The Divergent

A stúdiók is ugyanúgy vakarhatták a fejüket a Divergent viszonylagos sikere láttán, mint én. Miben más ez, mint az összes többi ifjúsági regény, hogy erre váltottak jegyet a népek, míg a Giver, a Beautiful Creatures meg a többi buktázott? Merthogy teljesen olyan, mint a többi YA-film.

A sötét jövőben járunk, ahol az emberek kerületekbe vanna csoportokra vannak osztva a legfőbb tulajdonságuk alapján, így vannak a kedvesek, a bátrak, az okosok és még 4. Minden szép és jó, de természetesen vannak a “fattyak”, izé, Divergentek, akik több helyre is illenek egyszerre, és nekik nincs helyük ebben a társadalomban, mert kiszámíthatatlanok. Így lehet jól azonosulni a világban helyüket kereső nézőknek a főszereplővel.

Szóval a film (a könyvről fogalmam sincs, ne vegye magára aki azt kedvelte) kicsit olyan, mint a szegény ember Hunger Games-e, ami meg a szegény ember Battle Royalja. “Minden a másolat másolatának a másolata.” Ezen lépjünk túl, hiszen a legnagyobb baj a művel, hogy egy sorozat pilot epizódja, avagy önállóan nem működik.

Konkrétan úgy értem az előbbit, hogy egész normálisan van felépítve a karakter, még ha nem is túl bonyolultan. Szépen kibontják ahogy “elbújik” a bátrak között és megszerzi a képességeket és önbizalmat amikre később szüksége lesz. Viszont az utána nagyjából 20 perc játékidő jut valami konfliktusra, hogy izgalom is legyen a filmben.

A Divergent első részében egyszerűen csak meg van alapozva a folytatás, ami már most izgalmasabbnak tűnik, hiszen mi van csoportokra osztott városon kívül… A Hunger Games például harcban edzette a hősét, ezért is volt az első rész rögtön érdekesebb, és működött önmagában is, plusz ennyire nem rágta szájba a nem túl bonyolult üzenetét a társadalomról.

Abba már bele sem akarok menni, hogy Jai Courtney szépen lassan eljátssza a Spartacus során szerzett hitelét.

human
írta
2014. 08. 24. 11:39
megjelenés
42
hozzászolás


42 hozzászólás a “The Divergent” bejegyzéshez

  1. szerintem ezt megpróbálom, mivel én a hunger gamest utáltam, míg a battle royale-t imádtam, szóval lehet jó lesz ez is egyszer.

  2. Borzalmas volt ez a film, az ilyen társadalmi kritikával felpancsolt tinirománcból egyre több van, és nagyon kevés köztük a jó. Szájbarágós, idióta üzenet, izzadságú történet, maga a világ felépítése és megrajzolása minden szabályával együtt fájdalmasan primitív, idióta és gagyi (ez persze az írónő hibája).
    Valszeg csak azért lett bestseller, mert valaki eldöntötte előre, hogy az lesz.

  3. Pár hete néztem meg, szerintem nem rossz, a Hunger gamest nem láttam, az a hype-olt picsa idegesít. És igen, a második rész tuti izgalmasabb lesz, hogy mi van kívül, stb. Most picit tudnék spoilerezni, hogy mi, mert más fórumban beleolvastam, hogy mi van a regényekben, de hála Istennek hamar abbahagytam az olvasást, jónak tűnt ahhoz, hogy ellőjem magam előtt. :D

  4. Megnéztem. Itthon. Röviden és tömören pontokba szedve:
    – történet/sztori pocsék
    – dialógusok siralmasak
    – színészi játék harmatgyenge
    – a rendezés szintén
    – a karakterek sé motivációik gyermetegek/szánalmasak, cselekedeteik felnőtt fejjel érthetetlenek
    – látvány olyan, mint bármely asylum filmben

    Összességében aki nem látta, az meg se nézze, megspórol magának 2 órát, amit bármi mással eltölthet. Én szóltam.

  5. Most fejezem be a harmadik részt.
    Nem kell sokat várni sem a könyvtől, sem a filmektől. Szivesen olvastam/tom, Őrség sorozat után kis felüdülés.
    Hunger gamesnek épp elentéte történetileg. Ott az eleje pörgős, utána már tudjuk mi lesz.
    Itt az eleje döcögös, utána jönnek a történések.

  6. “a szegény ember Hunger Games-e, ami meg a szegény ember Battle Royalja”

    szó szerint így írtam le én is egy haveromnak :)
    nem nézhetetlen, de tölthettem volna valami jobbal is az időt

  7. Szerintem erősebb volt a marketingje, legalábbis számomra úgy tűnt … Ebből kifolyólag (TIPP:) a Maze Runner is sikeres lesz :)

  8. Oké, akkor hogy egy határozott ellenvélemény is legyen:
    Nekem nagyon bejött – lehet, hogy azért, mert a trailer után ennél milliószor rosszabbra számítottam, de lehet, hogy amúgy is tetszett volna, fene se tudja.
    Oké, a fő konfliktus a csoportok között elég gagyi volt, meg ez a csoportokba osztódás dolog önmagában is hülyeségnek és erőltetettnek tűnik, de maga a főszereplő csaj szimpatikus, abszolút nem idegesítő – sőt, még Mr. Szerelmi Szál sem, ami szerintem azért elég ritka.
    A film meg szerintem hangulatos, főleg az a drótsiklásos rész. Ha pedig a folytatások még jobbak lesznek, hát annak csak örülni tudok.

  9. Engem már ez az első kép is felzaklat, annyira mesterkélt. gondolom nem a filmből van, hanem valami photoshoppolt promo.

  10. Kommersz fosrakéta volt sajnos. A “bátrak” csoportjának az volt a jelemzője, hogy rohannak mindenhova. Háztetőkről/vontaról ugrálnak le. Nem tudom de ez sokkal inkább az idióták jellemzője szerintem.

  11. Teljesen ezt éreztem én is, hogy ez az első rész csak felvezető a 2. és 3. részre. Önmagában felejthető, de valami miatt mégis kedveltem. Shailene Woodley továbbra is imádnivaló, remélem, hogy sok ettől jobb filmben is láthatjuk majd.

    Aki azt írta, hogy a látvány egy Asylum filmé, az még nem látott olyan filmet. Semmi gond nincs a látvánnyal, letisztult, egyszerű.

    Bár az, hogy Kate Winslet miért vállalta el a szerepet, az még nekem is rejtély.

  12. “Bár az, hogy Kate Winslet miért vállalta el a szerepet, az még nekem is rejtély.”

    Megsúgom: Friss, ropogós dollárocskákért. :)

  13. Igazából én a filmet letudtam azzal, hogy valószínűleg nem az én korosztályomnak (18-25) készült. Úgy már nem volt annyira rossz.

  14. Hat nekem tetszett, foleg a kikepzos resz, kicsit tenyleg hunger games utanzat. Kate Winslet meg hogy takargatta a mappajaval hogy terhes, az vicces volt, minek kell akkor elvallalni, mindegy. Shailene bajos, elbuvolo, remelem latjuk meg es ez ugrodeszka volt csak neki.

  15. Bandido, ha neked ennyi jött le velük kapcsolatban akkor nem ők az idióták, bocs.

    A film számomra a közepesnél egy fokkal erősebb volt, sokkal inkább tetszett mint pl. a Hunger Games első része – ha már ennyiszer szóba jött.
    Shailene Woodley kellemes meglepetés volt, ellensúlyozta Theo James gyenge játékát. Volt pár béna dolog a filmben (pl. az egyik percről a másikra megfogyatkozó szülők, óh) meg a több mint 2 óra sem volt indokolt de nálam egy gyenge 7 pontot ér a 10-ből.
    Várom a folytatást.

  16. “.. ahol az emberek csoportokra vannak osztva a legfőbb tulajdonságuk alapján, így vannak a kedvesek, a bátrak, az okosok és még 4.”

    Elég érdekes mondat, vehetted volna a fáradtságot, hogy leírod normálisan pl. a bugyuta viccelődés helyett. Segítek: Műveltek, Barátságosak, Őszinték, Bátrak, Önfeláldozók

  17. itsme: Nem hát hanem a forgatókönyvíró aki kitalálta, hogy ezek lesznek a bátrak ismérvei.

  18. “zsedan says:

    Mi a franc ez a kép? Nem hiszem el, hogy ennyire agyatlan sz.rokat adnak ki”

    Segítek: A két képen a “bátrak” csoportja látható. Mert ők olyan bátrak, hogy vonatról és háztetőkről ugrálnak le. Trololol.

  19. de gondolom célvezérelve ugranak le a vonatról, háztetőről, stb. nem csak úgy, hopp itt leugrom, meg ott is aztán lesz ami lesz, mint egy félkegyelmű (nem láttam a filmet még).
    feltételezem nem lövi fejbe magát a szereplő mindenféle ok nélkül, hogy megdögöljön, csak azért mert bátor.
    azért van különbség, és valahogy ábrázolniuk kell a bátorságot, hogy valaki szembe mer nézni a félelmeivel, és ha tudja, hogy az az ugrás nem öli meg, de közelebb vezeti a célhoz rövidebb idő allatt, akkor ugrik, nem pedig keres a másik utat, ami valszeg tovább tartana.

  20. Úgy látom nagyrészt “lehúzó” véleménnyel vagytok.
    Nos kövezzetek meg, nekem tetszett. Nyilván nem életem legjobb filmje, és egy kicsit tényleg Hunger Games, de akkor is.
    Érdekes látni alternatívákat a jövőről. Vajon tényleg ilyen lesz? Vajon a mi gyerekeink, unokáink tényleg egy ilyen világban fognak felnőni?
    A kreativitás, és az eddigiektől eltérő, alternatív világkép mindig is vonzott. Jó látni, hogy az emberi képzeletnek semmi sem szabhat határt, és meg tudnak alkotni egy világot. Még ha csak a filmvásznon is.

  21. Mekkora kamu kép, mit rohangál 2 méter szélességen belül ennyire irreálisan nyújtott lábbal… idióta kép :D

  22. Bandido:

    A Bátrak nem csak annyit csinálnak, hogy futnak meg ugrálnak. A Bátrak csoportja sokkal komplexebb ennél. A Bátrak csoportjában manifesztálódott meg a fiatalság, a kalandvágy, a tettvágy, a felfedezés, adrenalinfüggőség és a lázadók fogalma. Ezen kívül ők voltak felelősök a biztonságért, egyfajta kommandósoknak is feleltek meg. Félkatonai szervezet. Ez bizonyítja a kemény kiképzés, az ismeretlentől való félelem leküzdése (te elég bátor vagy, hogy leugorj több emeletnyit úgy, hogy nem tudod hova/mibe érkezel?) Csak a legjobbak maradnak meg, a gyengéket kivetik magukból, így nem csoda ha nem hamburgert zabálva kisbusszal érkeznek meg a helyszínre. Maradjunk annyiban, hogy az általuk képviselt ÉLETVITEL messze áll az idiotizmustól, de egy kis őrültség van bennük ez tény. A kettő ugye meg nem ugyanaz, remélem nem kell magyarázni ezt is.
    De talán ami a legfontosabb velük kapcsolatban, hogy mindezen felül a legnagyobb rémálmaikkal néznek szembe (még ha csak “szimuláció” terén is) de ehhez is kell bátorság. Mindenki fél valamitől (halál, fulladás, tériszony, megégés, kígyók stb.) de nagyon kevesen mernek / merünk szembenézni vele és legyőzni ezen érzéseket. Ők megteszik. Ők bátrak.

  23. hát vazzeg pedig csak ugráltak és futtotak, még a szimolációkban is ahol a félelmeiket győzték le.

  24. Nekem, mivel a sárba gagyiztátok sokan, a kis elvárások mellé kellemes időtöltés vált belőle. Várom a folytatást…

  25. Az a baj, hogy már az alapkoncepció is baromság, egy ilyen bugyuta alapokra épülő társadalom nem hogy egy évtized alatt, hanem egy év alatt összeomlik.
    Ami ugye a filmben meg is történik, annak rendje és módja szerint valakik pont a főszereplő lelki vívódásai közepette mondják ki, hogy EINSTAND…nyilván előtte senkinek nem jutott eszébe, mert addig annyira frankó volt minden, ami igaz is, csak hát ugye az ember azonkívül, hogy kedves, okos, bátor, szerény még vannak egyéb jellemzői is, mint például az, hogy mindig többre vágyik annál, amije van, de mindegy is.

  26. Hát a Battle Royal, mint film, szerintem ultra gagyi, azt a színvonalt még ezek a filmek is simán elérik.

  27. dukyka: a Battle Royalt olvasni kell, nem nézni. Veri az utóbbi idők összes YA regényét.

  28. SZerintem a jól megválasztott főszereplők a siker titka.
    A filmet kb. 5-6ra osztályoznám.
    A kiscsajra rá van izgulva Amerika és mostmár a sráokra is. Kész is a siker.

  29. ” a Hunger gamest nem láttam, az a hype-olt picsa idegesít.”

    Szóval elmondásod szerint nem néztél meg egy filmet Lawrence miatt, mert hypolják (ez egyébként probléma vagy negatív jelenség), de megnéztél egy filmet Woodley főszereplésével, akit ugyanúgy felkaptak az elmúlt években, mint fent említettett:) Sajátságos logika. (egyébként ők legalább értenek is ahhoz amit csinálnak)

  30. azt nem értem, miért ilyen dekoltázsos ruhában szaladgálni.
    nem igaz hogy nem lehetett volna egy normális felsőt ráadni.

  31. sugabubus: igen, nektek tényleg csak ennyiről szól a történet.

    Mint ahogy a Gyűrűk Ura is arról szól, hogy mindenki megy valahova. Frodó Mordorba, Gandalfék Frodó után, az orkok meg mindenhova. Csak mennek. Ennyi. Több órán keresztül. Azt se nézzétek meg!

  32. Ne haragudjatok érte, de tényleg nem értem azokat akiknek ez a vmi akár egy kicsit is tetszett…
    Értékelhetetlen!
    Valahová 1-2 osztályzat közé tenném, unalmas és erőltetett sztori (ők a bátrak-hahahahahaha), csapodár rendezés, B-C kategóriás szinészek, 0 látvány….egy jó pont nincs benne.
    Egy embert nem ismerek akinek tetszett volna. El is mennék mellette szó nélkül (na még egy nagy 0 Hollywood-ból), ha nem olvasnám itt, hogy igy meg ugy tetszett egyeseknek.
    Ajánlom nézzetek meg egy-két sorozatot és hasonlitsátok azokhoz színvonalban el lesztek képedve mekkora különbség van, műfaj lényegtelen, mint alkotást vegyétek figyelembe
    Fargo
    Broadchurch
    The Leftovers
    True Detective

    De még sorolhatnám…

  33. Úgy látom, hogy csak el kell magyarázni mert nem értik sokan.
    Ha egy jelentéktelen dologért kockáztatod az életed pl: száguldó vonatról leugrani csak azért, hogy előbb odaérj az nem bátorság hanem idiótaság, ostobaság. Ugyanez vonatkozik a háztetőről leugrásra.
    Ellenben ha pl azért kockáztatod az életed, hogy kiments egy fuldoklót (megments egy embert a haláltól) na azt már lehet nevezni bátorságnak. Pl így is ábrázolhatták volna a bátrakat a filmben. De nem… fölöslegesen kockáztatták az életüket és ezért bátrak… Trololol.

  34. ostoba volt nagyon a rendszer a filmben, egyébként a valóságban a bátrakat választó lányok és fiuk közül valószínűleg jó páran nem bírtak volna felmászni vagy ennyire könnyedén felmászni mindenféle helyre, mert ahhoz valamit alapozni is kellene ugyebár, de ezt ők nem tudták előre, meg az is vicces hogy mindenki profi ugró, és még véletlenül se bicsaklik ki egyiknek se a lába a vonatról leugrásnál, meg ugyebár azt sem tudták hogy a sötét lyukban mibe ugranak, de persze rögtön úgy ugrik ahogyan egy biztonsági kötélbe kell, háttal, ugyebár rögtön lenne megint egy rakás sérült a valóságban ha nem így ugrik le vagy ha vízbe ugrik háttal

  35. azt ne feledjétek, hogy egy olyan csaj írta évekkel ezelőtt aki még most is csak 25 éves… a könyvön is eléggé látszik, hogy nem egy irodalmár írta, de azért nem semmi, hogy olyan fiatalon írt egy könyvet ;)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.