Blockbuster watch: a Transformers vitte a házat, a kocsit és a nőt is

Avagy a Transformers: Age of Extinction mindent vitt.

Bay otthon számolt:

  • Amerikában: 100 millió
  • Világ többi része: 201 millió, és pár fontos piacon még nem mutatták be.

Aztán hangos nevetés közben felszippantotta a kokaint a nála levő kurvák egyikének seggéről, mivel bulikkal és kábítószerrel próbálja elnyomni a komolyabb filmeket gyártani akaró énjét. Viccen kívül: szerintem a stúdió komoly pénzeket vet majd be arra, hogy Bay mégse adja át a franchiset új rendezőnek az 5. részre. További érdekesség, hogy a nézők 64%-a férfi volt, és 58%-uk 25 évnél idősebb.

Közben a 22 Jump Street viszonylag jól tartotta magát a második hetére, és 194 milliónál jár világszinten, Amerikában már többet hozott, mint az első rész ugyanott összesen.

A How To Train Your Dragon 2 is meg fogja úszni, világszinten már 227,9 millió a nagyjából 180-as költség mellett, szóval 1-2 hét múlva már pozitívban lesz. Akinek tetszett a második rész az tippem szerint már örülhet, mert más reklámkampánnyal, esetleg alcímmel, de lehet folytatás.

A Maleficent világszintű 585,5 milliója pedig azt jelenti, hogy kapunk még jó pár darkos mesét majd.

18 hozzászólás a “Blockbuster watch: a Transformers vitte a házat, a kocsit és a nőt is” bejegyzéshez

  1. A …sárkányodból 2016-ra már be van lőve a 3. rész nem? És az ilyen animációsok gyártási idejéből ítélve már el is kezdték, szóval nem hiszem, hogy a mostani bevételek döntenek.

  2. igen, az első rész után a sok folytatásról beszéltek, aztán mégis túl sok idő telt el. Ha most bukta lett volna tuti lefújják, hiszen ha el is kezdték, még mindig jobb most leírni a veszteséget, mint 2 év múlva a sokkal többet

  3. Azért érdekes, hogy mindenhol azt olvasom, hogy “mit érdekli Michael Bayt, hogy rossz film lett az új TF, mert sok pénzt hozott a konyhára” de azt azért elfelejtik, hogy a néző megtudja bosszulni az ilyet. A Mátrix 3. része volt anno az élő példája annak, hogy a néző nem felejt és kevesebben is mentek rá a 2. rész után. A Tini Nindzsánál lehet már nem fog akkora pezsgőt durrogtatni Bay. Ráadásul az első nézők többsége tényleg azért ment el most a TF4-re mert elhitték a “ez most más lesz” szöveget, a TF5-nél Bay ezek után akár azt is nyilatkozhatja, hogy minden idők legjobb sci-fije lesz, akkor sem hisznek már neki többet az emberek.

  4. Alfie mond valamit. Bár abból indul ki, hogy az emberek értelmesek. Jómagam tuti nem nézek több TF filmet moziban, mert most ezzel nekem itt be is telt a pohár.
    Az mondjuk igaz, hogy a Matrix: Revolutions kevesebbett hozott, de azért nem sírtak annyira a készítők. Hozott az eleget. Jóval kevesebbett persze, mint gondolták volna, de még így is bőven termelt pénzt

    A sárkányos aranyos volt! :)

  5. Én a dupláját reméltem a sárkánycsaládnak. Elég lehangoló ez a 230 milla.

  6. “a nézők 64%-a férfi volt, és 58%-uk 25 évnél idősebb.”

    A fent maradó 6% ból kerülnek ki a fiatalok. Gondolom a tizen, évesek. Na, ők lehetnek azok akik odáig vannak a filmért, hogy hú de jó volt.

    Amúgy nem tudom, hogy honnan veszik ezeket az adatokat. USA-ban csak személyi igazolvánnyal lehet jegyet venni moziba vagy mi?

  7. TF1 elment, mint újdonság,TF” vérgagyi volt, TF3 már csak itthon nézős. Én is hittem a nagy változásban, de ez után a TF4 után több TF filmet moziban NEM fogok nézni. Csalódás volt.

  8. Bandido: statisztika, honnan máshonnan vennék. Mintát vesznek és kivetítik az összes nézőre. Amúgy ezen eloszlás mellett érdekes, hogy mennyi jó véleményt kap a film, már persze a kritikusokon kívül

  9. béjt megkell fenyegetni és folyamatos terror alatt tartani, hogy több részt ne csináljon, és ha más csinálja akadályozza meg bármi áron :)

  10. Az én pénzem tuti nem lesz benne a következőben, most még befizettem a hülye-adót, de többet nem. Bay-jel az a helyzet, hogy ha a filmográfiájából kivesszük a TF filmeket, azt kell mondjam, hogy csupa többször is nézhető, jó 7/10-es filmjei vannak, sőt a Szikla, a Bad Boys és a Pain&Gain kifejezetten remek filmek mind. Nem értem ezt az igénytelenséget amivel a TF filmeket csinálja. Talán mert látja, hogy a sok hülye így is megnézi, akkor minek erőltesse meg magát?

  11. 58%-uk 25 évnél idősebb. Igen, mert 2007 óta eltelt 6 év és felnőtt az akkori tini korosztály nagyrésze. (Ők ugye a masszív rajongótábor).

    Baytól nem sajnálom a sikert, megdolgozott ő ezért. Sokak szemében az a pár robbantás vagy akciójelent semmi, más rendező meg képtelen iylen intenzitással és hévvel összehozni 1-1 jelenetet a filmjében, ha szükséges.

    Michael fiú ehhez ért, sokan utálják is érte. Én továbbra is bírom a munkáit (a 4. részt még nem láttam, de tartom a fentieket).

  12. Én eskü nem értem hogy ha Bay TF filmeket csinál..akkor mindenki rögtön lehordja..miért?Elismerem a story nem ér fel egy Odüsszeiával vagy bármi…de most komolyan milyen történetet vártatok? Elismerem hogy a TF Marvel és IDW féle képregényekben iszonyat jó story-k vannak és azokat kéne filmre vinni. De eskü ez volt az első TF film amit tudtam élvezni. Nincs Shia Láböff..és az idegesítői kiabálásai,kongó herék,kapafogú retardbotok..és még sorolhatnám.

    Én bíróm Mark Wahlberget és tetszett az apa szerep is. Nicola Peltzet meg egyenesen imádom. Nagyon szép kislány. Legalább nem volt tátva a szája mikor minden hullott szét körülötte. :)

    Am igaz hogy a film egy kicsit hosszú volt. De ennek ellenére Én bizakodok ezzel a trilógiával kapcsolatban.

  13. a szikla és a bad boys is egy nagy kalap hígfos, amit nyugodtan el lehet szürcsölgetni a forróbb napokon. csupán ízlés kérdése.

  14. Azért a szikla meg a Bad boys első része, főleg a maga idejében igen jó volt, és van jópár emlékezetes jelenet.

    Ez a Transformerses szarság kibaszottul unalmas már, én három részt láttam, és már akkor kurvára untam az egészet. Ezt inkább meg sem néztem. /Wahlberg miatt volt vacilál azért/
    ő szimpatikus szokott lenni teljesítményben.

    Egyébként ha három olyan szarság után, meg egy ilyen trailer után ilyen szinten megzabálta a közönség ezt a filmet, akkor az miről is van szó?? Ha még 10 ilyet legyártana ez a fffaszi, talán és valószínüleg ugyanúgy dúródna rá a bambacsorda agy”kikapcsol”tasdit játszani, ahogy mondani szokták.
    Őszintén, ennyi, és ilyen trélerek után ki az a nagyon kikapcsolódott agyú, aki koncepcióváltást, hozzáállás váltás, és durvulós végű filmet vár?
    Talán mintha egy pisztácia fagyit banánosra várnál.

  15. A TF 2 annyira gáz volt hogy majdnem kijöttem a teremből, de hát ha már befizettem akkor végigszenvedtem. A 3. at se néztem már, és ameddig Bay csinálja addig nem is fogom egyiket se. Mindenki tudta hogy szar lesz, mégis elrohantak rá moziba, nem értem miért. A Transformers az a dedó kategória mint a GI.Joe, vagy a Lego, vagy Real Steel, Battleship. A Marvel ezekhez képest 18+ kategória, szóval csodálkozok hogy ennyi ember bekajálta ezt negyedszerre is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.