Blockbuster watch: nyilván tarolt a Polgárháború

Megint a régi nóta: egyedül az volt a kérdés, mekkora siker is lesz a Civil War a Marvel Cinematic Universe korábbi filmjeihez képest és hát lényegében abszolút kielégítő. Akár csak annak a tudata is, hogy a kibeszélőhöz alig kell egy kicsit lejjebb görgetni, úgyhogy az itteni hozzászólásokat közmegelégedésre hagyjuk meg a bevételi rizsának.

Cool-Captain-America-Civil-War-Best-Movie-Scene-Wallpaper

Szóval az az imént említet kielégítettség érzés Marveléktől annyit is tenne, hogy első ránézésre minden idők 5. legerősebb nyitása a Kapitányé (az amerikai piacon) 181 millióval, és így már a top6-ból 4 hely az MCU-é (Avengers 1-2 és Iron man 3 mellett). Emellé még becsurgott a nemzetközi piacokról másfél hét alatt majd’ félmilliárd, szóval összesítettben 678 milliónál tartanak, abszolút tarolva a saját kis világukon belül is.

Aki az izgalomtól, vagy éppenséggel a rosszindulattól fűtve összeszorult záróizmokkal izgulta végig az elmúlt hetet, hogy vajon tényleg eljött-e Marvelék fordulópontja és irány a lejtő, hát azoknak még várniuk kell egy darabig. A közönség nagy része oda van meg vissza, erős a hátszél, a visszhang oly’ combos, mint a Kapitány bármikor, úgyhogy a Civil War jó eséllyel simán az MCU (és a képregényfilmes zsáner) legjövedelmezőbb darabja is lehet.

Az Avengers 1 vezető otthoni 623 milliója ugyan behozhatatlannak tűnik, de ilyen jó fogadtatás mellett a félmilliárd a pakliban lehet és onnét kezdve alig kell 1 milliárdnál több nemzetközi viszonylatban, hogy az első nagy összeborulás összesített 1,519 milliárdja üthető legyen. „Külföldön” eddig az Ultron vezet 946 millióval, de ha Kínát is sikerül erőteljesen bevenni erre lehet azért pár kört verni. Na nem mintha jó fogadtatásban részesült darab ne zúgott volna még hatalmasat a történelemben, de az MCU filmjeire ez alapvetően nem jellemző és túlzott fenyegetettséget az elkövetkező 2 hét filmjei sem jelentenek, utána már próbára teheti némileg egy kisebb-nagyobb Apokalipszis, de az…hát azt majd meglátjuk.

Annyit azért hozzátennék, hogy a képregényfilmek dominanciája ugyan nem tarthat ki a végtelenségig, és valóban aggasztó mennyire profitábilisak manapság a teljesen expliciten rommászűrőzött stúdiófilmek, de a szuperhősös zsáner mellett érdemesebb lenne óvó tekintetünket a Disney-re terelni – az egeres cégé az MCU, éppen milliárd fölé tartanak a Dzsungel könyvével és hát nem mellesleg az a valami Star Wars is hozott pár dodót nem rég, gyakorlatilag bucira verik a fél világot.

A heti bevételi top10 tehát kapott egy kollektív maflást, mindenki nyalogatja a sebeit, kivéve az Anyák napját, mert a nevesített ünnep a hétvégén elért Amerikába is, szóval a múlt héten lehordott mozi még emelkedett is azóta és 9 milliós hétvégével dobogózott.

A hétvége becsült bevételes amerikai toplistája:

  1. Captain America: Civil War – $181,791,000 – össz: $181,791,000
  2. The Jungle Book (2016) – $21,873,000 – össz: $284,985,265
  3. Mother’s Day – $9,006,141 – össz: $20,725,561
  4. The Huntsman: Winter’s War – $3,580,000 – össz: $40,363,620
  5. Keanu – $3,080,000 – össz: $15,100,937
  6. Barbershop: The Next Cut – $2,700,000 – össz: $48,768,843
  7. Zootopia – $2,677,000 – össz: $327,624,990
  8. The Boss – $1,750,000 – össz: $59,102,460
  9. Ratchet & Clank – $1,462,000 – össz: $7,095,633
  10. Batman v Superman: Dawn of Justice – $1,045,000 – össz: $327,250,133

23 hozzászólás a “Blockbuster watch: nyilván tarolt a Polgárháború” bejegyzéshez

  1. A BvS-sel ellentétben nem sajnálom a Civil Wartól a pénzt, felőlem mehet ameddig csak akar. Engem ezen a listán a Boss lep meg, kicsit sokallom azt a 60milla bevételt :D

  2. Az elemzők picit elrugaszkodtak, 200 millió főlé várták a nyitányt, de ez is nagyon jó! 500 meglesz otthon, szerintem a nemzetközi házi rekorddöntés elmarad, de majd az Avengers 3. Az meg pláne a malmára hajtja a vizet, hogy május 27-ig semmi érdemleges konkurencia. Nagyon félt a többi stúdió ettől a filmtől.

  3. Igen, azért a várt 200-220 milliós nyitánytól jócskán elmaradt…Szép szép, de nem lesz sok a nézőknek erre az évre a szuperhősösdi? Én pl. már erre sem rohanok…

  4. Hát én is 200 fölé vártam, az a helyzet, hiszen kvázi az Avengers 3-at kaptuk meg + eszméletlen jó kritikák, szóval úgy tűnik mégsem volt akkor a várakozás, mint gondoltam. Én minden esetre ott voltam a hétvégén, és támogattam a filmet, mert szerintem kurvajól sikerült — százszor inkább fizetek a Marvelnek, mint a DC mosléknak. A Jungle Book ekkora sikere engem kicsit meglep, én kb. 200+300-at jósoltam neki, mégsem valami filmtörténeti mérföldkő, de úgy tűnik, az “egész családnak” filmek továbbra is tarolnak (vö. Jurassic World).

  5. 1. Azért ez még mindig nagyon jó eredmény és szerintem a Marvel direkt próbálta ezt nem Avengers filmként eladni, mozgatta sorra a hősöket a marketing során, de nem volt szó most hatalmas közös világmegváltásról. Az érdeklődés ezzel a 180 millióval is eszetlen nagy, de majd a további lefutás valósabb képet ad arról, hogy mennyire is megy a szekér.

    2. Ugyanakkor nem rég volt a BvS, aki nem arra figyel, hogy ez most DC, vagy Marvel, pár hete már kapott egy adagot két egymásnak feszülő hősből, lehet akkor telítődtek egy időre és nem rohantak egyből a moziba a hétvégén.

    3. Aki meg pont Avengers filmként nézett rá, annak pont az Ultron rossz szájíze miatt lehetett akár fenntartása is.

  6. “százszor inkább fizetek a Marvelnek, mint a DC mosléknak.”
    szimpatikusak az ilyen emberek (írásuk alapján) :D

  7. 8, Venom: Akarhogy is fikazhatod a DC-t, de a Deadpool sikeret nem tudja elvenni a Marvel, soha. Olyan keves penzbol annyit kaszalni, felkothetik a gatyajukat az Acelemberek.

    ;) <—– ez itt egy kacsinto mosoly, hog ertsd az ironiat.
    Kb ennyi erteleme van a Marvel vs DC baromkodasnak egy szabvanyember szemeben. Beulsz a filmre, megnezed es ha tetszik, akkor jo, ha nem, akkor sincs baj. Ha veletlen Marvel, akkor azt elvezed, ha veletlen DC, akkor azt.

  8. Nightstalker:
    A Deadpool is Marvel nem? Kitől kéne elvenni a sikert?

  9. “;) <—– ez itt egy kacsinto mosoly, hog ertsd az ironiat."

    Istenem… Istenem az Egben…

  10. LowSkillNinja Marvel de nem a Marvel csinálta. Hanem a Fox mert náluk vannak a jogok .

  11. Abszolút megérdemli. Most jöttem ki a másodszorra róla. Aki azt mondja erre a filmre, hogy fos, az vagy nagyon elfogult, vagy nem tudja értékelni a képregényfilmeket. Minden ott volt benne, ami kell. Fel vagyok DOBVA!Nem tudom mikor fog véget érni a képregényfilmek diadala, de én már várom a következőt! :D

  12. Megérdemli a CW. Életemben először gondolkodom azon, hogy kétszer nézzek meg moziban egy filmet.
    Pedig nem a comicbook-genre a kedvencem, de ez nagyon össze van rakva.

  13. holnap megyek nézni még1x
    de meglesz a 3 is moziban :)

    nekem nagyon bejött

  14. USA-ban szerintem 450 lesz a CW vége, global pedig 1.5 körül.

    Ami a Disney-t illeti, USA-ban már megvan az 1 milliárd (rekord gyorsan), USA-n kívül a 2 milliárd (rekord gyorsan), és akad még pár filmjük idén, amiből dőlni fog a pénz.

  15. 2x néztem én is moziba, egy sima 3D és egy IMAX 3D, de a 3D kalap szar volt mindkettőben, szóval aki teheti 2D-ben nézze. A film nagyon jó, megérdemli a sikert.

  16. Sàndor a csúcsra jàratott Civil War? Vàrható volt! Majd 2017-ben: ding ding ding ding ding ;)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.