Pitch Perfect 2

Őszintén szóval nem értem ezt a folytatást. Na nem a létrejöttét, hiszen az első rész kellemes mennyiségű pénzt hozott a stúdiónak, a történet sem túl bonyolult, de basszus, minek folytatás ha háttérbe tolják Anna Kendricket?

A Bellák kénytelenek megnyerni az acapella világbajnokságot, mivel Fat Amy megmutatta a vagináját Obamának (és az országnak). Tényleg, minden mástól eltiltják őket, de az ilyesmivel foglalkozó egyesület röhögve nyitva hagyja azt a kiskaput, hogy ha nyernek, akkor minden meg van bocsátva.

obama-pitch-perfect2

Természetesen a lányok elindulnak feltérképezni az ellenfeleket, pontosabban csak egyet, a Das Sound Machinet. Akik amúgy baromi jók, konkrétan jobbak, mint a Bellák, de ‘murica ellen… Közben a lányok között is problémák vannak, így meg kell újra találniuk a hangjukat, és már túl sokat foglalkoztam a történettel.

A legnagyobb problémám mindenképp az volt, hogy Kendrick helyett Rebel Wilson kapta a főbb szerepet. Ez kinek jutott eszébe? Bár az aranyosság is jelen volt a filmben, mégpedig egy új énekes lány, Hailee Steinfeld által, viszont Wilson a harsány és alpári humorával szépen elnyomta azt.

Pitch Perfect 2

Ezen kívül még rasszista és szexista “poénok” tömkelegét kaptuk. Ugye a műsort a már ismert közvetítőkre bízták, így onnan ömlött a “nőknek a konyhában a helye” klasszikus, a lányok problémáinak kontextusba helyezésére pedig kaptunk menekült vicceket. “Gyerekkoromban aknák között sétáltunk, de tényleg a smink a komoly probléma” szinten. Az ötlet, miszerint ellensúlyozzák a felfújtakat igazi problémákkal még működött is volna, de sajnos csak beakadt lemez lett belőle.

Abba már bele sem akarok menni, hogy milyen random húzásokkal mozdult előre a plot néha, lásd “titkos” acapella verseny. Tipikus folytatás, amibe mindenből többet és nagyobbat raktak, és sajnos nem lett az igazi.

11 hozzászólás a “Pitch Perfect 2” bejegyzéshez

  1. Ami sokal értetetlenebb a bevétel….

    Amerikai:$183,785,415
    Minden más régio : $100,300,000
    Egy 30 milliós filmnél…
    Ilyenkor azért sajnálom a FF-t és a Terminátort is.

  2. Human, te minek nézel ilyen filmeket? :)
    Kényszerítettek rá, vagy megpróbálod az emberek egy másik rétegét is az oldalra csábítani? :)

  3. Egynek elment, de az első jobb volt. A közvetítők voltak most is a legnagyobb poénforrás. :)

  4. Csalódás volt minden szempontból. Kendrick háttérbe szorítása még valamennyire megemészthető, de itt volt még pl. Alexis Knapp (Stacie) totális lenullázása is. Ő volt az 1. részben a dögös, szexi lány. Itt meg az éneklésen kívül talán két mondata meg egy villanásnyi poénkája volt. Plusz még két teljesen új eyecandy-lány, akik szinte meg se szólaltak, egyedül a guatemala-i lánynak jutott némi szerep. Érthetetlen, hogy ez a Rebel Wilson hogy tudott filmes karriert csinálni. Rá sem voltam kíváncsi meg a nyomi ázsiaira sem.
    Az egész filmből csak a német csapat és a producer főnök figura oltásai voltak jók.

  5. Élményt és kommenteket olvasva elég szomorú vagyok, mert az első részt nagyon szerettem bájossága miatt. Mindenesetre mindenképp bepróbálom!

  6. Flula-t nem tudom ismerte e valaki youtuberól, de számomra baromi jó humorforrás volt őt is látni ilyen szerepben.
    Viszont tényleg visszalépés az első részhez képest, az új csaj aranyos de azért nem egy Kendrick. Rossz volt nézni aztis ahogy a főnök bellával semmit nem foglalkoztak, csak hajcsárkodott. Jobban összevolt rakva az első rész sokkal, remélem észreveszik a hibákat a 3-ra :)

    u.i. azért a zenék elég faszák voltak, mind az énekelt, mind a soundtrack

  7. Az első részben Kendrick és Snow voltak a legjobb karakterek (az a zuhanyzós jelenet..), erre a második részre mindkettőt a háttérbe nyomták :(
    Viszont legalább a német csapat jó volt.

  8. Két napja láttam, csalódás volt, pedig az első részt nagyon szerettem.
    A hangulatból maradt azért egy kicsi, de a sztori, a karakterek, a poénok nagyon bugyuták voltak, amolyan hiányérzetem volt utána.
    Ami viszont pozitívum, a zenék. Rohadt jól megcsinálták őket.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.