Jump Street, jócsaj a Tron folytatásban, Five Nights at Freddy’s, Ajax, Mallrats 2, Ultron, Lego, Machete az űrben és Logan’s Run még mindig

A 22 Jump Street rendezői azt mondják, hogy a film végén látható folytatások mind hivatalosak. Na nem elkészítik őket, de úgy fogják venni, mintha megtörténtek volna. De a következő Jump Street mégis olyan ötletre épül majd, ami nem lett ott ellőve.

Bár még nem tudjuk a TRON 3. része miről fog szólni, de a Legacy rendezőjének visszatérte már biztos, és most megerősítették azt is, hogy Olivia Wilde sem marad ki a buliból, ő is jön az előző filmből.

A fostatós Five Nights at Freddy’s indie horrorjátékból filmet készítenek. Író még nincs, de a jogokat felvásároló Warner gondolom egy új, több éven át tartó horror franchiseban reménykedik, hiszen a játékból is 3 rész van már eddig.

Ed Skrein alakítja Ajaxot, a Deadpool film gonoszát. Amikor nem színészkedik ebben a székben ül a forgatáson.

Szóval a Mallrats 2 lesz Kevin Smith következő filmje. Eredetileg a Clerks 3 forgott volna nyáron, de úgy adódott, hogy kaptak egy üres plázát, ahol tudnak forgatni még idén, így előre kellett venni a Mallrats kettőt. Az épület lerombolása előtt élik majd ki magukat Smith-ék, így bizony komolyabban pusztíthatnak ők is, nem kell annyira figyelni a berendezésre. Közben Smith sorra jelenti be a színészeket, nagyon úgy tűnik, hogy szinte mindenki visszatér.

Csak egy jelenet lesz az Age of Ultron végefőcímében, nem kettő, mint a múltkor. Erről jut eszembe, jött még egy TV-spot, ha valakinek eddig nem volt elég.

Úgy tűnik, hogy a LEGO Movie rendezői is baromi keresettek. Phil Lordot és Chris Millert akarja a Sony magának, hogy rendezzenek nekik majd egy Ghostbusters abba az univerzumukba, közben a Warnner pedig a Flash rendezésére akarja őket megszerezni.

Még idén foroghat a Machete Kills Again…in Space. Danny Trejo szólta el magát, és szerinte Rodriguez marad a rendezői székben.

A Logan’s Run remake nem halt el még, ezúttal épp úgy írják át a forgatókönyvet, hogy női lehessen a főszereplő.

8 hozzászólás a “Jump Street, jócsaj a Tron folytatásban, Five Nights at Freddy’s, Ajax, Mallrats 2, Ultron, Lego, Machete az űrben és Logan’s Run még mindig” bejegyzéshez

  1. Pont tegnap gondoltam bele, hogy vajon mikor készül film a Five Nights at Freddy’s-ből. Ennyit kellett rá várni :D Lehet belőle filmet készíteni simán, úgyhogy hajrá.

  2. Five nights of freddy film :) ez poén, régen szerettem a bábus horrorokat, puppet masternek az összes részét néztem :)

  3. Azt a rohadt nem tudom hányan készítették a játékot, de ugye 1 éven belül 3 rész is + most film, asszem valakik retkes gazdagok lettek, persze tényleg jó kis játékok :)

  4. nagyon bíznak ezek a Ghostbusters univerzumban…ha Lordék vezetnék fel egy klasszikus remake-kel, akkor lehetne alapozni rá, de a McCarthys cuccal valószínűleg ahogy kezdődik, véget is ér. na mindegy, lerágott csont már, csak vicces, hogy a folytatások már szimpatikusabbak, mint az alap.

  5. Uj Tront varom, sajnalom, hogy a remake nem nagyobb siker, nekem bejott nagyon a latvanyvilaga es a zeneje.

  6. @Zaki:
    Az új Tron mozi, a Legacy (jeez, már 5 éves! O.o )nem remake volt, hanem folytatás. Ha csak tartani tudnák azt a színvonalat, ó Istenem, de örülnék… sajnos olyan szerencsém nincs, hogy még egy ilyen kivételes soundtrack-ot összehozzanak alá. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.