a zene viszont valóban nem jó.

    Úgy tudom a második és harmadik részt egyszerre akarta leforgatni RR,erről valami info?Sajnálom hogy Jolie végül kiszállt,őt nagyon megnéztem volna ebben a világban.Azt hiszem helyette lett végül Eva Green.

  17. Jah Eva Green lesz Ava Lord.

    Nem tudom nekem vicces az a nő ahogy minden filmjében keménykedik, mint például most a 300-ban.

  18. Hát az első rész trailere tényleg hangulatosabb zenével rendelkezik, viszont a képi világ ugyan úgy ott van. Nagyon remélem, hogy megint magával tudd majd raagdni, és nem lesz egy “tipikus” folytatás.

  19. A zene az rendben van, a képkockák pedig kellően felcsigáztak, túl sokat nem árultak el. Jó lesz ez.

  20. A zene valahogy nincs összhangban a képekkel.
    Viszont miért nincs a trailerben Jeremy Piven? Nagyon remélem a másodikban már mutatnak belőle valamit.

  21. human: Tarantino az előző részben sem nagyon volt jelen. Ha emlékeim nem csalnak, mindössze egyetlen jelenetet rendezett (amelyikben Clive Owen Benicio del Toro levágott fejével beszélget a kocsiban) Az ő feltűnése inkább volt amolyan baráti támogatás a stáblistához, mint lényegi ráhatás a kész filmre.

  22. Biztos csak a trailerhez használtak dupstepet, hogy pörgős legyen — a film normális lesz.

  23. amúgy 4 sztori lesz benne, abból a Joseph Gordon-Levittes és a Jessica Albás képregényben nem szereplő, direkt filmre írt történet. Mickey Rourke sztorija az előző rész yellow bastardja közben játszódik, a címadó történet pedig az összes sztori közöl a legkorábbi időrendben. *files away*

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.