Ezt is megértük: Prometheus 2 hírek

Ősszel forgatják a filmet és 2016 márciusában kerül majd a mozikba. A forgatókönyv körül már most jó hírek keringenek. Vagyis ezt szarkasztikusan értettem, hiszen Michael Green (Green Lantern) dolgozza át Jack Paglen (Transcendence) munkáját. Ellenben Damon Lindelof utálóit emlékeztetném arra, hogy a csávónak nem lesz köze a folytatáshoz.

Amit tudni lehet, hogy az első filmhez képest sokkal közelebb próbálnak majd kerülni az eredeti Alien hangulatához.

40 hozzászólás a “Ezt is megértük: Prometheus 2 hírek” bejegyzéshez

  1. Az egy dolog, hogy nem ő rendezi. A prometheus már így is eléggé kicsavarta az alien kezdetét… most erre alapozva csinálnak egy folytatást? Hát sok jóra nem számítok.

  2. Én akkor jöttem rá, hogy ehhez tök hülye vagyok, amikor megnéztem a prometheust…miért nem vesznek elő valamit abból a sok nagyon király Alien könyvből, amit még gimiben olvastam??? Lehet hogy én vagyok a kis százalék, de engem ezek az eredet történetek nem érdekelnek igazán…van egy alternativ univerzum ahol élnek Alienek (meg esetleg Predatorok, de ez ugye csak bele lett kavarva anno) oszt csókolom. Aki eredet kutatni akar olvasson utána.

  3. Remélem megtalálja a Teremtők bolygóját ami már Alien által kiirtott, dögöktől hemzsegő planéta lesz… esetleg még ott szaladgálhatna egy pár olyan lény is amit jól kikísérleteztek :D

  4. Én a Prométheust az első hí morzsák óta úgy vártam, mint filmet még talán SOHA eddig. Nem is olvastam semmi spoilert utána, és csak legelső trailert néztem meg (de lehet csak teaser volt az még csak)
    És meg is kaptam annak módja szerint az egyik legnagyobb csalódásomat is. :((((
    Ez a folytatás már csak arról fog szólni jó esetben, hogy azt a sok baromságot ami a Prométheusban történt valahogy megmagyarázzák, de sok jó nem fog ebből kisülni.
    Legjobb esetben is olyan lesz mint amit blade78 leírt. :((

  5. Igazából, ha olvastad az eredeti, még nem Damon LindelofFOSított forgatókönyvet, akkor elég sok mindenre meg lehet találni a választ. Jó, mondjuk a nyilvánvaló logikátlanságokra nem, de azért lehet csemegézni.

    Amúgy, szükség van még Alienre, a nyilvánvaló pénzfejésen kívül? Nincs. A félelem faktor, már réges-régen kiveszett a sorozatból. Nem is beszélve arról, hogy a Star Warshoz meg a Terminátorhoz hasonlóan, ez is a második résznél ért a csúcsra, ahonnét már nincs feljebb.

  6. Én kifejezetten várom, remélem nem Michael Green-n fog múlni az, hogy jó lesz vagy sem.
    Amúgy Ridley Scott többször elmondta, hogy eredetileg is trilógiának tervezte az egészet, szóval ez a rész se lesz közvetlen előzmény.

  7. Ebben már nem csak egy másfél percre bevágott alien miatt mondhatják rá, hogy ez bizony alien film!

    Szeretem az első részt, mint különálló filmet … de annyira meg van már csavarva mindkét végéről ez a frencsájz, hogy az nekem okoz fájdalmat.

    Fszom az egészbe, attól még megnézem.

  8. fúúú könyvbe én is olvastam olyat verte bármelyik részt…(talán csak az Aliens-t nem) én sem tudom miért annyira szükségszerű hogy – ráadásul ilyen nyakatekert módon – mutassák be/meg az eredetüket. Pedig örülök mindennek ami alien univerzumban játszódik.

  9. Nekem bejött a prometheus, pont azért mert megvan csavarva kicsit más mint amit vár az ember. Tetszik hogy nagy volumenű kérdésekkel kezdtek foglalkozni az alienek kapcsán. Most majd jöhet a dara.

  10. Örök hiú remény marad ezeknél a klasszikusoknál az, hogy a folytatásaikat / előzményeiket a kapcsolódó regényekből, vagy képregényekből forgassák le. Valamiért ez nem tűnik biznisznek. Inkább összeerőltetnek valami pocsék forgatókönyvet, amivel meg is gyalázzák az eredeti emlékét.
    Adott volt nem egy kiváló regány a Terminator univerzumban,erre leforgatták az idióta Salvation-t. A Predator-nak is vannak regényei, ha jól tudom, de képregényei biztosan, amik nem is rosszak. erre megszületett a borzalom AvP. Az Alien Resurrection-től is csak hányigenrem volt.
    Borítékolható, hogy a Star Wars folytatásoknak és spinoff-oknak sem lesz semmi köze a regényekhez, és bevallom őszintén, egyedül Abrams tehetségében bízom, hogy nem valami gyermeteg kakit csinál belőlük.

    A Prometheus-nál meg teljesen értelmetlennek tartottam az első rész esetében is, hogy Scott kézzel-lábbal bizonygatta, hogy ez nem Alien-előzményfilm lesz, csak ugyanabban az univerzumban fog játszódni. Ez bizony pont hogy Alien előzményfilm lett, konrétan egy teljesen átlagos Alien sztori, csak nem az edig megszokott lényekkel. És tele érthetetlen, következetlen marhaságokkal. Ennyi.

  11. Szerintem iszonyú jó volt az első, és remélem, hogy legalább ennyire jó lesz a következő is. Haaaaaatalmasak az elvárásaim. :P

  12. Sok filmet láttam már életemben, de olyan szart mint az első rész keveset. Minek kell ez? MINEK?

  13. Az első rész márpedig egy jó film lett, mondom ezt úgy, hogy az Alien filmeket sokszor láttam és kedvelem ezt az univerzumot. Emellett nekem a Lost az örök kedvencem és a sorozatot is Lindelof szanaszét csavart hol sci-fi, hol természetfeletti írói munkája miatt szerettem. A Prometheus nagyon tetszett és örültem neki, hogy nem kaptam semmit egyben a pofámba, hanem igen is érdemes volt a rejtélyeken kattogni. A véleményem a filmről az átlagvéleménnyel teljesen ellentétes, nagyon várom már a folytatást attól függetlenül, hogy Lindelof már nincs az írók között.

  14. Úgy látom én is azon kevesek közé tartozok akiknek tetszett az első rész. Várom nagyon a folytatást.

  15. Na akkor jöjjön a film….
    Én is várom. Az első is tetszett. Bár valóban voltak benne Zs-filmes agyatlan megoldások (Guruló ürhajó stb.)
    Igazából az első jelenet megvett a zenével, természet képeivel és a misztikus teremtés hangulatával.
    A történet jó volt. A gyanus fekete “genyó” szerintem hatalmas ötlet.

  16. Jajj ne már!!! Miért akarnak Alienesebb hangulatot?! Nem készült essig már elég Alien film…

  17. Ideje volt már:) Aki meg nyvajog nézze a tucatfilmeket, meg feldolgozásokat, mert nekem meg már azokkal van ki a …

  18. Az elsőnél szarabb már úgysem lehet, úgy hogy akár valami jó is kisülhet talán. A remény hal meg utoljára…

    Human, gondolom szarkazmust akartál írni a cinikus helyett.

  19. Pedig jó lenne,ha Lindelof is visszatérne meg Scott is, a 2. rész választ adhat sok kérdésre és feltehet mégtöbbet. :D A WWZ végét is Lidelofnak köszönhetjük, hogy egy normális film kerekedett ki belőle, szóval ja. Amúgy nekem is tetszett az első rész és egyébként Scott is nyilatkozta, hogy NEM előzményfilm volt, csak a sajtó ragasztotta ezt rá.

  20. OFF mint állat

    én azt hiszem a nevem egy számsorrá vált a film alatti kommenteknél. újabb sad panda, nem szeret engem ez a motor egyáltalán. :(

  21. Nekem csalódás volt az első rész, logikátlan baromságok, megmagyarázhatatlan baromságok és sok más baromságok, de hozzáteszem úgy ültem neki, hogy olyan hangulatú és jó lesz, mint az Alien, hát nagyot tévedtem. De ez csak az én saját véleményem, szóval nem kell megkövezni. Mivel már a felvezető első Prometheus se tetszett, valószínű ez sem fog, nem is fogom erőltetni magam, hogy megnézzem, főleg nem moziban.

  22. “Jajj ne már!!! Miért akarnak Alienesebb hangulatot?!”

    gondolom, köze van ahhoz, hogy a lehúzások az első résznél többnyire azt említették meg, hogy alienesebb hangulatot vártak…

  23. Tömören és velősen: ezt tuti nem premiernapon nézem moziban, mint az elsőt. Ha egyáltalán… :(

  24. A Green Lantern se a jó forgatókönyvéről vált híressé…
    De ha a karakterek végre elérik egy mezei páfrány értelmi szintjét, akkor már csak jobb lehet az előzőnél.

  25. Csak ha Ridley rendezi!!!!!

    Nem kell, hogy Alien előzmény legyen. Működhet egy Prometheus franchise az Alien világával párhuzamosan, és itt-ott kapcsolódnának kicsit. Én várom!!

    Remélem Charlize Theront nem nyomta agyon a hajó:)))

  26. Csak ha Ridley rendezi?

    Az utóbbi három filmjéből kiindulva (Robin Hood, Prometheus, A jogász) ez sajnos már nem garancia. Pedig nagy rajongója vagyok a korábbi filmjeinek…

  27. Tudom, illik fikázni a filmet, de űrhajós-űrlényes scifi szóval jöhet azonnal :D
    Ámbár a forgatókönyv átírása nem túl jó jel.

  28. Csigusz: Ha van vele valami gáz, akkor inkább írják át, ne hagyják úgy. Legalább próbálkoznak.

    Az Alienhez hasonlóan most is beugorhatna James Cameron a folytatással történelmet írni :)

  29. Play: igen, de ha egy olyan film írója javítja át akinek tudjuk milyen is lett a keze munkája (lásd Zöld Lámpás) akkor igenis van miért aggódni :)

  30. Csigusz: Ha utána nézel, rajta kívül 6 ember dolgozott azon a forgatókönyvön. Nem csak ő cseszte el azt a filmet :)

  31. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, ne gyertek már megint a hülye regényekkel!!! A filmesek leszarják őket! Mi értelme lenne?
    A Magyarországon megjelent Star Wars, Terminátor, stb. regények közül sokat magyar írók írtak, a jogtulajok tudta és engedélye nélkül, könyörgöm.

  32. Nyílméregbéka

    Mondjuk a Jogásznál nem kellett volna McCarthy kezébe adni a forgatókönyv írását. A rendezésnél én nem nagyon vettem észre problémát, de minden filmnek a forgatókönyv az alapja. Ha az el van cseszve, akkor…

  33. “Amit tudni lehet, hogy az első filmhez képest sokkal közelebb próbálnak majd kerülni az eredeti Alien hangulatához.”

    Mondjuk szvsz pont a hangulatával nem volt gond, amivel meg gond volt (xenok eredete, space jockey-k kiléte), azt meg már kenhetik a hajukra, forgatókönyvíró váltás ide vagy oda. Ha a film pár perccel korábban ért volna véget, még a xeno kikelése előtt, akkor talán azt lenyelve, hogy az első Alien film misztikus, “elefánt” koponyájú (és nem sisakú!) idegenéből ilyen humanoid albínó űrnácikat csináltak még talán még tetszett is volna a film…

  34. Már bocsesz,de univerzum ide,könyvek oda! A prometheus úgy szar ahogy van!
    Szerintem aki csak egy picit is Alien film rajongó annak nem jön be ez a szájbarágós,moralizálós,belemagyarázós,izzadtság szagú alkotás! Tele logika hibával és már-már meggyalázva az “alien-univerzumot”!
    Valami nagyon nagyot akartak és nem jött össze! Kár volt! (Anno én is nagy reményekkel vártam és hatalmasat csalódtam,mint itt pár “kolléga” a kommentjeik alapján!)
    Nem azt mondom,h egy remake kellett volna vagy egy hentelős eszetlen, CGI-al megtömött rohanás,de egy kis izgalom és kevésbé erőltetett mondanivaló tán jobb lett volna! Persze manapság nehéz nagyon újat alkotni ezt aláírom,de sokszor a kevesebb több! ;)
    Bocs ha pár fanatic lelkébe gázoltam! :)

  35. kukulkan
    Teljesen egyetértek, bár nekem a hangulat se jött át. Alien-t mikor láttam nagyon durván érdekessé tett a space jockey-k kiléte, azt ilyet nyomtak a pofámba, pedig ebből nagyon érdekes dolgot hozhattak volna ki, de látom ez csak ember függő.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.