Átnevezik az Infinity War-t!

Végre egy értelmes hír, miszerint a két részes Avangers eposzt rendező Russo testvérek úgy döntöttek, hogy valami más címet adnak majd a filmeknek. Még nem tudni mit, de az Infinity War part 1-2 ugrik.

The intention is we will change it, we just haven’t come up with the titles yet. But, yes, we will change it. And, yes, that is a scoop: we will retitle them.

Leginkább azért teszik ezt, mert a két film eléggé eltérő hangnemű lesz, így furcsa lenne a Part-ozás.

Mellesleg azt is elejtették egy interjúban, hogy a legszivesebben Wolverine karakterét szereznék vissza az MCU-ba. A probléma nyilván az lehet, hogy a FOX nincs olyan szerencsétlen anyagi helyzetben, mint a Spider-Man jogokat visszakölcsönző Sony. Russóék szerint Pókember után tényleg a Rozsomák az, aki a legjobban hiányzik a Marvel filmekből.

Hugh-Jackman-Yellow-Wolverine-Costume-Armor-Fan-Art

Ellenben az időpont érdekes lenne, hiszen Hugh Jackman visszavonulásával úgyis újra lesz castingolva a karakter. Viszont nyilván a FOX elvan a mutánsaival, talán nem is akarja összezavarni a nézőit, főleg a Quicksilver bénázás után. Ott a Marvel kicsit beintett, de persze ha pénzről van szó…

És ha már FOX és a Wolverine, akkor mai hír, hogy Eriq La Salle (Vészhelyzet) szerepel majd az utolsó Jackmanes Rozsomák filmben.

41 hozzászólás a “Átnevezik az Infinity War-t!” bejegyzéshez

  1. Hát ja, ha már kapunk egy új Rozsomákot, akkor érdemes lenne azt mindjárt a Marvel filmes univerzumába behozni. Talán talán pénz beszél Fox ugat.

  2. A Fox-on kívül ki nem akarná, hogy az X-ek is visszakerüljenek a Marvel-hez? :)

  3. Jaj, hát igen. Ez lenne az ésszerű. Jackman bácsi beírta magát a történelembe, mint első Rozsi, majd az unokáim nevetve visszanézik a régi filmjeit, mint híres első Logan. Azonban, hamár amúgy is újracasting, akkor azt már tényleg a Marveles univerzumban lenne ésszerű megcsinálni. A Disney majd kicsit benyúl a zsebbe, azt kész. A Fox már így is minden bőrt lehúzott a karakterről, amit csak tudott. Az, hogy rosszul kezelték a karaktert és minden önálló filmje trágya lett, egy megint más történet. Szóval ideje visszaadni a Marvelnek, ami odatartozik. Az X-Mennel egyetemben. Elég volt ebből a Singeres ámokfutásból. Majd csinálnak egy Avengers vs X-men féleséget a Marvelnél, és egyszerre bevezetik őket az univerzumba. A First Class meg megmarad, mint jó emlék.
    Köszönöm a figyelmet.

  4. Szep alom de a Fox eleget keres egyedul is a filmekkel. Akkor lenne erre esely ha az Apocalypse ordas bukta lenne de az aligha lesz.

  5. “Szóval ideje visszaadni a Marvelnek, ami odatartozik.”

    A piacgazdaság (kapitalizmus) nem így működik! :)

  6. Amúgy csak én gondolom úgy, hogy az Avengersekben (immár az amikapikban is) már túl sok a szuperhős? Aztán most még bejött pókember is meg a hangya, plusz lesz még karakter Galaxis Őrzőiből is, aztán még a mutánsok (ha a Disney megszerezné a jogokat). Mindegy, egyre inkább távolodik a Marvel attól az íránytol amit szeretek. Pedig milyen jól indítottak (Vasember)!

  7. “(…) főleg a Quicksilver bénázás után.”

    Ezt valaki kifejtené nekem?

  8. Szerintem viszont kurva nagy hiba lenne, ha az X-MEN visszakerülne a Marvelhez. Az X filmeknek épp az a lényegük, hogy az emberek utálják a mutánsokat vagy pedig félnek tőlük. Ők attól különlegesek, hogy rajtuk kivül nincsenek más szuper lények. Ha most hirtelen összeeresztenék őket a többi szuperhőssel, annak mi értelme lenne? Az Avengerst szeretik az emberek de az X-MEN-t utálják? Ez filmen jó hülyén nézne ki. Ráadásul ha nem a FOX csinálná az X-MENt, akkor a Deadpool is csak egy PG-13 gyerekes poénkodás lett volna. Nekem tetszik, hogy az X-MEN kicsit sötétebb és drámaibb, mint a Disney filmjei. Ha a Disney-nél lennének a jogok, akkor kapnánk 4-5 évente egy X-MEN filmet, mert nem férne be több a naptárukba és szenvednének a kibaszott univerzum épitéssel minde részben. Igy viszont a FOX-nak köszönhetően 1-2 évente jönnek a filmek és nem érzem rajtuk, hogy 5 történetet akarnának összekapcsolni. Szóval jól van ez igy.

  9. a Fox eleget keres a X-Menekkel…hát, azért nem.

    A First Class moziban meg sem térült, a Days of future Pasttel akartak felnőni az MCU-hoz, hozták tokkal vonóval a régieket, újakat, mindenkit, milliárd fölé várták -> és annak ellenére, hogy a közönség és a kritika is imádta mégis hamar elfordultak tőlük a nézők (nem volt az rossz eredmény, csak az elvárásokhoz mérten kevés). Szóval a film jó lett, mégsem megy annyira, mint a Marvelnek, szóval mit deriválunk a képletből: húzónév kell, mint Tony. Ezért most JLawt túltolják, ami nem hiszem, hogy hosszútávon kifizetődő.

    Wolverine meg hiába népszerű (elvileg), az önálló filmjei bomlasztották kicsit és anyagilag is csalódás volt mindkettő (a második már-már kisebb bulta), most meg az Apokalipszisből ki tudja mi lett, de eddig csúnyának tűnik.

    Nem lepne meg, ha Feige valamelyik cimbije elkapott volna valami infót, hogy szar lett az új, és most lehetne pumpálni a Foxot. Szerintem ők amúgy is most kicsit vakvágányon vannak, ha az Apokalipszis rossz lett, akkor ott állnak egy csapat fiatal színésszel, ami már nem menő, sokakat nem fog érdekelni megint újabb és újabb fejlődéstörténet, a rajongók is inkább kész Scottot, Jane-t akarnak, nem az erejüket próbálgató kölyköket – ennek meg közben még az F4 is alárúgott rendesen.

    És akkor még jön az egyenlethez az, hogy Wolverine-t újra kell castingolni, miközben a régi filmjei sem lettek jók, most még majd Jackmant is cserélni kell…ezt a terhet szerintem némi fix részesedés ellenében inkább lepasszolnák a Marvelnek, közben meg próbálkoznának talán First class, meg DOFP minőségű filmekkel. Az, hogy a régi filmek meg sikeresek voltak teljesen irreleváns, a Sonynak is kasszát robbantott a régi Spidey, de az újakra már nem tudtak alapozni.

    Meg hát most még Deadpool is ott van, akit úgy alapoztak, hogy mostantól relatíve kis energia befektetéssel egy darabig még sok pénzt ki lehet belőle venni.

    Szóval szerintem Wolverine leköszön a következő filmmel a Foxnál, írnak valamii előszerződést, és ha csak nem robbant annyira kasszát, mint Pool, akkor nem is nagyon sírva lepattintják Feigének.

  10. eBazsa: Ezt a kijelentést Én sem értem! Pont, hogy az Ultron korában bénább volt, mint az X-menes verzióban!

  11. A Fox-nál is amennyi változás volt a kontinuitást illetően az első, második trilógia és önálló Rozsi filmek között. Az eddigi összes X-Men filmet egyedül Hugh Jackman köti össze, vannak ebben is logikai hibák. A karakter (új színésszel) Avengers-ben való felbukkanása sok új leehetőséget adna. Mivel a régi X trilógia a jelenlegi időfolyamba felülírta az új, lenne abban ráció, Disney-nek némivel többet kellene fizetni a jogokért és ezzel talán a Fantasztikus négyest is beépíthetnék az univerzumukba idővel, normális feldolgozást adva nekik (elég az ultimate-es vonalra gondolni, kicsit későbbi dolgokat nézzük, gonosz Reed Richards, stb.). Itt egy olyan szerződés létrejöttében látok első ízben lehetőséget, egy-egy karaktert szerepeltetnek (először az új Rozsit mondjuk), azon kívül a Foxot továbbra is hagyná a Disney önállóan dolgozni. Amúgy Vadóc is az Avengers képregényekbe szerepelt először, így simán lehetne az egyik főellenség a jövőben Amerika kapitányék ellen. A Marvel gépezetből, talán az egyik legmeghatározóbb eventet az elmúlt tíz évből, a Mutánsvilágot is feldolgozhatnák végre. Az tényleg merész lépés lenne. És a következményei kihatnának úgyis az elkövetkező X filmekre, mivel elég jelentős változásokat hozna. AvX összeeresztés meg jóval később jöhetne, mikor az ellentétek okait mind a két studió saját filmjeibe felépítenék.

  12. Nagyon nem akarom, hogy a mutánsok visszakerüljenek, nem akarok rájuk unni…

  13. szerintem szó sincs a mutánsokról, egyedül Wolverine kerülhetett szóba.

  14. Szerintem is rossz ez a felállás, hogy sok hős (rossz-jó oldalon is) egy filmben. Az, hogy vannak csapatok mint itt az X-men, F4, Avengers, JL eddig oké…de még ezek mellé is betenni még újakat. Igazából kiszorítják már ezek a filmek az 1 vs 1 filmeket. Volt egy hangya, deadpool, wolwerine (nem láttam őket) ezek talán 1 vs 1. De számomra a kevesebb több.

    …meg persze tudom én….mese habbal. De ha ennyi hős-antihős létezne egy világban nemhogy ember nem létezne hanem bolygó se. :)

  15. Candyman: Szerintem human arra gondolt, hogy Quicksilver szerepelt két filmben is a jogok miatt és ez sokakat összezavarhatott. Ráadásul a magyar szinkronban mutánsnak hivták Quicksilvert és a testvérét. Quicksilvert utólag tették be a DOFP-ba éppen azért, hogy ne kerüljenek át a jogok teljes mértékben a Marvelhez. De jó, hogy igy történt, mert kaptunk egy nagyon fasza karaktert.

    Skate: Szerintem egy X-MEN – Avengers fúzióval többet nyerne a Disney mint a Fox. Igy végre kapnának jó karaktereket ( Magneto, Apocalypse, Hellfire Club, stb. ), mert eddig kurvára siralmasak a Marvel főgonoszai. Ráadásul az X-MEN karakterek is sokkal érdekesebbek mint egy Vizió, Scarlet Witch, Falcon vagy Warmachine. Hol jönnek ők egy Deadpool-hoz vagy Wolverine-hez? Az Avengersből maximum csak Iron Mant vagy Lokit lehet kiemelni. Őket is csak a szinészek miatt.

  16. Egyébként az X-menes Higanyszál túl irreális. Egyszerűen már hülyeség hogy ennyire gyors. Pedig az X-men filmek rajongói állandóan azzal érvelnek, hogy azért jobb a Fox,mert realisztikusabbak mind a karakterek mind a történetek, holott nem azok.

  17. (persze ő is az, mielőtt belekötne valaki, de nem a teljes X-men gárdát mozgatnák át egyelőre.)

  18. Huskar: Csak néhány karaktert emlitek neked a MCU-ból. Rocket Racoon, Groot, Abomination, Red Skull, Thanos, Dark Elves stb. Szerinted ezek ugyanolyan realisztisak, mint Striker, Magneto, Sebastian Shaw vagy Bolivar Trask?

  19. 19. zsozso: Ja bocs, végül is teljesen mindennapos ha egy emberke egy stadiont visz el a város felett. Ráadásul közismert tény, hogy a piramisokat egy kék ürge rakta össze teljesen egyedül és azért is istenként tisztelték. Ez tényleg így van. Még tegnap is erről kellett írni fogalmazást a történelem érettségi vizsgán.
    Amúgy van róla fogalmad, mi Sebastian Shaw képessége? :)

  20. azért a Fox nem cseszte el az X-Men filmeket és elég erős szereplő gárdát tudhat magának.
    Avangers vs X-men?? engem sokkal jobban érdekel Deadpool vs Wolverine….persze ha marad Hugh Jackman

  21. Huskar: Ne a képességekbe köss bele! Nem arról volt szó, hogy ki mit tud. Hanem arról, hogy az X-MEN világában meg van magyarázva, hogy léteznek mutánsok és ezeknek vannak képességeik.Ennyi. Saját világukon belül ez realisztikus. De az MCU-ban már vannak varázslók, istenek, beszélő mosómedvék, élő fák stb. Nálam az MCU már inkább fantasy. Az Iron Man egy teljesen realisztikus film volt, de a Guardians és a Doctor Strange már egy teljesen más irányba viszi az MCU-t. Nálam nem is kérdéses, hogy az X-MEN karakterei sokkal realisztikusabbak, mig a Marvel már egy mese irányába megy inkább. De ezt én nem tartom negativumnak. Legalább eltér a kettő egymástól. Ezért is volna kibaszott nagy hiba összeolvasztani a két világot.

  22. Zsozso: Teljesen felesleges elvonatkoztatni az X-men mutánsokat és a Bosszúállók filmek szereplőit, mert egy( !!! ) világban tartoznak. Ennyi. Az alkotók direkt úgy kreáltak ezt a képregényvilágot amit Marvel-ként ismerünk,hogy illeszkedjen egymás atmoszférájába. A Vasember film is maga megmagyarázza mennyire irrealisztikus egy movie: Egyszerűen a technológiánk nem képes létrehozni egy ilyen páncélt, kezdve azzal, hogy nincs akkora energiatároló amely ellátná. Az X-menek képességei nem realisztikusak, hiába próbálja magyarázni Singer homár rendező. Igen is a képességekre kell korlátozni ebben a témában. Ultron Korában Higanyszál készsége sokkal hitelesebb. Az eljövendő múlt napjaiban az is baromság, hogy csak úgy simán közlik vele Magneto kiszabadítása után, hogy nincs rájuk szüksége. Ez logikai mekkora egy buktató te jó ég. Az a Higanyszál legyőzhetetlen! Fizikailag faszság az a gyorsaság. De más mutánssadottságok sem tudnék, más kategóriába helyezni mint fantasy: Nigthcrawler teleportálását, hogy magyaráznád tudományosan?
    A karaktereket a Fox bénán kezeli. Rozsomákon, Mystique-n és Magneto-n kívül hét filmen keresztül nem is mutatták be más kulcsfontosságú képregényszereplők egyéniségét. Az azért szép munka!

  23. Jó lenne egy szerkesztő gomb az oldalnak, utólag vettem észre néhány bakit. :D

  24. Huskar: Most meg a képregényt kevered a filmmel. Ami a képregényben jól müködik az a filmben még lehet egy baromság. Mellesleg a képregényben sem müködik olyan jól, hogy az X-MEN és az Avengers együtt léteznek. Ott is egy faszság, hogy az emberek gyülölik a mutánsokat és irtják őket a Sentinelekkel, de a többi szuperhőssel faszán elvannak.
    Ráadásul a Marvel sem úgy kezdte, hogy előre kivoltak találva a képregény karaktereik. Fokozatosan dobálták őket be az univerzumba. Még akkor is ha kurvára nem passzoltak oda.
    Amúgy szerintem a Quicksilveres húzás a DOFP-ban nem akkora logikai hiba. Tudván hogy utólag rakták be a filmbe. Meglehet azzal magyarázni, hogy ott volt velük már Magneto, aki megtudja állitani a golyókat. Akkor minek vitték volna magukkal Quicksilvert Párizsba? De ez már csak találgatás és szőrszálhasogatás.

  25. zsozso

    Te meg azzal próbálod alátámasztani a véleményedet, hogy elmondod mindenféle értelmetlen hülyeségnek az egész Marvel univerzumot. Ha már itt tartunk, kár gépelned, hisz a dolog ott kezdődik, hogy egy csávó zöld lesz és egy kigyúrt kolosszus, ha felidegesítik, egy másiknak meg vörös lézer jön a szemgolyójából. Szóval ne gyere itt azzal, hogy melyik a “realisztikusabb”. EGYIK SEM! Mind a fantázia szüleménye, de a tömeg pont ezért szereti. Unjuk a hézköznapokat és a szürkeséget, ez a világ meg legalább mutat egy kis káprázatot. Ennyi. Kár ezért hülyeségnek tituálni egy egész milliárdos ágazatot. Melyik a realisztikusabb,te jó ég……ezt nem is értem. Ez olyan, hogy melyiknek van nagyobb valószínűsége, egy kék csávó létezésének, vagy egy pirosénak. Ilyet……

  26. Zsozso: Higanyszált nem utólag rakták bele a filmbe. A Sentinel-ek csak az X génnel rendelkezőket irtják. Egyébként a Marvel képregényvilág átlagembereinek is ambivalens érzései vannak a hősökkel.

  27. Az Uratok: Irtam én azt, hogy az MCU hülyeség lenne? Hol olvastad ezt? Azt irtam, hogy hülyeség lenne összeolvasztani az X-MEN-el és hogy az MCU karakterei lassan inkább egy fantasy filmhez kezdenek hasonlitani.Nekem nincs semmi bajom az MCU-val de örülök neki, hogy a FOX egy sötétebb, komolyabb stilust képvisel. Ha minden karakter az MCU-nál lenne, akkor egy kaptafára készülne az összes film.

  28. Huskar: Dehogynem. Azért tették bele, mert a Disney felhasználta az Avengersnél a karaktert. Ha kihagyták volna, akkor a jogok átszáltak volna a Disneyhez. Utólag döntötték el, hogy beleteszik, amikor a film második fele már kész volt. Ez volt az oka annak, hogy Quicksilver nem tartott velük Párizsba.

  29. “kölcsönözni” nem lehet karaktert? hogy fizetnek vmi zsét azért hogy a Marvel filmekben is szerepelhessen pl Rozsi, de attól még a Foxnál marad.

  30. Zsozso: Na most ismerted be hogy logikai nem állja meg a helyét, hogy miért szerepel ennyit a filmben.

  31. Huskar: Ezért irtam korábban, hogy ahhoz képest hogy utólag rakták be, jól megoldották és meg is lehet magyarázni az okokat ha nagyon akarjuk. Ráadásul egy jó karaktert és egy jó jelenetet alkottak.

  32. Zsozso
    Olvasd már el mit írtam. Pont az mondom, hogy rohadtul béna, hogy nem hívják magukkal. Egyáltalán nincs megmagyarázva és ezért is idétlen az egész szerepeltetése.

  33. Huskar: Te nem olvastad el, amit én irtam. Ha akarod megtudod magyarázni, hogy miért nem vitték el. Mert akkor már ott volt velük Magneto. Nem rágták a szánkba de engem ez nem is zavart. Nekem nem hiányzott a továbbiakban. Lehet, hogy félt a repüléstől vagy másnap dolgozatot irt a suliban. Kit érdekel? Kár ebbe belekötni.

  34. 30. clegane:

    De lehet, pont ezt csinálták Pókemberrel is. A jogok továbbra is a Sony-nál vannak, de a Marvel használhatja a karaktert. És remélhetőleg így lesz Rozsomákkal is az újra casting után. Meg kellene, hogy egyezzen a Fox a Marvel-el.

  35. Én 100%ban egyetértek Huskar véleményével! Jó lenne az egész X-men de már Rozsomákkal is kiegyeznék. Az én álmom egy Hulk vs Wolverine film talán egyszer valóra válik.

  36. Óriási képregény noob vagyok, szóval ne tessék keresztbe lenyelni, ha valami nem tetszőt mondok…

    DE:

    Szerintem sem éri meg összehasonlítgatni az MCU-t az X-Men univerzummal a filmes világban, mert bár képregényekben azonos az univerzum, itt mivel két teljesen különálló “cég” kezdte el a két sztorit csinálni, meglehetősen is különbözik a két univerzum.

    Mellesleg szerintem Quicksilver mindkét filmben kvázi feleslegesen szerepelt, mert az egyikben volt egy-két jó jelenete, a másikban meg kvázi bemutatták-gonosz-jó-meghal.

    Noob out.

  37. Maradjanak csak szépen külön univerzumban, szerintem képregényben is több mint fura, hogy keverednek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.