A Függetlenség napja folytatásának előzetese

Tudtuk, hogy visszatérnek, na de készen is álltunk rá? Az biztos, hogy az első teaserben nincs olyan ikonikus képsor, mint amikor lecsapott a lézer az Empire State Buildingre anno, viszont jönnek az idegenek, mi pedig az előző támadásból hátramaradt technikával megpróbálunk odavágni nekik.

id4-2-teaser

Az első részből jó pár kedvencünk visszatér, de Will Smith ugye nem. Viszont Goldblum nyomja az expozíciót. Videó a tovább mögött.

80 hozzászólás a “A Függetlenség napja folytatásának előzetese” bejegyzéshez

  1. az előzetes láttán az első gondolat ami átfutott az egyamon, hogy hogy lehet így elqurni egy ilyen frenchiset :(

  2. 1. Pocokp: Az eredetit én is imádtam, bármikor újra tudom nézni. De főleg a storyja miatt.
    Ebből az előzetesből süt a látvány, de hiányzik a lélek.

  3. (nem kommentelek, de ezt nem bírom magamban tartani) szóval így lesz minden idők egyik csúcs blockbusteréből egy ócska, gagyi, Asylumos ZS film, sok pénzből. bár nem is annyira sokból. hogy néz ez ki? mi ez a rettenet? létezik, hogy trailert ennyire el lehet rontani, vagy a film is ebből áll majd? nagyon remélem, hogy csak az előzetest rontották el, nagyon szeretnék egy normális folytatást. nem baj, ha nem ér fel az első részhez. de légyszi, ne legyen ilyen műanyag fröccsöntött kaka. úristen, az előzetes alapján egyetlen pillanatot nem tudnék kiemelni, amit ne utálnék már most.

  4. Hát, ha tippelnem kéne, az eredeti hangulatát nem fogja megütni. Megint egy tipikus folytatás klisé, mindenből nagyobbat, többet, látványosabbat?

  5. Will Smith azért hiányzik kicsit, ha már sequel, akkor jó lett volna, ha olyanra formálják a forgatókönyvet, hogy Smith belemenjen gondolkodás nélkül, de így kicsit tartok… Olyan érzésem van, mintha ugyanazt a plotot adnák el modern köntösben, de remélem jó lesz!

  6. Aha, szóval ez az első rész lesz, csak a felújított változata.
    Ugyanaz, csak mindenből nagyobb, szebb, látványosabb és persze “darkosabb”, mert most az a divat. És még “Will Smith-t” is beletették más kiadásban.
    Bár nem is vártam mást, vagyis igazából semmit nem vártam.
    Azért megnézem. :)

  7. Human, human őszintén…. nem fogok a mostani mondataimba energiát fektetni, mert itt nincs miért, kérlek mondd el őszintén mit gondolsz, felőlem lehet ebből 200 kommentes disszertáció, kurvára tisztellek sok tekintetben, mit jósolsz őszintén a filmes világnak.

  8. Azért mekkorát csal az előzetes a klasszikus Bill Pullman beszéddel. :)
    De hát így kell ezt csinálni.

  9. Nekem valamiért az FF ugrott be,ahogy néztem ezt a trailer/teasert.
    Ez meg nem biztos,hogy jót jelent..:/

  10. Hiába a cím, ha egyébként mostanra ez a téma teljesen érdektelenségbe fulladt. Talán ha az elmúlt években nem lett volna ennyi “mentsük meg a bolygót az idegenektől” film (thanks Marvel). Az is zavar hogy a trailer beállításai alapján már most rosszul vagyok a US Army reklámfilm jellegétől. Will Smith nem feltétel szerintem a folytatásba, de így eléggé felemás lesz, ha a többi szereplőt amúgy sikerült visszarángatni.

  11. Szerintem meg … baromi jó lesz :D Tiszta XCOM :D Egyrészt nem bánom, hogy folytatják, másrészt visszatért mindenki, kivéve Will Smith, de szerintem hibát követett el. Harmadrészt meg imádom a látványos SCI-FI filmeket, borzasztóan kevés van belőlük, sőt magából a sci-fi-ből van kevés!

    Ti csak morogjatok magatokban :D Én élvezni fogom minden percét! Kapásból van a trailerben egy olyan jelenet amit mindig is szivesen láttam volna valamelyik sci-fiben! És ők bevállalták :D

  12. Szerintem nem rossz, de Will Smith nagyon hianyzik belole. Gyakorlatilag az osszes fobb szereplo visszatert az elso reszbol, o miert maradt ki? Sokat kert, vagy nem vallalta, vagy csak siman kihagytak belole? Elo resz nagy kedvencem volt anno, gyerekkoromban sokszor megneztem :D

  13. Az eredetinek is megvoltak a maga hibái. De elnéztük neki. Ennek nem fogjuk. :D
    Látványos lesz, az biztos. De nekem kicsit Transformers 3 érzete volt ennek az előzetesnek. Ha bedobnak itt is valami Victoria Secret reklámot, én kimegyek a moziból.

  14. Nem néz ki ez rosszul egyáltalán, de nem is kiemelkedő. Nem tudom, hogy mit vártok egy ilyen típusú filmtől? Egész biztosan nem mély drámát, hanem könnyed szórakozást fog nyújtani majd egy kis minimális mondandóval. Kicsit divat lett ma már mindent leszólni, mintha mi bármikor jobbat tudnánk a kalapból előrántani. A filmek csak termékek és néha azt kívánom, hogy bár a hazai filmipar tartana ilyen szinten, hogy az embereknek munkát ad, az állam adót szed be és még a készítők is betegre keresik magukat. Ma már nem techdemókat nézünk az ILMtől / WETAtól, mint 10-20 éve, amikor évről évre jött valami újítás (pl. Terminator 2, Jurassic Park, Twister, Jumanji). Ma már az effektek alapkövetelmények, így már csak a sztorin, a marketingen és a fantázia hiányán bukhat el egy film. Ám ha az eltöltött két óra örömet okozott akár moziban, akár majd később otthon, akkor már megérte megnézni. :)

  15. A Függetlenség napja egy jó ritmusu katosztrófa film volt. Jó felépített mestermunka a fajtájából. Emlékszem milyen szép lassan állt össze az akkori előzetesekből mit kapunk majd a filmből.
    Most olyan érzésem van mintha egy csomó szart öntöttek volna a nyakamhoz. Pedig én lennék itt az utolsó emberke aki egy filmet lehúzzna az előzetes végett.

  16. “Én nem vagyok zsidó. Senki sem lehet tökéletes.”

    Blöee

    De! Ha nem láttam 20szor, akkor egyszersem. Akkor készült, mikor még ritkaságszámba ment egy látványfilm. Jó is volt.. 90 es évek <3
    Úgy gondolom, folytathatatlan. Persze történetileg egyszerű.. De akkor amit az első elért.. Na az lehetetlen.

  17. Nem tűnik ez annyira rossznak. Nekem igazából csak egy Will Smith kaliberű karizmatikus főhős hiányzik az előzetesből, Liam Hemsworth szvsz ehhez még kevés.

  18. Malachi, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezta véleményedet mire alapozod? Érdekelnének az érveid, mert a trailert látva nekem ez csak amolyan hisztis csakazért is jól lefikázom kommentnek tűnik.

  19. Az első részt utáltam. Úgy jöttem ki a moziból, hogy rég láttam már ekkora szart, nagyon untam az egeszet, és sem izgalmasnak, sem viccesnek nem találtam. Túlságosan látványosnak sem, idegesítőnek viszont annál inkább. Gondoltam, bukik egy nagyot a film, aztán először meglepődtem, hogy nem. Persze átgondoltam később, milyen hulladékok lesznek sikeresek, láttam például, hogy még Jim Carrey-n is tudnak röhögni emberek, és megértettem a dolgot. Ebből most legalább az elviselhetetlen Will Smith hiányozni fog, talán ennyivel jobb lesz.

  20. (nemkomment) Nyíl – mondom, remélem csak az előzetes rossz, de az annyira… öhm erőltetett és üres, és ahogy valaki írta lelketlennek tűnik, hogy kiráz a hideg tőle. azt érzem, hogy mindent beletömtek amit lehet, de csak azért, hogy ott legyen. na meg kb. egy az egyben lemásolták az első rész történetét, csak hozzáadtak húsz évet, egy csomó ráncot, és kivettek egy Will Smith-t. persze mi mást tehettek volna, ha a sztori az, hogy jönnek az idegenek, és le kell nyomni őket. mindegy, hát remélem nem érzem jól, mert nagyon akarok egy király második részt, de ennyiből nekem rettentő olcsónak és közhelyesnek és üresnek tűnik az egész. ami először, húsz éve király volt, igazi karakterekkel, az most már csak hiperszuper karakterekkel menne ugyanúgy, de ebben az előzetesben mindenki csak a régi önmagának a karikatúrája. az újak meg – nem is újak, csak helyettesítik a régi, kiesett szereplőket. tényleg, annyira szeretnék én lenni a hülye és feleslegesen aggódós, mert legyen ez egy jó film. legyen!

  21. zsedan: azt, hogy látványos, de új blockbustert jó ha évente egyet kapunk. vannak kreatív filmek, de sajnos blockbusterből nagyon ritkán.

  22. Platschu: szerinted csak ez a két véglet van? akinek nem tetszik egy kicsit lélek nélküli folytatás az mély drámát várt? Nem, olyan eltúlzott, szórakoztató baromságot, mint az első rész, amiben ugye win95 vírust osztunk az élieneknek, és will smith lazán lebassza az egyiket, hogy üdv a földön.

  23. Először is valszeg szar lesz nincs mese,kettő will smith egy csíra,mert nem vállalta el mint ha fűrdene a jobbnál jobb szerepekben le se szarják a fejét,de ő gizdáskodik hogy neki ez nem tetszik aztàn sìrni fog majd mint a matrix után na jó ennél a filmnél ez nem valószínű :)

  24. azt meg hadd tegyem már hozzá, hogy ne vegyétek személyes sértésnek, ha valakinek más a véleménye egy előzetesről vagy filmről, mint nektek. nagy kaland, kit érdekel. és persze, van divatfika, 16 évesen. vagy 22, nem tudom. én viszont már egy vén pöcs vagyok, és ez nem jelenti, hogy többet érne a véleményem bárki másénál, de az biztos, hogy nem divatból írok semmit. főleg, mert jó ideje nem is ismerem a divatot, höhö. vélemény = vélemény, mindenkié ugyanannyit ér.

  25. Az első részt vagy ötvenszer láttam, ennek ellenére (már csak a többség miatt is írom így) tetszik ez az előzetes! Epicre vett, hatásos és grandiózus. A régi karaktereket is jó újra látni. Will hiányzik, de hát ez van. Ha hoz egy zsák pénzt, és fog, akkor tuti lesz folytatás, és Will is benne lesz.
    Ja és ne sírjatok, legalább nem reboot!

  26. Jobban néz ki mint jj star wars-a. Ha minden nosztalgiát félreteszünk, akkor az inkább érződik egy túlszaturált lelketlen fröccsöntött (ujracsomagolt) terméknek.
    Nem utalom jj-t emberként mert baromi okos fickó, viszont a filmje trailerei egyike se győzött meg, ez meg… Itt volt par dolog ami arra enged következtetni, hogy emmerich ha nem is régi önmaga,de akar újat mutatni.

  27. Valamiért olyan mű érzést kelt az egész előzetes. Na meg ez a cím: Resurgence ohh mama. De természetesen várjuk

  28. Ami már most nem tetszik, hogy itt is a régit próbálják felül licitálni. A végén az űrhajó kb a föld harmadát fedte be. Oké, hogy nem kell komolyan venni a filmet, de ha az ránk esik akkor alapból kipusztul a bolygón minden előlény. :D

  29. Puffin says:

    Will hiányzik, de hát ez van. Ha hoz egy zsák pénzt, és fog, akkor tuti lesz folytatás, és Will is benne lesz.

    Will Smith karaktere meghalt az idegen technológia tesztelése során.

  30. Szerintem meg jó lesz ez, sokkal jobb volt a trailere mint a captain america, vagy az új xmen képregény rákoknak.Roland emmericben szerintem nem fogunk csalódni.

  31. a humor sajna hiányzik belőle, viszont ez így ezerszer látványosabb, mint a mostani blockbusterek nagyja… hátha jó film lesz

  32. smithet kinyírni egy oltári baromság, ha nem is lesz benn a 2. részben, attól még a 3.ban felbukkanhat

  33. Miért hiányoljátok Will-t? Én örülök neki hogy nem lesz benne mert mostanában ha szerepel egy filmben akkor csak köré épül az egész. Másról sem szólna csak hogy ő mekkora hős, és valószínűleg ismét ő mentené meg a világot. Ez csak az első előzetes, láttam már ennél sokkal jobbat is, és persze rosszabbat is. A filmet várom, szerintem a sci-fi-k jobbak mint a szuperhősös nyavalyák. Az viszont tény hogy sajnos ma már szinte csak a folytatások, vagy az újrafeldolgozások mennek, és nagyon ritka az új és eredeti ötlet. Az elődök meg magasra tették a mércét, így nehéz azt elérni, de a nézők elvárása is nagyobb lett mint annak idején.

  34. Az alien/human tecnológiával megvettek. A hangáros jelenet, azokkal a dögnagy csúzlikkal odavág. Asszem moziban nézős lesz.

  35. Valahol azt olvastam, hogy Will Smith-t már nem tudták megfizetni a folytatáshoz, mert (most figyelj!): szárnyal a karrierje! Vajon melyik legutóbbi eresztésére gondoltak vajon? After Earth? Men in black 3? Focus??? :D

  36. Lehet, hogy jól néz ki (bár nekem fel sem tűnt őszintén), de valahogy egy cseppet sem keltette fel az érdeklődésemet. Részemről ez ilyen ha majd megy a tv-ben esetleg nem kapcsolok el kategória, de moziban 1000% hogy nem fogom nézni.

  37. Pár dolog mellett azért ne menjünk el:
    Az első rész 96-os, hiába a világpusztulós sztori, akkor is átjárta a 90es évek igazából szavakkal nehezen definiálható jellegzetes képi világa, életérzése, inkább vicces és badass volt mint sötét és vészjósló.
    Most 2015-ben, és már jó ideje valahogy sterilebb, laboribb a filmek képi világa, meg persze dárkosítunk ugye ezerrel, mert azt kajálja a nép. Anno amikor felrobbant a Fehér Ház a vásznon, az kb az elsők között volt, hogy ilyet láttunk ilyen kidolgozottsággal. Ma már minden második filmben lerombolják a fél világot. Emelkedett a néző ingerküszöbe e téren. Így a folytatás is kénytelen ebbe az irányba elmenni, viszont mivel sok ilyet láttunk, nem fog ikonilkussá válni.
    Szóval szerintem nem feltétlen a filmmel van/lesz gond. Inkább azzal, hogy valami (amire föntebb is csak kerestem a szavakat) eltűnt az elmúlt 20 évben.

  38. Bírom h egyesek már “Zs” kategóriáról beszélnek. Khm, mi alapján is? Az alaptörténet elég kézzel fogható, az pedig, ahogy átformálódott a világ nehezen lenne kivitelezhető egy rakat CGI nélkül..
    Várjuk ki a végét.

  39. az eredeti az egyik legszórakoztatóbb scifi akciófilm, amit valaha csináltak, iszonyat jó színészekkel, poénokkal, hangulattal, nem beszélve a profi akciójelenetekről, mindezt úgy, hogy egy jó kis B filmes feelinget is hozott, szerintem nagy kaland

  40. UEVCS-Pontosan!! Az ingerküszöbünk más ráadásul időközben színre lépett egy Michael Bay és a Marvel és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Mátrix 1. része óta is hányan táplálkoznak abból (elég csak a Resident evil részeire gondolni). Én nekem csak annyiból van fenntartásom, hogy Emmerich azóta sem talált önmagára, a mélypont az volt, amikor óriás fánkot kerülgetett a menekülő család a limuzinban. Will Smith meg szerintem ragaszkodott ahhoz, hogy kicsi Jaden is szerepelhessen aztán az már bukásra ítélte volna a filmet.

  41. Első rész nagy kedvencem, azt tuti nem múlja felül. De egész jónak néz ki ez a folytatás.

  42. Bírom az ilyen kommenteket a trailerek után:
    “a humor sajna hiányzik belőle”.

    Persze, nyilván ennyiből le lehet szűrni, hogy lesz-e humor a filmben.
    Nem tudom amúgy, milyen folytatásnak örülnétek, ha visszajönnek és rottyrabasznak minket? Legalább lenne sztori a harmadikra… Kicsit olyan itt a legtöbb ember, mint a kritikus nő a Birdmanben…

  43. Devlix: Komolyan mondom, a következő már az lesz, hogy Steven Segal klasszikusai előtt csorgatjátok a nyálatokat. Az ID egy fos film volt már akkor is, előszedték az 50-es évek inváziós filmjeinek kliséit, és modern trükkökkel megspékelve tálalták. Van benne pár szép trükk, egy két lapos poén, de mint film szar, és én már csak azért is utálom, mert a sikerének köszönhetjük a teljesen agyatlan CGI látványorgiák felvirágzását, amit azóta is szívunk.

  44. Nekem is X-Com ugrott be legelöször :) Szerintem jól néz ki. Kiváncsi leszek rá. Smith meg hülye volt ,hogy nem válalta…

  45. Az Uratok: +1

    Nekem jónak tűnt a bemutató. A műfajban megtalálható darabok között nem hat gagyinak. Kéne még egy Támad a Mars rész is, csak hogy bizonyos nézők mérlegelhessék a diferenciát. Amúgy nekem az is igen tetszett. :)

  46. Én imádom a SF-ket, de az első rész tényleg egy szuper látvánnyal eladott trash volt, Emmerich volt akkor Michael Bay. Nekem ebből ugyanúgy jön a trash-hangulat mint az előzőből, nagyon jó szájreklámot kell kapni ahhoz, hogy moziban nézzem meg.

  47. Ebből a teaser szerű trailerből nem derül ki sok minden, csak, hogy látványos lesz, Bill Pullman megöregedett, Jeff Goldblum megint okos fejjel gondolkodik és az idegenek bosszúállóak, ráadásul lenézték az emberiséget 20 éve.
    Persze, hogy nagyobb, szebb, ütősebb akar lenni a film. Bárki, bármit mond, manapság nem tudsz máshogy meglenni a látványfilmek világában, csak ha még inkább odateszed a CGI-t. Emmerichtől pedig mit vártok?
    Will Smith nem tér vissza. Ne térjen. Neki felajánlották, de ő nemet mondott, ha jól tudom. A legjobb dumák nagyrészt úgysem tőle származtak. :-)

  48. Várós, nagyon pop-corn mint a többi, nekem nem lerohanós sci-fi az ami nem úgy kezdődik, hogy a cél bolygót megfenyegetik, hogy akkor lehet kapitulálni vagy olcsón pár sziklát ütközőpályára küldünk, esetleg, ha kell az ökoszisztéma, akkor meg elégséges retrovírust a légkörbe, mondjuk olyat amitől a célbolygó lakossága kérődzők szintjére süllyed és már indulhat is a betakarítás. persze így elég rövid lenne a film. :)

    amúgy tényleg X-Comos :)

  49. Annó a látványa miatt volt nagy szám, mert ugye a sztorija egy kalap szar volt. Ez se néz ki rosszul, de sztori is hasonló várható mint első résznél volt. Beülsz a moziba és agyatlanúl zabálsz. Többet ne várjon ettől senki.

  50. A testem kész. Roland Emmerich kábé összes filmjét láttam, és ha nem is szerettem mindengyiket, de nagyon ért az agyatlan, nagyköltségvetésű B-filmes szórakoztatáshoz.

  51. Ha kijátszák benne azt a lapot, ami az első részben egyáltalán nem volt (mégis annyira tartalmas volt a film, hogy nem hiányoltam): az emberek és űrlények közt egy csatát gépek nélkül, szemtől szemben, akkor berosálok az örömtől.
    Amúgy én azért drukkolok, hogy ne olyan legyen, mint a Jurassic World, ami leginkább egy rohadt drága fan made filmnek tűnik kidolgozatlan karakterekkel.

  52. Nagy marhaság lesz! De kb hozza majd a Transformerek szintjét! Mind látványban, mind sztoriban!

  53. Az első rész nekem sem volt a kedvencem, de még mindig érzem azt a drámát és döbbenetet, ahogyan az alieneket fogadó scifi rajongók fölött kinyílt az űrhajó, majd szintenként végigrobbantották a felhőkarcolót és az emberek menekülni kezdenek egymást taposva. Aztán még az elnök is úgy menekül el helikopterrel a Fehér Házból… A kedvenc jelenetem talán még az volt, amikor Will Smith leüti az idegenet és benyom rá egy egysoros poént a nulladik típusú találkozásról. Maga a film nem egy nagy durranás, de ezek a pillanatok örökre beégett szerintem minden akkori mozinézőbe. A végén pedig kifejezetten szimpatikus volt, hogy a Föld népei összefogtak és egymást segítve győzték le a többi űrhajót is. Kár, hogy ez az utópia a valóságban nem történt meg.

    Human: Amire utaltam, hogy manapság pénzzel már bármikor lehet látványos filmeket csinálni, de ahogy UEVCS írta, lejjebb ment az ingerküszöbünk. Igazi klasszikust nagyon nehéz már alkotni, ami olyan szinten felülírja a korábbi filmeket, hogy még éveken át emlékezünk rá. A Mátrixnak, Avatárnak vagy Gyűrűk ura 3-nak sikerült, mert azok valós filmes technológiai ugrásokat is tartalmaztak. Manapság mindenki ilyesmit vár minden új filmtől, hogy még több, még jobb, még látványosabb legyen. Közben pedig az “átlagos” szórakoztató filmeknek sincs komolyabb baja, mert évekkel ezelőtt még oda lettünk volna értük és vissza a bugyuta sztorival vagy siralmas színészi játékkal, de ezt a pluszt várják és megkövetelik a nézők. Utána pedig ha ez nem történik meg, akkor jön a kritika és a huhogás. Valószínűleg maga a célközönség és a világ változott ekkorát, mert ma már az internet miatt a mozibajárás is nem egy kiváltság vagy szellemi templomba járás, hanem a mindennapok része lett. Más volt régen, amikor havonta vagy félévente egyszer mentünk el moziba és még újságok (pl. PC-X) mellékletein kellett trailereket nézni bélyegmozi minőségben, míg ma már a YouTube még okostelefonokon is megy. Nem beszélve még a mennyiségről is, tehát így látszólag sokkal erősebb a verseny ugyan, de több is a középszerű cucc is. Ugyanakkor nem a szórakozás a cél, ahogy eddig is írtam?

  54. egyszerűen csak ki kellene dolgozni és nem lustán a számítógépes gépparkra hagyatkozni, mert akkor a film is unalmas lesz.. azok a jó filmek, amiket szívvel-lélekkel készítenek

  55. Az első rész nagy kedvenc volt, de az már nagyon rég volt.Jövőre pedig túl sok lesz a megnézendő mozi film, ami miatt erről lehet lemaradok…

  56. uncleraci: nem tudom hol olvastad, de oda ne menj többet. Will filmjeit elnézve, inkább most kisebb produkciókat szereti. Nem hiszem, hogy a Concussionnél 30 millát fizettek neki pl., a Focus meg komédia volt.

  57. Platschu: szép levezetés, mi az alapja? mert én azt látom, hogy többen nem akarják észrevenni, hogy mennyivel sterilebbek a filmek (te is milyen elméletet gyártottál), és nem a megváltást várja tőlük a többség, hanem az érzelmeket. Lehet páran nem tudják megfogalmazni és fikának néz ki, de manapság egyszerűen nincsenek normális vagy legendás karakterek, akik semmibe nem kerülnének, csak egy jobb forgatókönyvbe. Pl itt is, az első rész gagyi volt, de Will karakterére még az utálói is emlékeznek, ehhez képest a Jurassic Wordből annyi marad majd fenn, hogy magassarkúban futott a csaj, pedig fél éves film. A Terminator Gensysből pedig Arnold és amit átmentettek a 80-as évekből, az Ultronból semmi. De igazából az Avatarral is ez van, húde blockbsuter, de a popkultúrában nincs jelen, mert végletekig kilúgozott alap hőstörténet volt, mindenfajta egyediség nélkül.

    A Mátrix a jó látvány mellett még remek film is. Sokan éreztek a végén valamit, nem csak azt, hogy szép volt. A GYU pedig tele volt jó karakterrel, párat sajnos a Hobbit lejáratott később (hopp, egy lelketlen folytatás?), akiknek a sorsa érdekes, nem az, hogy mekkora CGI támad rájuk.

    És rengeteg blockbuster volt régen is, amik csak a látványra épültek, az akkori csúcsra, mégis csak pár maradt fenn, azok, amikben volt valami extra. Ezt várják sokan, nem filmtechnikai előrelépést. A Die Hardok semmiféle filmtechnikát nem hoztak, és alapfilmek. A Dark Knight semmiféle látványbeli újítást nem hozott, és egy karakter lenyúlta az egészet, sokan emlékeznek miatta a filmre.

  58. human: Ez így van. Én például a mai filmektől semmit nem várok, csak olyan kidolgozottságú karaktereket és sztorit, amilyen a kilencvenes években alap volt a blockbustereknél. Pl Emmerich korábbi filmjei (Tökéletes katona, Csillagkapu, ID4, Hazafi) faék egyszerűségű sztorit kaptak, de nem rágtak a szánkba semmit és olyan dumák voltak bennük, hogy hihetetlen. A gonoszok nem attól voltak rosszak, mert azt mondták rájuk és ezzel el van intézve. Minden karakter szépen fel volt építve, hogy a néző maga vonhassa le a tetteikről a következtetéseket.
    Ma már az akciófilmek többsége a látványra épül, de anno nem a látvány miatt néztem ronggyá az Utolsó Cserkészt, vagy a Die Hard első 3 részét. Szerintem ez az, amit egyre inkább hiányol mindenki a filmekből, mert már nem rózsaszín ködként lebeg elöttünk a látvány, mint anno a Jurassic Park, vagy a Matrix esetében. Most már hozzászoktunk a külsőhöz és mögé tudunk látni. És mi van mögötte? Egy nagy semmi!

  59. Egyetértek az előttem szólókkal. A mai filmekből nagyon hiányoznak az emlékezetes, jól kidolgozott karakterek.

  60. Sokan azt nem értik meg hogy még ma is ilyen filmekkel megtölteni a mozikat és addig amíg ez így marad ilyen filmek fognak kijönni. Ha megnézitek a youtubon 44 ezer embernek tetszik 2000 ellenében. Amíg ez az arány marad meg addig a stúdiók ilyen típusú filmeket fognak csinálni. Én egyáltalán nem bánom mert én a moziba kifejezetten az olyan filmeket szeretem megnézni ami látványos. A többit tv előtt. És szerintem természetes hogy az előző résznél valami nagyobbat hatalmasabbat szeretnének. Akinek meg eldöntötte 2 perces előzetesből hogy szar annak nem kell megnézni és kész. Manapság már nagyon nehéz egyedi filmeket csinálni, hiszen ahogyan említettem jelen pillanatba erre van igény.

  61. Pudlitos: de ki mondja, hogy egy jobb forgatókönyv elvenné a látványt? MIntha ez csak vagy-vagy alapon működhetne, beszarok. Mintha az Indy filmekben nem lenne látvány és jó párbeszédek, fordulatos történet…

  62. Anno a Kincsvadászokat sem a látvány miatt imádtam (azért a végén a kalózhajó pöpec volt), meg a Forest Gump-ot sem a látvány miatt néztem rongyosra, pedig az dugig van filmes trükkökkel. A The Thing-et sem a látvány miatt nézem újra minden évben… és még sorolhatnám.
    Talán a Predator volt az a film, melyben mind a látvány, mind pedig a klassz forgatókönyv megfogott.

  63. Azert birom, hogy barmilyen film trailere kijön, egyböl megy a rinyalas.

    Miutan tegnap olvastam, hogy a forgatokönyviro annak idejen visszaadta az X millio penzt amit adtak neki, hogy irjon egy masodik sztorit, mert szerinte amit irt az egy fos volt es nem akarta, hogy elkeszüljön es csak MOST, husz evvel kesöbb erezte ugy, hogy sikerült neki egy melto folytatast összehozni, hat en elegge bizakodo vagyok es megelölegezem neki, hogy sziven viseli a filmet.

    Csak azert, mert visszautalnak vizualisan az elsö reszre es parhuzamot vonnak egy trailerben, attol a maradek 85 perc meg barmi is lehet.

    En nagyon varom. Nekem nagyon bejött.

    Ha megint sima vadaszgepekkel mennenek es sima fegyverekkel lövöldöznenek, akkor meg az lenne a baj, hogy “ja persze, milyen mar, hogy nem tudtak az alien technologiat felhasznalni, mikor ott rohadt egy csomo ürhajo a sivatagban!”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.