Lesz Iron Man 4. Vagyis tárgyalnak róla. (frissítve)

Kész, Downey nagyjából elszólta magát, aztán “fuckit” megerősítette a dolgot. A videó elején még a szokásos “A marvelnek sok terve van, dolgoznak mindenfélén” PR szöveget mondta, de utána becsúszott, hogy tárgyalnak az Iron Man 4-ről már, avagy haladnak vele ezek szerint. Persze ettől még meghiúsulhatnak a dolgok. Meg az is lehet az egész csak egy nagy átverés, és Tony meghal az Avengers 3-ban 3 év múlva (akkor jár le Downey szerződése a Marvellal), addig meg görgetik a sztorit.

Update: még ugyanezen napon egy esti showban is volt Downey, ahol pedig azt mondta, hogy mégsem lesz Iron Man 4, de van valami más tervük a karakterrel.

human
írta
2014. 10. 08. 03:46
megjelenés
15
hozzászolás


15 hozzászólás a “Lesz Iron Man 4. Vagyis tárgyalnak róla. (frissítve)” bejegyzéshez

  1. Lehet simán megadják neki akár a 100 millió dollárt, ha az eddigi ötvenet kevesellné… Ő a Marvel filmek központi alakja és arca, szóval kétlem, hogy hagynák elkallódni. :P

  2. mondjuk nekem nem tetszik annyira az irány, amerre a Marvel mostanában elmegy, de szeretem iron mant, inkább az első 2 részt, mint a harmadikat, de gondoltam, hogy csinálnak még valamit ezzel a karakterrel, túl híres ahhoz, hogy abbahagyják, nem is értem a Marvelnek mitől kell félnie, hisz imádják őket, csak ne csökkenjen annyira a színvonal

  3. Egyébként Lettermannál már megcáfolta ezt a hírt. Én már nem tudom ezt követni, mikor mit mond. Meg azt, hogy melyik az igaz. Én mindenesetre örülnék.

    Hollingsworth: Redditen azt mondta, hogy már dolgoznak rajta, csak lassan haladnak, mert a legjobbat akarják megcsinálni.

  4. LasDen: Ezt te sem gondolod komolyan. Bárkitől kérdezel egy Marvel filmhőst, tuti Vasembert fogja mondani. Tetszik vagy sem, az ő hiányát megérezné a közönség bőven.

    Az az 50 milliós gázsi a Vasember 3-nál szerintem a bevételekből járó százalék volt, nem a fix bére.

  5. Szerintem mikor a 3. rész után azt nyilatkozta hogy nem lesz 4. illetve nem vállal. Még nem sejtette hogy ilyen hosszantartó népszerűségnek fog örvendeni a karakter.
    Simán elképzelhetőnek tartom hogy 2016 de inkább 2017-ben még az avengers 3 előtt megnézzünk egy vasember 4et.
    Szükség van még oda egy átkötő filmre :D és ezt ők is tudják.
    Sőt nem tartom kizártnak hogy a vasember 4-el új karaktereket is behoznak amik majd kaphatják a saját filmjüket a további években :)

  6. A Judge buktája utána, elvileg kritikailag már most nem fényes, ráfog jönni Downey,hogy a Marvel hozza a pénzt, biztosan bevállal még egy Vasembert. A Sherlock Holmes meg…túl sokat várnak a folytatással,nehogy elkövessék a Sin city hibáját.

  7. Szerintem különálló filme nem lesz, de Phase 3-ban valószínűleg a Guardians of the Galaxy-t fogja erősíteni. A képregényekben legalábbis ő az egyik kapocs az Avengerssel, mindkét csapatnak oszlopos tagja. Ahogy a Thanos szál erősödik szerintem rajta keresztül fogják előkészíteni a Guardians Avengers mashupot.

  8. szerintem a legésszerűbb a nagy Marvel-sztori szempontjából az volna, ha Ultron miatt visszavonul az Avengers 2 végén, majd a harmadikban túl nagy gebasz jön, ezért újra felhúzza a gúnyát, és végül meg is hal (megmentve valaki mást vagy mittudomén). bírom a karaktert, de tényleg már csak azért is kiírhatnák, mert akkor végre lenne súlya egy hős halálának.
    nagyszájú, vicces karakternek amúgy is ott van Star-Lord, a zseni pedig Scott Lang lesz

  9. uh bocs, Scott Lang-gal kapcsolatban hülyeséget írtam, de csak lesz okos tagja a Bosszúállóknak.
    (ettől függetlenül a véleményem nem változott)

  10. Play: a pletyka arról szólt, hogy az Avengersben már ennyit kapott és hogy elkezdett kampányolni az összes többi szereplő jelentős gázsiemeléséért. Bár kétlem, hogy a Thort vagy Amerika kapitányt játszó színészek is megkapták volna ezt az összeget, mert az már tuti kibukott volna a bulvársajtón keresztül. Ám egy 20-30-40 millió dollár sem lehet olyan rossz… :)

  11. Jöhet minden mennyiségbe az Ironman+ Downey film. Kár volna ha megölnék ezt a kb.. egyetlen valamirevaló karaktert.

  12. Ezt az öljük már meg vmelyik főhőst hogy legyen súlya dolgot fejezzétek már be. Nem attól lesz súlya a filmnek hogy kiírnak belőle egy karaktert pláne nem a vasember karakterét …
    Már most megmondom vasember végével akár be is fejezhetik a frenchise-t …. az indította el. Még ha nem is csinálnak vele filmet, ott maradna az emberekben a remény hogy bármikor vissza térhet … Hollywood se hülye hogy kinyírja a reményt :D
    Talán amerika kapitány halálát még elbírná a frenchise … (és ez egy nagy talán), jobb nyugdíjazni a karaktert mint kinyírni.
    Lásd egy jelentéktelen karaktert se engedtek meghalni (Carlson ügynök).

  13. @Abu: Coulson* :)

    Am szerintem Avengers 2-ben lehet hogy tényleg offolni fog az Ultron banzai miatt egy időre..azt lehet hogy Avengers 3-ban visszatér és utána elmegy Csillagúrral meg a többiekkel megtisztítani a Galaxist a Káoszfattyaktól. :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.