Lucy

Ha eddig nem lett volna világos: Luc Bessonnak el kéne felejteni a forgatókönyvírást. De komolyan, szerintem ha a rendező leülne a Lucy elé úgy, hogy nem ő csinálta, rögtön kiszúrná mi a baj vele.

Scarlett Johannson két stukkerral a Lucyban

A történet mindenhonnan vesz, mert miért ne. Van itt 2001, Crank, Limitless, meg a saját filmjeihez is sokat nyúlkál Besson végig, szóval egy hatalmas katyvasz az egész. Onnan indulunk, hogy az emberek csak az agyuk 10%-át használják, de a főszereplő csaj a hasában szállít valami kísérleti drogot, aminek a csomagolása megsérül, és a szer a vérébe kerül, amitől az agya elkezdi átlépni a határait. Vagy mi a fasz.

Tudjuk, hogy hatalmas baromság az elmélet, de valamiért az emberek szeretik ezt, talán mert sokan vágynak arra, hogy legyen egy szer amitől az eszük elszáll. Na jó, én is két marékkal enném, de a Lucynál még a Limitless is sokkal jobban dolgozta be ezt a vágyat film formába nekünk. Itt az egyik legnagyobb baj, nem a hülye elmélet, hanem hogy a Lucy hiába akciófilm, egyszerűen túl sokat foglalkoznak az áltudomány résszel. Láthatóan a játékidőt akarták húzni a professzoros jelenetekkel, de még így is csak 89 perc lett a végeredmény.

És akkor milyen a látvány? A film első felében van pár jól megkomponált jelenet érdekes vizualitással és remek vágással, semmi extra, de remekül működik, élvezetes. Aztán úgy 40 perc után elfogy a szufla és borzasztó akciójelenetekkel eljutunk a a “2001 light + Mátrix” részhez, ahol már teljesen feladta a rendező forgatókönyvíró mindenes Besson.

A Lucy rosszarcú figurái

Ami viszont tetszett még az a casting, jó pár érdekes arc lubickolt az első 40 percben, és Scarlett abban a 3-4 jelentben ahol még kellett neki egész jól színészkedett, ment át 10/10 közepesen buta csajból robotba, viszont amikor terminátor módban tolta ott már bárki lehetett volna a helyén.

Ez a film egy nem túl eredeti ötlet és egy videóklip széthúzása lett, elég nagy csalódás sajnos, még ha az elején nem is tűnt annak.

human
írta
2014. 08. 10. 15:09
megjelenés
31
hozzászolás


31 hozzászólás a “Lucy” bejegyzéshez

  1. Én elszórakoztam rajta. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a Transzcendenst élvezetesre próbálták volna megírni. Scarlett meg még mindig bombanő.

  2. Mivel dicsérted a Godzillat valahogy nem jön át a negatív kritika. Talán polaritas zavarban szenvedöl??

  3. Miért, a Godzillát csak utálni szabad? LOL

    Amúgy egy kicsit én is meglepődtem a negatív kritikán, sok helyen pozitívan nyilatkoztak róla. Na mindegy.

  4. Ha az ember nem számít túl sokra (szvsz a trailer alapján nem is lehetett mást várni tőle, mint egy kis sci-fi-vel megspékelt, agyatlan guilty pleasure-t), akkor szerintem ez egy ingen szórakoztató darabja volt Luc bácsi életművének.

    Persze nem árt ha az ember a film megnézése előtt kétpofára tolja be a “suspension-of-disbelief” tablettákat, mert az azért kell hozzá, de ha felül tud emelkedni az idióta 10%-os agykihasználásos “keretsztorin” akkor egy élvezetes és akciódús filmet fog látni.

    Nekem a hossza is kifejezetten tetszett, nem érződött elnyújtottnak — a szuperképességes dolgokról meg tudjuk jól (Dragon Ball és Heroes óta) hogy egy szint után echte abszurditásba mennek át (lásd: “miért lebegtette fel a yakuzákat a plafonra, mikor simán el is ájulhattak volna” és egyéb sokak által hangoztatott parák…).

    Persze nem akarom piedesztálra emelni a filmet – egyéni vérmérséklet-függő, hogy kinek mennyire jön be ez a szintű lebutítása a storyline-nak, én mindenesetre jól szórakoztam. Twitteren írta valaki: “Lucy was amazing. Everything the trailer promised.” – én pontosan így érzek a Lucyvel kapcsolatban, ezért 7/10-nél kevesebbet nincs szívem adni neki.

  5. Az idei év egyik olyan nem Marveles DC-s filmje, amit élvezhet az ember! Épp annyit ad amennyi kell! Ennyi!

  6. Figyu én úgy ültem le a film elé, hogy Luc Besson filmet fogok látni ami a 90-s évek elején még pozitív elvárásokkal töltött volna el de mára Luc Besson által írt/rendezett/producerált film kb annyira érdekel mint egy Uwe Boll által készített film(semennyire)
    Mindegy ingyen volt elmentem és meglepően nem volt szar a film tényleg az első 40-50 perc izgalmas és vicces volt azután kicsit leült, hogy végül klisés befejezést kapjunk. Ennek ellenére én 7.5/10-t adok erre a filmre, a Scarjo jól nyomta szerepét de semmi kiemelkedőt nem láttunk tőle ebben a 89 percben,(bárki lehetett volna aki eljátsza Lucyt de Scarjo most menő és kb a film bevételének 80%-t az ő melleinek köszönheti majd Besson) Oldboy király volt, Freeman meg a szokásos karakterét hozta amit az elmúlt 30 filmjéből megszokhattunk tőle.
    Egy szó mint száz egy jó kis popcorn mozi és kész az áltudományos baromságok, meg pár logikai baromságtól eltekintve nézhető és élvezhető.

  7. Fura hogy pont erre a xarra beültél, de csomó más érdekes filmről meg még nem értekeztél.

  8. qpak: orulok, hogy beult, mert legalabb tudjuk, hogy szar. vagy neked meg kell mondani, hogy mi a jp?

    hadd dontse mar el, hogy mirol ir.

  9. Kedves Urta!
    Ez a film nem szar Human csak írt egy negatív kritikát.
    Ha nem elvárásokkal ülszbe élvezhető a film.
    Pl szar filmek kategóriába amik voltak eddig az évben a mozikban simán megelőzi a Lucyt:-Jack Ryan: Árnyékügynök-Én, Frankenstein-Herkules legendája-Robotzsaru-A túlélő-Megdönteni Hajnal Tímeát-Téli mese-Műkincsvadászok-Pompeji-Couch Surf-Vámpírakadémia-3 nap a halálig-Pofázunk és végünk-Noé-Transzcendens-Veszélyzóna-Százkarátos szerelem-Bérgavallér-Transformers 4: A kihalás kora-Istenek kalapácsa-A vihar magja.
    Tudom pár vígjáték és dráma is került a listára ettől függetlenül ezekhez képest a Lucy jó film nézhető és élvezhető nem azt mondom rohanj a moziba de majd tölsd le azt nézd meg főleg az első 50 percért:)

  10. Kedves urta
    Persze hogy, arról ír amiről akar. Én is csak arról írtam. Szerintem fura h kimaradtak olyanok mint maleficent,xmen, dotpota,httyd2,edge of tomorrow, vagy akár az új póki. Főleg úgy hogy human előzetesen se volt tőle elragadtatva .Am meg nvm persze, legalább volt írás, amúgy is megnézem ezeket(nem a lucit)

  11. qpak

    Az Edge of Tomorrow volt a potcastben, látta is, csak írásos anyag nem született.

  12. Köszönöm h utánajártál,én így hirtelen nem emlékeztem rá, de akkor tényleg volt róla szó(írásban-podcastre kinek van ideje).

  13. ne idegesítsetek, ott a kereső: Edge – van írás, X-men Days – van írás, Új póki – van írás. Train your dragon tényleg kimaradt, a Maleficentről volt kibeszélő mert nem is érdekelt, de ez a trollkodás nevetséges így, h a legtöbb említettről volt írás.

    Aki szerint teljesen lehúztam a Lucy-t az meg olvassa már el még egyszer, aztán nézze meg a pontszámot az “éltetett” Godzillánál is. A human miről vagy miért ír negatívat helyett meg lehet akkor éltetni inkább a filmet, ha már nem értetek egyet, hogy épületesebb legyen a társalgás. Komolyan ilyen kommentek után nem is tudom miért csodálkoztok azon, hogy egyre kevesebb filmről van kedvem írni.

  14. Sajnálom, ha belegyalogoltam bárki lelkivilágába. Örülök,hogy van Lucy kritika akár pozitív akár negatív hangvételű, mert külön kértem még csütörtökön és teljesült tök jó. Ettől függetlenül én negatívnak éreztem a kritikát(“Ez a film egy nem túl eredeti ötlet és egy videóklip széthúzása lett, elég nagy csalódás sajnos, még ha az elején nem is tűnt annak.”) amivel semmi baj nincsen, nekem tetszett ez a film leírtam már miért.

  15. Ja tényleg tegnap találkoztam Max Martinival Budapesten a Dob utcában egy Juice bár előtt. Nyaralni van itt a haverjaival és azért pont itt mert az ázsiai haverja javasolta Budapestet amikor forgatta a 47 samurait így Maxunk eljőtt ide pár napra.

  16. Remélem lesz TMNT-ről is poszt! :P Ahogy látom nem rossz nyitással kezdett! Amúgy van valami összefüggés aközött, hogy más helyeken, ha írva van egy filmről kritika, s ott rossz, akkor az itt jó, ha fordítva, akkor meg úgy! Mindegy is! Gondolom más ízlásvilág stb.

  17. Szerintem meg NEM kéne elfelejtenie forgatókönyveket írni, csak írjon olyanokat mint a Nagy kékség, Nikita, Leon, Ötödik elem, Taxi, Taken, stb…
    Amúgy ez a film szerintem teljesen rendben volt, nagyjából hozta azt amit a Párizsból szeretettel, vagy a 3 nap a halálig, azaz egy korrekt kellemes szórakoztató másfél órát. 7/10

  18. Bocs human benéztem, elismerem. Csak én maradtam le róluk úgy tűnik, pótlom is egyik-másik írást.

  19. Nekem nagyon tetszett a film, laza volt, megfelelően adagolta az akciókjat, a látvány sem volt rossz, stb.stb. Sokkal jobban tetszett, mint a sok amcsi f*s, úgymint tf4, thor2, meg a hasonszőrűek.

  20. Luc Besson = Ridley Scott
    Egy valaha nagy rendező, akinek volt 1-2 nagyobb dobása, ám hosszú évek óta már csak a szart szállítja.

  21. Élien:
    …sóhaj. Csak ebben az évszázadban: Mennyei királyság, Amerikai gengszter, Robin Hood, A sólyom végveszélyben, a kib@szott Gladiátor, de nekem még a Bor, mámor, Provence is egyszer elment, pedig az olyan stílusú filmek nem is jönnek be.

    Csak azért mert az utolsó 2 filmje nem volt valami jó, a jogász fos, a prometheus meg jól alulmúlta az elvárásokat, attól még nem kéne leszarozni őt, főleg nem a Bessonhoz hasonlítani, akinek ha 4 valamire való filmje volt, abból is az utolsó 1997-ben.

  22. Szórakoztató film tud lenni, ha 0 elvárással ül le elé az ember.
    Nekem még az egyszerű zenék is tetszettek benne, és ScarJo fan lettem..főleg a Her óta (pedig abban csak dumál).
    Az első fele a párduccal, a röpcsis jelenettel, anyus párbeszéddel kifejezetten jóra sikeredett sztem.
    Nem teljesen a témába vág, de a Luc Besson = Ridley Scott párhuzam nekem is nagyon erős párhuzam, nem kéne :D

  23. Nem értek egyet. Én nagy elvárással ültem be, és baromira nem csalódtam. Végig pörgős, izgi és a felszín alatt akar is mondani valamit. Kikacsint keleti kultúrába, meg felvet alapból 1-2 kérdést :)

  24. mi az a 2001?
    2001 Űrodüsszeia. Annyira lapmű hogy ha a google-bbe beírod hogy 2001, pont ez jön ki elsőnek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.