Kingsman: The Secret Service

Február van, valentin nap környékén járunk, és már most látható a mozikban az idei év Top 3 akciójeleneteinek egyike a Kingsmanben.

Szóval van ez Colin Firth nevű egyén, aki egy bizonyos fajta angolos, kifinomult figurát szokott játszani, erre most kicsit önmagát is kifigurázva annyi embert tesz el láb alól (ja igen, az említett jelenetet ő követi el egy templomban) remek koreográfiával, hogy öröm nézni. Az operatőr is így lehetett a dologgal, mivel a kamera már-már játékosan tudósít az őrületről, amikor Firth elszabadul.

Persze történet is van, teljesen a régi kémfilmek mintájára felépítve, csak épp megfejelve tipikus Mark Millarizmussal (mint a Wanted, vagy a Kick-ass). Van itt titkos szervezet, aki védi a békét, de fulladozik a sznobizmusban, aztán van egy nagyon gonosz figura, akinek tervei vannak a világgal, és neki egy olyan gonosz segítője, akinek pengék vannak a lábai helyén. Szó szerint.

Szóval a begyepesedett szuperügynökök közé érkezik meg a rossz környékről a főszereplő srác, akit Firth kivételével majdnem mindenki lenéz, de persze rosszul teszik. Nem megváltó a történet, de elegendő a szint amit hoz.

Igazából a főszereplő kiképzése közben néha kicsit leült a film, bár akadtak poénok egy kutya közreműködésével, mert hiába akarják folyamat szerűen elmesélni, hogy “ebből következik ez”, és rendesen építeni a karaktert, ha ez a nem sikerül jól és a fun rovására megy, a 129 perces játékidőt kihúzva. Olvasva a rendezővel, Matthew Vaughnnal készült interjút, még így is kivágtak sok mindent a filmből.

Valahol furcsa, hogy a legjobb Bond-film egy képregényből készült, és nem 007 a főszereplő jele benne. Míg a Craiges Bondok a régi időket folytatják, talán épp a saját “sznobizmusukba” fulladozva, csak megfejelve a Bourne pörgéssel, addig a Kingsman a teljes vérfrissítés, sok kockáztatással, 1-2 olyan meglepetéssel, hogy eldobom az agyam, meg egy sokkal emlékezetesebb akciójelenettel, mint akármelyik új Bond filmben volt mostanában.

A színészek… Hát nem tudom, Samuel L. Jackson a gonosz szerepében elment, de kicsit a bevált húzásait hozta, Michael Caine szintén olyasmi, mint általában, szóval az igazi meglepetés számomra mindenképp Colin Firth volt, aki nem csak az úriemberek, de az akciójelenetekben is lubickolt. És hát a főszereplő srác tökéletes keveréke a nagyképűségnek és a szerethetőségnek, Taron Egerton remek választásnak bizonyult.

Tehát február van, és ha a Kingsman általi blockbuster lécet átugorják az idén érkező társai, akkor 2015 újra a mozi éve lesz, mivel rohadt jól fogunk szórakozni. Még ilyet, és még több nem stúdió nyomás alatt készülő Matthew Vaughn-filmet, mert hiába volt jó a First Class, a Kingsman jobb nála. Komolyan, eddig 5 filmet rendezett, és a legrosszabb, ami nem ez, 7/10.

human
írta
2015. 02. 15. 02:54
megjelenés
30
hozzászolás


30 hozzászólás a “Kingsman: The Secret Service” bejegyzéshez

  1. Végre human, nem lomboztál le. Pontosan ezt várom a filmtől amit leírtál. Kár, hogy itt Kecskeméten pontosan annyi filmet adnak eredeti hanggal, mint szuahéliül.

  2. serra: nem sikerült rosszul a szinkron. ja és kecskemét, malom mozi… én már annak is örültem, hogy leadják ezt a filmet.

  3. Sajnos OV – ben nem tudtam megnézni, de tényleg nem volt rossz a szinkron. Az viszont nagyon érdekelne, hogy honnan vették a szinkronban Jackson oltás szintű pöszeségét? Az eredeti előzetesben nem tűnt fel, ott normálisan beszél. De egyébként eszméletlen viccesen sikerült, én hangosan röhögtem a moziban.

    A film nálam 10/10,kulonsoan imádtam, hogy a főgonosz rizsa nélkül öl

  4. Engem nagyon meglepett ez a film es remelem lesz folytatasa vagy ha nem is a zsanere elterjed majd Hollywoodban.(a film eroszakossaga tenyleg megelepo volt szamomra es mar a nyito jelenetben sem szaroztak a vallatasnal)
    Remelem sokat keres majd a penztaraknal.
    Meg szorakoztato volt a fogonosz terve es a megvalositasanak modja ellentetben a Bond filmekkel ahol olyan verkomolyan vesznek mindent de amikor elmagyarazza a fogonosz akkor csak fogod a fejed…

  5. Eszerint velem van a baj, meg azokkal, akikkel elmentem a filmre mert hármunk közül senkinek men tetszett. Nem vágytunk mélyenszántó történetre, a téma miatt nem is lehetett az, de nekem végig az járt a fejemben, hogy “ez valami ócska paródia?” (Konkrétan a Támad a Mars! jutott eszembe, az volt hasonló színvonalú és az elé ma, felnőtt fejjel már nem ülnék le.)
    Én sajnálom ezt…

  6. Jackson figurája pösze. Még a castingnál próbálkozott be vele, mert a karrierje elején valóban küzdött a beszédhibájával, amit sok gyakorlással tudott csak elhagyni. Itt meg szinte természetes volt neki :D
    Nekem is a legnagyobb gondom talán a gonosszal volt, de mivel elég sokat mutogatták (többször, mint amennyiszer az ilyen Bond gonoszokat szokták), így szépen lassan megkedveltem.

  7. johannes: Ráaádásul a szinkronja is remek volt.

    Ez a csávó hihetetlenül jó filmeket tud csinálni. Nem akarja megváltani a világot, egyszerűen csak szórakoztatni szeretne.
    Talán ez a “titka”..

  8. + Végre nem egy epilepszia rohammal küzdő operatőrnek adták a kamerát. Minden akciójelent jól látható.

  9. Kellemes meglepetést okozott a film. Úgy ültem be rá hogy semmit nem tudtam róla, 1 trailert láttam azt is véletlenül és annak hála ültem be rá :)
    Szerintem a színészek is nagyon jól játszották a szerepük.

  10. Jókat lehetett röhögni Jackson pöszeségén! A fightok brutál jók voltak, sokszor volt, hogy jött a váratlan humor! Kishercegnő hátsó bejárat, s a végén a színkavalkád! :D

  11. Végre egy tökös akciófilm, nem ijednek meg a vértől és a brutalitástól sem, mindezt lazán és menőn. Szuper jó volt az egész, Colin Firth külön is meg a a templomi jelenettel is, na meg Eggsy menekülés… fú hát mindent vitt. Csak ajánlani tudom.Sőt már azt is teszem mindenkinek:)

  12. Nem rossz film. Viszont elég szomorú, hogy annyira alacsony már az emberek elvárása – köszönhetően a pocsék felhozatalnak -, hogy amikor jön egy ilyen film, akkor rögtön az egekbe kell felemelni.

    Az akciók jók, a szövegek jók, a film jó. A közönség meg moslékhoz szokott, és ha kapnak valami korpát, már meglágyul a szívük, hogy “jááááj, hát hálívúd még nem felejtett el filmeket készíteni”. És nekem most teljesen mindegy, hogy milyen pénzből forgatták, amerikai vagy sem.

    Mindezt félretéve, érdemes megnézni. A mozipénzt sem sajnálom. ;)

  13. countrypecos, jól értem, hogy tetszett a film, tetszettek az akciók, tetszettek a szövegek, nem sajnáltad a pénzt, de még gyorsan vérig sértetted az összes embert akinek rajtad kívül tetszett?

  14. Amondó vagyok, hogy kb alapnak kellene lennie egy ilyen jellegű filmnél, amit nyújtott. Kategóriájában (mint ahogy szerintem az összes műfajban) komoly gondok vannak. Újrafelhasznált ötletek, remake, reboot, de ha még nem is az egész ötlet, akkor is ötletek újra felhasználása tapasztalható.

    Tetszett, de ennél sokkal bátrabbak is lehetnének. És most nem a disznó viccekre célzok, mert nekem az pl pont nem tetszett benne.

    Rám is igaz, volt idő, amikor ettem ezeket a moslékokat. Csak idővel már megfeküdte a gyomromat.

    Azért szerintem nem volt sértő. ;) Maximum ha beleolvasod.

  15. azt látom, hogy magadat fényezed, de nem értem mire, amikor fenn is ugyanazt írom, hogy ez legyen a minimum kb idén.

  16. Nem olvastam el amit írtál, azért ennyire nem érek rá. ;)
    Pár kommentet láttam csak, saját véleményem meg lehet ugye? Megengeded. Köszi.

    Ha meg egyetértünk, nem értem a hisztit. A stílus, human, a stílus…

  17. Mi tegnap néztük haverral.
    Tetszett mind a kettőnknek (azt leszámítva, hogy érdekesen indult a jegyfoglalásunk).
    SLJ szerintem jó volt a gonosz szerepben, a pöszeség meg epic. :D

    Az akciók jók voltak, a poénok is rendben voltak. A hercegnős az mindent vitt. :DDD

    Fel is írtam a beszerzendő listámra, ha kiadják nálunk BD-n.

    Eredeti nyelven újranézős lesz, meg még szinkronnal is majd az asszonnyal otthon.

  18. Epic mészárlás a templomban mindent vitt, a hercegnőn sírva röhögtem, rég nem láttam már a témában ilyen laza és szórakoztató filmet, tuti ott lesz az év végi top tizes listámon. 9/10

  19. Óriási film, full élvezet, a tüzijátékos-zenés-diszkógömbös részénl sírtam a röhögéstől.. erősen ajánlott mindenkinek aki egy jót szeretne szórakozni egy mozin.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.