12 hozzászólás a “Most volt a Tim Burtonös Batman évfordulója” bejegyzéshez

  1. hehe, ez megvolt MTV-ről felvett VHS-en. nem is emlékeztem, hogy ilyen száraz volt, zene nélkül. az arany Batman matrica meg a Nicholson Joker a táskámon volt évekig, szigorúan német BRAVO-ból!

  2. Magyarországon ennek mikor volt a premierje?
    Emlékszem, hogy kisgyerekként voltam rajta. Csak valahogy utólag belegondolva egy kicsit nehezen hiszem el, hogy 9-10 évesen ezt megnézhettem moziban.

    A trailer alapján azért erősen fogott rajta az idő vasfoga és nem érzek ingerenciát az újranézésére. Még akkor sem, ha anno tetszett.

  3. Mi moziba láttuk anyuékkal, legalábbis az első negyedórát. Mikor megjelent Joker (a fehérre meszelt változat) annyira berezeltem, hogy el kellett hagynunk a termet. XD XD

    Úristen, csak most esik le! Lehettem vagy 6 éves! Mégis hogy gondolták anyámék, hogy ez nekem való????? Bár lehet én magam könyörgtem a filmért… erre már nem emlékszem.
    :D

  4. Minket nem vittek el rá, cserébe megkaptuk picit később a film képregény változatát (vagy a suliban cseréltük??), amit persze rongyosra olvastam. Többek között ennek köszönhetően magát a filmet a mai napig nem láttam, elnézve a trailert valószínűleg tényleg csalódás lenne…

  5. Fishi: haha, nekem is csak a képregény volt meg nagyon sokáig, a filmet nem is tudom, mikor láttam… a második rész jobban megmaradt Catwoman miatt :>

  6. Fishi:Szintén film képregény, a filmet csak pár évvel később nézhettem meg :)

  7. Hűha úgy terveztem hogy ma megnézem ezt a filmet de ez most kicsit elbizonytalanított:D

  8. Itt még volt Gotham City, és Batman is Batman volt a kütyüivel, a batmobiljával. Mai szemmel visszanézve persze sokminden kicsit sutának tűnik, de ezerszer jobb volt ez, mint a Schumacher- és Nolan-féle förmedvények.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.