Kezdődik az R áradat? Batman v Superman és Death Note

Úgy tűnik, hogy Deadpool sikere tényleg kinyitotta a kapukat, most élvezzük ki ezt a pár évet, mivel különleges lesz. Azt már tudjuk, hogy a Wolverine zárófilmet R besorolásúnak tervezik, de jöttek még hírek a témában. Az egyiket nem is értem amúgy, de nem azzal kezdem…

death-note-anime-movie-rated-r

Az Adam Wingard (The Guest, You’re Next) rendezésében készülő Death Note “It’s definitely for adults. It is zero chance it will be below an R-rating.” Avagy egyértelműen a felnőtteket célozzák meg vele, komoly adaptációt terveznek ebből az érdekes sztoriból. Röviden: elég kemény morális döntések vannak benne, hiszen a főszereplő képes bárkit megölni, ha tudja a nevét.

BatsR

Ami nekem furcsább: a Batman v Superman Blu-Ray R besorolású lesz. Ezt miért jelentik most be Warnerék? Komolyan kérdezem, mivel ebből ugye egyértelmű, hogy a mozikban vágott Batman v Supermant kapunk, hiszen a 154 perces opusz PG-13 lesz márciusban. Rendben, az első beadott változatot sorolta R-be az MPAA, amit utána még finomítottak, de akkor is furcsa, hogy előre bejelentik: a home video keményebb lesz… Ez főleg több erőszakot jelent, nem meztelenkedést vagy káromkodást.

Plusz extrának itt van, hogy az IT remake, vagyis új adaptáció is R lesz.

Másik extra, bár ez régi hír, de gondolom a fejlemények kapcsán jobban esélyes: a Killing Joke rajzfilm R besorolássa. Batman egyik legkeményebb füzete, megérdemelné.

36 hozzászólás a “Kezdődik az R áradat? Batman v Superman és Death Note” bejegyzéshez

  1. A Death Note-nak meg nem tudom, hogy örülhetünk-e hogy hozzá nyúlnak. A korábbi filmes adaptáció szerintem förtelmesre sikerült, bár nyilván elég low budget volt a dolog, mint arrafelé sok hasonló feldolgozás, de a sorozat máig az egyik kedvencem. Remélem jól nyúlnak hozzá, az R viszont ott indokolt, a kivégzések és a többi miatt mindenképp, a sorozatban is folyt a vér rendesen néhol, bár ott azért kulturált volt a dolog.

  2. Annyival egészíteném ki a poszt Death Note részét hogy “a főszereplő képes bárkit megölni, ha tudja a nevét ” és látta az arcát.

  3. A Death Note k.vajó volt egy bizonyos pontig (gondolom mindenki sejti miről beszélek), utána sajnos nem volt az igazi. Pedig nem vagyok egy anime fan, talán csak egy fél tucatot ha láttam, de ez nagyon-nagyon durván jó darab. :) szinte abba sem lehet hagyni a nézését.

    A Killing Joke R besorolását úgy emlékszem már korábban is pedzegették, mintha filmbuzin is olvastam volna erről. Ez nem feltétlenül a Deadpoolnak köszönhető, maximum könnyebben kap zöld utat a terv.

    Rozsomákot pedig már a kezdetektől így kellett volna.

  4. Csak nehogy elfelejtsék a stúdiók, hogy nem csak azért lett ekkora siker a Deadpool, mert R besorolású volt. Hanem azért, mert egy ötletes, új meglátásmódban tálalt, végig szórakoztató film, R besorolással.

    Magában az R besorolás kevés szerintem. De ennek ellenére tetszik, hogy a stúdiók belátták, hogy a korhatár besorolás csak minimális százalékban befolyásolja a bevételt és mernek keményebbek lenni.

  5. de akkor több bluray kiadás lesz BvS-ből más-más besorolással? mivan, ha a valaki a kölykének a moziban látottat akarja megvenni? vagy most ez az egész csak arra megy, hogy próbálják meglovagolni még a bemutatás előtt az azutáni eladásokat, hogy feltornásszák a box office adatokat?
    ha nem tennének ilyen bejelentéseket hónapokat előrevetítve, nagyobbat ütne…biztos nem példátlan, de nem emlékszem, hogy más studió ennyire vergődne egy project kapcsán.
    ennyi erővel be is mutathatnának külön egy vágott meg egy felsőkorhatáros verziót is a mozikban…

  6. Ez nem a bevétel feltornászása miatt van, hisz ezzel maguk alatt vágják a fát..ne nézd meg moziban, hisz lemezen jön az R besorolás…

  7. Az IT/AZ filmnek örülök,és ugye jön a NOS4A2 sorozat is.Remélem nem tolják el őket,mert már ideje lenne jól adaptálni egy parásabb,elvontabb King és Hill alapanyagot.

  8. Ez kurvára várható volt, egy film sikeres lesz (nem az R miatt, az csak plusz volt), és rögtön mindenbe azt próbálják majd.
    A jó kurva anyjukat komolyan, hogy mindig más sikerének a hullámját próbálják meglovagolni, és ezzel szokás szerint pár év múlva az R besorolással lesz mindenkinek a töke vele.

    Death Note persze arról szólt, hogy ölt ezerrel, de ott se mutattak beleket vagy hasonlót, 16-s kategória bőven elég annak.

    Taps taps

  9. Az R besorolás is relatív már, péntek este mógöttem egy nő két nyolcéves kislánnyal ült Deadpoolon :D

  10. tükör: Biztos két lemezes lesz a kiadás.Sőt az sem kizárt, hogy a 3D verziót is odacsapják a kiadványhoz, mint a The Wolverine-nél is.

  11. Bocsánat, de nem bírom szó nélkül hagyni. Miért hiszik azt az emberek hogy a Deadpool miatt lesz most sok film R kategóriás. És főleg miért gondolját hogy ha sok pénzt keres akkor az jó film. A Deadpool csak egy divatfilm, egy tinivígjáték amiben van vér. Semmi R nincs benne. Szó szerint egy nulla a film. Viszont divat lett kedvelni. Nem egy kultuszfilm, nem egy korszakalkotó, és végképp nem egy mesterű. Nincs is hulláma amit meg lehetne lovagolni. A BVS-t már előtte leforgatták. Az elejétől kezdve ez volt a tervük. A PG13-al több nézőnek el tudják adni, nyilván ezért megy az a moziban. Vannak történetek amiket már nem lehet belesűríteni a PG13-ba, mert sokkal több van mögötte. A BVS is ilyen, több van benne mint a sok látványos verekedés. A Deadpool egy sima 16+ os film, nem R. Az R kategória meg nem a vérről, a szétszakadt testrészekről, vagy belekről szól.

  12. “Semmi R nincs benne.”
    Hat persze, semmi. Tenyleg semmi, valahonnan meg kell tanulja a gyerek, mi az analszex, nem igaz? :D

  13. bëiz: de hát pont ezt írom, h ne felejtse senki a killing jokeot, és belinkeltem a régi hírt…

  14. Dody: de, az R a káromkodásról, vérről és meztelenségről szól, ha ezek vannak a filmben, akkor R besorolást kap. Ilyen egyszerű. Fura, hogy a tinivígjátékot emlegeted, hiszen az Amerikai Pite is R, pedig csak tinivígjáték. Az Animal House szintúgy R. Egyáltalán nem a felnőtt témákhoz kötik, csak ilyen egyszerű dolgokhoz.

    ” Miért hiszik azt az emberek hogy a Deadpool miatt lesz most sok film R kategóriás.”

    mert Hollywood így működik, ha látnak egy sikert akkor keresik benne a formulát, és a Deadpoolt leegyszerűsítik az R besorolásra, ezért most (vagyis inkább jövőre és azután) jönni fog csomó R film. Szerintem nem az R volt a siker titka, csak egy adaléka, de ez már más kérdés, most nem erről van szó.

  15. A BvS okés, mert rendezői változat amúgy is lett volna, szerintem ez így lett volna alapból is, a Deadpool nélkül is, de a WB-nek ott volt azért a Mad Max Fury Road pl

  16. Ha a Hobbit 3 bovitett kiadasa R lett akkor szerintem annyira nem meglepo egy hasonlo besorolasu BvS Blu-ray kiadas. Nyilvan a mozis verzio is elerheto lesz majd akinek az kell. (Sot, a legtobb orszagba szerintem csak az jut majd el.)
    Ami inkabb fura, hogy ez nem par hettel a Blu-ray megjelenes elott derult ki, hanem egy honappal a mozipremier elott.

  17. human

    Ha jol tudom konkret bejelentes nem volt, csak leadtak az MPAA-nak, hogy besorolast kapjon. Az MPAA ehhez kapcsolodo oldala (filmratings.com) pedig kitette miutan megkapta azt. Amator hiba a WB reszerol.

  18. Folyton csak más sikereket lovagolnak, ebben tényleg nincs semmi új, de ettől még hír. Viszont így remélem, jön majd pár jó R film akkor a következő években, melyeket amúgy értelmetlenül pg-13-ra butítottak volna.

  19. Miért gondoljátok, hogy a Deadpool miatt hozzák ki az R verziót? Rég le van forgatva az egész.

  20. Félig, de megjósoltam. Már az utolsó trailer láttán is valószínû volt a BvS… A Suicide is R lesz, biztos vagyok benne!
    Wolverine 16-os karikával? Végre! Killing Joke-nak meg ha PG-13 is lenne akkor is örülnék, de ííígy… Dúrva lesz

  21. Alapból minden thrillernek és akciófilmnek R besorolással kellene készülnie. Ezek a filmek a felnőtteknek szólnak és nem tiniknek. De ha véletlenül meg is nézi egy gyerek, akkor igenis szembesüljön azzal, hogy milyen pusztitásra képes egy fegyver vagy egy autó.
    Én 11-12 évesen láttam a Bolygó Neve Halált. Azonnal tudtam, hogy az Alien az nem játék :)

  22. Az alapvető probléma abban van hogy a legtöbben azt hiszik hogy csak a PG13 és az R kategória létezik. Hollywood is ezt sugallja. Egy horrorfilm az 18+ -os. Egy pornó az szintén 18-as. Amire rá szerettem volna világítani az az hogy az R az nem az minek a legtöbben hiszik. Az R komolyabb a 18+ -os filmeknél. Az R lényege hogy a teljes valóságot, vagy épp fikciót, a maga mocskosságában, szörnyűségében, és fájdalmában, kő keményen belepaszírozza a nézőbe, úgy hogy az nyomot is hagyjon rajta. Régen így volt. Ma már teljesen elcsépelt az a kategória. Sem az amerikai pite, sem a Deadpool nem R besorolású. Sima 16+ -os. Humannak abban igaza van hogy legyen egy évben 10 R film, és akkor talán kapunk 2 jót ami talán tényleg R lesz, és nem csak kiírták rá mert már nem fér bele a PG13-ba. Sajnos már egy jó ideje ez a két kategória létezik, nyilván velem van a baj és nem követtem a változást, de ma már egy olyan filmre is kiírják hogy R amiben csak káromkodnak. Túl tág lett ez a kategória. Én legszivesebben betennék a kettő közé még egy kategóriát, és akkor pontosabban be is lehetne határolni a filmeket, és pontosabb képet is kapna a néző hogy mire is számíthat ha megnézi. Erre utaltam.

  23. Dody: nem csak két kategória van.

    G – General Audiences (általános nézőközönség) – Mindenki jöhet
    PG – Parental Guidance Suggested (szülői felügyelet ajánlott) – Néhány dolog nem megfelelő gyerekeknek
    PG-13 – Parents Strongly Cautioned (szülők fokozottan figyelmeztetve) – Egy-két dolog nem megfelelő lehet 13 alattiaknak.
    R – Restricted (korlátozott) – 17 alatt csak szülői felügyelettel
    NC-17 – Adults Only (csak felnőtteknek) – 17 alatt senki nem jöhet

    A leírásod éppen ezért nem nagyon értem. Ne keverd a magyar besorolással.

  24. Köszönöm. Értékelem a válaszokat. De még midig nem ez volt a lényeg, de nem is számít igazából. :)

  25. human: jó pár, akár díjazott filmre is rányomják az NC-17-et. Pl. Shame, Blue is the Warmest Colour, The Dreamers. Mondjuk ezekben mindben eléggé erős a szexuális tartalom…

  26. Ha a Death Note-ot eltalálják, akkor bőven jöhet hozzá még vagy 3-4 rész, a sztoriból kitelik bőven. A 2. rész végére max. SPOILER TÖRÖLVE, a negyedikre meg be is fejezik. Minden reményem benne van.

  27. digitális vér egy nagy nulla,fröcsög a vér de semmi kosz semmi vér az embereken,Deadpool volt egyszer teli véres poloval,a se nagyszám hát tényleg tiszta gore film pfhmm képregényt söt rajzfilmet megse kozeliti,ok persze studio nem merte jobban bevállalni,de utállom eszt a PG13 – at gyülölöm. Mondjuk egy véres filmnél ha annyit mondok hullajo na az véres.( a besorolás tudom, hogy ez a film r es szerü nekem az akkor is ha megfelel a kritériumoknak)

    A film mindezek melett nézhetö.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.