’80s awareness

Bacon szerint a 80-as évek kemény volt, és a fiatalok erről semmit nem tudnak. “You couldn’t even skateboard to a Blockbuster without getting nuked.”

human
írta
2014. 03. 11. 13:07
megjelenés
10
hozzászolás


10 hozzászólás a “’80s awareness” bejegyzéshez

  1. Egy pillanatig azt hittem hogy nem reklámoz semmit és komolyan beszél:D De attól még ugyanolyan jó:)

  2. Jimnastique: poén.jpg

    Akkoriban Amerikában az volt az általános félelem, hogy a “vörösök” bármelyik pillanatban leatomozhatják őket. Kevinnek meg azt adták be a szülei, hogy a barátját leatombombázták az oroszok, mikor elment egy kazettáért. (de ez egy poén. érted, tehát nem komoly.)

  3. Kevin a ’85 után születettekhez szól, úgyhogy én még pont beleférek a ’84-emmel :P

    Bár nem mondhatom, hogy túl sok minden megmaradt a ’80-as évekből. Nagyjából emlékszem még az első okt. 23-ai megemlékezésre Nagy Imre szülőháza előtt (bár akkor is inkább valami rendőrmotort stíröltem), hellyel-közzel még Kádár is megvan, meg ahogy elvtársozták egymást a tévében, meg hogy az Orion fekete-fehér tévénken nagy nehezen zizisen tudtuk fogni (talán) az ORF1-et, és így néztük hang nélkül a Knight Ridert.

    Na meg a haver C64-e, amin mindig a Wizards of Wor, a Last Ninja, a Battle Ship, a Test Drive, a Grand Prix Circuit vagy éppen a Street Rod pörgött. Meg időnként a Péntek 13, amitől egyszerűen be voltam fosva (legalábbis a hangeffektektől).

  4. tudom h nem komoly, csak nem mindent értettem, azért nem tudtam hova rakni a getting nuked-ot, de kösz

  5. 80 as évek főleg,ha Californiai/floridai nyárban voltak. Ott jó világ lehetett anno meg még előtte is /Pain&gain film is visszaadja azt az életérzést.
    Kelet Eu-i blokkban marhára nem volt egy nagy durrantás a 80 as évek. Igazi pusztulat,na meg Csernobil.
    90 es viszont még errefele se volt rossz. 2000 utántól /szinte minden/ szarabb lett. A zuhanórepülés tart. Főleg ha zenéről,és filmekről van szó. De a stílus sem kihagyandó, és persze a lehetőségek a jobb jövőd felé.

  6. Terror tarol, te ezek szerint Kaliforniában, Floridában és a “Kelet Eu blokkbna” is éltél a 80-as években? Kérlek, mesélj még!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.