Kidumáló: Demóna (Maleficent)

Az utóbbi hetek pozitív élményei (X-men, Edge of) után nincs annyira kedvem elmenni a Disney darkos meséjére, mert ez az előzetesek után nekem bizony gagyinak tűnt.

A történet ugye annyi, hogy a Csipkerózsika gonosz, kőszívű boszorkányának az előtörténetét mutatják be nekünk. Láthatjuk, hogy miért is lett valamennyire gonosz, hogy esett árulás áldozatává meg a többi. Szóval igazából kiderül, hogy ő jó. Spoiler??

A kérdés adott: ez is csak egy olyan mellélövés, mint a Snow White and the Huntsman volt, vagy több lett annál? Esetleg mennyivel több? Rövid indoklásnak főleg örülnék.

16 hozzászólás a “Kidumáló: Demóna (Maleficent)” bejegyzéshez

  1. Teljesen korrekt, darkosabb fantasy egy fenomenális (!) Angelina Jolie-val és Sharlto Copley most nem vette ripacsra a figurát, mint korábban(lásd: Elysium, Oldboy remake). A látványvilág pazar és kreatív bár helyenként kicsit öncélú de az Alice túlzóan szürreális és az Óz giccsparádéja mellett remek. A többi karakter kliséhalmaz és a 3 tündértől meg a falat kapartam, a sztori eléggé tördelt de fogyasztható. Érdekes volt a másik irányból megközelíteni (eléggé átdolgozták a Csipkerózsikát)és úgymond eredettörténet látni Demónáról aki elég valódi, mély és árnyalt jellem volt de a “gonoszsága” csupán a szívtelen férfi miatt alakult ki. Az önmagával viaskodó szárnyaszegett főhősnő pedig a tekintetben, hogy bosszú vagy feloldozás legyen a vége elég hatásos volt egy Disney műhöz képest ahol kötelező CGI valamik sárháborúznak.

    10/6,5

  2. uhh. Furcsa volt olvasni az előző kommentet. Mintha nem is ugyan azt a filmet náztem volna.

    Alcsonyak volt az elvárásaim, de még azt is alul szárnyalta.
    Nem akarok különösen spoilerezni, de lehet egy kettőt megemlítek, mert kiaksztott.
    Kezdjük ott hogy nincs ok okozat vagy ha van az is olyan mintha ovodások tlálták volna ki.(ha kéll bővebben is kifejtem további kommentben)
    A látvány az első 15 másodpercben szembetlően csunya volt, és egyáltalán nem volt kidolgozva a világ. Zavaróan egy két elem votl ami ismétlődött.
    A karakterek 0ák voltak. Főleg demona. Ilyen szörnyen sosem láttam színészkedni joliet.
    És a végére hagyom az egyik legkiábrídítobb tényt:
    Csipkrózsika bűn ronda…
    Sajnos ugyan az érződik Snow White and the Huntsmannél, csak sokkal rosszabb. Ok, gyerekeknek csinálták elsősorban, de azért ők sem fogyatékosak.
    És tényelg a legutolsó és legszomorubb dolog az az, hogy az előző Disney mesék után, a film “tanulsága” fájoan rossz.
    Spioler: demona azért lehet boldog mert meghalt/megölte a szerelmét, akin bosszut állt.
    Dióhéjban ennyi. bocsi ha túl hosszú, de ki kellett adnom magambol.

  3. Egyet kell értenem a 2. hozzászólóval, bár talán nekem egy fokkal pozitívabb volt a film. Engem is az akasztott ki a legjobban, hogy nem tudtak egy szép csajt találni??!! Szegénynek olyan malacfeje van, ráadásul mintha kicsit fogyatékos is lett volna.

  4. nemár hogy azon múljon hogy jó-e hogy tetszik-e Elle Fanning.
    nekem mondjuk tetszik úgyhogy biztos jó film ??!??!?

  5. Elle Fanninget ekézni… Mindössze egy 16 éves, majdnem kislány még, szerintem jól illett a szerephez egyrészt, másrészt minden filmben lehet ennyi erővel olyat találni, aki valami oknál fogva nem tetszik, az a film elvből kuka?

  6. Jaj akkor most a mai feminista irányvonalnak megfelelően a gonosz mostoha azért lesz gonosz, mert a gaz férfiak csúnyán átverték? Igazából meg egy jóravaló, érző, kicsit sem számító és a pénzre, hatalomra hajtó nő volt eredetileg?

    Valaki spoilerbe megírhatná, hogy ki volt a gonosz férfi, remélem nem csipkerózsika apja, mert az szép volna.

  7. Igazából szerintem egész jól megfordították a történetet, és bemutatták egy másik szemszögből. Én is azt hittem, hogy prequel, de nem igazán, főleg a film végét tekintve.
    Egy kissé az volt az érzésem, hogy a mesekönyvben jól megszokott pozitív és negatív karaktereket fordították meg, így lett pl. a 3 tündér olyan idegörlően idióta.
    Nekem kb. az jött le tanulságként, hogy nem mindegy ki meséli a sztorit.

  8. efGeri: Aha most durva leszek, de ha Hans Fisher Argentínában bujkáló egykori SS tiszt mesélné el személyes emlékei alapján a Nácik történetét biztos ők lennének a jók. :)

    De ettől még nem voltak azok.

  9. Sempronius89: Csak azért nem voltak jók, mert elveszítették a háborút :D
    Nekem tetszett, ahogy Jolie játszotta a szerepét. Nem értem mi a gond vele? Tette, amit tennie kellett és kész. Jó színésznő és ebben is jól játszott :D

  10. Szóval akkor ez a Wicked, csak a Nyugati boszorkány helyett Maleficenttel?

    “Jaj akkor most a mai feminista irányvonalnak megfelelően..” – szerintem ne akarj ebbe semmilyen feminista irányvonalat belelátni, főleg amíg nem láttad!

  11. Kisame: Ha tényleg az a téma, hogy egy alapvetően jó nőt a férfiak tesznek gonosszá az bizony feminista átértelmezése ennek a klasszikus történetnek.

    De holnap meg fogom nézni ígérem és akkor esetleg majd felülbírálom magam, ha kell.

  12. Nekem inkább marad (igaz novella) a Neil Gaiman féle Snow, Glass, Apples. Na az egy fantasztikusan megfordított, félelmetesen logikus dark fantasy mese. És végül is, annak is van egy disney rajzfilmje.

  13. SPOILER SPOILER BOILER

    2. nem én marci hanem ő says:

    ” Spioler: demona azért lehet boldog mert meghalt/megölte a szerelmét, akin bosszut állt. ”

    Hát éppen ez az, nem állt bosszút, mert megbocsájtott. Az már nem az ő hibája hogy a király nem tudott leállni.

  14. Sempronius89: Hát kérlek ezt hívják úgy, hogy a győztesek írják a történelmet ;)

  15. “A karakterek 0ák voltak. Főleg demona. Ilyen szörnyen sosem láttam színészkedni joliet.”

    Szerintem pont az a jellegzetes jolie volt, amit én szeretek jolie-ban, ami több filmjére is jellemző, hogy a felszínen nyers, és kemény, aztán a felszín alatt csak kijön az érzelem. Jó volt az.

    “És tényelg a legutolsó és legszomorubb dolog az az, hogy az előző Disney mesék után, a film “tanulsága” fájoan rossz.”

    Mi volt rossz tanulság? Hogy a film a megbocsátást propagálta, meg hogy ne ítéljünk külső alapján, meg hagyjuk egymást békében élni? Mert nekem ez jött le.

    “Hát éppen ez az, nem állt bosszút, mert megbocsájtott. Az már nem az ő hibája hogy a király nem tudott leállni.”

    Igen, hisz elengedte, és el akart menni, amikor a király HÁTULRÓL még egyszer rá támadt, innentől a király halála jogos önvédelem volt. Ráadásul a király ekkor már látta, hogy a lány jól van(Ez elsőre nekem sem volt egyértelmű, de ha jobban figyelsz, így volt.) innentől inkább vele kellett volna foglalkoznia, és akkor mindenki nyugodt lehetett volna, mindketten visszakapták, ami kellett nekik, és élhettek volna békében, de a király nem bírt lenyugodni…

    Az, hogy végül a nő a jó, a férfi a rossz, lehet feminizmus is, lehet van ilyen rétege is a filmnek, bár számomra nem a nemi szembenállás volt a lényeg, egyszerűen csak, hogy a megbocsátás jó, és uralkodjunk magunkon, és még valós sérelmek esetén se vakítson el minket a gyűlölet, és ne tegyünk olyat, amit később megbánunk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.