Pókember a Marvelnél, és ennek következményei

Wooohooo, bár a Marvel tipikusan Pg-13 meg minden, de azért van egy alap minősége az összes filmjüknek, míg a Sony láthatóan képtelen volt nem beleszólni az Amazing Spider-Manbe, ami nem lett volna baj, ha jól teszik. Szóval mindenképp örömteli a hír, miszerint a Marvel csinálja a következő Spider-Man filmet.

A lényeg: nem Andrew Garfielddel képzelik el, és Pókember először az egyik Marvel-moziban fog vendégeskedni, utána pedig jön az önálló filmje 2017 július 28-án. Bár a kreatív kontrol a Sonynál, szóval pont ez a dátum nem lehet a legjobb, viszont ez azt jelenti, hogy innentől Spidey az Avengersben!

Az előbbiek következményeként módosult is a bejelentett Marvel filmek dátuma: Thor: Ragnarok 2017 novemberére csúszott, mivel a frissen beszőtt időpontban villámlott eredetileg, Black Panther csak 2018 júliusában jön, Captain Marvel 2018 novemberében, Inhumans 2019 júliusában, egyedül az Infinity War nem csúszik.

human
írta
2015. 02. 10. 13:00
megjelenés
43
hozzászolás


43 hozzászólás a “Pókember a Marvelnél, és ennek következményei” bejegyzéshez

  1. Szinte biztos, hogy nem Garfield lesz, de azért reménykedem, hiszen még semmi konkrétumot nem mondtak róla. Az is örvendetes, hogy a Sony csinálja a filmet (bár Feige producerkedésével), szóval még van remény. A Marvel nagyon lapossá és egyhangúvá teheti ezt a karaktert is (pl. mint az Avengerst, ahol mindenki ugyanúgy harcol, vagy Hulkot, aki már nem több, mint egy hústorony, minden drámai háttér nélkül). Reméljük Póki is a Guardians/Cap2 kezelést kapja meg, és azért valamilyen módon a megkezdett trilógiát is befejezik. Reméljük…

  2. Az egyik szemem sír a másik meg nevet. A Marvel vendégszerepnek (meg annak hogy végre talán jó helyre került a
    Franchise) örülök, de az önálló filmeknek már kevsébé. Megint kezdődik előlről a Ben bácsi-s, Zöld Manó-s féle tötyörgés amit már kétszer láttunk… Nem hinném hogy csak mert Marvel fogja feldogozni harmadjára is kíváncsi leszek rá.

  3. A Civil War-ból simán következhetne a One More Day és Brand New Day sztori az önálló Pókiban a filmes univerzuumra szabva és annak következményei lehetnének, Pókeira szabadul a Sinister Six, Venom, Carnage, Octopus, Green Goblin, Morlun. Jöhetne a Dark Avengers (vagyis kibővülhetnének a Sony eddigi tervei). Legalább tucatnyi csapat és önálló filmre nyitva meg számtalan lehetőséget, ha nagyban akarunk gondolkodni. A Fox F4-e is bebukna szépen nyáron, akkor kezdődhetnének a tárgyalások velük is és talán Rozsomákot is kölcsönkaphatná a Disney-Sony kombónak, mikor kifutott az utolsó tervezett önálló filmje. Nekik is van eszük, csilliódolárt kereshetnének studiók közös erővel, triumvirátusként az egész Marvel Univerzum mozis franchise egybeolvasztásával. Infinity War egy lépcsőfoka lehetne csupán ennek az egész olvasztótégelynek. Az évszázad üzlete volna. Akkor ugorhatnak a vonat elé, kihagynának egy ilyen felmerülő kifogyhatatlan tárházzal rendelkező lehetőséget.

  4. anthony711: Hulknak elég nehéz drámai hátteret adni egy csapatfilmben, amiben szerepel rajta kívül 8 másik fontos karakter is. Addig nem is érdemes változást várni, amíg nem kapja meg a saját, önálló filmjét.

  5. OFF kicsit:

    Ha valakinek vannak pontosabb infói világosítson föl pls, mi a tököm baja volt a Sony-nak? Amit én találtam, z alapján az első Amazing Spider-Man 230 millóba került és 757-et hozott. A második 200 millióból csinált 707-et. Nehogy már az 50 millió mínusz miatt keseredtek el annyira, hogy visszaadják a jogokat. Persze én örülök neki, de ez kicsit fura nekem.

  6. DanMaros:

    Az amcsi bevétel egyre markánsabban csökken, ha az inflációt is figyeled a legelső rész 576 millió csak usa-ban, a legújabb meg 202M, ez brutális esés. Nem tudom úgy általában hol tart most a figura népszerűsége, de hogy amerikában annyit nem tudnak belőle kisajtolni, mint Amerika Kapitányból, vagy Thorból, az nem éppen azt támasztja alá, hogy jó úton járnak és hirtelen a 3. résztől megszaladna a szekér.

  7. abelh: Igazad van mindenben, de a legnagyobbat ott hibázta a stúdió, hogy a viszonylag jó első részt nemtudta folytatni. A Zöld Manónak kb. annyi szerepe volt, mint a régi trilógiában Venomnak. Rhino szerepe pedig nulla volt. Ezzel szemben Elektro-ra koncentráltak, aki még a képregényben is inkább csak mellékszereplő. De még igy sem sikerült egy normális eredettörténetet irni neki.

  8. 12: szerintem látványosan nem tudtak mit kezdeni sem a karakterrel, sem a világával. igyekeztek beleerőltetni pár dolgot, amitől majd “pókemberes” lesz, de összességében ettől egy inkoherens, esetlen, zagyvaság lett a vége. imádtam Spideyt mindig is (a Tobey-s filmektől sem estem hasra), de ezt az új kettőt kínszenvedés volt végigülni. lehet felszínes lesz majd a Marvelnél (bezzeg a Sonys az egeket ostromolta), de hogy elkapják a figura hangulatát és kidomborítják a világát az hótziher.

    más: ha beépítik az Avengers világába, akkor nem hinném, hogy rebootot kap. majd biztos valamelyik filmben mászkál a háttérben (mint Abed a Communityben), aztán megcsípi egy pók és nesztek az ott Peter Parker…ugyan már. kész figura lesz ő már itt, nem lesz újra Ben bácsizás, meg szenvedés nulláról.

  9. Végre egy értelmes döntés, amivel a rajongók jártak a legjobban. Keresztbe-kasul lehet majd crossoverezni és a zsebünkből a pénzt kiudvarolni.

    Már csak az X-Meneket kellene visszaszerezni, aztán onthatnák magukból az évi 3-4 képregényfilmet és minden stúdió egy vagon pénzt keresne. Így is a Black panther mozihoz kellene Ciklon karaktere…. Szvsz.

  10. Öcsém, repkednek a 2017-es meg 2018-as dátumok, mikor lesz ez még, Jézusom… Na meg remélem a vendégszerepéig fennálló időt arra használják fel, hogy értelmes módon integrálják Pókembört :)
    Igazából nagyon örülök neki, hogy “univerzumegyesítés” történik, érdekesnek találom az egyes “dimenziók” összeeresztését :)
    Tényleg csak azt bánom, hogy ezek a történetek PG13-asok, megnézném egy kicsit ” ” ” realisztikusabban ” ” ” is némelyiket :)

    SPOILER: (?)

    Jut eszembe (és elnézést, ha már valahol szó volt róla), lehet tudni, hogy akkor a Civil War-ban ő lesz mégis a képregénynek megfelelően, vagy marad a “B terv”, Black Panther?

  11. Nem tudom, én azért remélem, hogy nem kezdik előröl, hanem a Garfield féle Pókit teszik be az Avangersbe. Ne legyen már egy újabb reboot, pláne, hogy végre találtak egy olyan színészt a karakterre, aki nem úgy néz ki mint Joxer a Xenából! Lehet, hogy a második rész nem lett akkora nagy durranás, de azért nem taszította gödörbe a szériát. Ha pontosan ettől a ponttól átveszi a kontrollt a Marvel, minden jó is lesz.

  12. Giggsy: nem kezdik előlről, a tárgyalások megkezdésekor mondták, többször írtam már, most kommentben is.

  13. Garfieldet bírtam pókemberként, az, hogy a plot és a szöveg amit a szájába adtak nem volt jó, erről ő nem tehet.

    De amúgy szívesebben látnák egy 30 körüli, idősebb pókembert, na meg remélhetőleg kukázzák az eredettörténetet (megtörtént, de nem lesz bemutatva újra).

  14. human:
    A nem Garfield is hivatalos? Vagy a nem kezdik újra alatt, csak arra gondoltál, hogy az önálló filmje nem eredettörténet lesz új szereplővel?

  15. Erdekes hogy a Marvel ezt a kepet csatolta a bejelenteshez. Mivel uj Ironman van rajta, a Civil War utani uj Amerika Kapitany es egy uj Thor. Szoval benne van a pakliban h az osszes szineszt lecserelik, mint azt eddig sejteni is lehetett.

  16. Szerintem az Avengers Infinity War után lesznek majd cserék. Addig semmiképp szerintem. uhh gyerekek…Mickey Egér biztos most Dagobert bácsival fürdőzik a pénzrakásban… :D:D:D:D “A Dreamworks küldött mi?!HÁHÁÁÁÁ!!!” XD

    Am végre sikerült ezt is megélnünk. :) Kíváncsi leszek mit hoznak ki belőle. Szeretettel várom. :)

    Amazing Spidey 2-vel tényleg az volt a baj hogy “zanzásítva” volt…inkább a Goblinra vagy Rhinora is rágyúrhattak volna. Am különösebb gondom nem volt Vele..nem úgy mint az első résztől amitől a fejemet vakartam.

    Tobey spidey meg szenvedés számomra. :S

  17. Örülök ennek a hírnek. Remélem jól viszik tovább a történeteket és jól beleszövik Pókit is. :)
    Én is örülnék ha Garfield maradnak a Pókember, szerintem jól hozta mind a két figurát.

    Akkor szerintetek volt a Civil War-ra egy másik forgatókönyv is arra az esetre ha megszereznék Pókembert? Vagy annyi volt az egész módosítás, hogy ahol eredetileg Póki lett volna ott Fekete párducot írtak? Így lenne a legkönnyebb a váltás.
    Nah meg felmerül itt a kérdés, hogy akkor mi lesz Párduccal? Ő meg kikerül a filmből és csak a különálló saját filmjében találkozunk vele először? Vagy esetleg ő fog egyet cameozni, vagy a stáblista után jön majd?

    Kíváncsian várom a további részleteket az ügyben. :)

    Szerintem újra elolvasom majd a Civil War-t képregényben, hogy frissítsem az emlékeimet. :

  18. Ha már úgy is megvan a Párduc személye, akkor miért ne szerepelhetne minnél több hős a Civil Warban?

  19. Garfield távozása sajnos hivatalos, ez nekem el is baszza az örömöt. Így gondolom reboot lesz mert az nem valószínû hogy Garfield sztoriját viszi tovább egy új színész.

  20. Reboot lesz, csak nem eredettörténet. Eleve azt nyilatkozták a Marvel-nél, hogy az eredettörténetekkel felhagynak, az Ant-Man lesz az utolsó kivétel, szóval az új hősöknél is max amolyan Hulk-ban látott utalások és flashback-ek lesznek a karakterek előéletére. Egyedül az Inhumans-al variálnak kicsit, azt beleszövik az Agents Of S.H.I.E.L.D. sorozatba, onnan startol majd.

    Kövezzetek meg, de én örülök, hogy Garfield megy, még ha jobb is volt, mint Maguire. Őszintén szólva ötletem sincs, kit tudnék elképzelni a szerepben, de a Marvel biztos belehúz a tutiba.

    Amúgy ha logikusan gondolkodtok, a hír alapján kitalálható, hogy valszeg már a Civil War-ban feltűnik. A 2017-es önálló film előtt csak az, meg a Doctor Strange lesz, és kétlem, hogy utóbbiban debütálna. Nem kell hozzá nagy matek. Párduc meg már az Ultron-ban is beköszön.

    Őszintén örülök a dolognak, Spidey-t egyszerűen nem szabad és nem is lehet kihagyni az Avengers storyline-ból. Még szerencse, hogy a Sony olyan szerencsétlenül bánt a franchise-al, így biztos nem ellenkeztek túlságosan, mikor a Marvel megkereste őket.

    A színészek csereberéjét illetően pedig: nem hiszem, hogy lecserélik a már bejáratott színészeket. Pihentetik őket, ahogy azt nyilatkozták is. Én valahogy úgy képzelem, hogy az Infinity War első részében csak az új hősök fognak szembeszállni Thanos-sal, a végén nyilván elbuknak, és a második részben visszatérnek az “öregek” is, hogy együttes erővel győzedelmeskedjenek.

    Mellesleg ha már jön a Ragnarok, akkor elvileg Thor-nak meg kéne halnia, legalábbis átmenetileg. Talán ő hal meg az Ultron-ban? Hiszen a Ragnarok elvileg egy cyborg, amit Stark, Reed Richards, és Hank Pym hozott össze Thor egyik hajszálából.

  21. Még jobb lenne, ha csak azon a bizonyos sajtótájékoztatón derülne ki, hogy ki játsza Pókembert. Az annyira mesteri csavar lenne a Marveltől. :D

  22. Rubikon: én is erre gondoltam, szerintem meg is húzzák. Csak egy odavetett név, vagy semmitmondó utalástól is felrobbanna a net.

  23. Szerintem menjen Garfield és egy normális testalkatú embert keressenek, nem egy ilyen nyakiglábat.
    Loki összefoghatna Dr. Doomal, meg a Red Skullal, aztán jöhetne egy atom nagy crossover mindenki, F4, X-Men, Pókember, meg a Titkos háború…
    Ejj, de kár hogy ilyen nem lesz.

  24. Egyre jobban sajnálom az Age of Ultront,mert ezek után már tényleg mindenki a Civil War-t fogja várni,teljesen elveszti az érdeklődést :)

  25. Pókember karakteréhez szorosan hozzátartozik, hogy mindig is betegesen aggódott a titkos személyazonossága miatt, nehogy fény derüljön a kilétére, mert mi lesz akkor a szeretteivel, stb. Stark zseniális húzása volt, hogy ennek ellenére a Polgárháború (CW) alatt, az “ügy érdekében” rávette Pókembert a nyilvános önleleplezésre.
    Ehhez képest ki a tökömet érdekelt volna, ha egy Black Panther szintű karakter veszi le a maszkját a filmben…? Totálisan súlytalan lett volna, kiherélve az adott szituációban keletkezett drámát.

  26. Okosítsatok már egy kicsit a témában. Mégis hány szuperhős személyazonossága nem ismert? Az Avengers csapat többsége eleve ismert a SHIELD miatt, tehát egyik sem rohangált maszkban Pókembert leszámítva. Vagy van más is, aki ennyire rejtőzködik a nyilvánosság elől?

  27. Én azért sajnálom, hogy a Garfield féle pók sztori nem kap egy befejezést, lezárást és így még egy trilógia sem jön össze. :( Valamennyire kárpótolna, ha őt tolnák be az Avangersbe, de új színészel megy a kukába a két film. Ami lényegében befejezetlen marad így. :(

  28. @Platschu:
    azok közül az ismeretebb karakterek közül, akik szerepeltek már filmben, a következőek voltak a regisztráció(személyazonosság felfedés) ellen:
    Winter Soldier
    Falcon
    Black Panther
    Spider-Man
    Captain America
    Nick Fury
    Quicksilver

    X-Men (Cyclops, Wolverine, Havok, Cyclops, Colossus, Magneto)
    F4 (Human Torch, Invisible Woman)
    Daredevil
    Punisher
    Ghost Rider
    Howard the Duck

    A többi aki jelen volt(és szereplt/szerepelni fog filmben), azok a regisztráció mellett.

    SPOILER

    hulk ki volt lőve az űrbe, thor “halott”, hawkeye, scarlet witch, hank pym, és a guardians of the galaxy ki tudja hol voltak, doctor strange semleges, vision segítette a captaint.

    szóval a marvel a jelenlegi rendelkezésre álló készletével biztos, hogy fog több karaktercserét is eszközölni a spider man-black panther szerepcsere mellett. és ilyen kevés karakter mellett meg amellett, hogy nem jelentették be a planet hulk mozit a közeljövőre, szerintem a hulk beszáll a kapitány oldalára, ami teljesen szembemegy az eredeti sztorival, úgyhogy mindenképp érdekes, hogy hogyan akarják ezt megvalósítani, addig amíg nem tudunk több infót, de tudva, hogy ez nem is annyira az eredeti sztori lesz, szerintem csak azt akarták elérni, hogy mindenki ezen csámcsogjon, az ultronról is kb addig beszélt mindenki az előzetesig, míg nem került nyílvánosságra, hogy starknak több köze lesz hozzá mint hank pymnek, most meg már kb. csak a hulkbuster miatt várja a többség.

  29. A hír jó, öröm é bódóttá, végre megjött az esze a Sonynak. Nekem bejött a Garfield féle póki – pl. visszahozták a humorfaktort, ami nélkül elképzelhetetlen az egész, de végülis ameddig póki nagyrészt maszkban rohangászik nekem tök mindegy ki van alatta :)

  30. Lehet rosszul emlékszem, de elvileg a filmben nem a személyazonosság felfedésén lesz a hangsúly, lévén az eddig MFU-ban bemutatott karakterek személyazonossága nem nagy titok. Inkább a fennhatóságról fog szólni, azaz a hősök legyenek-e a kormánytól függetlenek, vagy kormányügynökök. Vagy valami ilyesmi.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.