A Triplets nem igazán halad

A filmet író Josh Gad beszélt arról, hogy a sorozat elhalt az Universalnál. Gondolom amikor látták, hogy sorban buknak Swarci “visszatérés” filmjei. Pedig Eddie Murphy lett volna a harmadik iker.

Két változata van készt a forgatókönyvnek, a stúdiónak tetszettek, mindenkinek tetszettek, de a film mégsem készül jelenleg. Elvileg olyanok lettek volna benne, hogy Arnoldnak De Vito kinézetű gyereke van, De Vitonak pedig Arnold felépítésű. Elvileg eltávolodtak volna a tesók egymástól, de a harmadik feltűnése felrázta volna a dolgokat közöttük.

human
írta
2015. 01. 08. 04:01
megjelenés
12
hozzászolás


12 hozzászólás a “A Triplets nem igazán halad” bejegyzéshez

  1. nem Arnie tehet róla, hogy iszonyat gagyi forgatókönyveket írnak neki a visszatérő filmjeiben, ez az Ikrek 2 is poén lehetett volna, a Saboteurt végig se tudtam nézni, annyira zagyvaság

  2. a filmet író Josh Gad…jobb is, ha ez felejtős már innét kezdve.

    “nem Arnie tehet róla, hogy iszonyat gagyi forgatókönyveket írnak neki a visszatérő filmjeiben”

    1. azért a hosszú kihagyás ellenére is tart még ott Schwarzi, hogy megválogathassa miben szerepel és miben nem (pl Sabotage-nak sem volt olyan költségvetése, hogy azt mondhassuk csak a pénz miatt ment bele – az anno egy jó projektnek indulhatott, nem hiába vártuk mi is)

    2. ha szart is írnak alá, nem ütik bottal, hogy csináld meg a filmet, anélkül, hogy elolvasnád..

  3. abelh : de ez a rendezőn múlik, Arnie csak akciófilmekben szeretne szerepelni, és ez teljesen rendben van, nem ő tehet róla, hogy manapság Hollywoodban képtelenek bármi tököset vagy vagányat összehozni, nyilván A kategóriás, több százmillió dolcsis filmeket már nem fognak felkínálni neki, és ez teljesen rendben van, hisz az ő korszaka lejárt, na de, hogy egy sima kis B akciómoviet nem lehet összehozni, ez kinek a hibája ? nekem az a szökés Stallonéval még tetszett is, mert legalább valami sztoriszerűsége volt az egésznek és viszonylag logikus lett, jó volt a szökés meg a bunyók, de az, hogy kihalnak az akciófilmek, ( sőt lassan a b horrorok is, mert alig alig érkezik nézhető horror mostanában ) az biztos nem az ilyen régi színészek hibája, hisz Stallone még próbálja is feltámasztani a stílust, de nincs nagyon új generáció a rendezők, ill forgatókönyvírók terén szerintem, bár nem akarok sírni, hisz mindig akad egy-két vagány akciómovie, Stathamntől Liam Neesonig, ez meg pont egy vígjáték, ami a totál kreténnek tűnő ötlete ellenére is tetszett volna

  4. @zsoltiabéka
    “Stallone még próbálja is feltámasztani a stílust”

    Itt az Expendables filmekre gondolsz? Egyrészt egyet értek, hogy a szándék megvolt, viszont a lényeg a nagy PG-13-azásban elveszett (Stallone is nyilatkozta, ha jól vélek, hogy kár volt kompromisszumokat hozni, rated R-ben kellett volna nyomni)

    Ugye nem mindegy, hogy a pénzért csinálom, vagy azért, mert van egy közlési szándékom (ugye, nagy stúdiók?)

    Eddie Murphy-t meg az utóbbi években nem nagyon hova tenni, de ki tudja, az Ikrek-et én is bírom nagyon, talán nem lett volna elrontva ez sem…

  5. Ma már Hollywood nagyon szánalmas irányba halad. Évek óta ezt teszi. Nem csak az ötlethiánnyal van baj, hanem azzal, hogy a felnőtt filmek forgatókönyvének értelmi szintjét levitték az 5 éves gyerekek értelmi szintjére. Tisztelet a kivételnek, de ma már szinte vígjátékokat sem nagyon nézek, mert már évek óta ugyan azt a szart látom csak más színészekkel. Olyan mintha 5 éveseknek írnák a gegeket. Én csípem az Ikreket, de nem bánom, hogy nem lett ebből a projektből semmi, mert ugyan ebbe a hibába esett volna, mint pl.: tavaly a Dumb és Dumber 2…

  6. Human: Én arra értettem, hogy 2 fehér muksinak hogyan lehet a tesókája egy néger muksi?! :D Vagy ennek nagyon ritka jelenségnek kell hogy legyen!

  7. Imtal: mivel nem természetes módon születtek, így bármi kamu vagy igazi tudomány alapján összehozhatják.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.