18 hozzászólás a “Szinkronos EX3-teaser” bejegyzéshez

  1. Ez a Kellan Lutz borzalmas casting volt a Herculesben… remélhetőleg itt jobb lesz. Már nagyon várom!

  2. :D
    Emlékszem amikor az első részt be se akarták hozni a mozikba illetve a magyar forgalmazókon kívül már mindenki ismerte (és talán látta is) az Expendables-t. Ma meg már a 3. rész teaserét is egyből lefordítják, nocsak nocsak. :)

  3. Hajj, sajnálom de ez egy nagy nulla.
    Az elsőt végigszenvedtem, a másodiknak adtam ennek ellenére egy esélyt, de nem bírtam végig nézni. Ezt tuti kihagyom.
    Pedig nem vagyok az akciófilmek ellen, de ez borzalmas.

  4. Már várom a fürdős k*rvák rinyálását, hogy mennyire sz*r volt az első két rész és ezt se hajlandóak megnézni……..mindezt egy bizonyos célközönségnek szánt ajánló alatt. De ez legyen az ő bajuk.
    Ez az egy perc annyi fellelkesítő moziélményt, feelinget tartalmaz, mely a tavalyi összes előzetesben nem volt tapasztalható.

  5. Madness:Eggyetértek.

    Másfelöl sajna ez a cim akár arra is utalhat – számomra,hogy vége,én örökké hálás leszek 80 – as évek miatt meg föleg,és már csak azért is megnézem.

    No meg a terminátort is ,ha má eddig összest láttam,hagyományosan családdal.

  6. Kurrrvajó, ez a magyar nyelvű is fasza lett. Szerintem eltalálták a hangokat, remélem ez lesz a végleges verzióban is. Kár hogy Vandám ebben már nincs benne.

  7. Az első egy gyenge szar volt, a második egy majomparádé és ahogy elnézem most a felhozatatlt (Snipes, Lutz!? Rousey) ez sem lesz egy nagy dobás. Szégyen.

  8. Vajon a vonatos díszletet a Hunger Gameből nyúlták?:)
    Amúgy már kint van IMDB-n a 4.rész is ott meg olyanok is lesznek mint Segal meg mindenki kedvenc nindzsája Dudikoff Misi + Rottger Hauer meg Matthias Hues és ha Stallone nem hall meg steroid mérgezésbe ennek is lesz annyi része mint a Rockynak.

  9. Aláírom, hogy a benne szereplők még nem biztosak, de hogy lesz 4 az biztos, mivel Stallonénak kb ez az egyetlen filmje mostanabán amivel igazán sok pénzt tud keresni mert a EX-EX2-n kívül az összes filmje épp csak hozta azt amit ráköltött szóval ezek alapján lesz még 5 meg 6 is ha megéli.(Még a Deniros meg a Schwarcis móka is éppeg nem bukta)

  10. 2sy: de a bevételek annyira nem igazolják, bár tény, hogy nem bukták de nem is akkora hatalmas sikerek

  11. Ennél a sorozatnál sosem a hatalmas és fordulatos storyra van a hangsúly fektetve. Sokkal inkább ahhoz hasonlít mint fociban (vagy más sportban) az öregfiúk meccs, vagy mint a Schumacer szervezte jótékonysági foci sztárokkal karácsony tályán. Nem vársz nagy játékot viszont nagyon jó nézni gyerekkorod sztárjait. Itt is ez a helyzet azok az ikonok akik akkora sztárok voltak a 90es években hogy már akkor megnézted a moziban a filmjüket amikor csak egyikük neve volt a plakáton (ha 2 még inkább).

  12. En azt nem ertem, hogy miert vannak olyanok akik (majdnem) minden Expendables post alatt hihetetlen kenyszert erez arra, hogy megossza “ez szar es az elozoek is azok voltak”. Viszont sajnos az uj (fiatal) arcok nem tul meggyozoek, de a nagy nevek engem nem csak a 90es eveken, hanem most is bevonzanak:P

    En nagyon varom, es bizony az elso ket reszet is szivesen eloveszem es gyermekded mosollyal nezem, ahogy kedvenc akciosztarjaim csak ugy nagypapasan kicakkolnak felezer ellenseget!.

  13. kindzsal,

    Azért érzünk késztetést a leszarozásra, mert ez a véleményünk. Most akkor ki rinyál, mint egy fürdősq*va – hogy madness barátunk okos hozzászólását idézzem.
    Szóljatok, ha csak egyféle véleményt (értsd: istenítés) kötelező egy-egy poszthoz beírni, mert akkor kussolok máskor.

  14. Human: Tényleg nem a vita miatt de szerintem számok önmagukért beszélnek.
    The Expendables került 80 millába és hozott 274 millát míg az The Expendables 2 került 100-ba és hozott 307-t. Aláírom nem egy Jég varázs ami 150-be került és hozott 1097 millát, de szerintem r-s filmhez képest elég jók a számai és ezért gondolom azt, hogy simán lehúznak nem csak 3 hanem 4-5 akár 6 bőrt is. Bár azt nem tudom, hogy a BOXOFFICEMOJO-n már bele számolják e a Dvd eladásokat, mert ha nem akkor viszont biztos még egy 10-20 millát rá dob a fenti adatra.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.