Blockbuster watch: A Kung Fu Panda januárban is tarol, miközben a Disney kivételesen küszködik egy filmmel

A nagy amerikai vihar elültével a bevételek és a régebbi filmek esései is konszolidálódtak, a hétvége így négy széleskörű premierrel teljesedett ki, amelyek közül egy relatív siker akadt, a többiek pedig nem meglepő módon megcsúsztak.

kfpanda3-bo

A Kung Fu panda immár harmadik etapjához érkezett, Jack Black kvázi nyugdíjalapja még 2008-ban alkotott globális 631 milliójával olyannyira maradandót, hogy 2011-ben már jött is a folytatás, ami a hazai piacukon csupán 165 millióig vitte, nemzetközileg hozzádobott viszont félmilliárdot. Mindenféle pandás bögrével, meg tolltartóval megfejelve nyilván nem sokáig volt kérdés a triplázás, a Kung Fu Panda mostani része mégis öt évet váratott magára, hogy – kis túlzással – otthon behozza a marketing kiadást és a tengerentúli piacra bízza a megélhetését. A 41 milliós nyitás nem rossz, akár még 150 közelébe is elkúszhat szép lassan, de a hétvége alatt besöport nemzetközi 75 millió instant rákontráz a hazaiakra. A Dreamworks pedig magabiztosan hozza a biztonsági játékot az elkövetkező években is a Croodsék, How to train your dragon, Madagascar, Puss in Boots folytatásokkal.

10.2 millióval lecsúszott a dobogoról Chris Pine és a Finest Hours, a nagyjából 80 millióra beárazott film így a szokásos, ki és miért kérdéseket veti fel. Hiába volt, lesz, vagy lehetett volna Chris Pine, Ben Foster, Casey Affleck, és Eric Bana húzónév(ecske), vagy B/C listás sztár, még közösen sem tudnak elvinni egy mozit, a reklámkampány túl későn és túl lassan úszott be a horizontra és amúgy is a Viharzónához képest tinglitangli bohóckodásnak tűnik az egész. Emellett valahol megkerülhetetlen a szépfiús analógia Chris Pine-ra, és Chris Hemsworthre felfűzve, aki szintén blockbustereken lovagolva épít ki látszólagos ázsiót, hogy aztán önállóan egyelőre még(?) bukjon. Előbbi ugyan még messze van Thor paychekjétől, de a Star Trek még mindig biztos pont a kasszáknál, és jövőre beszáll ő is a képregény businessbe, csak éppen DC-éknél a Wonder Womanben. The Finest hours – In the heart of the sea: 0-0.

A top 10 legalsó helyén található a Fifty shades of black 5.9 millióval, ami még a Wayans tesóktól is sovány. Szó se róla, nagyon ügyesen, és konzekvensen parodizálják már 15 éve az éppen legjobban futó zsánereket, vagy jelen esetben adott filmet, de ez valószínűleg az eddigi legsoványabb próbálkozásukként zárul. A legutóbbi Haunted house 1-2 még 40 és 17 millióval is vaskos sikerek voltak a pármilliós költségvetésük mellett, de a kezdetekhez visszanyúlva a 2000-es Scary Movie mai jegyárak mellett 253 milliót hozna csak Amerikában…ezt azért érdemes ízlelgetni.

Az utolsó debütánst ismét csak érthetetlen okból 1210 moziba tolta be a Weinstein company, mivel az a mozi, ami évekig tologatnak és már mindenki bedobozolná, az nem csak a fejétől szokott bűzleni. Az egykoron ambíciózus 25 milliós Jane Got a gun összesen 835.000 dollárt tudott felmutatni (1210 vásznon!!), szóval kábé jobb lett volna a villanyszámlát megspórolniuk. Az eredetileg 2013-ban forgatott western hajóról dobbantott Bradley Cooper, Fassbender, meg ki tudja még ki, és végül Natalie Portman és Ewan McGregor hasaltak vele nagyot – utóbbi lassan már dvd polcos filmekben sem haknizgathat, úgyhogy lehet szorítani egy Obi Wan spinoffnak vele, szerintem nem sokat ülne a szerződésen.

Az új bemutatók töketlenségéből a régiek profitáltak ismét, a Star Wars hetedik hetében is még dobogós, és jövő hétre átugrik a (mondani sem kell, a történelemben először) 900 milliós határon, globálisan pedig a 2 milliárdon. Második helyen a Revenant kúszik szépen lassan 200 millió felé, a top10en kívül pedig a Big Short a mozijainak negyedét bukva szinten nem is vesztett a közönségéből és 60 millió felett tart már. A Brooklyn 30 milliónál, a Room 10-nél, a Spotlight pedig majd’ 35-nél tart jelentős vászon veszteségek mellett – a díjátadó után érdekesen alakulhatnak még, amikor a stúdiók kapkodva tolják őket vissza (hacsak nem jön ki mindenből szabotőr screener).

5 hozzászólás a “Blockbuster watch: A Kung Fu Panda januárban is tarol, miközben a Disney kivételesen küszködik egy filmmel” bejegyzéshez

  1. amikor leoltottak, hogy a Jane jónak néz ki, nem értik milyen baljós előjeleket emlegetek :DD

    Finest Hours szintén, bár azt hallottam az sima közepes lett végül, de a buktája látszott előre.

  2. A Scary Movie, és még a 2. része is jó volt, de azóta szerintem hatalmasat zuhant a színvonal a paródiák terén (nem csak Wayanséktől), talán ez lehet az érdektelenség oka most.

    Hm, itt melyikkel is küszködik a Disney? Az nem derült ki.

  3. Jane-nél amúgy mégis miért mentek volna be? :) Western nem pörög, húzónév nincs igazán, max pár Portman fanboy, marketing szinte zéró, hallani sem lehetett róla, vagy ha utánanézel előtte többnyire rosszat a csúszások miatt..sok esélyt nem hagytak neki.

    manapság már azért relatíve könnyű kiszúrni a megelőző hetek marketingje + kritikák alapján (pláne nem egy minden mindegy zsánernél, mint pl a horror), hogy hasal, vagy számíthat valamire -> de még ezután is sokkal több a negatív meglepetés, mint a váratlan siker.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.