Dawn of the Planet of the Apes – bizalom egy film iránt

Három éve a Rise of the Planet of the Apes sokunkat meglepett a minőségével, ahogy a bugyutának hangzó sztorit, miszerint egy intelligens majom vezetésével fellázadnak a majmok, nagyon korrekten és ha az alap tudományos dolgokat elfogadjuk, akkor hihetően is bontottak ki. Egyszóval nem hülye blockbuster volt, és ezt folytatja nekünk a Dawn.

Caesar (Andy Serkis) makes peace with Koba (Toby Kebbell) in a scene from the motion picture "Dawn of the Planet of the Apes." CREDIT: WETA/20th Century Fox

A történet annyi lenne, hogy az előző film végén elszabadult vírus mostanra már kiirtotta az emberiség nagyját, a maradék még mindig városokban él és igyekszik megőrizni a civilizáció maradékát, az intelligens majmok pedig otthont alakítottak ki maguknak, és ott próbálnak békében élni. Mindez egészen addig megy, amíg pár ember fel nem tűnik a területükön, mivel ott található egy vízerőmű.

Ennél többet nem is érdemes tudni szerintem. Igyekszem nem spoilerezni, de nekem az tetszett igazán, hogy a fenti alapból következő kliséket nagyon ügyesen variálták meg, pont annyira, hogy ne legyintsünk rá a végére.

Akkor el is jutottunk a megvalósításhoz, ami ismét fantasztikus. Nem lesz klasszikus A majmok bolygója: Forradalom, de megint csak egy normális blockbustert kaptunk, ahol mindenre szakítanak időt. Nyilván nem mennek igazán mélyre, de a legtöbb karakter normális motivációt kap azokra a dolgokra, amit csinál, és ezt békésen be is mutatják nekünk. Avagy ismét csak sokat alapoznak, mire befut az akció.

Biztos van pár ember, aki még így is lehurrogja, de tessék, itt a látvány, hátra lehet dőlni, a mo-cap-cgi majmok miatt végig effektfilm, és mégis rendesebben van összetéve, mint jó pár “kapcsold ki az agyad élvezd a látványt”-mestermű. A lepusztult San Francisco pedig minden posztapok rajongó szívét megdobogtathatja.

Kirk Acevedo, Keri Russell, Jason Clarke, Kodi Smit-McPhee and Enrique Murciano in a scene from the motion picture "Dawn of the Planet of the Apes."  CREDIT: David James, 20th Century Fox

A színészek? Mint látható, ezúttal az emberi szereplőkre is kisebb neveket kerestek, gondolom A listás megfizetése szóba sem jöhetett, amikor ennyit kellett áldozni a renderelt szereplőkre. Mindenki hozza amit kell, Jason Clarke szokás szerint jó, és hát Andy Serkis szokás szerint remek munkát végzett a mo-cap Caesar szerepében.

Mindent összevetve szerintem nagyon jó folytatást kaptunk. A bevétel is rendben van, még ha itthon nem is kap igazán esélyt (de erről inkább a linkelt posztban, itt a filmről legyen szó), és ha ilyen szinten folytatják, én kíváncsi vagyok a harmadik és negyedik részre is.

40 hozzászólás a “Dawn of the Planet of the Apes – bizalom egy film iránt” bejegyzéshez

  1. Remek film lett. Animált karakterek még sosem éltek ennyire a vásznon. Picit az emberi karakterek laposak és érdektelenek voltak, de Gary Oldman szerintem így is kihozta, amit csak lehetett a 15 perces figurájából.
    SPOILER
    Koba karaktere tetszett nekem a legjobban mert én egyáltalán nem tudtam rá haragudni. Minden tettének megvolt a háttér motivációja és Cézár legalább annyira felelős a történtekért. A befejezés meg felrakta a koronát, mikor Cézár felismerte, hogy a háború elkerülhetetlen, mert a majmok mérték az első csapást.
    SPOILER OFF
    Idén láttunk eddig 5 nagyon fasza blockbustert (Kapitány 2, X-men, Edge of Tomorrow, How to Train Your Dragon 2 és ez), ami szerintem messze felülmúlja az eddigi nyári átlagot, szóval GO ON :)

  2. “nagyon korrekten és ha az alap tudományos dolgokat elfogadjuk, akkor hihetően is bontottak ki. Egyszóval nem hülye blockbuster volt” You’ve just lost all credibility here.

  3. Valóban korrket volt. nem bántam emg, hogy elmentem rá. Remélem azért a 3. rsézt nema amjom társadolomba tervezik azért, hanem egy igazi remaket a Charlton hestonos verzióhoz.

    Alapjáraton remake ellenes vagyok, de egy ilyen átírás és alapozás után nagyon szép kötéseket lehetne csinálnia mostani két filmre.

  4. Mushmushi: szövegértési problémáival forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez. :) Tudod mit? Segítek, hátha… Nem azt mondja human, hogy tudományosan, biológiailag és egyéb technikai síkon totálisan rendben van a történet, hanem azt, hogyha az alapköveket elfogadjuk (filmeknél láss csodát vannak ilyen feltételek, lásd Star Wars, Eredet, X-Men stb.) akkor onnantól kezdve logikailag rendben van az építkezés. Ennyike, remélem tudtam segíteni. :)

  5. Erősen a legösszeszedettebb blockbuster idén.
    A sztori végig megállja a helyét, a CGI majmok elképesztően jól sikerültek. Végig lekötött a film, az úgynevezett “alapozós” részek is rendben voltak, a végén pedig jött az epic finálé. :)

    SPOILER ON
    Amikor a torony robbantását Malcolm túlélte, azon jót mosolyogtam azért. :D
    Ja és amikor Koba lelőtte Cézárt, akkor egy enyhe sokkot kapott a mozizók nagy része, köztünk én is :D, mert én például erre egyáltalán nem számítottam, de ami ezután jött, hát azt kb tátott szájjal néztem.
    Másik remek jelenet, mikor Koba lóháton két gépfegyverrel a kezében zúz előre, mint egy terminátor. :)
    SPOILER OFF

  6. beiz: számomra kb. semmi sincs rendben az első résszel, sem logikailag, sem más vonatkozásban, de ez csak egy személyes vélemény, akárcsak az első hozzászólásom :) “A nem hülye blockbuster” fogalmazás pedig egyszerűen megmosolyogtató…

  7. Arra glndolok, hogy nem majmok oltek meg as embereket hanem egy virus mig mindenki masra szamitott

  8. Az nyár legjobb blockbustere!! A majmok szájába értelmesebb dialógusokat adtak, mint Michael Bay az ember szereplőibe a TF4-ben. SPOILER Másnak is feltűnt az utalás, hogy Koba úgy halt meg, mint anno az 1. rész végén az “teremtője”? :) SPOILER VÉGE

  9. Hát még mindig hihetőbb, hogy etikátlan gyógyszer kísérleteknek és a véletlennek hála elszabadul egy vírus, mint hogy egy srácot megcsíp egy radioaktív pók.

    Amúgy az ok, hogy most a lovakkal meg géppityukkal rendelkező majmok a széteső világban megszerzik San Francisco meg a szilícium völgy feletti uralmat.

    De hogy a világ többi részén mondjuk egy példának Skandináviában, hogy kerülnek uralomra még mindig rejtély….de ezek részletkérdések.

    Meg a többi majom hogy okosodik meg Caesar kezdeti bandáján és utódaikon kívül. Nem úgy jöttek le, hogy képesek előállítani a vírust a majmok, hogy a többieket is beoltsák, természetesen meg nem terjedt majomról majomra, mint emberek között légi úton rátüsszentéssel.

  10. Az a fiatal srác aki az első részben tanítgatta a majmot ,arról lesz szó h mi történt vele?Mert mintha nem lenne benne ebbe a filmben….pedig kedvencem

  11. Jorus C’Baoth: Még nem láttam a filmet hála a vitának pedig akartam, de ha realisták valamennyire kivégezték a vírus kifejlesztése és elszabadítása miatt vagy a vírus vitte el.

    Adhattok spoileres választ nem zavar.

  12. Sempronius89: szerintem Skandináviában nem veszik át az uralmat, ott “csak” simán kipurcantak az emberek a vírus miatt. Mint tudjuk, a lényeg amúgy is Amerikában folyik.

  13. Variant: Végül is igazad lehet csak az amerikai nép olyan fejlett és erős, hogy pár egyede túlélje a vírust gondolhatják a készítők.

  14. Tényleg elég jó film volt, a szinkron is rendben volt (most a kevés mozi miatt nem tudtam besznobbulni és az angol változatra menni, pedig általában igyekszem :D ). A lepusztult város igen meghozta a kedvem egy The last of us filmhez, néhol egy az egyben olyan érzésem volt mintha annak a díszleteiben járnánk. Nem negatív értelemben értem, nekem nagyon tetszett a megvalósítása.

  15. Jorus C’Baoth:
    SPOILER: nincs róla szó, hogy halt meg, viszont mikor Cézár visszamegy a régi lakásukba ott talál egy kamerát azon rajta van ahogy tanítgatta, elég megható jelenet (szerintem)

  16. Jorus C’Baoth:
    SPOILER: Kimondva nincsen, de a vírusban. Mikor visszamennek a házhoz, látszik, hogy az ajtón meg van jelölve a ház, mint karantén alatt lévő ház.

  17. “A színészek? Mint látható, ezúttal az emberi szereplőkre is kisebb neveket kerestek, gondolom A listás megfizetése szóba sem jöhetett, amikor ennyit kellett áldozni a renderelt szereplőkre.”

    Gary Oldman azért nekem A listás.

  18. Lejti csabisrac köszi az infót,láttam ilyet talán a trailerben,kár h nincs benne:(

  19. Egyébként sztem sem A listás (már ha van értelme még az efféle besorolásoknak) Oldman egy nagyon jó színész, de általában mellékszereplői státuszban tetszeleg. Nem a tehetségével van gond, mert ő nagyon jó, de nem hiszem hogy a neve kasszarobbantó lenne. A legemlékezetesebb alakításait sohasem lead actorként nyújtotta.
    Egyetlen normális A listás jut eszembe: DiCaprio.

  20. pontosan, muti a legutóbbi sikeres Gary Oldman főszerepet, de szerintem is fasza színész, csak nem ez a kérdés.

  21. bëiz: “Egyetlen normális A listás jut eszembe: DiCaprio”

    Akkor te nem sok filmet láthattál! :D

  22. Akkor monjatok mittudomén 10 olyan A listás színész DiCaprio-n kívül, akinek a neve garancia arra, hogy nem egy blőd filmet fogsz látni. Tessék.

  23. repeater aka Zsírfeka:

    Johhny Depp, hehehehehe (bocs, most láttam a Transzcendenst, még mindig kába vagyok a csalódottságtól)

    Amúgy meg most komolyan, minden “még nem kapott Oscart pedig k*rvára megérdemelné” lista állandó szereplője nem A-listás?????!
    Nem azt mondom, hogy 100%-ig minden filmje zsírkirály lett volna, de basszus, az emberek többségének azért igenis garancia.

  24. Bud Spencer + Terence Hill
    Chuck Norris
    Steven Seagal
    Dolph Lundgren
    Michael Dudikoff
    Lorenzo Lamas
    Don “The Dragon” Wilson

    mmmm… most csak 8 jutott eszembe…
    nekik nincs rossz filmjük…
    (ha szerinted igen, akkor csak túl fiatal vagy és nem tudod, miről beszélek :P )

  25. Egy Kincs, ami nincs-et bármikor ringbe eresztenék a transzformersz/amerikakapitány/pókemberlégyembernagyzöldember összes részével együtt, nem félteném…

    így értettem…

  26. A “felmentő” sereg nem emberekből áll hanem gonosz szuper fejlett majmokból:D

  27. Arra lennék kíváncsi hogy a film végén lesz olyan utójelenet mint a lázadásnál a repteres? Köszi a választ.

  28. Mai szinten kimagasló film, de ennek kéne inkább a minimum standardnak lennie!!
    Egy korrektül összerakott iparosmunka, de semmi extra számomra. 10/ 7, talán 8.
    Minden elemében klisé, ezerszer látott szituációk, a rábeszélő meggyőző jelenetek, a bölcs jóságos vezér, a szabotőr áruló, civilizáció kontra bennszülöttek /indián, kékemberke, néger kannibál törzs stb../ érzet, kb annyira eredeti sztori mint az Avatar. Semennyire.
    Viszont nem írom hogy rossz, mert jó panelekből van összetákolva, és a látványon is van mit BAMbuúúúni.
    Engem ez a beszélő majmos históri sose vett meg igazán, de mindig egy jóféle egyszer nézhető kategoriának tartottam.
    A régebbi akármelyik verzió szerintem érdekesebb volt mint ez a legutóbbi 2részes remake. Hiába ez néz ki a legjobban, a régebbiben a majmok sokkal technologia közelibbek, modernebbek, “emberibbek”. Itt meg nagyon kezdetlegesek, túl előzményes számomra.Ez se tetszik ebben.
    Az a rusnya féreg majom nagyon durván nézett ki a lángcsóvák közt egyébként, azt jól megcsinálták…

  29. zsolti: Nincs a stáblista közben jelenet, azért ne maradj bent.

    TorrenteXY: Nem érdemes, mert az egész film színvilága eléggé sötét, amin egy napszemüveg minimum rontani fog.

  30. Ez fura. Összesen 36 hozzászólás? Ennyien nézték csak meg? Vagy aki megnézte annak nincs hozzáfűznivalója? Pedig úgy hallom, hogy jó film lett.

  31. szerintem ne higyjetek a kritikának. le fogjátok tenni a hajatokat tőle, annyira oda lett téve. lenyűgözően jó film, és drámaként is működik, nem csak blockbusterként.

  32. Vegre sikerult megneznem, nagyon jo film, az elso resz melto folytatasa.
    Tetszettek benne a regi filmekre tett utalasok, gondolok itt a helyszinekre, vagy a zenei temakra.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.