18 hozzászólás a “El sem férnek egy poszteren” bejegyzéshez

  1. és ezt így kellett összephotosoppolni?
    már egy csoportképre sem képes hollywood?

  2. neeeem, ez nem létezik, hogy official anyag legyen, ekkora szart nem lehet kiadni, plusz Mel Gibson ezzel a fejjel szerintem valamelyik Machete anyagból lett kivágva, szóval van remény.

    az arányokhoz – ha már PG13, akkor simán esélyes, hogy ilyen Twilightos, full tehetségtelen Lutz hülyegyerekkel próbálják majd eladni a fiataloknak. Az a Powell viszont erőteljes imdb-zést igényelt, és hát a csávó eddig még semmit nem tett le az asztalra, úgyhogy nem értem mit keres ott és Ortiz is az amerikai piacon jelenthetne csak bármit – pedig már a második részt is a nemzetközi bevétel húzta ki a szarból.

    verdikt – ez fake :)

  3. Szomorú hogy, az 1. rész és a amit régi akciófilmek érzései hoztak, az most úgy süllyed a lehető legszarabb szintre.

    Kiábrándító, szánalmas, és kritikán aluli.

  4. Human: akkor ez viszont elkeseritő…felesleges mellékszereplők, pg13, gyakorlatilag ezzel nem sok minden maradt az eredeti koncepcióból, vagy legalább is sikerült azt felülirni más sz*rságokkal. és képesek ilyen förmedvény plakátot kiadni, hihetetlen.

    az elsőt pont az vitte sikerre, hogy (nagyrészt) megidézett egy olyan kort, mufajt, ami manapság unikumnak számit, erre fel a 3. folytatással végleg arra tendál, ami gyakorlatilag az elsőt indokolttá tette. értem én, hogy pénz beszél, de pár éve Sly még volt annyira tökös, hogy egy Rockyt és Rambot is a maga formájában idézzen meg, erre meg a friss szerelemgyerek egy tejfölösképu, nyápic tinédzserré cseperedett…és még nincs vége. Na majd az 5/6. rész itt is kemény lesz újra.

  5. mondjuk Sly-t némileg feloldozva az ügyben, valószinüleg az ő és Schwarzenegger méretes bukásai is vastagon benne vannak, igy a stúdió keményen beszólt.

  6. “az arányok nem a legjobbak”

    1, Miért, nem Sly a legnagyobb? : D
    2, Terry Crews-nak soha nem fog lefagyni az a debil vigyor az arcáról? Na majd ennek a résznek a bevételi adatai hátha megteszik.

  7. Egy poszter alapján neirjátok még le a filmet. Attól, hogy PG-13 még lehet egy szórakoztató akciófilm. Ráadásul a trailer sem volt rossz.
    Az első két rész sem csak azért volt jó, mert röpködtek a kezek meg a lábak.
    Biztos közrejátszik az is, hogy az Escape Plan, Last Stand, Bullet to the Head, Grudge Match, Sabotage mind megbuktak. Meglátjuk, hogy mire jutnak most a PG-13al.

  8. Utálom az ilyen kamu vagy nem kamu posztereket, amit csak úgymond összedobáltak. Gusztustalan okádék… Akkora gagyi mint az állat.

  9. ki ez a Kelsey Grammar, eddig sose hallottam róla.
    aztán a lutz gyerek, ő is ki a fasz ? meg az a másik kisgyerk is mit keres ott ?
    Mel Gibson meg miért leghátul van, amikor ő annyi nagy filmben játszott ?
    Robert Davi meg lemaradt a képről, pedig ő is öreg motoros már.
    inkább őket tettem volna poszterre mint azt a 3 hülyegyereket.

  10. akkor most Gibson alog fog szerepelni vagy mi a f@sz? mert leg hátul áll, meg úgy van írva hogy “with”. na jó ez egyre kevésbé várós.

  11. Kellan Christopher Lutz (1985. március 15. – ) amerikai modell és színész. Elsősorban az Alkonyat-filmekből ismerhetjük, melyekben Emmett Cullen szerepét alakítja.

    LOL!!!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.