Új Batman film 2019-ben?

A legújabb pletykák szerint Ben még forgat egy filmet majd a Batman vs. Superman munkálatai után, a Live by Nightot. Ellenben annak a bemutatójával siet a stúdió, hogy amikor végre kész van a Batman vs. Superman és a Live By Night reklámozásával is, akkor végre nekiállhason a The Batman film munkálatainak. Úgy tűnik, hogy még a rendezést is rábíznák. Így a forgatókönyvre még van vagy 2 év, és hát azért a bemutató.. szóval ez csak amolyan érdekesség inkább, mint igazi hír.

Ellenben a készülő film szereplőiről érkezett némi konkrétum:

  • Lex Luthor nem lesz kopasz! Legalábbis szőke, kicsit hosszúkás hajjal látták Jesse Eisenberget a forgatáson, aki ugye a legendás gonoszt fogja alakítani. A mozgása pedig olyan, mint egy 20 évesé aki energiaitalon él. Mondjuk Lex manapság olyasmi gonosz lenne, mint Mark Zuckerberg.
  • Ezen kívül elvileg azt is megtudtuk, hogy Tao Okamoto fogja alakítani Mercy-t, Luthor asszisztensét, aki természetesen a harcművészetekben is jártas.

24 hozzászólás a “Új Batman film 2019-ben?” bejegyzéshez

  1. Az Affleck rendezés még kifejezetten érdekes is lehet. Lehet látványban leül, de hogy összeszedettebb lesz Snydernél az hótziher – Ben amikor rendezett elég erőteljes, melankólikus atmoszférát tudott lepakolni, az Batmannél meg elég jól jön.

  2. Hát, én megnéznék már végre már egy rendes Batman-filmet, hasonlót, mint a ’89-es első film volt (hangulatában, képi világában), vagy olyat, ami az Arkham-os játékokat idézni meg, mert nekem ezek az agyonhypolt Nolan-féle Batman-filmek nagyon nem jöttek be.

  3. vicces, h az amcsi tömegkultúrában, filmekben, regényekben, képregényekben csomószor a gonosz jellem kopaszodó férfiak képben jelenik meg :P

    és tényleg, ha kell egy negatív figura, akkor a félkopasz fej már be is toppan

  4. Attól még lehet kopasz, mert a forgatáson látták hajjal..régebbi filmekben is csomószor parókát hordott.
    Guru miért lenne kamu kép?? Snyder osztotta meg annó a twitterén. Vagy milyen képre gondolsz.

  5. ez az egész snyder féle superman vs batman el lesz baszva
    na meg még wonderwoman is, jesszus faszom, ennél nagyobb faszságot elképzelni sem tudok
    és olvastam a tervekről, hogy mindenféle idiota filmet akarnak még
    sosem fogják leverni a marvelt
    egyedül a nolan féle batman volt kurva jó

  6. Eisenberg mást sem tud, mint hadarni. Ez az energiaitalokon élő, felpörgött Lex Luthor gondolom pite neki, kb. magát hozza.

  7. Tudtam hogy ez az Eisenberg egy szar lesz Luthornak, mint ahogy minden egyéb másnak is az. Ejj, Telly Savalas lenne jó Lex Luthor. :)

  8. De jó, hogy már szinte mindenki látta a filmeket…azt mondom várjuk ki a végét. Főleg Affleck rendezéssel jó lehet, főleg ha jó forgatókönyvet is kap a kezébe, bár szerintem abba is benne lesz.

  9. Én is azt mondom, hogy várjuk meg a filmet, még akkor is, ha számomra szintén unszimpatikus ez a hajas Lex Luthor-elképzelés. Utána majd ráérek szitkozódni. :)

  10. Lex Luthornak, ha nem lenne kopasz, akkor vörös haja lenne, nem szőke, ha ilyen dolgokat nem tudnak a film készítői, az elég gáz. Én mindenképp meg fogom nézni mindegyik DC filmet, de Eisenberg Luthornak szerintem még mindig szörnyű választás, amúgy nincs vele bajom, csak erre a szerepre nem jó. Bár ha belegondolok, akkor a filmekben még sosem találták el jól Luthort, egyedül a Smallville-ben Rosenbaum volt az, aki nagyon jól játszotta, illetve az írók ott nagyon eltalálták őt, minden más Lex szörnyű volt, nem feltétlen a színész miatt, hanem mert nem jól írták meg a karakterét.

  11. Amúgy nem értem mi ez az idegenkedés WonderWomantől és a többiektől, ja de értem, mindenki a Nolan féle realisztikus keretek közé próbálja elhelyezni őket, persze úgy fura, de ha belegondoltok az Avengers is működött, jó nem volt egy nagy durranás, de működött, és azér ott sem voltak ám annyira földhözragadt karakterek, thor, meg a hulk. Annyi, hogy Snydernek ki kell lépnie a DarkKnight skatulyából és el kell hitetnie hogy bizony abban a világban amit megteremtett ilyen extrém esetek is mint Aquaman, meg afasom előfordulhatnak.Hátja a ManofSteel pont nemvolt jó kiindulási pont. Bár Szupi és Zod hancúrpusztítása után, meg sem lepődnének az ottlakók már semmin.

  12. Csamu: én világ életemben idegenkedtem wonder womantől, ennek semmi köze Nolanhez. Sőt, igazság szerint majdnem mindtől idegenkedem, Flash sem hoz lázba, az Arrow sem mozgat meg (sorozatot is kaszáltam).

    Batman más tészta, őt mindig is szerettem, Nolan nélkül is. Na jó, elsősorban Tim Burtonra gondolok, és a képregényekre + a zseniális Arkham játékokra. Ez nem Nolan imádat, bár én szerettem a filmjeit, ez sokkal inkább Batman imádat. Nem kell rögtön támadni és Nolan-t kiáltani, mégiscsak Batmanről beszélünk ;)

    Én várom az Affleckes verziót, ha ez a kép irányadó, akkor kifejezetten örülök.

  13. No offense, de a legjobb Lex Luthor Michael Rosenbaum.
    És Lex bár szokott parókázni, azért alapból kopasz kéne legyen.

  14. ” Nolan féle realisztikus ”
    egy embert se ismerek aki állatot utánzó farsangi jelmezben tankkal megy a város háztetőin

  15. “és Kevin Spacey ?”

    Ő jó Luthor volt. Csak a film volt akkora hulladék, hogy azt már ős sem tudta megmenteni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.