Blockbuster watch: a Civil War már az amerikai bemutató előtt kaszál

Mielőtt a nyári szezon nagyágyúi berúgják a házfalat általában néhány rosszabb és ritkán jobb sorsra érdemes mozi nyeri meg premierre ezt a szerencsétlen hétvégét, így hát a munka ünnepének legizgalmasabb kérdése az volt, mennyivel is nyit nemzetközileg a Civil War.

keanu-movie-2016-reviews-key-peele

A felvázolt jó és rossz tengely pozitív oldala felé kívánkozott egyértelműen a Keanu, Keegan-Michael Key és Jordan Peele abszurd agymenését egészen széles közönség elé tárta bátran a Warner Brothers, ami végül 2658 moziból 9.3 milliót termelt, ez a 15-ös büdzsé mellett abszolút bele is fér. A kritikusok ugyan jobban szerették, mint a közönség, de egy hasonlóan kreatív baromság R rated kiadásban mindig üdvözítő, úgyhogy jó eséllyel a főszereplő párosnak ad némi löketet a nagyobb vásznon is.

Kicsit lemaradva a negyedik helyre esett be, ráadásul pofára a Mother’s Day. Garry Marshall rutinos arcnak számít a romantikus zsánerben, a libabőrözés/nyálelválasztás nyilván egyből beindul a Pretty Woman hallatán, de hozott ő még Princess Diariest is kétszer. 2010-ben azonban valamiért feltétlen szükségét érezte, hogy közutálatnak örvendő filmeket húzzon fel hasonló tematikára, így lőn itt most a Mother’s Day a Valentine’s Day és a New Year’s Eve után harmadikként a sorban. Egy nap, sok mikrotörténet, rengeteg ismert színész és egy szar film, ez a tuti recept. Vagyis volt, mivel a két előd 110 és 54 milliót termelt csak az amerikai piacon, míg az Anyák napja 8.3 millió nyitása még a 20-as végeredményt is megkérdőjelezi. Jennifer Aniston, Kate Hudson, Julia Roberts, Sarah Chalke, Jason Sudeikis – velük pedig lehetett volna mit kezdeni és az utolsó kettőt még sajnálom is.

A harmadik new joiner pedig a Ratchet & Clank népszerű videójáték alapanyagot megelevenítve, a 4.8 milliós start mellett a kritikusok is agyonverték és beszórták sóval, szóval innét lehet már a 10 milliós végeredménynek is örülhet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ismerem a játékot, de Kevin Munroe rendezőért kár, ha esetleg a 2007-es full animációs TMNT tőle még nem volt meg, akkor egynek ajánlott.

Nem rég írtam, hogy limitáltan az igen csak várt Green Room egész szépen nyitott, a héten már 470 moziban viszont soványka 2000 dolláros átlaggal 960.000-et produkált, szóval komoly pályafutásra nem igazán számíthat.

A régiek közül nem nagy meglepetésre ismét első, zsinórban harmadszor a Dzsungel Könyve, mivel még mindig 42 milliót termelt és már 250 felett jár, globálisan 700 környékén. A Kapitány majd nyilván megfogja kicsit, de otthon garantált neki a 300 simán, a Huntsman ugyanakkor nemzetközileg valószínűleg 200-ig sem jut el, a hazai piacán pedig az 50 lesz neki sok, a Zootopia pedig fej fej mellett halad Batmanékkel (323 – 325 millióval), habár „külföldön” (az ottani perspektívából) már simán nyert (931 – 862 ellenében).

captain-america-civil-war-sides

Na és akkor eddig húztam, hátha nem teker mindenki az érdektelen premierek mellett a legvégére: A Civil War 200 milliót hozott nemzetközileg úgy, hogy pár nagyobb piac még várat magára (többek között Kína is), szóval innét akár még az Amerikán kívüli 1 milliárd is megcsíphető, pláne hogy a tetszési index az egekben van. Otthon is őrülten fogynak előzetesen a jegyek, 200 millió környékét pletykálják, és az Avengershez hasonló jó fogadtatás mellett az 500 millió sem tűnik egyelőre nagy falatnak.

A hétvége amerikai bevételei (becsült értékek):

  1. The Jungle Book – $42,439,000 – össz: $252,095,800
  2. Keanu – $9,450,000 – össz: $9,450,000
  3. The Huntsman: Winter’s War – $9,390,000 – össz: $33,986,025
  4. Mother’s Day – $8,302,319 – össz: $8,302,319
  5. Barbershop: The Next Cut – $6,100,000 – össz: $44,680,640
  6. Zootopia – $5,006,000 – össz: $323,518,489
  7. Ratchet & Clank – $4,823,000 – össz: $4,823,000
  8. The Boss – $4,250,000 – össz: $56,111,125
  9. Batman v Superman: Dawn of Justice – $3,865,000 – össz: $325,187,593
  10. Criminal (2016) – $1,325,000 – össz: $13,476,167

12 hozzászólás a “Blockbuster watch: a Civil War már az amerikai bemutató előtt kaszál” bejegyzéshez

  1. ” a negyedik helyre esett be, ráadásul pofára a Mother’s Day” :DDD

  2. Semmi akadálya annak (nézői,kritikai visszajelzés) hogy bevételben felülmúlja eddigi önmagát és az Avengers szériát.

  3. Human tudom kicsit off ide, de mi történt podcast-tal már vagy hónapja nem volt!? Történt valami? :P

  4. A Keanut meg akarom nézni, főleg mert A Keanu a hangját adta a cicesznek egy jelenetben. ? A CivilWar nem érdekel sajnálom, az uccsó film olyan szar volt, hogy ez whatever kategória nálam…

  5. “A CivilWar nem érdekel sajnálom, az uccsó film olyan szar volt, hogy ez whatever kategória nálam…”

    Azt hittem, hogy csak én érzek így, de szerencsére nem vagyok egyedül.

  6. Pedig a hírek alapján jobb mint az evendzsersz. Szerintem adjatok neki egy esélyt, valószínűleg az Amcap 2 vonalát viszi tovább, csak több szereplővel. Nekem már csak a napot kellene kiválasztanom, hogy mikor üljünk be rá. :D

  7. “valószínűleg az Amcap 2 vonalát viszi tovább,”

    Hát ez nekem nem motiváló, mert szerintem az Amcap 2 egy rakás fos volt. Ennek meg az előzetesét látva is elment az élettől is a kedvem.
    Pláne amikor a végén az gépangyal Anthony Mackie, a levitációval repülő Olsen lány,, a pajzsos amerika kapitány és az íjazó Jeremy Renner valami raktárépület mögött nekifut (nekirepül) valami gonoszaknak. Az ilyen G.I Joe mesefilm színvonal ami kb. tízéveseknek van.
    Freddy D. is ezen a véleményen van:
    “Legjobb rész :D Komolyan nem értem, hogy lehet ezt szeretni 13 éves kor felett, de mindegy.§
    https://twitter.com/jatekpartizan/status/670172886896934912

  8. Nekem lehet a CW lesz az utolsó MCU filmem a moziban, minden attól függ, hogy csalódok-e még kellemesen, de igen kevés az esély, mert már az előzetesben is túl sok Bucky és Tony volt nekem és nem hiszem, hogy a bevált formulán változtattak volna annyit, hogy eldobjam az agyam..plusz a mutánsokat mindig is jobban bírtam, ha már marvel és remélem ezek a játszunk össze a Fox-szal pletykák nagyon nem igazak.

  9. @dancilynch: az egy reptér, és akiknek nekifutnak, azok Iron Man, War Machine, Black Widow, Vision és Black Panther :P

  10. A Ciwil War már premier nap nézős lesz első körben, aztán meg vasárnap újra imax-be!

    “valami raktárépület mögött nekifut (nekirepül) valami gonoszaknak”

    Ha az előzetest sem tudott értelmezni, persze hogy nem érted a filmeket sem. :D Vasember csapatával ugranak össze, mivel két táborra szakad a csapat. A filmből kiderül miért.

Comments are closed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.