Heti mozibemutatók: szeptember 17.

Jött bőven néznivaló, nehéz a választás. Legalábbis nekem, aki jobb amerikai filmre vágyik annak egyértelműen Irra.. Everest. De a popcorn mellé egy Maze runner, hmm.

Everest

12 hozzászólás a “Heti mozibemutatók: szeptember 17.” bejegyzéshez

  1. a helyi mozi szerencsére megoldja a választást,ezen a héten maze runnert ad,jövő héten everestet

  2. En baratnommel megneztem Hetfon a Maze Runnert. Egesz kellemeset csalodtam. Teljesen elvezheto volt, ha valakinek tetszett az elso, csak ajanlani tudom. Nem nyalas, mint a mellette futo masik ket szeria, es fasza porgos filmet hoztak ossze.

  3. Nem olvastam a könyveket, csak a két film alapján vontam le a következtetéseket, de a Maze Runner 2 felülmúlja az első részt. Míg ott számomra a helyszín volt igazán érdekes… ahogy bontották ki a történetet úgy laposodott el az egész. A második részben már nincs idő gondolkodni és történettel foglalkozni igazán, mert sodornak az események és a több mint egy óra akció. Karakterépítés nem igazán van, párbeszédet még mindig nem tudnak írni, de az akció elviszi a hátán a filmet. Egy-egy jelenetben már úgy éreztem magam, mintha a Left 4 Dead játékban lennének a szereplők (és ez nem negatívum).

    Szerencsémre Erdélyben már múlthéten volt a Maze Runner premier, így most nyugodtan mehetnék az Everestre, de voltak olyan rendesek a mozinál és a Sicariót is betették erre a hétvégére… úgyhogy lesz mit nézni :D

  4. Everest IMAX 3D

    Kicsit másra számítottam!

    Tehát szögezzük le, hogy ez nem egy akciófilm, nem is katasztrófafilm!
    A főszereplők a HEGY, ami gyönyörű! Nagyon szép látványilag a film!
    A többi főszereplője hegymászók, emberek és nem szuperhősök akik fittyet hánynak a gravitációra és a fizikára!
    Ez egy nagyszerű dráma ami gyönyörű helyszínen játszódik!
    De végeredményben tetszett!

  5. Nem volt rossz az Evetest. Látványilag gyönyörű, szép film, bár a 3D nekem nem adott hozzá akkora pluszt.
    És bármennyire is tisztába vagyok vele, hogy igaz történet alapján készült, azért kerüld bele egy-két túlzás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.